Balassi Bálint: Egy katonaének

(In laudem confiniorum)

a „Csak búbánat” nótájára

Vitézek! mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott1 kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.

Ellenség hírére vitézeknek szíve
gyakorta ott felbuzdúl,
Sőt azon kívül is, csak jó kedvéből is
vitéz próbálni indúl;
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,
homlokán vér lecsordúl.

Véres zászlók alatt lobogós kopiát
vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt távol az sík mezőt
széllyel nyargalják, nézik;
Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,
forgókkal szép mindenik.

Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak,
hogyha trombita riadt,
Köztök ki strázsát áll,8 ki lováról leszáll,
nyugszik reggel, hol virradt,
Midőn éjten éjjel csataviseléssel
mindenik lankadt s fáradt.

Az jó hírért-névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ok adnak,
Midőn mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak.

Ellenséget látván örömmel kiáltván
ők kopiákot törnek,
S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon,
szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén arcul reá térvén
űzőt sokszor megvernek.

Az nagy széles mező, az szép liget, erdő
sétáló palotájok;
Az útaknak lese, kemény harcok helye
tanuló oskolájok;
Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség
s fáradság: mulatások.

Az éles szablyákban örvendeznek méltán,
mert ok fejeket szednek,
Viadalhelyeken véresen, sebekben,
halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója
vitézül holt testeknek.

Ó végbelieknek, ifjú vitézeknek
dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerte-szerént vagyon
mindeneknél jó neve;
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel
áldjon Isten mezőkbe!