Dollinger Gyula

„Az orvos és így a sebész is szakmájának művészeti magaslatára akkor emelkedik, hogyha tudományának jó megalapítása után minden egyes betegének gyógyítása közben nem sommásan jár el, hanem tudva, hogy minden egyes individuum különbözik a többitől és hogy azért a beteg elváltozások is minden egyes esetben részleteikben különböznek, gyógyító beavatkozásait ezen individuális eltérések szerint módosítja. Élvezni a munkáját csak a művész tudja, a napszámosnak a munka nyűg."

Dollinger Gyula (Pest, 1849. április 10. - Budapest, 1937. március 2.) orvosdoktor, egyetemi rendkívüli tanár, a magyar ortopédia megalapozója. Az ortopédia hazai megalapozója, külföldön is elismert szaktekintély volt. Korának minden újításával lépést tartott, iskolát teremtett a sebészeti tevékenység fejlesztése és az újabb technikák bevezetésében.

1849. április 10-én született Pesten. Iparos családból származott, édesapja kocsikészítő volt. Kilenc testvére született, közülük hárman kiskorukban meghaltak.

Középiskoláit a pesti piaristáknál végezte. Orvosi tanulmányait Pesten folytatta, közben egy-egy félévet Bécsben és Berlinben tanult. 1875-ben Pesten szerezte orvos- és sebészdoktori, majd 1877-ben szülészmesteri oklevelét, de már 1874 júniusától tanársegéd volt a kórszövettani tanszéken. 1878-ban a boszniai hadjárat alkalmával a Mollináry 38. gyalogezrednél csapatorvosi szolgálatot teljesített. Szarajevó bevétele után az ott felállított tábori kórházban az egyik sebészeti osztályt vezette. Hazatérése után önkéntesként ismét az I. sz. Sebészeti Klinikán dolgozott. 1882-ben külföldi tanulmányúton járt német, francia és angol sebészeti és ortopédiai intézetekben.

29 éves korában, 1878-ban kötött házasságot Mária Kölberrel. 3 gyermekük született.

1882-ben Budapesten ortopédiai magántanári képesítést szerzett. 1883 májusában lett a budapesti I. gyermekmenhely műtőorvosa, 1885-től az Országos Közoktatási Tanács tagja. 1889 áprilisától az Irgalmasrend budai kórházának műtője, 1891-től kinevezett műtőorvosa. 1891-től rendkívüli, majd 1897-től egészen 1919-es nyugdíjba vonulásáig rendkívüli nyilvános rendes tanár a budapesti Orvoskaron. 1901-től néhány évig az első előadó volt a sebészeti műtéttan rendkívüli tanszékén. Az I. világháború kirobbanásakor tanártársával, Kuzmik Pállal együtt csapatszolgálatot vállalt.

Merész újító volt, a modern magyar sebészet első reprezentánsa. Őt tekintik a magyarországi ortopédsebészet megalapítójának. Maradandót alkotva iskolát teremtett a sebészeti tevékenység fejlesztése és az újabb technikák bevezetése terén. Kidolgozott számos, a saját korában korszerűnek számító műtéti eljárást az onkológia területén. Nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű módszert dolgozott ki az idült ficamok és a dongaláb kezelésére. Jelentős eredményeket ért el a zsigeri és az idegsebészet terén is. Új elveket dolgozott ki a művégtag-szerkesztésre, csonttörések kezelésére új típusú járókötéseket készített.

Jelentős szervezőmunkája segítette a klinikai tevékenységet, az egyetemi oktatást és az orvostovábbképzést. Klinikáján a hassebészet, az agysebészet, a mellkassebészet, az urológia és a modern orthopédia a mindennapi tevékenységek körébe tartozott.

A Dollinger család díszsírhelye a Fiumei úti sírkertben

Külföldön is elismert szaktekintély volt. Nevéhez fűződik az Országos Rákbizottság megalakítása, valamint a magyarországi rák-megbetegedések tudományos szempontból történő orvosi feldolgozására a rák-regiszter elindítása. Olyan fontos felismerések is köthetők a nevéhez, mint a dohányzás és a rák ok-okozati kapcsolata. A Vöröskereszt keretében megszervezte az önkéntes ápolónői intézményt, szorgalmazta az ápolónőképzést. Ő végezte az első magyarországi epekőműtétet. Több ortopédiai készüléket szerkesztett, csonttörések kezelésére járókötéseket készített. Az I. világháború alatt kórházat, utókezelőt és művégtaggyárat szervezett. Több éven át volt elnöke a Budapesti Orvosegyesületnek, a budapesti, majd az Országos Orvosszövetségnek. Közleményei nagy számban jelentek meg hazai és német nyelvű orvosi szaklapokban.

Ő terveztette a külső klinikai telepen a klinika végleges épületét, ami aztán Korb Flóris és Giergl Kálmán építész tervei alapján készült, és 1909-ben adták át a pesti Szigony utca és az Üllői út sarkán.

Közleményei nagy számban jelentek meg hazai és német nyelvű orvosi szaklapokban.

87 éves korában Budapesten hunyt el. A Fiumei úti temetőben helyezték örök nyugalomba.

Forrás: semmelweis.hu; onkol.hu