Bornemisza Péter

„Ördögy kisirtetekröl, avagy röttenetes vtalatossagarol ez meg fertezetet vilagnac. Es azbol való ki tisztogatasarol az mi Vrunc Iesus Christusnac. Mellybol ki tetzic az ördöguel való hartza, es ez négy ellensegnec: az Satannac: az Bünnec: az kegyetleneknec: es az halalnac gyözedelmes rontasa.” (Bornemisza Péter: Ördögi kísértetek)



Bornemisza Péter (Abstemius) (Pest, 1535. február 22. - Rárbok, 1584 tavasza) evangélikus lelkész és szuperintendens, a régi magyar próza kiemelkedő alakja, Balassi Bálint nevelője.

Bornemisza Péter nemesi rangú, de polgári életmódot folytató család sarjaként született Pesten 1535. február 22-én.

Szüleit 1541-ben, Pest török kézre kerülésekor elvesztette, a családból egyedül ő maradt életben. A szomszédok menekítették ki és juttatták el a Felső-Tisza vidékén élő távolabbi rokonaihoz. Az elárvult, minden örökségéből kifosztott gyerek azután különböző felvidéki udvarházakban hányódott, majd felvidéki rokonai nevelték.

Korai eszmélésétől kezdve itt érzékelhette a Habsburg-párt és az erdélyi János-párt családokat is szétfeszítő viszályát, a három részre szakadt haza gondjait, szorongásait és feszültségeit. Megtapasztalhatta a lelkeket még ennél is jobban felkavaró hitvitákat pápisták és lutheránusok között.

A módos rokonság segítségével kiváló iskolákba járhatott. Kassai diákként érett ifjúvá. Kassa azonban nemcsak jó tanulási lehetőséget kínáló város volt, de tűzfészke is a pártviszályoknak, a hitvitáknak, ahol a diákság is kivette részét a közéletből. Bornemisza Péter egy politikus diákcsínyen alaposan pórul járt. Angyalnak öltözve elrejtőzött a Habsburg-párti katolikus várkapitány kemencéje mögött, hogy megijessze a lutheránusokkal szakadatlanul kellemetlenkedő főtisztet és családját. De rajtavesztett, és a várkapitány börtönbe csukatta. Igaz, hamarosan megszökött, de nem maradhatott többé Kassán. Tizennyolc éves volt, nekiindult a vakvilágnak. Tanult, ahol tanulhatott, olvasott, ahol olvashatott... és gazdag tapasztalataiból merítve verseket írt. Így jutott el Sárvárra, a magyar reneszánsz műveltség nagy pártfogójához, Nádasdy Tamáshoz, aki pénzzel és hatékony ajánlásokkal is segítette.

Nádasdy révén lehetővé vált számára, hogy oda menjen egyetemre, ahová csak akar. Így jutott el Bornemisza előbb az itáliai Padova szabad szellemű főiskolájára, ahol megismerte a kor akkor modern reneszánsz irodalmát, majd a németországi Wittenbergbe, a protestantizmus tudományos fellegvárába, ahol Melanchton tanítványa lett. Bécsben a nagy hírű Georgius Tanner professzor tanította a görög nyelvet és irodalmat, diákjaiba oltván mindenekelőtt Szophoklész tragédiáinak ismeretét és szeretetét.

Tanner ismertette meg Bornemiszával az Élektra témáját. S az immár latinul, németül, olaszul és görögül jól tudó huszonhárom éves író-költő megteremtette a magyar nyelvű reneszánsz irodalom legkitűnőbb alkotását, a Tragoedia magyar nyelven című drámát. Az Elektra prózai átdolgozásával teremtett egy olyan magyar tragédiát, amely mind nyelvében, mind pedig dramaturgiai felfogásában előzmény nélküli, önálló európai rangú, színvonalas mű. A Bánk bán színre kerüléséig mindenképp ez a legjobb magyar dráma, ami önálló feldolgozás, nem fordítása a szophoklészi példának. A görög nagy klasszikusok drámáit minden kor újra elmondhatja magának, kifejezve általuk saját koruk eszmevilágát. Bornemisza Élektrája jellegzetesen magyar-reneszánsz-protestáns, akkor aktuális, erős társadalomkritikájú irodalmi remekmű. Móricz Zsigmond ezt dolgozta át Magyar Élektra címen. A Bornemisza felfogásában előadott ókori történetben nem nehéz megtalálni a párhuzamot az akkoriban német-római császárrá is választott bécsi székhelyű magyar és cseh király, I. Ferdinánd és az akkori magyar főúri környezet, illetve az antik környezet között.

Nem tudjuk, hogy akkor előadták-e. Az önálló magyar nyelvű színjátszás hiánya miatt a mű elvesztette prioritásait, gondolatisága jobbára ismeretlen maradt, értékei feledésbe merültek. A mű sokáig elveszettnek hitt alkotásként volt ismert, mígnem hosszú idő után, egy németországi könyvtárban bukkantak rá, egy eredeti példányára. De könyv alakban megjelent, s előszava és utószava egy igen tudatos, magas művészi igényű íróra vall. Ha Bornemisza csak a Búcsúéneket és az Élektrát írta volna, akkor is a magyar reneszánsz irodalom főalakja lett volna Balassi fellépéséig. De aztán Balassi irodalmi fejlődése is elválaszthatatlan Bornemiszától.

1563-ban elhagyta a bécsi kancelláriát és a világi pályát. Zólyomi udvari prédikátorként a 16. század legjelentősebb magyar költőjének, Balassi Bálintnak volt a nevelője, majd Csallóközben lelkész, superintendens lett. Bornemisza Péter a magyar protestantizmus egyik legnagyobb alakjává vált. Nagy hatású prédikációs gyűjteményeivel a régi magyar próza kiemelkedő és egyik első képviselője, elindítója volt. A feudális urak bátor ostorozója, szigorú társadalomkritikus, énekszerző. Jelentős prózai műve az öt kötetben kiadott prédikációit tartalmazza. Az első kötetekben még inkább bibliai magyarázatokat vetett papírra, addig a későbbi kötetek már inkább személyes hangú, saját élményvilágból építkező elbeszélő-jellegű prózai példabeszédek. Saját nyomdájában nyomtattatta ki hitépítő műveit: a protestáns humanista szellemű postillás köteteket, kátét, agendát. Énekeskönyve egyedülálló módon nemcsak gyülekezeti énekeket, hanem a magánájtatosságot szolgáló prédikációs énekeket, bibliai históriákat is tartalmazott. Mozgalmas életpályája során nemegyszer fogságba vetették. Ördögi kísírtetekről című műve kendőzetlenül tárta fel kora társadalmának valamennyi bűnét, ezért élete végén el kellett hagynia Csallóközt. Balassi István birtokán talált menedéket.

A nagy képzettségű lutheránus lelkipásztor Bornemisza a Balassiak zólyomi várának házi prédikátora és a Balassi fiúk házitanítója volt. Ő nevelte Balassi Bálintot művelt reneszánsz emberré, ő tanította költészetre, ő formálta ki a század lángelméjében a kor világszínvonalú magyar poétáját. És ott, a Balassiak otthonában vette tudomásul és értette meg azt a nagyvonalú közéleti jellemtelenséget, amelynek típuspéldája volt a mindig sikeresen gátlástalan, látványosan köpönyegforgató és szakadatlanul gazdagodó, hatalmasodó Balassi Menyhárt báró (a költő nagybátyja). A Balassi Menyhárt árultatásáról szóló komédia a szerző megnevezése nélkül jelent meg. Ténybeli bizonyíték ugyan nincs, de nem írhatta más, csakis Bornemisza Péter. A mű nyelvezete is reá vall, a témát sem ismerhette más ilyen jól, és főleg: ilyen jól drámát írni akkor senki sem tudott széles Magyarországon.

Az 1578-as év megpróbáltatásai igen megviselték anyagi szempontból is. Így a nyomdáját bérmunkákra használta sokáig, önálló művet elvétve készített. 1582. június 23. után Detrekőből átköltözött a szomszédos Rárbokra, ahol önálló házat is tudott venni magának. Ott élt haláláig. Halálának időpontja körül viták bontakoztak ki. Szakírói egymástól eltérő időpontot jelöltek meg. Özvegye Gyótai Erzsébet egy 1589. január 19-én kelt levelében férje hagyatéka felől rendelkezik. Tehát akkor már nem élt. Dézsi nevű szakírója az 1584. március 24. és június 25. közötti időpontra taksálja a prédikátor elhunytát.

Bornemisza Péter élete nem volt hosszú, mindössze negyvenkilenc esztendő. A reneszánsz értelmiségi és a nem alkuvó protestáns prédikátor egyesült benne. Kalandosság, nyughatatlanság, gyakorta üldöztetés, máskor nagyrabecsülés, szakadatlan tanulás és tanítás tüzében lángolt el. Megjárta a börtönöket, és volt vallásának püspöke (superintendense) is. Szolgálni akarta az igaznak vallott eszmét, a veszélyekben égő hazát, a rászoruló embereket. És közben igazi, vérbeli író és költő volt. Ma is gyönyörűséges olvasmányokat írt. És tanítványa, a minden időben is élő Balassi Bálint mellett ő az egyetlen abból a századból, aki legalábbis Búcsúénekével és Élektra-tragédiájával számunkra is nem múló hatású, élő szerző maradt.