Flór Ferenc

Rusz Károly metszetén

„Flór áldásos életét két nagy eszme lengette át: az egyik, magyarosodva mívelődni; a másik, a közegészséget rendezni nemcsak Pesten, hanem az egész hazában." (Poor Imre)

„Hazafiságában Flór oly szeplőtlen, szilárd és következetes jellemet tanúsított, hogy absolut kormányt sohasem szolgált; az alkotmányos élet alkonyán mindannyiszor lelépett tiszti állásáról." (Poor Imre)

„A közegészségügy körüli törekvéseit azon meggyőződés vezérelte, hogy valamint az egyéni úgy az állami jólétnek is legnélkülözhetlenebb alapja az egészség, s hogy csupán egészséges nép bírhat fizikai és szellemi életképességgel." (Poor Imre)

Flór Ferenc (Váradolaszi, 1809. október 10. - Pest, 1871. július 7.) orvos, a magyar közegészségügy egyik megteremtője, a műtéti altatás magyar úttörője, az 1848-49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Gondolkodását, cselekedeteit a nemzet iránti elkötelezettség tudata hatotta át. Sokat tett a magyar orvosi szaknyelv fejlesztése és elfogadtatása érdekében. Szakmai rátermettségét és emberségét olyan emberpróbáló időkben bizonyította, mint az 1831-es kolerajárvány, az 1837-es nagy pesti árvíz vagy éppen a forradalom és szabadságharc alatt.

Életpályája

Flór Ferenc 1809. október 10-én Erdélyben a Sebes-Körös mentén, a ma Nagyváradhoz tartozó Váradolasziban született. Módos kereskedőfamília gyermekeként ifjú évei idilli körülmények között telt. Szülei szerették volna, ha ő viszi tovább a családi üzletet, ő azonban már kisiskolás korában másképp képzelte el jövőjét. Elemi és középiskolai tanulmányait Nagyváradon és Nagykárolyban kitüntetéssel végezte. 1827-ben beiratkozott a pesti egyetem orvostudományi karára. 1833-ban orvosi, majd mindössze egy évre rá sebészi és szülészmesteri oklevelet szerzett. Orvostudorrá avatása évében a Magyar Tudós Társaság pályázatán harmadik helyezést nyert.

1834-ben németországi és ausztriai tanulmányutat tett. Az itteni egyetemeken tovább fejlesztette szakmai tudását, különösen a sebészet és a szemészet terén. Hazatérte után az egyetem állatgyógyászati tanszékén lett tanársegéd. 1835-től az orvostudományi karon Stáhly Ignác sebészprofesszor, a gyakorlati sebészet jeles tanára vette maga mellé másod tanársegédnek.

Domborműves szobra a róla elnevezett kórház előtt

Már fiatal hallgatóként bekapcsolódott az orvosi munkába. 1831-ben negyedéves orvosnövendék, amikor Kalocsán „járványorvos” lett. A magyar nyelv iránti elkötelezettségét mutatja, hogy Kisdedápolás című doktori disszertációját első orvosként magyarul írta és védte meg. A későbbiekben is erőfeszítéseket tett az egységes magyar orvosi szaknyelv megteremtéséért, 1833-tól 1848-ig Bugát Pál mellett társszerkesztője lett az e területen úttörő munkát végző Orvosi Tár című folyóiratnak. Számos tudományos közleményt írt. Bugát Pállal megírja „A nevezetesb sebészi véres műtétek” című könyvet. E mellett 1840-től 1848-ig szerkesztette a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek Munkálatok című kiadványát.

1837-től a pesti Rókus Kórházban tiszteletbeli, majd 1840-től rendes osztályos főorvossá nevezték ki. 1837-ben ő végzett Magyarországon először műtétet kloroformos érzéstelenítéssel. 1838-ban 29 évesen lett az MTA levelező tagja.

Az 1838-as nagy pesti árvíz alkalmával nemcsak a beteg- és sérültellátásban vett részt, hanem az árvízi hajóshoz, báró Wesselényi Miklóshoz hasonlóan ő is csónakról mentette ki az embereket a jeges árvízből. Tapasztalatai alapján megírja „A vízbefúlt emberek felélesztése” című munkáját. Követeli a szervezett mentés megszervezését és a tömegoktatást. A tragédia hatására komplett intézkedési tervet dolgozott ki a mentésügy megszervezésére, és több tanulmányt is összeállított orvostársainak, hogy miként lehet a leghatékonyabban kimenteni, majd újraéleszteni a fuldoklókat.

1842-től tagja lett az első magyar orvosi társaságnak, a Budapesti Királyi Orvosegyesületnek és a bécsi orvosi társulatnak. 1845-től lett tagja a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak. A gyakorlati sebészetben törekedett az új, a korban modernnek számító eljárások alkalmazására, 1847-ben az elsők között volt, aki a kloroformnak a sebészetben való használatával kísérletezett. 1847-től Pest város tiszti főorvosa, egyúttal a Rókus Kórház igazgatója lett. Ő felelt egy személyben a közegészségügyért és a járványmegelőzésért egyaránt.

1848 tavaszán Stáhly professzorral együtt elsők között önként jelentkeztek a nemzetőrségbe, ősszel már őrnagy, a hadsereg törzsorvosa. Nem kisebb feladat megoldásában kellett helyt állniuk, mint a magyar haderő egészségügyi ellátórendszerének megszervezése. Több tízezer katonáról kellett gondoskodni. 1849. január 22-én a Kossuth Lajos és Mészáros Lázár a beteg Stáhly Ignác utódaként alezredesi rangban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának főnökévé nevezték ki. Ezzel a honvédség katonai egészségügyének irányítójaként neki kellett nagyon nehéz körülmények között a Stáhly által lerakott alapokra felépíteni a visszavonuló hadsereg korszerű egészségügyi szervezetét. A katonai egészségügyben számos, nemzetközi viszonylatban is újnak számító módszert vezetett be. A magyar honvédség az elsők között volt Európában, ahol a hadisebészetben bevezették a kloroform alkalmazását. Nem sokkal korábban derült ki, hogy e bizarr vegyület már kis mennyiségben is bódulatot okoz. Ezáltal a súlyos sebesültek könnyebben viselték el az operáció közben fellépő fájdalmakat.

A róla elnevezett díj

Kiváló készségei közül kiemelten kamatoztatta egészségügyi szervezői képességét. Többek között irányítása alatt szerveződött az állandó, az ideiglenes és a tábori kórházak rendszere, a front- és hátországi betegellátás, az újoncozás orvosi ellenőrzése és a rokkantak utókezelése. Megoldotta a honvédorvosi kar létszámának emelését. Rendezte a kar függelmi és anyagi kérdéseit. Megszervezte a honvédorvosok továbbképzését. 1849. április 16-án indítványára nevezték ki Kossuth Zsuzsannát országos főápolónőnek, ennek nyomán számos női önkéntes állhatott a katonai betegápolás szolgálatába. Flór Ferenc személyes érdeme, hogy a tavaszi hadjárat megindulásakor a honvédség korszerűen megszervezett katonai egészségügyi szolgálattal rendelkezett.

Flór elképesztő energiákat megmozgatva vágott bele a munkába. Napi húsz órán át dolgozott: ő maga végezte az orvosok és a nővérek toborzását, felkészítését, ő szervezte a sebesültek eljuttatását a csatamezőről az ellátóhelyekre. Ő intézte a kezdetleges, de létfontosságú orvosi műszerek, továbbá a gyógyszerek, kötszerek beszerzését. Ezek nagyfokú hiányának enyhítésére - a külföldről való csempészés mellett - kísérletet tett a hazai gyártás megszervezésére is. Szervezőkészségére, kitartására és leleményességére maga Kossuth is felfigyelt, több tucat levelet váltottak a szabadságharc alatt, és az egyik üzenetében a kormányzó-elnök a „legmagyarabb magyar orvosnak” nevezte őt.

Görgei Artúr miniszteri kinevezése után átszervezték a minisztériumot, és az egészségügyi osztály élére Lumniczer Sándort nevezték ki. Flór Ferenc a fegyverletételig a tartalék hadtest főorvosa lett.

A világosi fegyverletétel után másfél év börtönre és állásvesztésre ítélték. Büntetésének letöltése után rendőri felügyelet alatt visszavonultan élt tápiószelei birtokán. Internálása után figyelme a közegészségügy és az orvosi érdekvédelem felé fordult. 1861-ben elnökletével alakult meg az ország első helyhatósági közegészségügyi bizottsága, így őt tekintik a magyarországi közegészségügy egyik megteremtőjének. Ismét Pest város tiszti főorvosa és kórházigazgató lett. Egészségügyi okokból szorgalmazta a főváros vízvezeték-hálózatának kiépítését, illetve új közvágóhíd építését. Tíz hónap múlva tiltakozásul a kormányzati rendszer megváltoztatása miatt lemondott állásairól és csak a kiegyezés után tért vissza.

1863-ban egyik kezdeményezője volt az orvosi érdekvédelmi mozgalom elindításának. 1869-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Országos Egyesülete másodelnökévé választották.

Széles látókörű, kiváló orvos volt. Már fiatalon a hazai orvostársadalom nagy tekintélyű szereplőjévé vált. Gyakorló orvosként is nagy súlyt fektetett a tudományos munkára. Főként azzal vívta ki kortársai elismerését, hogy az orvosi elit jó részével szemben rengeteg időt és energiát fordított a tudásmegosztásra, a szerényebb lehetőségekkel rendelkező kollégái továbbképzésére.

Nagy fogékonyságot mutatott az új módszerek iránt, igyekezett ezeket bevezetni. Hazánkban először alkalmazott kloroform narkózist 1847-ben. Ő végezte Magyarországon az első kancsalság elleni műtétet.

Sírja Budapesten a Kerepesi temetőben

Vagyonát nemes célokra, alapítványok támogatására ajánlotta fel. Az orvosi nyugdíjintézet segélyegyletének megalapítására 200 arany értékű alapítványt tett, amit felesége később 1500-ra egészített ki. Könyvtárát a városi kórháznak, sebészi értékes műszereit a kórházi segédorvosoknak ajándékozta.

Halálát közlekedési baleset okozta. 1871 július 7-én munkája végeztével hazafelé tartott, amikor a kórháza előtt, a Rákóczi úton közlekedő lóvasút halálra gázolta. Sírja a Fiumei Úti Sirkertben van.

1862-ban elhuny Gyula nevű fia emlékére végrendeletében a Magyar Tudományos Akadémiánál 20 000 forintos alapítványt létesített, míg a Nemzeti Színháznak és a pesti Rókuskórháznak egyaránt 500 forintot hagyott.

Emlékezete

A szerény, áldozatkész, fiatal korától csak egyszerű magyar ruhában járó orvos nevét viseli a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház. Az itt található bronz domborműves emlékmű Tóth Béla szobrászművész alkotása. 1992-ben a magyar honvédelmi miniszter a katonai egészségügyben szolgálók jutalmazására Flór Ferenc-díjat alapított. Budapest 18. kerületében, Pestszentlőrincen utcát neveztek el róla. 1934-ig utca őrizte nevét a Rókus Kórház mögött is.

Forrás: florhosp.hu; tapiokultura.hu; nlc.hu; jozsefvarosujsag.hu