Nemzetközi nap a környezet háború és fegyveres konfliktus során történő kifosztásának megelőzéséért

2001. november 5-én az ENSZ közgyűlése november 6-át a környezet háború és fegyveres konfliktus során történő kifosztásának megelőzéséért vívott küzdelem nemzetközi napjává nyilvánította. ("International day for preventing the exploitationof the environment in war and armed conflict"). A világnap arra figyelmeztet, hogy míg egy-egy konfliktus során az emberi áldozatok és sérültek számszerűsíthetőek, a környezetet ért károkról még csak szó sem esik. Holott az elszennyeződő kutak, a tönkretett termények, lepusztított erdők, elszennyezett talaj, vagy a megölt állatok drasztikus mértékben károsítják az ökoszisztémát és a természeti erőforrásokat, gyakran országhatárokon és generációkon is átnyúlva. Az emberiségnek tehát nem csak az adott pillanatban okoz súlyos károkat, hanem a jövő nemzedékére nézve is beláthatatlan következményekkel járhat.

Szintén ekkor hívták életre az Egyesült Nemzetek Millenniumi Nyilatkozatát, mely hangsúlyozza közös környezetünk megvédésének szükségességét. Olyan világképet vetít elénk, amelyben a fejlett és fejlődő országok partnerként dolgoznak valamennyiük fejlődéséért. Olyan víziót vázol, amelyben kisebb a szegénység, kevesebb a betegség és az éhség, kedvezőbbek az anyák és csecsemőik túlélési esélyei, a gyermekek jobb oktatásban részesülnek, megvalósul a nők egyenjogúsága, egészségesebb a környezet.