Ganz Ábrahám

„…az én elgondolásaim komolyak, és higgyétek el, ha az ember valamihez fog, és nem sikerül, még nem kell kétségbe esni, a türelem, bátorság és kitartás az emberi boldogulásnak hatalmas segítője, akinek pedig nincsen jövőbe vetett reménye, azt sajnálni lehet.”
(Ganz Ábrahám szüleinek írt egy leveléből)



Ganz Ábrahám (Unter-Embrach, Svájc, 1814. november 6. - Pest, 1867. december 15.) vasöntőmester, gyáros, a magyar nehézipar egyik megteremtője.

Ganz Ábrahám sokgyermekes családban született. Családjára, svájci gyermek és tanulóéveire kevés ismerettel rendelkezünk. Még születési idejére vonatkozóan is több eltérő adat forog közkézen. A legvalószínűbb az 1814. február 6-i dátum, amely az eredeti svájci anyakönyv alapján vált mintegy ötven éve ismertté, de nem tudott széles körben elfogadott lenni.

Tízéves korában elveszítette édesanyját. A család megélhetési gondjain segítve tizenöt évesen ácsmesterséget tanult, majd Zürichben öntőinas lett. 17 évesen elhagyta a szülői házat, a vasöntést választotta élete hivatásának. Tizennégy évet vándorolt, hogy kitanulja a szakma csínját-bínját. Kitanulva az ács és öntőmesterséget, tapasztalatgyűjtő vándorútja során számos svájci, német, francia, osztrák és olasz öntödékben dolgozott. Célja egy saját vállalat megalapítása volt. Elegendő pénzzel nem rendelkezett, így a szakemberekkel jól ellátott Nyugat-Európa helyett érdeklődése a fejletlenebb keleti területek felé fordult. Ez pedig abban az időben a Habsburg Monarchiát jelentette, így érkezett 1841 augusztusában Pestre. Az 1839-ben gróf Széchenyi István által alapított pesti József Hengermalom Részvénytársaságnál kezdte tevékenységét. Az üzemben ekkor saját öntöde létesült. Előbb a szerelési munkálatokban, majd az öntöde üzemeltetésében is részt vett. 1842 áprilisától első öntőmester, azaz az öntöde vezetője lett. Az Iparegyesület 1842. évi első iparmű-kiállításán általános feltűnést keltettek az öntöde termékei. Kossuth Lajos is elismerő szavakkal emlékezett meg róluk. Az öntöde sikereiben Ganz Ábrahám, az első öntőmester teljesítményét az öntödei termelés hasznából való részesedéssel ismerték el.

Ganz vezetőként is rendszeresen részt vett az öntödei munkálatokban. így fordulhatott elő, hogy 1843-ban egy baleset folytán a szemébe fröccsent az olvadt vas, és jobb szemére elveszítette látását. „A fél szem oda, de az öntés sikerült" - mondta.

A Ganz gyár 1867-ben
A Ganz gyár 1867-ben

Ebben az időben Magyarországon a vasöntés, a vaskohászat meglehetősen elmaradott állapotban volt, de már ekkor lehetett látni, hogy az ágazat komoly jövő előtt áll. Ganzban megvolt a kellő ambíció és hála a hengermalom öntödéjének nyereségéből való részesedésnek, megvolt a kellő indulótőkéje is.

1844 őszén Budán a Kórház utcában, a mai Ganz utcában telket és házat vásárolt és önállósította magát. A megvásárolt területen 1845 áprilisára felépítette a legkorszerűbb öntőüzemet a városban. Építésénél teljes mértékben figyelembe vették a biztonsági előírásokat.

A Ganz-féle öntöde életképességét mutatja, hogy mind termelését, mind munkásainak létszámát tekintve folyamatosan növekedett: az 1845 elején hét munkással induló üzem alkalmazottainak száma májusban már 26-30 fő, 1846-ra ez a szám is megduplázódott. Már az első üzleti évet eredményesen zárta. Az üzem irányításában segítette Ábrahámot két öccse, Konrád és Henrik is. Kezdetben a lakosság szükségletét szolgáló termékeket állítottak elő. Termékeinek sikerét mutatja, hogy már 1846-ban a prágai kiállításon ezüstérmet, a harmadik magyar iparmű-kiállítás szintén ezüstérmet nyert. Később kidolgozta a vasúti kocsik kerekének kéregöntési technológiáját, amely nagymértékben hozzájárult a hazai és az európai vasúti fejlesztéshez, termékeit közel 60 vasúti társaságnak szállítva.

Az 1848-49-es szabadságharc kitörésekor Ganz szinte azonnal hadiüzemmé alakította gyárát és ágyúcsöveket, illetve ágyúgolyókat gyártott az osztrákok 1849. januári budai bevonulásáig. 1849 őszén feleségül vette a nála tizenkilenc évvel fiatalabb Heiss Jozefát, Heiss Lőrinc késesmester lányát. Négy nappal esküvője után egy feljelentés nyomán két hétre bezárták az akkor börtönként működő Újépületbe, a Neugebäude-kaszárnyába. Kiszabadulása után még többször beidézték, kihallgatták.

A szabadságharcot támogató tevékenységéért 1850 nyarán hadbíróság elé idézték. Egy svájci származású katonatiszt közbenjárására csupán hadianyag rejtegetésért ítélték el hatheti szigorított várfogságra. Letöltenie azonban nem kellett, mert a büntetés „kegyelmi úton elengedtetett”.

A szabadságharc után nehéz időszak köszöntött az országra. Az osztrák érdekek erősen visszaszorították a magyar ipar lehetőségeit. Szinte minden hiányzott (tőke, szakmunkás, nyersanyag, megrendelés). Ganz az első kettővel még rendelkezett, de az utóbbiak neki is nehézséget jelentettek. Ezért elsődleges feladatának tartotta az öntöde nyersanyag ellátásának külső tényezőktől független megoldását. Ennek érdekében betársult Szászkán, a Bánságban egy bánya és vasgyár tulajdonába. A rendkívüli természeti adottságok (jó minőségű, nagy mennyiségű nyersanyag, vízerő) ellenére üzleti reményei hamarosan szertefoszlottak. Kiderült, egy szélhámossal társult. Minden készpénzét felélte, még kölcsönöket is vett fel. De nemcsak pénzét, rengeteg energiáját is felemésztette a vállalkozás, ráadásul idegileg is felőrölte. Végül minden jóra fordult, amikor az Osztrák Állami Vasúttársaság megvásárolta az üzemet, hiszen az eladással szinte megduplázta a befektetett pénzét.

Az 50-es évek elején lassan újból lendületet vett Ganz öntödéje. Az osztrák gazdaságpolitika támogatni kezdte a magyar mezőgazdaságot támogató iparágakat. A budai öntőüzem pedig 1852-ben elnyerte az „Országos Gyár” kitüntető címet. De Ganz nem érte be ennyivel.

Az 1846-ban átadott Pest-Vác vasútvonallal hazánkban is megkezdődött a vasutak építése. Ekkor az európai kontinens egyetlen öntödéje sem készített vasúti kocsikereket öntvényből, jóllehet Amerikában és Angliában már alkalmazták az angol John Bum által 1812-ben feltalált kéregöntéses módszert. 1846-ban a nürnbergi vagongyár szállította az amerikai kéregöntésű kerekekkel készült vasúti kocsikat. A Kéregöntésű kerék keményebb, kopásállóbb, s egybeöntött volta miatt megbízhatóbb is volt, mint az Európa-szerte előállított kovácsoltvas abroncsú, küllős vasúti kocsikerék. Ganz felismerte a kéregöntésű (ma: kokillaöntés) kerekek gyártásában rejlő nagy üzleti lehetőséget. Ő volt az első Európában, aki 1853-tól alkalmazta a kéregöntéses eljárást vasúti kocsikerekek előállításánál. Az első kerekek még messze nem voltak tökéletesek, még a hagyományos technikával készült kerékpároknál kisebb terhelést bírtak. Ganz Ábrahámot ez a tény nem keserítette el, inkább a technika továbbfejlesztésére ösztönözte. Sorra nyújtotta be szabadalmait. 1855-ben 3 évre megkapta a kéregöntésű öntvények gyártásának kizárólagos jogát az egész osztrák birodalom területére. A párizsi világkiállításon a kiállítás bronzérmét nyerte el kéregöntésű vasúti kerekéért. Ganz az európai ipart 15 évvel megelőzve fogott hozzá az amerikaival egyenértékű, kéregöntésű vasúti kocsikerekek gyártásához. Ezek a kerekek azzal tűntek ki, hogy koruk elvárása szerint igen sokáig (10-15 évig) eltartottak, áruk kisebb volt és használati idejük alatt plusz költségeket nem okoztak.

A Ganz Vasöntöde és Gépgyár plakátja
A Ganz Vasöntöde és Gépgyár plakátja

Ganz bejárta Európát, hogy piacot találjon új termékének. Pár év alatt megfordult Itáliában, Svájcban, Szászországban, Sziléziában, Bajorországban, Svájcban, Ausztriában, Poroszországban, Törökországban, a Lengyel Nagyhercegségben. Ezek az utak a megrendelések sokaságát hozta. Ekkor már Európa szárazföldi vasutakat használó országainak legalább felében használták ezeket az öntött vaskerekeket. 1853 és 1866 között 59 vasúttársaságnak összesen 86 074 db kéregöntésű kereket szállított az öntöde. 1867-ben előállították a százezredik kéregöntésű kereket. Ebből az alkalomból az 1867. november 23-án tartott ünnepségen Ganz vendégül látta munkásait és mindegyiküknek ezüst emlékérmet ajándékozott. Munkásai egy kis verssel és egy díszes albummal lepték meg, amelybe mindenki beírta a nevét.

„A munka nemesíti a férfierőt,
a munka emeli az ember értékét.
Éljen a férfi, aki munkát teremt!
Háromszoros éljen annak,
aki a munkát becsüli!”

Európai hírű gyárában a kiegyezés évében közel 400 dolgozót foglalkoztatott. A jó munkaerőt nagyon megbecsülte, emberként bánt velük, rendes fizetést adott nekik. Pest-Budán az ő alkalmazottai keresték a legtöbbet, s még nyereségjutalékot is fizetett. Munkásai szeretete jeleként értelmezhetjük, hogy sokan közülük felkérték őt a keresztapaságra. Hatvannégy keresztgyermeke volt.

Megnövekedett munkája mellett már szükségessé vált új munkaerő felvétele a gyár vezetésére. Egyik külföldi útja során ismerte meg Eichleiter Antal és Mechwart András mérnököket, akiket szerződtetett, s akik igen nagyot lendítettek a gyár működésén. (Mechwart szerepe óriási volt. Ganz halála után egy nagy gyárbirodalmat épített föl, aminek nevét az egész világon ismerték.

1859-ben megvette, majd továbbfejlesztette és szabadalommal védette le a csúcsbetétet, amire a vasúti váltók és kereszteződések kialakításakor van szükség. 1860-1866 között 6293 db kéregöntésű szívcsúcsot szállított.

„Első kezdete e gyárnak is kisebbszerű volt. A tulajdonos szorgalma és szakismerete azonban mindig magasabbra, nagyobb tökély és terjeszkedés után vágyott, s bekövetkezett azon idő, midőn nem elégedett meg többé azzal, hogy gyárából csak oly készítmények kerüljenek ki, melyek általában minden jóravaló vasöntödében kaphatók. Ganz valami újat, nagyobbat akart teremteni, aminek hasznát nagyobb közönség élvezze, s ami a mai világ technikai haladásához is méltó legyen." - írta róla 1862-ben a Vasárnapi Újság.

Különböző gyártmányaival több világkiállításon nyert díjat, munkássága elismeréseként 1863-ban Pest Díszpolgárává választották. Ebből az alkalomból 1000 forint adományt tett. Kívánsága szerint az összeget az árvaházi, a gyám-, a tisztviselői nyugdíj- és a szegényalapban helyezték el.

Ganz Ábrahám Ybl Miklós által tervezett mauzóleuma a Kerepesi temetőben
Ganz Ábrahám Ybl Miklós által tervezett mauzóleuma a Kerepesi temetőben

Életének utolsó éveiben egyre többet volt kimerült. Idegrendszerét az állandó stressz, a hosszú évek óta tartó megfeszítő, idegölő munka megviselte. Az orvosi kezelések sem jártak eredménnyel. Családjában többen is elmebajban haltak meg. Ganz tartott tőle, hogy előbb-utóbb nála is jelentkezik majd ez a betegség. 1867-ben 53 évesen, sikerei csúcsán tragikus körülmények között hunyt el, pesti palotájának körfolyosójáról az udvarra vetette magát. Azonnal szörnyethalt. Két nappal később hatalmas gyászoló tömeg kísérte utolsó útjára a Kerepesi temetőben. Végrendeletében mindenkiről megemlékezett. Családtagjain kívül keresztgyerekeiről, öntőmestereiről, munkásairól, barátairól, támogatóiról és Buda több intézményéről is gondoskodott. Családja Ybllel terveztetett mauzóleumot, aminek építése 1911-ben fejeződött be.

A magyar nehézipar egyik úttörőjeként tartjuk számon, munkásságával nagymértékben hozzájárult a hazai gépgyártás fejlődéséhez, a nevét viselő különböző cégek gyártmányaikkal világhírnévre tettek szert.

Ganz Ábrahám halála után örökösei Ganz közvetlen munkatársait Eichleter Antalt, Keller Ulrikot, és Mechwart Andrást bízták meg a gyár vezetésével. A gyár ekkor vette fel a ˙Ganz és Társa nevet. Az öt részlegből álló, és mintegy 370 alkalmazottat foglalkoztató céget a Ganz család eladta, részvénytársasággá alakította "Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt", műszaki igazgatójának Mechwart Andrást nevezték ki, akinek irányításával 1869 után a Monarchia egyik legjelentősebb vállalatcsoportja jött létre. Legnagyobb horderejű intézkedése mégis a villamos osztály létrehozása volt, mert egy új iparág alapjait teremtette meg! Ekkor már vezérigazgató. Az egyfázisú transzformátor meghozta a Ganznak a világhírt.

Az eredeti öntödében 1964-ig folyt a termelés. Ekkor a Budapest II. kerületében levő gyárat leállították, s a kéregöntöde berendezéseit megőrizve a ma is látogatható Öntödei Múzeummá alakították.