Drégely vár védelménél elesett Szondi György várkapitány

Drégely 1617-ben
Drégely 1617-ben

„Nagy szép dárda Szondinak kezében vala,
Sebesőlve, térdőn állva ő vív vala,
Romlott toron alatt által lőtték vala,
Az fejét az hegyiről alá vetötték vala."
(Tinódi Lantos Sebestyén)

„Bajnokot énekel ő, ki hazánkért onta nemes vért,
Szondi dicső végét a drégeli várnak..."
(Kölcsey: Szondi)

„Ott szendereg ő,
A harckeverő,
Kit nem bíra győzni veszély, baj,
Nem szálla szívére haláljaj;
Most maradék magyar áldja nyomát,
S enyhítgeti mennyei béke porát."
(Czuczor Gergely)

„Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét."
(Arany János: Szondi két apródja)

Hol van a bérc, és a vár fölette,
Szondi melynek sáncait védlette,
Tékozolva híven életét;
Honnan a hír felszáll, s arculatja
Lángsugárit távol ragyogtatja,
S fényt a késő századokra vét?

Itt van a bérc, s omladék fölette,
Mely a hőst és hírét eltemette,
Bús feledség hamván, s néma hant;
Völgyben űl a gyáva kor s határa
Szűk köréből őse saslakára
Szédeleg ha néha felpillant.
(Kölcsey: Zrínyi dala)

A drégelyi vár első említése 1285-ből származik, történelmi jelentősége a török korban vette kezdetét. A mohácsi vész után ide menekült Várday Pál érsek, és kezdetben ő, majd később a király állandó helyőrséget tartott itt. Esztergom és Nógrád eleste után Drégely vára az első végvári védővonalba került, és az intenzív török előrenyomulás megakadályozásának feladata várt rá. Az érsek Szondy Györgyöt nevezte ki a korábban vadászkastélynak használt vár parancsnokává. A villámcsapás sújtotta vár katonainak száma nem érte el a 100 főt. A vár építésére és megerősítésére még 1552-ben sem történt megfelelő intézkedés. A legelhanyagoltabb állapotba akkor jutott, mikor már a török támadás közvetlenül fenyegetett. Szondi és tisztjei hiába sürgették a vár kijavítását és kellő felszereltségét.

Drégely 1544 óta végvár volt és a végvári vitézeknek innen kellett védeniük az Ipolyon túli gazdag bányavárosokat. Történelmi küldetését a kényszerűség rótta rá, amikor 1552 július 6-án Ali pasa 12-14000 főnyi hadseregével megérkezett a vár alatt elterülő fennsíkra. Szondy György és emberei négy napon át példamutató vitézséggel, bátorsággal védekeztek a túlerővel szemben. Ha négy napig is, de megvédték a várat.

Drégely vára
Drégely vára

Nyilvánvaló volt, hogy Szondi és emberei halálra ítéltettek a hatalmas túlerővel szemben, a megadás gondolata azonban fel sem merült bennük. Ali felhívására Szondy nem adta meg magát. A pasa felgyújtotta a vár fapalánkját és két napon át lövette a várat. A kaputorony beomlott, és a falakon számos rés keletkezett. Ekkor a pasa rohamra vezényelte gyalogságát, de ezt Szondy és vitézei visszaverték, a töröknek is nagy veszteségeket okozva. Ali ezután újabb ágyútüzet zúdíttatott a félig lerombolt falakra, és rommá lövette a várat, majd az ismételt gyalogsági roham előtt Szondyhoz küldte követségbe Márton oroszi papot, hogy megadásra bírja, de Szondy ezt megtagadta. „Mondjad neki, Márton, ím ezt felelem: / Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi, / Jézusa kezében kész a kegyelem: / Egyenest oda fog folyamodni." (Arany János: Szondi két apródja) Amíg a követség úton volt, Szondy az Arany János által oly remekül megénekelt két hadapródját Libárdyt és Sebestyént, valamint két előkelő török foglyot, drága skarlát ruhába öltöztetve Alihoz küldte azzal az üzenettel, hogy a várat az utolsó leheletig megvédi és csak azt kérte, hogy Ali a két szabadon bocsátott fogoly életéért fogadja cserébe a két apródot és nevelje őket vitéz katonává.

A vár ostroma
A vár ostroma

Szondy a beomlott várkapu romján várta a pasa döntő erejű támadását. Ahogy Arany János írja: „álla halála vérmosta fokán, diadallal várta be végét". A küzdelem rövid volt, kegyetlen, de hősies. A védők bátran ellenálltak, amíg a túlerőben lévő ellenséges gyalogság betörve a várba mind egy szálig le nem kaszabolta őket. Szondy hősiesen, oroszlánként harcolt, amíg a túlerő le nem bírta. Először a térdén sebesült meg, majd egy eltévedt golyó fejen találta, s a janicsárok diadalmas üvöltéssel vetették rá magukat. Fejét levágták és úgy vitték Ali pasa elé. Bátor magatartása még az ellenségben is elismerést váltott ki. Hádim Ali budai pasa az ostrom végeztével előkerestette a kapitány testét, fejét közszemlére tétette ki, majd ellensége vitézségét megdicsérve, díszes katonai temetést rendezett a példaadó hősnek. Katonái előtt Szondyról dicsőítő beszédet mondott. Sírjába Ipolyról hozott homokot tettek, sírja fölé vitézsége jeléül lobogós lovaslándzsát tűzetett.

Szondi György a legbátrabb magyar hősök egyike volt, aki Hont megye kis végvárában példát mutatott az egész országnak, életét áldozva hazájáért. Neve azóta is az önfeláldozó vitézség szinonimájának számít, emlékét és hősies helytállását számos irodalmi és képzőművészeti alkotás őrzi, Embersége, bátor magatartása még az ellenséget is meghatotta, ezért temettette őt el díszes pompával a hatalmas Ali basa. Nyughelyét a kutatók a mai napig nem találták.

Szondi György - a legbátrabb magyar hősök egyike - Hont megye kis végvárában példát mutatott az egész országnak, életét áldozva hazájáért. „Történelmünk tele van hősökkel, hazafiakkal, vértanúkkal, kik, mint ő, nemzetünknek áldozták életüket. Vannak köztük nagyobbak, kiknek élete és halála mélyebb és maradandóbb hatást gyakorolt az ország sorsárára: vannak olyanok, kik hatalmasabb eszközökkel rendelkezve, előkelőbb, fényesebb színpadra helyezve oly tettekkel szerezték meg a halhatatlanságot, melyek mögött a kis Drégely esete csekélységgé törpül. De a legnagyobbak, a legkiválóbbak közt is kevesen vannak, kik egyéniségük bájával, férfias jellemük varázsával, egész életük kristálytisztaságával, önfeláldozásuk nagyszerűségével oly igaz rokonszenvet élesztenének, mint Szondy György.” - írja Acsády Ignác.

Drégelyen azonban nemcsak a Szondi-sír rejtekezett az idők homályába, hanem a hős iránti tisztelet is alábbhagyott a XIX. század elejére.

Az 1860-as években kultusza újra feléledt. 1868-ban megalakult a Szondi Emlékbizottság, amelynek tagja volt többek közt Arany János, Horváth Mihály, Ipolyi Arnold és Simor János esztergomi hercegprímás is. Eldöntötték, hogy Szondinak Drégelyen emléket állítanak, hozzáfogtak az emlékkápolna építéséhez, melyet 1885-ben szenteltek fel a Babat-hegyen. Itt kapott helyet a Szondi szobor s a Szondi-zászló is.

Szondi György emlékműve Drégely vár romjainál<br/>'Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedül!<br/>Mint bástya, feszült meg romlott torony alján'
Szondi György emlékműve Drégely vár romjainál
'Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedül!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján'

A Szondi kultusz a második világháború után már-már kialudt Hontban. A Szondi emlékkápolna és a hozzá tartozó terület, a későbbiekben az orosz csapatok által használt légvédelmi lőtérhez tartozott és a hetvenes évek végén lebontották. Az 1990-es évektől ismét felerősödött a Szondi-hagyományok ápolása. Drégelyvár a nemzeti örökség része lett, s ostromának évfordulóin egész napos ünnepséggel adóznak a hősöknek. Drégelypalánkon állandó kiállítás emlékeztet a csatára és annak hősére. A falu középen már előbb elhelyezték Szondi szimbolikus szarkofágját, Kő Pál szobrászművész alkotását; kopjafával és haranggal jelölték meg a kápolna helyét, s van emléktábla a várban is.

Drégely sziklavára a hősi helytállásról és hazaszeretetről üzen a mának, a kései unokáknak. Természeti szépsége és történelmi nevezetessége miatt közkedvelt kirándulóhely. A vár a nemzeti örökség része, 2012-től történelmi és nemzeti emlékhely.