Hamvas Béla

„... a világ nem az igazságra hivatkozik. Amire a világ hivatkozni szokott, az a többség. A többséget úgy szerzi meg, hogy aki nem áll melléje, attól az élet lehetőségeit megvonja, lázadónak bélyegzi, és a társadalomból kizárja. A többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze, de a korrupt közösségben az az igazság funkcióját végzi. A helyzetet bonyolítja, hogy a többség - a világ minél korruptabb, annál kevésbé tényleges - csupán politikai többség, részben félrevezetett, részben becsapott, részben terrorizált és egyéb politikai trükkel létrehozott, a valódi többség ellenére koholt statisztikai blöff-többség, vagyis demokrácia.”

„Mindenki meg akarja szolgálni azt, amit elsején kap, és olyan világnézeti elveket táplál, amelyek jövő havi fizetését is biztosítják. Nem munkából, hanem hazugságból élünk. Egyetlen ilyen lény merő jelenlétével ezer ember életét mérgezi meg."

„Ha az igazság el is hagy, az ő dolga; az én dolgom, hogy nem hagyom el, és hozzá hű maradok."

„Nem akkor érsz célhoz, ha mindent kimerítettél, hanem ha megtaláltad a kimeríthetetlent."

„Csak tévedéseknek van szükségük elméletre. - Csak az erőtlennek van szüksége hatalomra."

„Aki leszokik az írásról, az féltékenység nélkül tud gyönyörködni mások írott szavában."

Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23. - Budapest, 1968. november 7.) a 20. század egyik legsokoldalúbb magyar írója és gondolkodója, az ún. szakrális metafizika utolsó nagy egyénisége, a válságkutatás egyik legeredetibb nézeteket valló kutatója.

A felvidéki Eperjesen született evangélikus papi családban, Hamvas József és Sedivy Jolán gyermekeként. Születése után apja megvált papi hivatásától és a pozsonyi Evangélikus Líceum magyar-német szakos tanára lett. Így a család ide költözött, az ifjú már itt nevelkedett. Tíz éves korától zongorázott, később komponált is. Tette mindezt olyan elhivatottsággal, hogy szülei sokáig úgy vélték, zenei pályára lép majd. Középiskolás éveiben írogatott is. Már e korai próbálkozások között is akadt megjelenésre méltó. Középiskoláit ott végezte, ahol apja tanított.

1914-ben érettségizett, majd 1915-ben hazafias lelkesedéstől vezérelve tanulótársaival önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett. Másfél év kadétiskolai kiképzés után 1916 nyarától szolgálatot teljesített az ukrán és az orosz fronton. A Bruszilov-offenzíva során idegsokkot kapott. Hadikórházba került, majd felépülését otthon, szülei házában folytatta. Ezalatt iglói rokonuknál kitanulta a cukrász-mesterséget. 1917-ben újra behívták az észak-olaszországi frontra, de a csapatát szállító szerelvényt Szlovéniában bombatalálat érte, és a légnyomás maradandóan megsebesítette.

1919-ben apja a szlovák hűségesküt megtagadta, ezért kiutasították Pozsonyból és a család Budapestre költözött. 1923-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karának volt magyar-német szakos hallgatója. Emellett a Konzervatórium zeneelméleti előadásait látogatta. Ebben az időben alkalmi hallgatója volt az orvostudományi karnak is. Egyetemi évei alatt a pozsonyi Tavasz című folyóiratban jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai.

A diploma megszerzése után 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat újságírója lett, majd a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként. Írói szempontból ez volt életének egyik legtermékenyebb időszaka. Huszonöt különböző irányzatú és érdekeltségű folyóiratban publikált tanulmányt, esszét, kritikát, recenziót.

Kerényi Károllyal megalapította a Sziget-kört (1935), azt a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi szövetséget, amelyhez csatlakozott Szerb Antal, Németh László, Kövendi Dénes, Dobrovits Aladár, Molnár Antal és mások. 1936-ban megírja a Magyar Hyperiont, első írói korszaka ars poeticáját.

Első felesége Angyal Ilona, akivel 1929-ben kötött házasságot. Kapcsolatuk gyorsan megromlott és 1936-ban elváltak. Első házassága felbomlása után 1937-ben feleségül vette a műfordító és művészettörténész Kemény Katalint.

A majd húsz évig tartó könyvtárosi időszaknak a II. világháború kitörése vetett véget. A háború alatt háromszor hívták be katonai szolgálatra. 1944-ben a rábízott zsidó munkaszolgálatosokat saját élete kockáztatásával hazaengedte. Később Németországba vezényelték, de megszökött, és az ostromlott Budapesten bujkált. Orosz katonák elfogták, de a szibériai út elől is sikeresen megszökött. A főváros ostromáról hiteles élménybeszámolót nyújt a Karnevál hatodik könyvét.

A háború alatt is sokat dolgozott. Ekkor fordította Lao-ce, Konfuciusz vagy Hérakleitosz műveit. Első esszékötete, A láthatatlan történet 1943-ban jelenik meg. A Hamvas házaspár megélte Budapest megszállását. A főváros ostroma alatt Remete-hegyi lakásukat bombatalálat érte, elpusztult évtizedek óta gondosan gyűjtött könyvtára és több ezer oldal kézirata.

„Koldus lettem. A birtok világa megsemmisült. De aránylag hamar meg tudtam érteni, hogy csak a birtok világának megsemmisülése után léphet át az ember a létezés világába... Sohase tudtam volna lemondani... Valaki a birtokot levakarta rólam. Bőröm is vele ment, de nem baj... Igyekszem többé semmihez sem odaragadni. Koldusnak lenni nehéz, de jó..."

A kiéleződő politikai légkör és a hatósági zaklatások ellenére élete egyik legtermékenyebb korszaka. Jacob Böhmét fordított; megírta a Titkos jegyzőkönyv c. esszékötetét; elkészítette a Tabula smaragdina fordítását, kommentárját; befejezte aforisztikus formában összeállított esszékötetét, az Unicornist, melynek alcíme: Summa philosophiae normalis.

A háborút követő néhány évben az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai címmel sorozatot szerkeszt. A füzetek célja, hogy a 20. századi Európa szellemi helyzetéről minél szélesebb körű áttekintést adjon. Szemelvénygyűjteményt állít össze Anthologia Humana - Ötezer év bölcsessége címmel (1946).

1948-ban Hamvas Bélát könyvtári állásából felfüggesztették és "b-listázták" - ez a politikailag megbízhatatlanok belügyminisztériumi kategóriája. A b-listás csak a legalacsonyabb rendű munkákat vállalhatta. Minden publikációs és szerkesztői jogától megfosztották.

Közéleti eltiltásáig ugyan több mint 250 szövegét publikálták, életművének nagyobb részét azonban a névtelenségben írt művek alkotják.

Földműves igazolványt váltott ki és sógora szentendrei kertjében földet művelt, gyümölcsöt termesztett. „Ebben nagyon sok örömöm volt, mert szeretem a természetet, a csöndet és a magányt. ... volt egy barackfám, reggel leszedtem a barackot, három forintot kaptam kilójáért, azon tudtam kenyeret venni.” A Karnevált ebben az időben, Szentendrén írja meg.

1951-től az Erőműberuházó Vállalat erőmű-építkezésein vállalt munkát mint raktáros, segédmunkás, gondnok. Hajnalban, munkakezdés előtt, és amikor csak tehette, kihúzott íróasztalfiókban és árokparton szanszkritból, görögből és héberből fordított; a jógáról, a Kabbaláról, a zenről, és a szufikról írt tanulmányt.

1964-ben másodszor nyugdíjazták. Holott munkái többnyire csak illegálisan, kézirat formájában terjeszthetők, továbbra is ír, és írásai egyre népszerűbbé válnak.

1968 november 7-én Budapesten agyvérzésben halt meg. Felesége Szentendrén helyeztette örök nyugalomra. Sírkövét Farkas Ádám szobrászművész készítette.

Munkássága

„Hamvas Béla életműve a magyar szellemi életben kiemelkedő jelentőséggel bír. Ő volt az egyike, aki Magyarországon utat nyitott az egyetemes emberi tradíció gondolatkörének megismeréséhez. Egyik legfontosabb tanítása számunkra az, hogy: "Nem rendszereket kell alkotni, hanem az ébresztő elemek folyamatos sorát biztosítani". Hamvas mindig távol tartotta magát az izmusok szektásságától és szükségszerű szűklátókörűségétől, amikkel szemben az egyetemességet kereste, ami nem áll szemben semmilyen más irányzattal, hanem irányzatok feletti. Hamvas számára bármilyen mű hitelességét csak a mögötte álló hiteles élet adhatja meg, amelynek alapja a gondolat-szó-tett azonossága. Ő a műveit élte, és életét művé tisztította, ennek értelmében, alkotásaiban szerves egységbe forrt a bölcselet, vallás, művészet és élet." (Dúl Antal)

Első írói korszakának összefoglalása volt a Láthatatlan történet című munkája, amely Hamvas Béla életében, művei közül egyedüliként jelenhetett csak meg.

Második írói korszakának megnyitóját, a Scientia Sacrat 1943 és 1944 között írta. Feleségével közösen létrehozott könyve 1947-ben jelent meg „Forradalom a művészetben” címmel, amely irányt mutatott az új utakat kereső művészek számára. Hamvas Béla a kor aktuális igazságának hiteles kifejezését hol a költészet, hol a zene, hol a képzőművészet által tartotta megfogalmazhatónak.

Életművének egy jelentős részét az asztalfióknak írta. A '40-es évek végén Lukács György - valószínűleg személyes sértettségből - egy vitairatban politikailag károsnak titulálta a Forradalom a művészetben című tanulmánykötetét. Ezt követően elnémították és kényszernyugdíjazták. Elveszítette munkáját a Fővárosi Könyvtárban, többé nem publikálhatott és nem is szerkeszthetett. „Nem adatott meg, hogy a társadalmi igazságtalanságok ellen kirohanjak, erről a kirohanásról könyvet írjak, majd a könyv jövedelméből kényelmesen berendezkedhessek. De ez így jobb volt. Socratestől fennmaradt egy mondás: Jobb az igazságtalanságot elszenvedni, mint cselekedni.” - fogalmazta meg helyzetét később.

Fizikai munkát végző időszakában készült el a Karnevál, a modern emberfejlődést bemutató regénye. Az olvasók körében kézirat formájában 30 évig járt kézről kézre, csak 1985-ben jelent meg nyomtatásban. 1959-1966 között megírja Patmosz c. háromkötetes esszégyűjteményét, az életmű utolsó periódusának fő művét. Egyforma hitelességgel tudott írni a természet egy-egy eleméről, a hónapok színeiről, az egyénről, közösségről, népről, nemzetről, szakrális elemekről.

Hamvas Béla életművének témája volt a valóság értelmezése, leírása; gondolkodásának tárgya: az egész, a létezés teljessége.

Írásainak átütő ereje az élet mélységéig hatoló gondolkodásából fakadt.

A kitaszítottság éveiben fogalmazta meg: „Írni időszerűtlen szenvedély … Elfelejtenek mindenkit, aki ír… Annyira magam vagyok, hogy nem csak egyedül én tudom megcsinálni, hanem egyedül én is vagyok az, aki tudom, mi az amit csináltam.”

Műveiből több színpadi és filmes feldolgozás készült, többek között a Karnevál alapján írt Pác című előadás, melyet 2002-ben az Újvidéki Színház mutatott be, és a Szilveszter, melyet Hamvas Béla azonos című regénye alapján Spiró György írt, és a Nemzeti Színházban adták elő 2007-ben.

Emlékezete

1988-ban Szilágyi Imre, az ELTE filozófia tanszékének docense és Szatmári Botond vezetésével megalakult a Hamvas Béla Kör.

A százhalombattai és a tiszaújvárosi városi könyvtár, a Pest Megyei Könyvtár és Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája a nevét viseli. Tiszaújvárosban a könyvtár előterében egy fotókból, idézetekből és az író hagyatékából származó, személyes tárgyakból álló kamarakiállítás tekinthető meg.

2000-ben Balatonfüreden Sava Babić kezdeményezésére és Kemény Katalin jelenlétében hársfát ültettek, a Hamvas-hárs mellett a helyi Hamvas Béla Asztaltársaság minden évben megemlékezést tart.

A Hamvas Béla Kultúrakutató Intézetet 2000-ben alapította a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, vezetője Hankiss Ágnes.

Életművének „életrendszerű” feldolgozására 2003-ban létrejött a Hamvas Béla Collegium szabadegyetem.

2005-ben Mihály Gábor szobrászművész és Molnár Pál újságíró alapította a Hamvas-fürt borművészeti díjat, amelyet azóta minden évben kétszer adnak át. A díjat egy bronzkancsó jelképezi, amely Hamvas Béla arcvonásait viseli.

Hamvas Béla művei online jelenlétének előmozdítására, a hozzá kapcsolódó hírek összegyűjtésére, valamint a világon szétszórt Hamvashoz kapcsolódó szervezetek és személyek összefogására 2006-ban létrejött a HamvasBéla.org, a kolozsvári Vivarte Alapítvány kezdeményezésére.

A főváros III. kerületében találhatjuk a Hamvas Béla sétányt, Szentendrén, a püspökmajori lakótelepen pedig a Hamvas Béla utcát.