Az első magyar köztársaság kikiáltása

„... a lelkekből kitört a négyszázéves elnyomatás, az őrjítően fájdalmas háborús kínszenvedés roppant keserűsége. Nagyon sokan sírtak, nagyon sokan az öröm extatikus fellángolásában égtek. A százezrek között nem akadt egyetlen ember, aki ne érezte volna meg a történelmi idők vérperzselő lendületének friss szelét. Nem volt még ilyen ünnep ebben a sokat szenvedett, gyönyörű országban.”

„ifjú magyar köztársaság […] egyben nemzeti, egyben demokratikus és szociális tartalmú. Ezt a három fogalmat igenis össze tudjuk egyeztetni.” (Károlyi Mihály a köztársaság kikiáltásakor)

„Nem gondoltuk, hogy a független Magyarország küszöbéről a történelmi Magyarország sírgödrébe lépünk.” (Apáthy István)

Magyarország történelme során háromszor viselte nevében a köztársasági államformára utaló jelzőt:

Először Magyar Népköztársaság volt a magyar állam hivatalos megnevezése 1918. november 16-tól 1919. március 21-ig és 1919. augusztus 2-8. között. Másodszor 1946 és 1949 között volt Magyar Köztársaság a második világháború és a kommunista hatalomátvétel között fennálló rendszer. Majd Magyar Köztársaság, 1989-es kikiáltása óta fennálló köztársaság.

Az első köztársaság kikiáltása tragikus történelmi helyzetben, egy vesztes világháború után történt, amikor az ország addigi területi egysége megbomlott. A Károlyi Mihály gróf nevével fémjelzett, néhány hónapos időszak a történelmi Magyarország és intézményrendszere széthullásával, ezzel párhuzamosan egy hamvába holt demokratizálási kísérlettel írható le.

1918 nyarára egyértelművé vált, hogy a központi hatalmak elvesztették a „nagy háborút". A vereség és a nemzetiségek radikalizálódása Magyarországon is döntő változásokat hozott. Természetes volt, hogy a háborúért, az abból következő elnyomorodásért a társadalom szemében leginkább felelős politikusoknak távozniuk kellett. Hiába foglalkozott a Wekerle-kormány a háborúból a békére való átmenettel, hiába fogadta el a kormány 1918. október 20-án a „magyar szent korona országainak függetlenségéről", azaz a perszonálunióról szóló határozatot, a régi rend és a régi kormány menthetetlennek bizonyult. A háborús vereség és a tömegek elkeseredettsége meghatározó volt. A felgyorsult eseményeket a magyar politikai elit képtelen volt kontrollálni. Tehetetlenül sodródott azzal az árral, amely elemi erővel söpörte el a fennálló politikai struktúrát.

A győztes hatalmak egyértelmű állásfoglalása volt: a Hohenzollern- és Habsburg-család sehol sem maradhat uralmon. A szétesett Habsburg-monarchia romjain alakult 3 független állam (csehek október 28-án, az osztrákok november 12-én) szinte egyszerre kiáltotta ki a köztársaságot. IV. Károly hosszas vívódás után 1918. november 13-án az Eckartsau-ban lévő vadászkastélyban beleegyezett uralkodói jogainak felfüggesztésébe és aláírta nyilatkozatát, amelyben elismerte, hogy a magyar nemzetnek joga van az államforma megválasztására.

Az első magyar köztársaságot 1918. november 16-án néphatározatként kiáltotta ki a budapesti Országház teret ellepő, kétszázezresre becsült tömeg, majd a Parlament kupolacsarnokában ülésező, a vidéki nemzeti tanácsok küldötteit is magában foglaló nagy Nemzeti Tanács. Igaz, a Magyar Nemzeti Tanács, mint testület, vagy annak bármely tagja sem kompetens személytől, sem a néptől nem kapott felhatalmazást, az őszirózsás forradalom során önmagát emelte ideiglenes államfői testületté. De ez akkor senkit nem zavart.

Ezen a szombati napon a fellobogózott Budapestnek a zászlók, a vörös és nemzeti színű drapériák soha nem látott ünnepélyességet kölcsönöztek. Már napokkal korábban plakátok hirdették, hogy a nagy eseményre mindenkit várnak a Parlament elé. A teret Kernstock Károly festőművész tervei szerint dekorálták, feldíszítették a Kúriát és a Földművelésügyi Minisztériumot is.

A nap eseményei tíz órakor kezdődtek, a még 1910-ben összeült képviselőház a teljesen megváltozott viszonyokra tekintettel néhány perc után kimondta feloszlását. 10 óra 25 percre már báró Wlassics Gyula, a Főrendi Ház elnöke is berekesztetteknek nyilvánította a főrendiház tanácskozásait, ezáltal az országgyűlés működése megszűnt.

11 órakor a Nagy Nemzeti Tanács ülésén az elnöklő Hock János bejelentette a király lemondását, valamint a képviselőház és a főrendiház feloszlását. Kimondta Magyarország önállóságát és függetlenségét, majd indítványozta „az államforma megváltoztatását és a köztársaság ünnepélyes proklamálását.”

12 órakor a Parlament lépcsőjéről Bokányi Dezső tájékoztatta a várakozó sokaságot, felolvasta a Nemzeti Tanács a nemrég született határozatát, mely szerint „Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság".

12 óra 30 perckor Károlyi, mint a köztársaság első miniszterelnöke szólt a néphez: „Biztosítani akarjuk Magyarország szabadságát és a nép uralmát. Dolgoznunk kell olyan intézmények létesítésén, a melyek a magyar nép jogait biztosítják. Földhöz akarjuk juttatni a föld munkásait és azt akarjuk, hogy a munkásokat ezentúl megbecsüljék. A kapitalizmus munkatársainak jogot és jólétet akarunk juttatni. Olyan általános, egyenlő és titkos választójogot akarunk törvénybe iktatni, hogy az összeülő nemzetgyűlés az ország igazi akaratának legyen a kifejezője.”

„Magyarország Nemzeti Tanácsa a nép akaratából a következő néphatározatot hozta:

„I. czikk. Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság.

II. czikk. A népköztársasági alkotmányt új választójog alapján sürgősen egybehívandó alkotmányozó nemzetgyűlés állapítja meg. A magyar országgyűlés képviselőháza és főrendiháza feloszlik és megszűnik.

III. czikk. Addig, míg az alkotmányozó nemzetgyűlés másként nem határoz, az állami főhatalmat a Károlyi Mihály elnöklete alatt álló népkormány gyakorolja, a Magyar Nemzeti Tanács intézőbizottságának támogatásával.

IV. czikk. A népkormány alkosson sürgősen néptörvényeket: 1. Az általános, titkos, egyenlő, közvetlen és a nőkre is kiterjedő nemzetgyűlési, törvényhatósági és községi választójogról, 2. a sajtószabadságról, 3. a nép esküdtbíráskodásáról, 4. az egyesülés és gyülekezés szabadságáról, 5. a földmíves népnek földhöz juttatásáról.”

Károlyi Mihály kabinetjére hatalmas feladatok vártak. A következő napokban szembe kellett nézni a külső fenyegetéssel, miközben belföldön nem volt kisebb a feladatuk, mint kitalálni, hogy mi történjen a Monarchia utáni Magyarországgal. Kezelni kellett a háborús összeomlás következményeit, a történelmi Magyarországtól való elszakadásra törekvő nemzetiségek követeléseit, ráadásul egy szilárd alkotmányos rend és végleges határok nélküli, káoszba forduló országban kellett volna biztosítania a hétköznapi élet alapvető feltételeit.

A kormány szinte kilátástalan körülmények között látott munkához. Hiába volt Károlyi kezdetben őszintén és hiszékenyen Antant-barát, az mégsem tekintette partnernek, a párizsi békekonferencia nem ismerte el a nevével fémjelzett rezsimet. Jobb- és baloldali belső ellenzéke is gyorsan megszerveződött.

Megkezdték az alkotmányozó nemzetgyűlés előkészítését, november 23-án kihirdették az általános választójogot biztosító néptörvényt, 1919. március 5-én az alkotmányozó nemzetgyűlésről és választásokról szóló néptörvényt. Március 17-én kitűzték a választásokat április 13-ra, de erre a Tanácsköztársaság idején már nem került sor. Törvényeket hoztak az emberi szabadságjogokról (pl. sajtószabadság, véleményszabadság, nők választójoga). A háború okozta gazdasági gondok (a férfi munkaerő hiánya, élelmiszerhiány, infláció, virágzó feketekereskedelem, stb.) megoldása csaknem lehetetlen feladat volt. Nem is sikerült.

Az első köztársaság viszonylag rövid életű volt, hamarosan elbukott a reményekkel és illúziókkal együtt, amelyeket sokan tápláltak vele kapcsolatban. Noha fontos célkitűzése volt, nem tudta például megőrizni az ország területi egységét. De nagyfokú illúzió arra gondolni, hogy ez Linder Béla nevezetes ("nem akarok több katonát látni") kijelentése miatt történt. A naponta 10-12 frontvonattal is rendezetlenül hazaözönlő kimerült, fosztogató és randalírozó katonákból egy új, ütőképes hadsereg megszervezése egy széthulló, hatalmas vérveszteségeket szenvedő, a militarista propagandával torkig lévő országban szinte lehetetlen feladat volt.

Az ország lakosságának mintegy kétharmada földműves, mezőgazdasági munkás volt, közülük csaknem felének mégis semmi földje sem volt. Kísérletet tettek ugyan a földreformra, de az 1919. február 16-án kihirdetett néptörvény alapján 23-án megkezdett földosztást (Károlyi a saját földjeit elkezdte kiosztani) nem voltak képesek megvalósítani.

Az első magyar köztársaság megítélése nagyon gyorsan vált és maradt tartósan erősen negatív. Ennek fő oka, hogy utólag könnyű volt összemosni a tanácsköztársasággal. Pedig lényeges különbség volt közöttük. A köztársaság célkitűzései ugyanis időtálló, ma is vállalható örökséget jelentenek: nemzeti függetlenség, parlamentáris demokrácia, szociális igazságosságra való törekvés vagy az egyesülés és gyülekezés szabadsága. Ezzel szemben a tanácsköztársaság elképzelései teljesen idejét múltakká váltak, és már megszületésükkor is zsákutcát jelentettek.