Hamvazószerda

A hamvazószerda keresztény ünnep, a farsangi időszak utáni első nap, a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete. A nagyböjt a keresztények számára a bűnbánati időszak, amely alkalmat ad arra, hogy méltóképpen felkészülhessenek a húsvét megünneplésére. Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez a 12. századtól az egyházi szertartás része lett (hamvazkodás). Hamvazószerdával kezdődik a nagyböjt, a negyvennapos vezeklő és böjti időszak (latinul quadragesima), amely Jézus böjtölésének és kínszenvedésének emlékezete.

A nagyböjti időszakra eső hat vasárnapot az Egyház nem tekinti böjti napnak, mivel minden vasárnap Krisztus feltámadásának emlékünnepe. A hamvazószerda időpontja a húsvét dátuma előtti 46. naptári nap (azaz az ötvenedvasárnap utáni szerda), mivel azonban a keresztény ember vasárnap nem tart böjtöt, Jézus 40 napos böjtjének visszaszámítása során a vasárnapokkal nem számolunk.

A hamvazószerda abból az ősi hagyományból ered, hogy a mezítlábas, zsákruhába öltözött nyilvános bűnösöket a püspök a templomba vezette, majd miután a bűnbánati zsoltárokat elimádkozták, fejükre hamut hintett, és kiutasította őket a templomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt a templomba belépniük, csak a templom ajtajában állhattak, ahol kérték a hívek imádságát, végül nagycsütörtökön nyertek feloldozást. A 10. századtól megáldották a hamut is, melyet az előző évi virágvasárnap barkájából hamvasztottak. A nyilvános vezeklés megszűnte után a hamvazás szertartása a nagyböjti időszak általános bevezetőjévé vált. A mai szokás szerint az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap ezen a napon, és nagyböjt első vasárnapján keresztet rajzol a hívek homlokára, az alábbi mondatok egyikével: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”, illetve „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak!” Ezt nevezik hamvazásnak (latinul: impositio cinerum), ami a nagyböjt kezdetét jelző szertartás. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert. A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást. Ezt a napot ritkábban protestáns közösségekben is megünneplik.

A vasárnapokat az egyház nem számítja böjti napnak, ezért a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki. A nagyböjt azért tart pontosan negyven napig, mert a Szentírásban és az abból kiinduló keresztény hagyományban a negyvenes szám mindig az egyes események jelentőségét emeli ki. Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában. Negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai hegyen és Jónás próféta negyvennapos böjtöt hirdetett Ninivében.

A XI. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek; húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak. Az Egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt rendel: a 18 és 60 év közötti híveknek csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk. Ezen a két napon és a nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

A nagyböjt liturgikus színe a lila, mely a XIII. század óta jelképezi a liturgiában a bűnbánatot. Ugyancsak a bűnbánat jeleként marad el a nagyböjt egész folyamán a szentmisékben az alleluja, amely a liturgiában az öröm legközvetlenebb kifejeződése; a templomot ez időszakban nem díszíti virág. Az Egyháznak sajátosan a nagyböjthöz kötődő szertartása a keresztúti ájtatosság, amelyen a hívek mintegy végigkísérik Krisztust a kereszthalála felé vezető úton.

A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát állítja középpontba, kifejezi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását. Húsvétra készülve az Egyház a böjt mellett az ima és az alamizsnálkodás (a szegények megsegítése) lelkületét ajánlja híveinek.

A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje.

A hamvazószerda vidéken számos egyéb elnevezést kapott, így ismeretes a "hamvas böjtfõ" és "böjtfakadó" elnevezés is. További elnevezései: szárazszerda, böjtfogószerda, böjtfőszerda.