Dalmady Győző: A magyar lobogó

Ha rongyos is a lobogónk,
Mégis dicsőségünk jele;
Száz csatában ott járt elöl.
Vész, vihar nem téphette le.
Annál fölebb emelkedett,
Minél kétesb volt a csata . . .
Rajt a szűz anya képe állt,
Melynek sugárt s fényt ó ada.

Ha rongyos is a lobogónk,
Nekünk mégis ereklye, kincs,
Hozzátapad szárnyak gyanánt
Hőseinek emléke is:
Szétrongyollott szárnyak helyett
Ujakat nyert: emléküket!
Sokkal szebb mint volt azelőtt . . .
Szent képe most a becsület.

Ha rongyos is a lobogónk,
Mienk mégis, mienk, igen !
Nem adjuk az idegenért,
Akár bársony, akár selyem.
Hadd legyen rongy! Hát mit tesz az ?
Hírnevének vájjon mit árt ?
Csak mi legyünk a régiek . . .
Hozzá méltó hős daliák.

Vasárnapi Ujság - 1881. január 9.