Breuer György ornitológus

Breuer György (Stájerlakanina, 1887. október 10. - 1955. június 11.) ornitológus, a Sopron-környéki erdők és a Fertő kutatója. Egyike azon keveseknek, akik e korábban alig kutatott területről máig jól használható, alapvető munkákat hagytak hátra.

Életpályája

Breuer György 1887. október 10-én született a Krassó-Szörény megyei Stájerlakaninán.

A Monarchiában akkor szokásos módon - a több nyelv megtanulása érdekében - atyja elhatározásából először Selmecre került, a híres selmeci evangélikus líceumba. Az első és második évet abban az iskolában járta, ahol korábban Petőfi Sándor is tanult. Selmecen kicsit tótul (szlovákul) is megtanult. A középiskola harmadik és negyedik évfolyamát Sopronban, az evangélikus líceumban végezte, itt a német nyelvtudását is tökéletesítette. Ezután járt Szegeden kereskedelmi akadémiára, ahol 1904-ben érettségizett.

Ezt követően Németországba ment, kereskedelmi gyakornoknak. Hessen környékén, Benrathban lett írnok egy bányavállalatnál. Innen Brennbergbányára került a GYSEV által frissen felvásárolt Sopronvidéki Kőszénbányába. Mivel a szénbányának akkor német tisztikara és munkásai voltak, az adminisztrációt kellett megmagyarítania.

Boldogan vállalta ezt, mert amellett, hogy ő voltaképpen kereskedelmi pályán mozgott, egész gondolkodása és érdeklődése a természettudományok felé vonzották, és tudta, hogy ezt a vágyát Sopron környékén kiélheti. Mint ornitológus ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna. A vonzódást a természettudományok, és különösen a vadászat és az ornitológia iránt unokabátyja Barthos Gyula erdőmérnök oltotta belé, aki a Retyezáton egy erdőgondnokság vezetője volt.

Amikor áthelyezték Brennbergbányára, már túl volt a katonai szolgálaton. Önkéntes évét, majd további kiképzési idejét az erdélyi Karánsebes és Hátszeg városokban töltötte, karpaszományos őrmester, majd zászlós lett. Végül tartalékos hadnagyi rendfokozattal rendelkezett, ahogy az a Monarchiában akkor szokás volt.

1913-ban Brennbergbányán, a kis telepen alig volt magyar kultúrélet, főleg cseh és a német eredetű tisztviselők laktak ott. Az egy-két magyar tisztviselővel barátkozott össze. A brennbergi társadalmi életbe való bekapcsolódását az ott élő családok örömmel vették. Gyorsírásra tanította a polgári iskolát elvégzett fiatal leányokat, fiúkat. Így ismerte meg későbbi feleségét Másznak Jankát. 1913. október 12-én házasodtak össze Ágfalván, mert ott evangélikus templom is volt.

Az első világháborúba a soproni 18. gyalogezred hadnagyaként került. Ez a gyalogezred a Kárpátok keleti részében, az Ojtozi-szorosnál került szembe az orosz hadsereggel, ott esett orosz fogságba 1915 januárjában. Omszkba vitték, ahol megtudta, hogy Ernő nevű öccse, Tomszkban került a fogolytáborba. A Vöröskereszt segítségével felvették egymással a kapcsolatot, és kérték az áthelyezésüket. Mind a kettőnek egyszerre teljesítették a kívánságát, Breuer György tehát Tomszkba, öccse pedig Omszkba került át. Végül a szibériai Irkutszkba kerültek mindketten. A fogolytábor az Irtis folyó egyik szigetén volt. Halászott, pillangókat fogott, bogarakat gyűjtött. Felfigyelt fel rá az ottani cseh ezredorvos, aki természetbolond volt, maga mellé vette a patikai laboratóriumba, ott madarakat és bogarakat preparálhatott.

Breuer a Fertőn
Breuer a Fertőn

A táborban gyorsírást tanított a magyaroknak, perzsa és török fogoly tiszttársaktól megtanulta az arab és a török írást. Irkutszkban ismeretséget kötött a dán konzulátus embereivel. Amikor egy idős dán konzuli tisztviselő meghalt, azt az ő nevével temették el ő pedig megkapta a dán konzuli tisztviselő iratait. Ettől kezdve a városban maradt. 1918-ban, már az új szovjet rezsim alatt dán állampolgárként jutott el a breszt-litovszki demarkációs vonalig, és tovább Németországba. Onnan Zsolnára deportálták, végül 1918-ban került haza. Brennbergbányán, régi szolgálati munkájában, irodafőnöki munkakörében dolgozott tovább. György nevű fia 1919-ben született, Ernő nevű fia 1921-ben.

Fiatal korától kezdve élénken érdeklődött a természettudományok iránt. Munkája mellett végzett kutatásai a Fertő-vidék madárvilágának tudósává tették. Lakása mellett a nagy soproni erdőségek, a közelben a Fertő tó vízimadár világával ideális terepet jelentett számára. Figyelte a madarak vonulását, gróf Esterházy Pál támogatásával a Hanság-főcsatorna torkolatánál létrehozta a Fertői Madárvártát. Egyike volt azon keveseknek, akik e korábban alig kutatott területről máig jól használható, alapvető forrásmunkákat hagytak hátra. Vizsgálatainak eredményeit gyakran publikálta. Lelkesen terjesztette a madárvédelem gondolatát. 1927-ben megalakult a Magyar Ornitológusok Szövetsége, melyben azonnal pozíciót vállalt és megszervezte annak soproni tagozatát, amelynek haláláig elnöke volt. Helyzeti adottságai és kiváló nyelvkészsége következtében a magyar és osztrák ornitológusok együttműködését is elősegítette. Jegyzetei, amelyek Nagy Sándor-féle gyorsírással készültek, 34 kötetet tesznek ki. Ezek egy részének feldolgozása a mai napig is tart.

Foglalkozott a halak vizsgálatával is, Mika Ferenccel együtt dolgozta fel a Fertő halaira vonatkozó megfigyeléseit. A negyvenes évek elején figyelme egy újabb terület, a gombák felé fordult.

Kitűnő vadász volt, de a vadászatot főként természeti megfigyelések céljából végezte. Elsőrangúan fényképezett s mindig a legjobb gépekkel dolgozott, a fényképezés elméletét az egyéniségére jellemző alapossággal tanulmányozta. Növényi, állati, tájképi felvételei művésziek voltak, díjakat is nyert velük. Előadásokat tartott a színes fényképezésekről, 1945 után a Soproni Fotoklub elnökévé választották. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy kiválóan sakkozott, a Soproni Sakk-Körnek hosszú időn keresztül tagja volt.

Békés évek után a második világháború újabb megpróbáltatásokat hozott számára. 1944 őszétől kezdve a hadi események hatására a nyilas kormány először Kőszegre, majd onnan a nagyobb biztonságot jelentő Brennbergbányára húzódott vissza. Itt a hegyoldalban kialakított bányatárószerű óvóhelyeket biztonságosnak tartották. A szálláscsináló testőrtiszt Breuer szolgálati lakását választotta ki a nemzetvezető menyasszonya számára és a ház földszintjére szállásolta be Hellebront ezredest is, feleségestül és 12 éves suhanc fiával együtt. Breuer feleségének kellett a magas vendégek számára főznie, és a tálalás előtt megkóstolnia az ételt, nehogy megmérgezze a vendégeket. Breuerné félt attól, hogy a házban lakó idegenek megtalálják a pincében lévő orosz eredetű lőszereket, ezért egy este, szürkület után elásta azokat. Az ezredes fia meglátta és nemzetvezető elleni összeesküvés gyanújával elfogták, vallatták a házaspárt. A házkutatás során megtalálták Vajk Artúr bányamérnök, a bányaüzem zsidó származású igazgatójának leveleit, aki 1944 márciusától kezdve egy Sopron megyei faluban szántóvető parasztbácsikaként bujkált. Ez az előbbi szörnyű gyanúsítás mellé még fokozta bűnösségét, hiszen „zsidórejtegetők" voltak. A levél nyomán, de a testi kínzások következtében nemcsak Vajk Artúr bányamérnököt, hanem a város híres építészét, Füredi Oszkárt, valamint az üzem Keresztes nevű félzsidó orvosát is megtalálták a közeli erdészház padlásán. Breuert és feleségét Sopronkőhidára vitték, a nyilas Számonkérő Szék elé. Bűnügyükben Sopronkőhidán január közepétől március végéig folytatták a vizsgálatot, majd az időközben bevonuló oroszok március 31-én elengedték őket. Odahaza a lakás egészét mind az elvonuló nyilasok, mind a telep lakói addigra már kirabolták, de ők szerencsére életben maradtak.

Csörgey Titusz és Breuer György
Csörgey Titusz és Breuer György

A „svábok" kitelepítésekor Breuer magyar útlevéllel legálisan tartózkodott Ausztriában aknaszállító kötél vásárlás feladatával. Itt a linzi állomáson tudta meg, hogy egy magyarországi németeket kiszállító szerelvény Passau - Nürnberg útvonalon halad. Mivel két fia, két menye, és két unokája Passau környékén volt, a vonattal tartott. A családdal töltött néhány nap után visszatért Magyarországra. Mivel nem volt érvényes útlevele, a Magyar Vöröskereszt tisztviselője a legközelebbi vöröskeresztes vonat utasainak névjegyzékét úgy gépeltette, hogy neve a lap legalján lévő sorba került. Amint a vonat átért Ausztriába, ollóval az utolsó sort levágták, így nem derülhetett ki, hogy illegálisan látogatta meg gyermekeit.

60 éves korában nyugdíjazták, majd 1948-ban mint osztályidegentől a nyugdíját is megvonták. 1946. november 20-án Vajk Artúr bányaigazgatóval közösen megakadályozták a brennbergi német családok kitelepítését. 1947 és 1949 között Sopronban lakott, majd 1949 áprilisában, menye váratlan halála miatt Ernő fiához Lovásziba költözött feleségével. 1953-tól haláláig Nagykanizsán élt. Munkája teljében, aránylag fiatalon, 1955-ben vakbélperforáció vetett véget dolgos életének. Nevét viseli a Nyugat-magyarországi Egyetem fertőrákosi kutatóbázisa.

Munkássága

Lakása mellett húzódtak a nagy soproni erdőségek, a közelben a Fertő, vízimadár világával, amit gyakran felkeresett. Figyelte a madárvonulást. Vizsgálatainak eredményeit gyakran publikálta. Lelkesen terjesztette a madárvédelem gondolatát, és ez indította őt arra, hogy amikor 1927-ben megalakult a Magyar Ornithológusok Szövetsége, azonnal ott is pozíciót vállaljon, és megszervezze a soproni tagozatot. A MOSZ fertői madárvártája az ő áldozatkészségéből és Esterházy Pál herceg támogatásával jött létre. Helyzeti adottságai és nyelvtudása miatt a magyar és osztrák ornitológusok együttműködését is elősegítette. Mika Ferenccel együtt dolgozta fel a Fertő halaira vonatkozó megfigyeléseit. A negyvenes évek elején kissé csökkent érdeklődése a madártan iránt, amikor nagy buzgalommal fordult figyelme egy újabb terület, a gombák felé, amely tudományágban szintén jelentős eredményeket ért el. Közben is mindent jegyzett: jegyzetei, amelyek a Nagy Sándor-féle gyorsírással készültek, 34 kötetet tesznek ki. Ezek egy részének feldolgozása az új évezredben sem ért véget.

Nagykanizsai éveiben visszatért a madártanhoz, az ornitológiának egy speciális ága foglalta le: a madárparazitákkal, elsősorban a tollatkákkal foglalkozott. Rengeteg anyagot gyűjtött össze, állandóan a mikroszkóp mellett ült. Amúgy is rövidlátó lévén, ez a munka túlságosan igénybe vette a szemét, és látása rohamosan rosszabbodott. Nevét egy Mallophaga-faj viseli: Brüelia breueri Balát, 1983. Minden munkáját a legnagyobb precizitás jellemezte.