Csontváry Kosztka Tivadar

Csontváry önarcképe 1893 körül
Csontváry önarcképe 1893 körül

„Nézni nézhet mindenki, de látni csak az láthat, akit az Isteni gondviselés ezzel a képességgel különösen megáldott. És ezek a különös képességgel megáldott emberek vannak hivatva az ember művelődéstörténelmét gyarapítani."

„Maradandó alkotást csak az igazságból meríthetünk, az igazságot csak az Istentől nyerhetjük."

„Ismerem az utat, amerre mennem kell. Ismerem a szellemi hatalmat, világteremtő energiát, mellyel számolnom kell; semmi kétség, hogy egy még legjobb világrészbe kerülünk, és kiapaszthatatlan szépségekben gyönyörködünk”

„Istentelenül pedig, kérdem, mi célja van az embernek a földön?"

„Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra."

„Az élet nem elmélet, az élet valóság, amely kötelességgel jár mindennel és mindenkivel szemben."

„...lehetetlennek tartottam azt, hogy meg ne győzzem az embereket az igazságról."

„Csendes szerénységben él a cédrus, ezredekre kiható türelemmel - türelemmel kell élnie egy nemzetnek is, amíg a koronáját nem éri el."

Csontváry Kosztka Tivadar (eredetileg Kosztka Mihály Tivadar; Kisszeben, 1853. július 5. - Budapest, Krisztinaváros, 1919. június 20.) magyar festő.

A modern magyar művészet kiemelkedő egyénisége. Évtizedekig tartó útkereső erőgyűjtést követően 1880-ban - egy állítólagos - sorsfordító hallucinációs élmény hatására határozta el, hogy festő lesz. Ha hihetünk a festőnek, egy égi hang szólította munkára: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél."

Csontváry: Magányos cédrus
Csontváry: Magányos cédrus

Szülővárosában, a mai Szlovákia területén fekvő Kisszebenben, majd Ungváron járt gimnáziumba. Később kereskedősegéd lett Eperjesen. Ezt követően Szerednyén, apja falusi patikájában segédkezett, gyógynövényeket gyűjtött, majd Léván és Losoncon gyakornokoskodott; Léván általános gyógyszerkönyvet írt.

Budapesten szerzett gyógyszerész oklevelet és egyéves önkéntesi idejét hasznosítva jogot hallgatott a pesti egyetemen, s a főváros polgármesteri hivatalában volt helyettes díjnok. Az egyetemi ifjúság élén részt vett az 1879-es szegedi árvíz mentési munkálataiban.

1880. október 13-án Iglón, belső késztetésre, érdeklődése a festészet felé fordult, egy víziója tette nyilvánvalóvá számára művészi elhivatottságát. Tanulmányutakon kezdett ismerkedni a művészetekkel. Hazatérve azonban továbbra is gyógyszerészként tevékenykedett, előbb Eszéken, később Szentesen. Végezetül 1884-ben, a Losonc melletti Gács községben nyitotta meg patikáját. Az itt eltöltött tíz esztendő során, számos cikket, jórészt közművelődéssel foglalkozó írást publikált a helyi sajtóban. Eközben a patikát felvirágoztatta, majd bérbe adta, ezáltal anyagilag függetlenül, immáron teljesen a művészetnek szentelhette magát.

Művészeti tanulmányait azonban csak 1894-ben kezdte meg Münchenben. Otthagyta állását, és különböző mesterektől (Hollósy Simon magániskolája, Karlsruhe, majd 1896-ban Párizsban a Julian Akadémia) festészetet tanult.

A művészpálya mindössze másfél évtizedbe sűríthető, az első festmény 1893-ra, az utolsó 1909-re datálható. Első képeit 40 évesen készítette. Technikáját Németországban és Franciaországban csiszolta, majd Itáliában, Dalmáciában és Nyugat-Európában járt. Elment Egyiptomba, Palesztinába és Görögországba is, hogy ihletet kapjon, illetve tanulmányozza a múzeumok anyagait. A Közel-Kelet egzotikus tájaira is eljutott, s mindenütt azt a „nagy motívumot" kereste, amelyet életműve alapjának tekintett volna.

A taorminai görög színház romjai
A taorminai görög színház romjai

Műveit először 1905-ben Budapesten, majd két évvel később Párizsban mutatta be, a várt siker azonban elmaradt. Miután kiállításai nem kaptak kellő visszhangot, 1909-ben szakított a festészettel.

Mindössze tizenhat évig festett, élete utolsó tíz esztendejében már csak írt. Életéről és gondolatairól irodalmi igényességgel (s néhol rendkívüli tömörséggel és világossággal, máshol homályossággal) megírt, furcsa, önéletrajzi írásaiból értesülhetünk, melyek egy része 1982-ben a Magvető Kiadónál is megjelent. Ezekről Rockenbauer így ír: „De hiszen a legendákat nem azért szeretjük, mert igazak, hanem mert - szépek. Csontváry különös, senkiéhez sem hasonlító írásai (mint ahogy festményei sem hasonlítanak senkiére, és őrá sem hasonlít senki) a magyar próza legszebb darabjai közé tartoznak - szerintem - de egy-két művészettörténészen kívül nem ismeri őket senki." (Rockenbauer Pál: Szívességből a mediterránban)

Bolondnak nézett, számon nem tartott, leginkább megalomániás különcnek tartott figura, életében az irritált értetlenség állandó céltáblája volt. Magyarországon csekély elismerésben, inkább értetlenségben vagy gúnyban volt része. 1919-ben nincstelen koldus módjára hal meg. A hivatalos kórisme szerint verőérgyulladásban hunyt el, bár egyesek szerint éhen halt. Óbudán temették el. Ekkor még senki sincs kis hazánkban, aki gondolná: mekkora hullámot vet majd művészete a „hazányi vakok" után következő, éberebb nemzedék életében. Az életmű jószerivel pusztulásra ítéltetett, mert örökösei a rendkívül jó minőségű vásznakat anyagárban fuvarosoknak kocsiponyvaként szándékoztak eladni.

Síremléke a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben
Síremléke a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben
A képek csak csodával határos módon kerülték el a tragikus véget. Gerlóczy Gedeon, a fiatal, friss diplomával Münchenből hazatért építész, aki talán felismerte benne a festőóriást, vagy talán csak zseniálisan ráérzett, nagyapai örökségéből az utolsó pillanatban felvásárolta a képeket.

Festészetének jelentőségét csak jóval halála után ismerték fel, művészete az 1958-as brüsszeli világkiállításon aratott nagy nemzetközi sikert, posztumusz Grand Prix-díjat kapott.

Csontvárynak még a nyugvóhelye is jelképes, a Kerepesi temetőben nem a sírja, hanem csak a síremléke található. Az Óbudai Temető XVIII-as parcellájának harminc éves használati ideje 1953 évben lejárt, és mert a megadott határidőn belül nem akadt senki, aki a sírhelyet újra megváltotta volna, hamvai a szabályzat szerint kiexhumálásra kerültek, majd egy közös sírba helyezték.

Forrás: wikipedia.org; artportal.hu; kieselbach.hu; kpluna.hu