Ady Endre: Emlékezés Táncsics Mihályra

Kend volt, Táncsics Mihály,
A mi kora lelkünk:
Attila ugarján,
Táblabírók földjén
Szenvedő szerelmünk.

Kendet ostorozták,
Kutya se becsülte.
Mert kend senki se volt,
Mindenkiért hevült,
Paraszt-anya szülte.

Kendnek sok fájdalmát
Szívesen fájlaljuk,
S e fájó országban
Kendnek ős szerepét
Szívesen vállaljuk.

Kend bizony elporladt,
De mink, akik élünk:
Vagyunk bizalommal,
Vagyunk új Táncsicsok
S miként kend, remélünk.

Kend új rendet akart:
Mindenkit szeretni.
Mi más rendre vágyunk:
Vagy igaz világ lesz,
Vagy nem lesz itt semmi.

Kendet azért mégis
Áldjuk, mint egy szentet,
Istenünk: az Eszme
Haló porában is
Áldja-verje kendet