Devecseri Gábor

„Ha a szépre nézve, hozzátenni
semmit sem áhítsz, csak
mint lelked otthonába:
már nem éltél hiába."

„Magam ura soha,
mindig magam foglya:
vezetem magamat,
de orromnál fogva."

„Mint költő a Nyugat „harmadik nemzedékének” egyik kitűnősége volt; mint tudós a magyar klasszika-filológia nemzetközi tekintélyű kiválósága; mint műfordító, mint az antik kultúra tolmácsa versenytárs nélkül első az évszázadok magyar irodalmában."
(Hegedűs Géza)


Devecseri Gábor (Budapest, 1917. február 27. - Budapest 1971. július 31.) magyar költő, író, műfordító, klasszika-filológus.

Devecseri Gábor beleszületett az irodalmi életbe. Apját, Devecseri Emilt, művészi tehetséggel áldotta meg a sors, hegedült, festett, rajzolt, műtárgyakat becsült fel, és kitűnően tudott görögül. Anyja Guthi Erzsébet, ugyancsak művészi ambíciókat táplált, operaénekesnek készült, de igazán nagy siker nem kísérte rövid pályafutását, ellenben sokat és szívesen fordított angol regényeket.

A Nyugat „nagy” nemzedékének szinte minden tagja a Devecseri család baráti köréhez tartozott. Devecseri Gábor beleszületett az irodalmi életbe, természetes létformája volt az irodalom, legkedvesebb barátai szinte kivétel nélkül irodalmi környezetben nőttek fel. Már gyerekfejjel ott üldögélt szülei társaságában a Nyugat irodalmi estjein.

A szülők legjobb barátai közé tartozott Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Somlyó Zoltán, akik szinte saját szellemi gyereküknek érezték a serdülő Devecserit. A Nyugat igézetében írta első műveit, eszményképe, példaképe Somlyó Zoltán, Kosztolányi és Babits voltak, de az írók írója mindvégig „Frici bácsi”, azaz Karinthy Frigyes maradt. Tizenöt éves korában kapta meg Dante Poklát Babits fordításában, mely döntő hatással volt későbbi költészetére.

Tizenöt éves korában jelent meg első, Karinthy Gáborral közös kötete, Versek címmel. 1934-ben érettségizett, egy évig magántisztviselőként dolgozott, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem görög-latin szakára iratkozott be. Ekkor írott verseit a Nyugat is közölte. 1939-ben diplomázott, 1941-ben doktorált, 1945-ig könyvtárosként dolgozott. A háború után tanított: a budapesti tudományegyetem görög tanszékén irodalomtörténetet, a Színművészeti Akadémián művészettörténetet. 1948-1954 között őrnagyi rangban oktatott irodalmat a Magyar Néphadsereg Tiszti Akadémiáján. 1949-től 1951-ig az Írószövetség főtitkára volt. 1953-tól a hadsereg Szabad Hazánkért c. folyóiratát szerkesztette.

1956. október 27-i nyilatkozatával a forradalom mellé állt, bírálta a kormányt, azt okolva a harcok elhúzódásáért. Október 30-án részt vett Budapest XI. kerületi munkástanácsának ülésén, ahol felolvasta egyik versét. Műveivel szerepelt a forradalom alatt a rádió irodalmi műsoraiban. Részt vett az Írószövetség november 2-án megtartott közgyűlésén, ahol elhatárolta magát az előző napon megalakított MSZMP-től. 1956 után írásaiból élt. 1971-ben Budapesten halt meg.

A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozott. Nagy hatással volt rá tanára, Kerényi Károly, valamint Szerb Antal és Babits Mihály. Írói példaképének Kosztolányi Dezsőt tekintette. Kezdettől vonzotta az antikvitás, amelynek pályája során egyedülálló ismerője és ismertetője lett.

Sírja a Farkasréti temetőben
Sírja a Farkasréti temetőben

Műfordítóként az antik kultúra legkitűnőbb tolmácsa a magyar irodalomban. Az ókor klasszikusainak legnagyobb részét az ő korszerű és élvezetes fordításában ismerheti meg a magyar olvasó. Az Odüsszeia és Iliász fordítása a magyar műfordítás történetének kivételes jelentőségű eseménye volt, életművében is határvonalat jelentett, hiszen ettől kezdve prózáját és líráját is átjárta a homéroszi hősökkel való találkozás emléke és az antik világkép ihletése. A két eposz fordításával Devecseri alapvetően változtatta meg irodalmunk viszonyát a klasszikus antikvitás remekeivel, és megteremtette a görög eposz adekvát, korszerű nyelvét.

Neki köszönhető a teljes modern Homéroszon kívül egyebek között Ovidius Átváltozások, Firdausi Királyok könyve c. művének fordítása, mintegy három tucat antik dráma (Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, Arisztophanész, Menandrosz, Plautus) magyar változata. Ő szerkesztette a teljes kétnyelvű Horatius-kiadást.

Kossuth-díjjal jutalmazott Homérosz fordításának elkészülte után a kalandos életű, saját képességeire támaszkodó, s az istenek által is kegyelt Odüsszeusz alakjában találta meg szellemi példaképét; számos művének (színműnek, esszének, tanulmánynak) ezt az átértelmezett mítoszt állítja középpontjába. Két görögországi utazása, amelyet útinaplóban is megörökített, tovább mélyítette antik vonzalmait. Költői fő műve a Bikasirató (1970). Díjai: Baumgarten-díj (1939), József Attila-díj (1952), Kossuth- (1953)

Forrás: rev.hu; zone.ee; lib.ke.hu