- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Áprilisi jeles napok
- Táncsics Mihály
Táncsics Mihály
„A nép szava Isten szava."
„...mindig és mindenütt maguk a polgárok, éspedig a vagyontalan munkások oltalmazták a szabadságot, vagy szerezték vissza, ha az már elveszett vala"
„A szabad sajtó minden általa történt hibát maga meg is orvosol."
„A kormány az országért van, tehát fölötte a nemzet mindenkor intézkedhetik."
„... a koronák és trónusok csak addig állhatnak fenn, míg a népek szegények, tudatlanok."
„Legyen tökéletes jogegyenlőség hazánkban - és ne legyen senki számára kiváltság..."
„Mindig szoktam magammal valami könyvet vinni, ha valamikor valahová távolabbra s hosszabb időre mentem, részint ugyan valóban azért, hogy akárhol is olvashassak, részint pedig csupán hiúságból, hogy lássák, ki és mi vagyok én."
„Óhajtom, hogy a kézművesek nagy jelentőségű osztályának értelme akként és oly irányba fejlesztessék, miszerint önmaguktól oda legyen irányulva legfőbb óhajtásuk, hogy a hazában a nemzetiségek, a külön nyelvű népfajok fokonként egy tömör nemzetté olvadjanak, erősödjenek, s ennél fogva magyar hazánk nagy állammá, hatalmas királysággá váljék..."
Táncsics Mihály (Ácsteszér, 1799. április 21. - Budapest, 1884. június 28.) magyar író, publicista, az első szocialista politikusok egyike, március 15 egyik ikonikus nagy alakja. Neve történelmi tudatunkban szorosan összekapcsolódik a rabsággal; hiszen ő volt az, akit azon a dicsőséges márciusi napon a fiatalok kiszabadítottak börtönéből. De történelmi jelentősége minimális volt csupán és nem játszott szerepet a forradalom eseményeiben. Alakját, munkásságát, nézeteit és az adott korban betöltött szerepét kortársai rendkívül ellentmondásosan értékelték. 1848-ban ő volt március 15-ike egyik jelképes szereplője, a „nép felkent fia”-ként az országgyűlés egyetlen jobbágyivadék képviselője. Saját korában egész élete egy permanens harc volt elvei elfogadtatásáért, küzdelem kortársai lekicsinylő megjegyzéseivel szemben, a szó szerinti fizikai és egzisztenciális fennmaradása megteremtéséért.
1799. április 21-én Mihajlo Stančić néven született Ácsteszéren, egy Veszprém megyei, bakonyszéli kis falucskában. Nevét az 1848. március 15-i események után változtatta Táncsicsra. Anyja szlovák, apja horvát származású telkes gazda, Eszterházy László gróf uradalmának robotosa volt. A telkes gazda olyan paraszt, aki kicsiny földjéért, amit magának megművel, vagy a házért, melyben lakik, egész éven át ingyen szánt, vet, kaszál, arat a földesúrnak. A nagy családban szükség volt a munkáskézre, ezért az ifjú Táncsicsot Bakonyszombathelyre adták takácsinasnak. Húsz éves korában mesterlegényként szabadult. A telkes gazda léthez ez előlépés, de ez az „emelkedés" nem elégítette ki a falusi kézművesség kereteit is szűknek érző fiatalembert. Ahogy néhány évvel korábban a jobbágyparaszt elnyomottságát, most a kézműves kiszolgáltatottságát érezte elviselhetetlennek. Ezért 1818-ban beiratkozott a budai tanítóképzőbe.
A tanítói oklevél megszerzése után szolgadiákként több gimnáziumban is megfordult, Kecskeméten, Nyitrán és Pesten is. Eközben teljesítette gimnáziumi tanulmányait is. Majd a pesti egyetemen jogot tanult, de tanulmányait nem fejezte be, mert érdeklődése közben az irodalom és a magyar nyelvészet felé fordult. Mint előtte és utána annyi más költőtársa, ő is házitanítónak szegődött megélhetéséért. Olyan jeles reformkori arisztokratáknál vállalta ezt a szolgálatot, mint Bácsban a Szalmássy, Dukán és Pesten a Rudnyánszky, Kolozsvárott a Teleki család.
A házitanítói tevékenység mellett nyelvészeti kérdésekkel foglalkozott. Nem sokáig váratott magára Táncsics első munkáinak megjelenése sem. 1831-ben látott napvilágot „A magyar nyelv", majd ezt követték népszerű tankönyvei, melyek számos kiadást értek meg. Írt ábécét is, történelmet is, természethistóriát is, nyelvtant is, hol magyart, hol németet, s a negyvenes években nem volt nála felkapottabb tankönyvíró.
1836-ban Pesten telepedett le és feleségül vette Seidel Terézt, egy józsefvárosi csizmadia lányát.
A kor szellemisége, a cenzori hivatallal való összetűzései, a korabeli reformértelmiségbe tartozó, haladó gondolkodású írókkal, költőkkel folytatott disputák és a reformországgyűlések figyelmét egyre inkább a politika felé terelték. Az 1830-as évek közepétől megjelent irányregényeiben és publikációiban, illetve a Kunoss Endrével szerkesztett Természet című lapban a polgári átalakulás Széchenyi által megfogalmazott, felülről építkező programját népszerűsítette. A negyvenes évek elejétől, a Pesti Hírlap megjelenésétől azonban Kossuth mellé állt. A cenzúra miatt nagyrészt külföldön megjelent politikai röplapjaiban és népkönyveiben a reformellenzék programjának elfogadtatásáért, megvalósításáért, az érdekegyesítés paraszti bázisának megteremtéséért harcolt.
A nyughatatlan szellemű Táncsicsra óriási hatással voltak a francia felvilágosodás szerzői és az ő eszmerendszerük. Társasága is a reformokat sürgető fiatalokból állt. Természetesnek mondható, hogy figyelme egyre inkább a politika felé fordult. 1843-ra már egy teljesen egyéni politikai nézetrendszerrel állt elő, cikkeiben az utópista szocializmus eszméit hirdette. Szót emelt a feudális viszonyok forradalmi felszámolása mellett.
Táncsics 1848-at megelőző írói működésére a lehető legerősebben politizáló magatartás jellemző. Első regénye, a Pazardi, az arisztokrácia pazarlását ítéli el. Hasonlóan didaktikus a Rényképek című műve is. 1841-től, a Pesti Hírlap indításától már Kossuth Lajos híve. 1846-ban hónapokat töltött Nyugat-Európában.
Könyveiben kifejtett követelései (kártérítés nélküli jobbágyfelszabadítás, minden privilégium eltörlése, közteherviselés, általános választójog, sajtószabadság, függetlenség) már-már kommunisztikus hangúak voltak. A kor liberális reformereitől eltért radikális hangjával, s magára vonta a kormány haragját is. Már pályája kezdetén meggyűlt a baja a cenzúrával, de addig nem lett különösebb baj, míg katekizmust nem kezdett írni. Mert hát a katekizmus sokszor csinál bajt, különösképpen az olyan, mint amilyen Táncsicsé volt.
„- Minthogy Isten bennünket akaratunkon kívül és tudtunk nélkül teremtett és e földre helyezett, nekünk természeti jussunk van annyi földhöz, amennyiből meg tudunk élni. Márpedig némely nagyúrnak lóiskolája meg kastélya vagy mulatókertje is nagyobb, mint némelyikünknek a földje, amiből családjával élnie kell, s még a kastély urának adóját is fizetni belőle - most már azt mondjátok meg, paraszt társaim, hol itt az igazság?" Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszegetett Táncsics katekizmusában már a negyvenes évek derekán.
Lipcsében kiadót is szerzett egy könyvének, amely miatt hazatérése után bujkálnia kellett. 1847 márciusában azonban elfogták és sajtóvétségért bűnvádi eljárást indítottak ellene. Nem csodálkozhatunk, hogy hamarosan kénytelen volt Budán a József-kaszárnya vendégszeretetét élvezni. Budai börtönéből 1848 március 15-én szabadította ki a forradalmi pesti nép. Ekképpen március 15-e egyik ikonikus nagy alakja lett, de történelmi jelentősége minimális volt és szerepe sem volt a forradalom eseményeiben.
Ekkor rajta kívül csak egyetlen politikai fogoly raboskodott Budán, a tömeg mégis úgy tekintett rá, mint a Habsburg elnyomás fontos bizonyítékára. A pesti tömeg Budán a Helytartótanácshoz küldöttséget menesztve kérte szabadon bocsátását. Délután kiszabadult börtönéből, majd a lelkes fiatalok egy kocsiba ültették és lovak helyett maguk húzták végig az utcákon. Este a tömeg már hiába várta, a forradalmi eseményeket záró Nemzeti színházi előadáson fáradalmaira tekintettel már nem vett részt. A szabadságharc alatt hetilapot írt (Munkások Újsága), de az utópista szocializmust pártoló nézetei miatt szembekerült Kossuthhal, aki betilttatta újságját. A harcok végét passzivitásban várta meg. Történelmi szerepe pedig később sem lett.
Az 1848-as országgyűlési választásokon a siklósi kerületben indult, itt képviselőséget is nyert. Villámgyorsan követték egymást az események Magyarország és Táncsics életében. A szabadságharc alatt a munkássághoz és a parasztsághoz címezve Munkások Újsága néven hetilapot indított, mellyel még Kossuth Lajossal is szembekerült. A radikális, kommunista eszméket és az utópista szocialista fejlődést népszerűsítő lapot végül Kossuth betiltatta.
A szabadságharc bukása után, a megtorlások idején távollétében in effigie (jelképesen) kivégezték. Táncsics egészen elképesztő módon - a saját háza alatt megépített bunkerben - nyolc hosszú évig bujkált az őt üldöző, a forradalmat leverő osztrák hatalom elől. 1857. májusában, az amnesztia kihirdetésekor szabadult. De a ház alatti lét nem jelentett számára egyben szótlanságot is, ez idő alatt is rendületlenül írta ellenállásra buzdító röpiratait.
Illegalitásban írt röpirataiban ellenállásra szólított az önkényuralom ellen és felkelést készített elő. 1860-ban egy március 15-i tüntetés szervezése és röpiratainak terjesztése miatt elfogták és 15 évi börtönre ítélték. 1860-ban ismét letartóztatták, elítélték, ahonnan csak az 1867-es kiegyezést követően, csaknem megvakulva szabadult.
1869 ismét a nagypolitika porondján találja, az orosházi választókerületben nyert országgyűlési képviselői mandátumot. A parlamentben sem csendesedett le, a felvilágosodás eszméi által diktált felszólalásainak se vége, se hossza. Nem tetszett neki a virilizmus (a vagyonosok, illetve a legtöbb adót fizetők számára kitüntetett jogokat, elsősorban aránytalan választójogot biztosító politikai és jogi elv), az állam az egyház szétválasztása mellett szónokolt, bővíteni akarta a választójogot, a zselléreknek meg földet adott volna.
1869-ben csatlakozott az Általános Munkásegylethez, mely elnökévé választotta. A forradalmi demokrata Táncsics 1869 januárjában indította meg Arany Trombita című hetilapját, az 1848-as Munkások Újsága utódját, mely egyben az egylet közlönyeként funkcionált. A lap címét Sárosi Gyula híres versétől kölcsönözte. Sárosi Gyula 1848/49-ben kormánybiztos, Kossuth bizalmas barátja volt. Ponyvára került Arany Trombita a mű pontos címe, ez a korszak leghitelesebb verses krónikája, a szabadságharc leghosszabb dicsőítő verse. Sárosi megénekelte benne a forradalom és a szabadságharc nevezetes eseményeit, vezéreit és hőseit, népies nyerseséggel támadta a Habsburg-házat. Az önkényuralom idején minden felkutatható példányt elkoboztak belőle, de magyar menekültek Lipcsében ismét kinyomatták és ennek számos példányát Magyarországra csempészték; Lipcsében német fordítása is megjelent. Sárosi Táncsicshoz hasonlóan hosszú ideig bujdosott, csak 1852-ben fogták el, akkor is árulás következtében. Kötél általi halálra ítélték, amit kegyelemből életfogytiglani börtönre változtattak. Táncsics ezzel a választásával is jelezni kívánta Habsburg-ellenes, függetlenségi magatartását.
Maga Táncsics Mihály a „Legrégibb nyelv a magyar” című, közel 700 oldalas könyvét tartotta a legjelentősebb alkotásának.
„Minden egyéb munkáim valószínűleg, habár sokára is, sajtó útján megjelennek, de azt remélni sem igen bírom, hogy a „Legrégibb nyelv a magyar” ki lesz az én életemben nyomtatva, pedig ez az egy az, mit büszkeségemül mutathatok fel; hazudnom kellene ha azt mondanám, hogy egyéb munkáimnak nincs belbecse, reális értéke, mert ha lehet ember kebelében valami oly jó, szellemileg jó, amit becsülnünk kell, nemcsak addig érdemel az megbecsültetést, míg az embernek kebelében, vagy agyában rejlik, hanem akkor még inkább, midőn azt az ember magából, akár élőszóval, akár írásban az ország javára kiárasztotta: nekem pedig mindenkor, minden munkámban az volt a törekvésem, hogy legyen hazánk önálló, független; fejlődjék a nagy néptömeg értelme magas fokra; olvadjanak a különnyelvű néptöredékek egy tömör egységes magyar nemzetté, verjen mély gyökeret az erkölcsösség, erény; de mégis azt merem állítani, hogy egyedül a „Legrégibb nyelv a magyar” magaslik ki a többi közül. Ez oly szellemi kincs milyennel a föld kerekségén egy ország sem dicsekedhetik."
Az Általános Munkásegylet vezetőivel a munkásmozgalom internacionalista iránya miatt támadt nézeteltérései következtében 1870 júniusában leköszönt elnöki tisztéről, kapcsolata a szocialista mozgalommal azonban haláláig megmaradt. Képviselői mandátumának lejárta után a közélettől visszavonult. Miközben önéletrajzán dolgozott és összes művei gyűjteményes kiadását készítette elő, anyagilag tönkrement, házát elárverezték. A parasztságban már nem látott a fennálló társadalmi és gazdasági viszonyok megváltoztatására alkalmas potenciális erőt, a munkásosztályra pedig, mint egy jövőbeli politikai vezető rétegre tekintett.
Táncsics Mihály emlékét sok róla elnevezett közterület, ácsteszéri szülőházában emlékmúzeum és a nevét viselő - jellemzően baloldali - újságírói díj őrzi.