Brenner János

Jelmondata: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28)

„Ha az ember beszél, akkor azon gondolkodik és arra figyel, amit ő beszél, hogy mit mondjon a másiknak. Amikor Isten szavát hallgatjuk, akkor arra figyelünk, mit mond az Isten. Melyik a fontosabb? A magunk bölcsessége, vagy a jó Isten szava?”

„Emlékeimben úgy él, mint egy mindig mosolygó, kiegyensúlyozott, boldog gyermek. János csupa mosoly, csupa derű, csupa jó szándék. A tekintete, a belőle áradó szeretet ki nem mosható belőlünk. A tekintete mindig felfelé húz, valamiképpen előttünk és fölöttünk volt. Az a vidámság, az a nyugodt, boldog mosoly, ami mindig az arcán volt, nagyon él emlékeimben. Valami sugárzott belőle. Ami a legjellemzőbb volt: tekintetében mindig lehetett látni, hogy tiszta lelkiismerettel élt.” (Egy osztálytárs)

„Volt egy bizonyos kisugárzása, amit nem is lehet szóban elmondani. Szerették az emberek, és igyekeztek odamenni, ahol ő volt, és hallgatni a szavát. Valami volt benne, ami vonzotta az embereket. Ez volt az ő fő bűne: szerették a fiatalok, szerették az öregek. Nagyon sok embert szerzett meg a hitnek, az egyháznak. Ő nem tudott elmenni ember mellett úgy, hogy meg ne állt volna, és akár csak két szót ne szólt volna hozzá. Az az örökös kedves mosoly az arcán... Komolyan hirdette Isten igéjét, tanúságot tett minden pillanatban a hitről. Jó volt nála gyónni, mert tudott adni útravalót."

Brenner János (Szombathely, 1931. december 27. - Zsida, 1957. december 15.) lelkipásztor, az 1950-es évekbeli magyarországi egyházüldözés vértanúja.

Brenner János 1931. december 27-én született Szombathelyen, egy mélyen vallásos, háromgyermekes család második gyermekeként. Mindhárom fiú a papi hivatás mellett kötelezte el magát. Apai nagyapja, Brenner Tóbiás Szombathely polgármestere volt. Az ő tizedik gyermeke volt Brenner József, János édesapja, aki Budapesten a Műszaki Egyetemen tanult. Édesanyja a budapesti Sacre Coeur apácák intézetében nevelkedett Wranovich Julianna, egy tizenkét gyermekes család hatodik gyermeke.

Brenner János tanulmányait a szombathelyi Püspöki Elemi Iskolában kezdte meg 1938 őszén. Az első három tanévet kitűnő eredménnyel fejezte be. 1941 őszén az édesapát áthelyezték a Pécsi Iparfelügyelőségre, a család Pécsre költözött. Itt János a Püspöki Tanítóképző Gyakorló Iskolájában folytatta tanulmányait. 1942-ben felvették a Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumába. Az itt töltött évek nagyban meghatározták gondolkodását és hivatását. Édesapját 1946. október elején visszahelyezték Szombathelyre, a család is visszatért. Jánost felvették a Premontrei Rend szombathelyi Szent Norbert Gimnáziumába, ahol az ötödik és hatodik osztályt végezte. Különösen a francia nyelv tanulásában tűnt ki. Az iskolák államosítása után Zircen mint ciszterci oblátus (fogadalom nélküli segítő) érettségizett, és Anasztáz (görög eredetű férfinév; jelentése: feltámadott) néven felvették a novíciusok közé.

A szerzetesrendek elleni támadás Zircet sem kímélte. Brenner János a budapesti Hittudományi Akadémia világi hallgatója lett két szemeszteren át. Közben titokban végezte novíciusi évét. 1951-ben tette le első fogadalmát. A rendi vezetés úgy próbálta biztosítani a növendékek jövőjét, hogy felvételüket kérték egyházmegyei szemináriumokba. Így került Brenner János 1951-ben a Szombathelyi Egyházmegye papnövendékeként a szombathelyi szemináriumba, ennek bezárása után Győrben folytatta teológiai tanulmányait. 1955. június 19-én a szombathelyi Székesegyházban szentelték pappá. A város Szent Norbert-templomában mutatta be újmiséjét.

Rábakethelyen, a határ menti Szentgotthárd második kerületében lett káplán. A plébániához négy fília tartozott: Magyarlak, Máriaújfalu, Zsida és Farkasfa. Buzgó lelkipásztori tevékenységet fejtett ki, minden áldozatra készen állt a hívekért. Tisztelte, szerette az embereket, sokat foglalkozott a fiatalokkal, nemcsak hittanórát tartott számukra, hanem játszott és sportolt is velük. Erős hitével, kiállásával nagy hatással volt az idősebb hívekre is. Mindez kiváltotta az egyházüldöző hatalom rosszallását, ami az 1956-os forradalmat követő megtorlások közepette csak fokozódott. János atya.

Egy hívő így emlékezett a szent életű káplánra: „Volt egy bizonyos kisugárzása, amit nem is lehet szóban elmondani. Szerették az emberek, és igyekeztek odamenni, ahol ő volt, és hallgatni a szavát. Valami volt benne, ami vonzotta az embereket. Ez volt az ő fő bűne: szerették a fiatalok, szerették az öregek. Nagyon sok embert szerzett meg a hitnek, az egyháznak. Ő nem tudott elmenni ember mellett úgy, hogy meg ne állt volna, és akár csak két szót ne szólt volna hozzá. Az az örökös kedves mosoly az arcán... Komolyan hirdette Isten igéjét, tanúságot tett minden pillanatban a hitről. Jó volt nála gyónni, mert tudott adni útravalót."

Az állami egyházügyi megbízott el akarta helyeztetni az ifjú papot. Miután ezt a püspök Brenner János tudomására hozta, ő csak ennyit szólt: „Nem félek, szívesen maradok." A püspök kiállt a káplán mellett, és úgy döntött, továbbra is Rábakethelyen marad. Az egyházügyi megbízott erre azt mondta: „Jó, akkor lássák a következményeit!"

János atya tisztában volt azzal, hogy a papi hivatás gyakorlása ebben az időben még emberpróbálóbb feladat, mint amikor a szerzetesrendeket szétverték. Lelki naplójának alábbi gondolata is erre utal: „Uram, Te tudod azt, hogy boldogságot itt az életben nem keresek, hiszen mindenemet beléd helyeztem... Uram, tudom, hogy tieidet nem kíméled a szenvedéstől, mert mérhetetlen hasznuk van belőle."

Egy őszi este, amikor kismotorral hazafelé tartott Farkasfáról, az erdőből ismeretlen személyek fahasábokat hajigáltak eléje, de ő ügyes manőverezéssel kikerülte őket. Hazaérkezve azt mondta: „Nem volt szerencséjük!" - és jót derült rajtuk.

Halála

1938 őszén hitoktatójuk javaslatára az osztály színielőadást rendezett az Oltáriszentség vértanújának, a kis Tarzíciusznak történetéből. A főszerepet a kis Brenner János mély átéléssel játszotta el. Ekkor még senki nem gondolta, hogy nem egészen húsz évvel később a szerepből élő dráma lesz. A Gondviselés hasonló vértanúságot szánt neki is az életben.

Mind a mai napig nem lehet pontosan tudni, mi történt az 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjjelen. Csak mozaikdarabokból, a gyanúsítottak, elítéltek vallomásából, néhány szemtanú visszaemlékezéséből és a nyomokból vontak le Brenner János emlékének ápolói további következtetéseket a kezdetektől fogva.

Brenner Jánost ezen az éjszakán sürgős betegellátás ürügyén kicsalták plébániai lakásából, ahol másnapi prédikációjára készült. A templomban nyakába akasztotta betegellátó tarsolyát, melyben az Oltáriszentséget vitte, és kísérőjével a dombtetőn keresztül vezető gyalogúton elindult Zsida község felé. Útközben többször megtámadták, de sikerült elfutnia. Végül a feltételezett beteg háza közelében elkapták és kegyetlen brutalitással harminckét késszúrással megölték. Testét másnap fedezték fel a közelben lakók. Az Oltáriszentséget bal kezével halálában is védelmezte. A boncolási jegyzőkönyvből azt is tudjuk, hogy a nyelvcsont és a gégeporc szarvainak többszörös törése volt látható a holttesten. Ezt fojtogatással nem lehet előidézni, a sérülés úgy keletkezett, hogy ráléptek a nyakára, megtaposták. A reverendához tartozó fehér papi galléron talajnyomok voltak, és egy cipőtalp körvonala is kirajzolódott rajta. Tehát nemcsak megölni, hanem meggyalázni is akarták.

December 18-án a szombathelyi Szent Kvirin szalézi templom családi kriptájában helyezték örök nyugalomra. A hatóságok a temetésre összegyűlt híveket haza akarták küldeni, a szertartást csak a kihirdetett időpont után engedélyezték. Sírján újmisés jelmondata olvasható: „Az Isten-szeretőknek minden javukra válik!”

Az ügyet a társadalmi nyomás miatt a hatóságoknak végig kellett vizsgálniuk. De a halálát követő nyomozás színjáték volt. Mindenki, még a plébános is gyanúsított volt. Halála és a rákövetkező nyomozás körülményei világossá tették, hogy megölése része az egyház és a hívők megfélemlítésére rendezett akcióknak. Végül egy személyt a járási és megyei bíróság halálra ítélt, majd a Legfelsőbb Bíróság felmentette őt. Később azt a fiút ítélték el, aki Brenner Jánost kihívta a plébániáról. Valódi gyilkosainak személyére azonban sohasem derült fény. A forradalom után legalább hét papot gyilkoltak meg az országban gyanús körülmények közt, folytatásaként a szovjet megszállással kezdetét vevő egyházüldözésnek.

Több vádat is felhoztak ellene a nyomozás során (féltékenység, embercsempészet), keresve a gyilkosság okát, amit rábizonyíthatnak, de nem találtak senkit, aki rosszat mondott volna róla. Mindenki előtt nyilvánvalóvá vált az Isten ügyét hűségesen szolgáló, tiszta lelkű, becsületes pap élete. A nyomozás végén valaki megjegyezte: „Lefolytatták Brenner János szentté avatási perét!"

Furcsa módon az elkövetőket a Bibliában is olvasható mondat, a „Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai” vezethette, (Mt. 26. 33-35). De ebben az esetben mindez sikertelen törekvésnek bizonyult. A rábakethelyi hívő közösséget nem sikerült szétkergetni, közöttük Brenner János emléke mindig élt, ő maga és a felderítetlen gyilkosság állandó beszédtéma volt közöttük. Brenner János emlékezete meggyilkolásának másnapján kezdődött és ez töretlenül él napjainkban is.

Boldoggá avatási eljárás

Boldoggá avatási eljárása 1999-ben kezdődött meg és 2017. november 8-án Ferenc pápa jóváhagyásával zárult. A boldoggá avatásra 2018. május 1-jén Szombathelyen, az Emlékmű-dombon került sor. Az ünnepi szentmisét Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa és Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek koncelebrálták, utóbbi mondott szentbeszédet. Földi maradványait a Szent Kvirin-templomból a Sarlós Boldogasszony-székesegyházba vitték és helyezték örök nyugalomra.

Emlékezete

Sírjára újmisés jelmondata került: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik”. Emlékét az egyházmegyében megőrizték. 1981-ben, születésének 50. évfordulóján a szombathelyi Szent Erzsébet-templom gyóntatókápolnájában őt ábrázoló üvegablakot helyeztek el.

Az úton, ahol megölték, a rendszerváltás után emlékkápolnát építettek, amelyet 1996. augusztus 25-én Konkoly István megyés püspök szentelt fel. A harang oldalára jelmondatát írták. Az emlékkápolna hivatalos elnevezése „Jó Pásztor kápolna”.

2006. december 16-án Veres András szombathelyi püspök ünnepi szentmisével Brenner János-emlékévet nyitott meg a szombathelyi székesegyházban. Az ünnepségre Kisléghi Nagy Ádám festette meg Brenner János portréképét.

2007. december 16-án, halálának 50. évfordulóján szobrot emeltek egykori középiskolájában, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában, Pécsett. Ugyanebben az évben Horváth István Sándor könyvet írt az életútjáról, A Jó Pásztor követője - Brenner János életútja címmel Magyar Krisztina grafikusművész illusztrációival.

2008. szeptember 1-jétől Brenner János nevét viseli a Szombathelyi Egyházmegye fenntartásában lévő, szombathelyi székhelyű óvoda, általános iskola és kollégium közös igazgatású többcélú intézmény. Az új intézmény neve: Brenner János Óvoda, Általános Iskola és Kollégium.

2009-ben jelent meg Nagy Gábor a Barankovics István Alapítvány ösztöndíját elnyert regénye Ki a konkolyt vetette címmel, mely egy a Kádár-rendszerben elkövetett nyugat-magyarországi falu káplánjának brutális gyilkosságát rekonstruálja.

Rieger Tibor szobrát 2018. december 13-án avatták föl a Feneketlen-tó mellett (Budapest, XI. kerület), a Placid atya-parkban.

2019-ben Molnár Péter szobrász készített egy Boldog Brenner János-szobrot Karancskesziben.