Dalmady Győző: Vigyázz, magyar!

Vigyázz, magyar! Szent volt eddig küszöböd,
Megemelte a kalapját, a ki jött,
Hajlékodban pihenőt csak az talált,
Kinek ajtód magad önkényt megnyitád.

A küszöböd szentsége is oda van!
Sáros lábbal járnak rajta be sokan,
Nem kérdezik: otthon vagy-e? szabad-e?
Mintha nem is volnál a ház ura te.

Oly bátor lett minálunk az idegen:
Gőgös fejét elbizottan hordja fenn.
Ezt a földet az övének nézi már,
S hogy az legyen, csak az alkalomra vár.

Sokszor kérdem: boldog isten, van-e még
A magyarban igazi vér, büszkeség?
És ha van még, vajon miért turi ezt?
Ellenséget a házába miért ereszt?

Vigyázz, magyar! újra mondom komolyan,
Tudom, gyönge, igen gyönge a szavam.
De a lelkem nyugalmával játszanám,
Ha még jókor ezt is ki nem mondanám

1880