Egán Ede

„Őrtüzeket fogunk gyújtani a hegyeken, és fáklyákkal fogunk bevilágítani a hegyek közé szoruló legszűkebb, legsötétebb völgyekbe. Fogjunk össze ezen nemes cél megvalósítására, melytől százezreknek sorsa függ. Fogjunk össze, hogy a magyar glóbus ezen legsötétebb Afrikájában európai viszonyokat teremtsünk, és hogy Magyarország hegyvidéki részeit valóban magyarrá tegyük!”

„Tisztában voltam magammal, hogy az én személyemnek ezáltal nem fogok barátokat szerezni, sőt személyemre nézve nézeteim nyílt közlése könnyen végzetessé fog válhatni. De tudtam és éreztem, hogy a rám bízott szent ügynek elárulásával lenne egyenlő, ha itt hallgatnék azon dolgokról, miket itt tapasztalnom kellett vagy melyek az itteni bajok megoldásának útjában állanak."

Borostyánkői Egán Ede (Csáktornya, 1851. július 3. - Szerednye mellett, 1901. szeptember 20.) mezőgazdasági szakember, gazdálkodó, kultúrpolitikus. Sorsának állomásai is beszédesek: a ma már Horvátországhoz tartozó Csáktornyán született, a ma Ukrajna részét képező Munkács határában halt meg, míg sírját az ausztriai Borostyánkőn találjuk meg, miközben ő ki sem mozdult Magyarországról.

Családja

A jeles agrárpolitikus, Egan Ede 1851. július 3-án született a horvátországi Csáktornyán. Eredeti családi neve O'Egan, édesanyja julie Koch. Édesapja, Edward az egyik legelőkelőbb írországi família sarjaként az angol hatóságok elől menekülve került hazánkba még a XIX. század első felében. A Széchenyi István kezdeményezésére meghonosodó versenylótenyésztés és lóversenyeztetés meghonosításában játszott fontos szerepet. Gazdálkodási képességeit kamatoztatva hamarosan országszerte ismert nevű, kiváló gazda lett. Különböző domíniumokban betöltött jószágigazgatói tevékenysége után 1865-ben megvásárolta a Vas megyei borostyánkői uradalmat. Hazánkban a legelsők között alapított jól prosperáló tejgazdaságot. A fiatal Egán Ede a föld, a gazdálkodás szeretetét a szülői házban szívta magába.

Életpályája

Szombathelyi középiskolai tanulmányai alatt a családi birtokon megismerkedett a gazdálkodás alapelemeivel. Ezután két éven át egy szászországi birtokon gyakornokoskodott. A bécsi mezőgazdasági főiskolán és a hallei egyetemen tanult. Ez utóbbin nemzetgazdasági és agrárjogi diplomát szerzett. Ezt követően ismét gyakornok a csehországi családi birtokon, majd hosszabb tanulmányútra indult. Beutazta Németországot, Angliát, Olaszországot és Ausztriát. Több német-, cseh- és magyarországi gazdaságban tevékenykedett.

1878-ban feleségül vette az akkor húszéves Krieger Erzsébetet, egy porosz földbirtokos leányát. Házasságukból három fiuk született. Apósa több mint 30 ezer holdas uradalmát irányította. Ezekben az években kezdte el szakirodalmi tevékenységét, cikkei főként német lapokban jelentek meg.

Előadásai és publikációi alapján figyelt fel rá a földművelésügyi kormányzat. Így került 1883-ban a minisztérium szolgálatába. Megszervezte az állattenyésztési osztályt, majd a modern magyar tejgazdálkodás alapjait rakta le. 1883-ban országos tejgazdasági felügyelővé nevezték ki. Szorgalmazta a tejszövetkezetek létrehozását, kidolgozta a budapesti központi tejcsarnok alapszabály-tervezetét. 1883 szeptemberében megalakult a Budapesti Központi Tejcsarnok, amely a fővárost az első világháborúig - elsőként Európában - kitűnő minőségű palackozott tejjel látta el. Egán sokat tett az erdélyi és kelet-magyarországi szarvasmarha-tenyésztés és tejgazdálkodás fellendítéséért is.

Előszeretettel foglalkozott a havasi gazdálkodással. Úgy látta, hogy hazánknak még Svájcnál is jobb lehetőségei vannak a havasi állattenyésztésre és tejgazdaságok létesítésére, de azokat alig használja ki. Röpiratokban sürgette a kedvezőtlen helyzet megváltoztatását.

1890. március 7-én Bécsben Ferenc József király régi angol nemesi címerük épségben tartásával, borostyánkői előnévvel magyar nemességet adott Egán Edének, és külön oklevelet testvérének, Lajos fiumei tengerészeti hatósági osztályfőnöknek, valamint Egán Lajos Béla nevű fiának. A családtagok egy része továbbra is O’Egannak írta a nevét, mások neve elől elkopott az O betű. Egán Ede és az édesapja is sokat tett a magyar mezőgazdaság felvirágoztatásáért, új módszerek bevezetéséért.

1897-ben Darányi Ignác földművelésügyi miniszter felkérte az akkor 46 éves Egán Edét, hogy tanulmányozza a mai Kárpátalja területének nagy részét is magába foglaló északkeleti hegyvidék helyzetét, és készítsen egy olyan tervezetet, mely visszaszorítja a nyomort, az éhínséget és az ennek következtében fellépő kivándorlást.

Hegyvidéki akció

Ebben az időben a monarchia egyik legnyomorúságosabb viszonyok között élő népének a ruszin szegényparasztság számított. A bajok gyökere a XVIII. század elejére, a Rákóczi-szabadságharc leverésének időszakára nyúlt vissza. Ekkor a ruszinokat, a fejedelem leghűségesebb népét az osztrák császári hatóságok földelkobzással, súlyos adóterhekkel büntették.

A legsúlyosabb állapotok Bereg vármegyében alakultak ki. Az egykori hatalmas Rákóczi-uradalmat a szabadságharc idején a Habsburg-háznak nyújtott hatalmas pénzkölcsönök ellentételezéseként az 1711. évi szatmári béke után Schönborn Lothár Ferenc mainzi érsek kapta meg királyi adományként. Ez a hatalmas hitbizomány aztán rátelepedett a vidékre, és földhiánnyal fojtogatta a parasztságot. A XIX. század utolsó évtizedében a hitbizomány Bereg vármegyében 233 067 katasztrális holdon - 1350 négyzetkilométeren! - terült el, a megye területének 37, erdőségeinek 71 százalékát elfoglalva. A földhiány és a megélhetési lehetőségek erős korlátozottsága miatt hasonlóan nyomorúságos viszonyok voltak a szomszédos vármegyékben is.

Abból a földterületből, amely a XVIII. század elején 10-12 családé volt, a XIX. században már 50-100 famíliának kellett megélnie. Tetézte a bajt, hogy a földművelő nép nem juthatott becsületes feltételek mellett pénzhez, hitelhez. A jelzálog­hitel teljesen ismeretlen volt. Ha a szegény kisparaszt megszorult, menthetetlenül az uzsorások karmai közé került. Tíz forint után legalább egy forint volt a kamat hetenként, tehát ötvenkét forint egy évre, de ennek kettő, sőt négyszerese sem volt ritka eset. A válságosra fordult helyzetben a rutének, nem látván más menekvést, megélhetést keresve tömegesen vándoroltak ki Amerikába. Egész falvak, sőt járások néptelenedtek el.

Firczák Gyula, a munkácsi görög katolikus egyházmegye püspöke vezetésével a ruszinok lakta megyék képviselői memorandumot adtak ki. „A baj sokkal nagyobb, a veszély sokkal imminensebb, semhogy a boldogabb jövőben áhítatszerűleg vetett bizalom balzsama azt gyógyíthatná, vagy szabad lenne az államhatalomnak bevárnia azt, míg a társadalom lassan működő, de lassú működésében is túlterheltség által megbénított tevékenységével legalább enyhülést nyújtana" - olvasható a dokumentumban.

E nyomorúságos helyzet orvoslására készített tervet a minden igaz magyar ügyért lelkesedő Egán. Figyelmes szemlélődőként járta az egész hegyvidéket, megismerkedett a néppel, gondjaival, bajaival, panaszaival, nyomasztó terheivel, kizsákmányolóival, ezeknek sötét üzelmeivel, ördögi gazságaival. Tapasztalatairól részletes jelentésben számolt be. Állításait adatokkal, konkrét esetekkel bizonyította. Igyekezett megőrizni tárgyilagosságát, a kép, amelyet felvázolt, mégis sötét és megborzongató, jelentése második felében megjelölte a segítés útjait és eszközeit is. Leírta, hogy a nyomorért a nagybirtok okozta föld- és legelőínség, a hegyvidéki klímán nem megfelelő gazdálkodási módok, a rossz terméshozamú növényfajták, a leromlott igás- és haszonállat-állomány és a hivatalnokok korrupciója, valamint a nyomorúságos helyzetet kihasználó uzsorások sora a felelős.

A helyzet javítása érdekében kidolgozta az úgynevezett hegyvidéki akciót. Az akció központja Szolyva lett, itt alakították ki az úgynevezett hegyvidéki kirendeltséget. Ez az intézmény az akciót a kezdettől szorgalmazó a görög katolikus papság segítségével több intézkedést vezetett be a ruszinok gazdasági fejlődésének elősegítésére.

Elsősorban a nagybirtok túltengése következtében létrejött földhiányon kellett segíteni. A korabeli viszonyok között földet osztani nem lehetett, de a parasztokat tisztességes áron földbérlethez lehetett juttatni. E célból az állam bérbe vett közel 13.000 hold földet a Schönborn-­hitbizománytól és ezt kisbérletek formájában a rászoruló földműves nép rendelkezésére bocsátotta. A rendszer korábban is így működött, csak a helyi kereskedők sokkal magasabb áron adták a bérleti jogot, mint az állam. A kisbérlőkkel külön-külön szerződést kötöttek, így biztosítva a közvetlen felügyeletet és ellenőrzést.

A helyi gazdálkodás modernizálása egyszerre jelentett anyagiakban és eszközökben megnyilvánuló támogatást. A birtokhoz hasonló hegyvidékről származó kiváló svájci és tiroli tenyészállatokat hoztak, gépeket és vetőmagot osztottak. Nemcsak lehetőséghez juttatták az embereket, hanem arra is megtanították őket, hogyan éljenek vele. Mintagazdaságokat hoztak létre, tanfolyamokat szerveztek, és nemcsak jószágokat adtak az embereknek, hanem megtanították őket ezek használatára is. Havasi gazdaságokat alapítottak, a legelőjavítás és az állatok megfelelő táplálása érdekében istállókat és tanyákat építettek a hegyekben, megtanították a gazdálkodókat a hegyvidéki legeltetésre.

Egán hitelszövetkezetek szervezésével vette fel a harcot az uzsora ellen, hogy a parasztok kamatmentes vagy alacsony kamatú kölcsönt tudjanak felvenni és állami segítséggel visszafizethették az uzsorájukat. Valamennyi szövetkezet igazgatóságában helyet kapott az akció megbízottja is. Nagyobb kölcsönöket csak az ő hozzájárulásával lehetett megszavazni. A legtöbb helyen a lelkész volt az elnök és a tanító a könyvelő.

Az uzsorára való ivás megszüntetése érdekében állami boltokat nyitottak. a szövetkezetek pálinkaméréssel is foglalkozni kívánnak. Egán nézete szerint a pálinka a hegyvidéki népnél nem luxuscikk, arról leszoktatni nem lehet, arra kell tehát törekedni, hogy a nép tiszta pálinkát kapjon, olcsón és ne kelljen kocsmában időznie. Eddig a pálinka tíz kézen ment át, mindenki öntött hozzá vizet s hogy a végén mégis erős maradjon, vitriolt vagy egyéb mérget is kevertek bele.

A magyar állam lehetőségeihez mérten igen jelentős pénzt - 1897-től az első világháború végéig több mint 34 millió koronát fordított - az akcióra, miközben az érintett a vármegyékben adók és illetékek fejében csupán 848 676 koronát szedett be, amely az egyenes állami adóknak alig két százalékát tette ki.

Ebből 4000 családnak jutott 12000 hold mérsékelt díjú legelő és néhány ezer részletfizetésre átadott tenyészmarha. A kiadások az első két évben meg is haladták a bevételt. Mindez nem oldhatta meg teljes körűen az éhínséggel küszködő nemzetiség minden problémáját, de elindult egy sikeres folyamat, hogy emberhez méltó élethez juttatták a helybéli ruszinokat. Az akció sikerét mutatja a ruszinok Amerikába történő kivándorlásának megfékezése, valamint részben a magyarság számarányának a növekedése: amíg 1880-ban 105 ezren vallották magukat magyar anyanyelvűnek ezen a vidéken, addig 1910-ben 184 ezren. Emellett persze a zsidóság asszimilálódása és a városokban végbe menő elmagyarosodás is számottevő volt. Az első világháború alatt az antanthatalmak a hazánkban élő nemzetiségek jelentős részét a magyarság ellen tudták fordítani, a ruszin közösség azonban kivételt jelentett, eszük ágában sem volt elszakadni a magyar hazától. Ebben Egán Ede és a Hegyvidéki Akció érdemei bizonyosan elévülhetetlenek: emberi élethez segítették az Északkelet-Kárpátok lakóit.

Az akció nem titkolt célja az volt, hogy megőrizze vagy megszerezze a hegyvidéki ruszinok hűségét a magyar haza iránt. Görögkatolikus vallásuk megtartása mellett magyar öntudatúvá kívánták őket tenni. „Négyszázezer lelket tehetünk azon a vidéken rövid idő alatt magyarrá! Igen nagy szó ez. Horderejéről nem is lehet számot adni. A magyar faj nagy túlsúlyát jelentené ez számszerűleg is. A nemzetiségi izgatás egyik méregfogát azonnal elveszítené. Sokkal többen volnánk, mint ők együttvéve valamennyien. ... Az akció kiterjeszthető az egész Felvidékre és átvihető az erdélyi Kárpátokba. Milliók fogják észrevenni, hogy a magyar haza gondjaikat viseli. Milliók szívében ébred hála a magyar uralom iránt.”

Az akció sikerének tudható be a ruszinok Amerikába történő kivándorlásának megfékezése, valamint részben a magyarság számarányának a növekedése: amíg 1880-ban 105 ezren vallották magukat magyar anyanyelvűnek ezen a vidéken, addig 1910-ben 184 ezren. Emellett persze a zsidóság asszimilálódása és a városokban végbe menő elmagyarosodás is számottevő volt.

Az elért eredmények mentén szeretet és gyűlölet hullámzott körülötte. Védelmezték és még inkább támadták elkeseredett szenvedéllyel. Imádkoztak érte és átkozták őt. Vad viharok, rágalmak, hazugságok, gyanúsítások, nyílt és titkos megvesztegetett ellenfelek rosszindulatú támadásai tomboltak körülötte, de ő vasidegekkel állta ezt a harcot. Nem kereste, nem akarta az összecsapást, de ha kellett, kemény szívvel, erős akarattal, a maga igazságába vetett rendíthetetlen bizodalommal állt helyt. A támadások nem szegték kedvét, nem tántorították el az előtte álló roppant feladattól, megedzették, megkeményítették, felfokozták munkakedvét és akaraterejét.

„Aminek nálunk, az északkeleti határvidéken okvetlenül történnie kell, az sem felekezeti kérdés, sem pártkérdés, az egy országnak, amely jövőjében bízik s egy nemzetnek, melynek létjogosultsága van az európai népcsaládok között, önfenntartási kötelessége. Az ügy, amelynek szolgálunk, oly szent és a mi visszamaradottságunk Európa többi országaival szemben a mi hegyvidékünkön oly szembetűnő, hogy kizártnak tartom, miszerint ezen akcióval szemben eddig kifejtett vagy nyílt ellenszegülés, vagy titkos aknamunka elől, mint ezt idáig tettük, a jövőben is a béke kedvéért kitérjünk. Feladatunk nem lesz a harc és csak akkor fogunk küzdeni, ha a kardot a kezünkbe erőszakolják. Őrtüzeket fogunk gyújtani a hegyeken és fáklyákkal fogunk bevilágítani a hegyek közé szoruló legszűkebb, legsötétebb völgyekbe. Azért fogjunk össze ezen nemes cél megvalósítására, melytől százezreknek sorsa függ. Fogjunk össze, hogy a magyar glóbus ezen legsötétebb Afrikájában európai viszonyokat teremtsünk és hogy Magyarország hegyvidéki részeit valóban magyarrá tegyük!” - fogalmazta meg hitvallását Egán.

Halála

Egán hegyvidéki kirendeltség miniszteri biztosa tevékenysége nem tartott hosszú ideig, 1901. szeptember 20-án tisztázatlan körülmények között életét vesztette. Négyesztendős idegőrlő harcának a hegyfarki titokzatos golyó vetett véget. Hogy mi történt a hegyfarki dombtetőn, az sosem derült ki. Szemtanú nem volt, Egán maga nem tehetett vallomást. Így aztán nem csoda, váratlan és rejtélyes halálával kapcsolatban számos találgatás látott napvilágot.

A feltételezésekre épülő hivatalos vizsgálat végül is balesetet tételezett fel. E szerint Egán megcsúszott a sáros domboldalon, eközben töltött fegyvere a földnek ütődött és olyan szerencsétlenül sült el, hogy az halálosan megsebesítette.

A korabeli sajtó egy része öngyilkosságnak igyekezett beállítani a tragédiát. Ady Endre 1901. szeptember 21-én így írt a Nagyváradi Naplóban: „Szomorú, gyászos végéről egy sokat emlegetett szereplő embernek hoz hírt a telegráfdrót. Egán Ede, a felvidéki ruténság helyzete javítására indított akció kormánybiztosa agyonlőtte magát. Megdöbbentő, váratlan vége ez a nagy energiát mutató, csupa akció-embernek. Nagyon sokat dolgozott. Szinte úgy tűnt föl nekünk néha, hogy a maga küldetését százszorosan nagyobbnak látja, mint amilyen valójában, s a nagy, becsületes fantaszták lelkesedésével, rajongásával vágott neki minden talált vagy képzelt akadálynak. Nem kímélt senkit, de legkevésbé kímélte önmagát... Dolgait, akciójának fanatikus voltát nemegyszer láttuk nagy veszedelműeknek. Sokszor bíráltuk nagyon erősen. De elismertük jóhiszeműségét. Elismertük s elismerjük, hogy fanatikus munkálkodása, energiája nagyon sok hasznosat mívelt. Mindenesetre ellenfelei voltunk. Ám most, mikor az előhívott halál kitiltja a tollból a kritikát, mi csak egy tudós, lelkes, rajongó ember megdöbbentő tragikumát látjuk. Ez a sötét tragikum könnyet érdemel."

Ezeknél valószínűbb, hogy uzsorások bérgyilkosa végzett vele. Bihar János korabeli röpiratában sorra vette Egán halálának körülményeit és arra a következtetésre jutott, hogy Egán Ede nem szerencsétlenség, hanem gyilkosság áldozata lett. Valakinek, aki jól ismerte a terepet, tudomása volt Egán terveiről, mielőtt még áldozata védekezhetett volna, közvetlen közelről, egyetlen jól irányzott lövéssel megölte áldozatát és nyomtalanul eltűnt a környező sűrű cserjésben. Ugyanakkor útitársát, Rochlitz Nándort, Ung vármegye törvényhatósági bizottságának tagját állítólag névtelen fenyegetés érte, hogy kiirtják családját, ha ő nem öngyilkosságról vall. Ezért csak 1913-ban, halálos ágyán mondta el két tanú előtt az igazságot az esetről, hogy bűntény történt.

Ott, ahol a mérgezett pálinka, az uzsora, a nyomor nyomában a lopás, rablás, gyújtogatás, gyilkosság és hamis eskü vert tanyát, Egán Ede megöletése nem lehetett meglepetés. Ha vesztegetés, rágalmazás, fenyegetés, megfélemlítés nem bizonyult elegendőnek elriasztására, végzetszerűen jönnie kellett az utolsó lépésnek, a gyilkosságnak.

A Vas vármegyei Borostyánkő községben a családi sírboltban temették el.

Emlékezete

Halála után a Hegyvidéki Akció veszített ugyan lendületéből, de tovább folytatódott. A programot kiterjesztették Erdély és a Felvidék több tájegységére is, 1911-re már összesen 21 vármegyét érintett. Az első világháború és hazánk szétszakítása azonban az akció végét jelentette. Az akció így nem is érhette el célját, nem tudott gyökeres változást előidézni a ruszinság helyzetében. Ám az a tény, hogy a „ruszinok megmentőjének" tevékenységére Kárpátalja lakói a mai napig tisztelettel emlékeznek vissza, jelzi, hogy valójában mit jelentett munkássága az itt élőknek.

Halálának első évfordulóján a környék lakossága részvételével lezajlott ünnepségen szentelték fel a hegyfarki dombon felállított, hazai fehér márványból készült három és fél méter magas keresztet. A tragédia helyszínét megjelölő emléktábla felirata: „A megváltás e szent jelét borostyánkői Egan Ede miniszt. megbízott, a hegyvidéki nép legőszintébb barátjának és jótevőjének emlékére az 1901. szept. 20-án vele itt történt halálos kimenetelű baleset helyén közadakozásból emelték igaz tisztelői. Imádkozzunk érette!” Az emlékmű az 1990-es évek elején, az Ungvár és Munkács közötti közút szélesítésekor nyomtalanul eltűnt.

2002 márciusában Börvinges község határában, az eredeti emlékjel közelében Egán alakjának megjelenítésével egy csaknem öt méter magas emlékművet emeltek. Idézet a feliratból: „Egán Ede [...] kormánybiztost […] nem messze innen, a lázi dombon 1901. szeptember 20-án megölték a radikális gazdasági reformok miatt. […] Imádkozzunk érte!”

Munkácson és Börvingesen utcát neveztek el róla. Munkácson a hajdani Magyar Kir. Földmívelésügyi Minisztérium Munkácsi Hegyvidéki Kirendeltségének épületén, a régi úgynevezett Benkő-sarkon magyar és ukrán nyelven emléktábla hirdeti: „Ebben a házban működött a magyar királyi földművelésügyi minisztérium Egán Ede vezette hegyvidéki kirendeltsége, amely a ruszin nép gazdasági felemelkedésén munkálkodott."

Munkásságát Bartha Miklós magyar jogász, publicista, politikus, országgyűlési képviselő méltatta a Kazárföldön (Budapest, 1901) című könyvében.

Egán Ede nevét viseli a magyar nemzeti kormány támogatásával 2016. augusztus első napjától indított gazdasági program, amely más eszközökkel, de folytatja a több mint 120 évvel ezelőtt elindított, és 1944-ben kényszerűen abbahagyott hegyvidéki gazdasági akciót a mai Kárpátalján.