Benkő József

„Légy egészségben jóakaró olvasó! s művemet ítéld meg jóakarólag. Írtam 1777-ben május 8-án, Közép-Ajtán, amelyet lovas és gyalog székely határőrök, s kevés nemesi jobbágy - mind tisztességes emberek laknak; de mely az erdélyi főiskolák, valamint a főrangúak könyvtáraitól messze van, s éppen ezért a hazai dolgok megírására nem eléggé alkalmatos." (Benkő: Transsilvania - Előszó)

„...szerintem a tudományos erdélyi történeti kútfőnyomozás megalapítója Benkő József. Elismerem, hogy voltak előtte érdemes gyűjtők, irók és kiadók; de tény az, hogy a kútfőnyomozás és a nemzet történeti tudásának szükségessége öntudatával, annyira mint Benkő, előtte egy erdélyi iró sem birt.” (Mikó Imre, 1867)



Középajtai és árkosi Benkő József (Bardóc, 1740. december 20. - Középajta, 1814. december 28.) a felvilágosodás korának székely polihisztorára, református lelkész, teológus, botanikus, történetíró, nyelvész.

Benkő József Bardócon született 1740 december 20-án. Apja református pap volt. Nagyenyeden teológiát tanult és mint református pap, 27 éves korában apja utóda lett Középajtán. Már diák korában gyűjteni kezdte az anyagot Erdély történelmi és földrajzi leírásához. 1768-ban egy iskolamester leányát, fülei Csög Máriát vette feleségül, „kivel boldog házi életet élt, mezei gazdaságot folytatott, papi hivatalát dicséretesen viselte, szorgalmasan olvasott s jó hírneve és becsülete naponként növekedett" (Gróf Mikó Imre róla írt életrajzában).

1773-ban, amikor II . József császár Erdélyben járt, Benkő Józsefet választották ki arra, hogy a panaszokat előterjessze. A császár Benkő ruhájának gombjait fogdosva beszélgetett vele, de a panaszok orvoslását nem ígérte meg.

Egy évvel később jelent meg Hollandiában Erdély ismeretlen barlangjait bemutató könyve (Imago Specuum Transsilvaniam. Harlem, 1774.), amelyért a Harlemi Tudós Társaság 1781-ben tagjai közé választotta. E társaságnak sem előtte, sem utána nem volt magyar tagja.

1785-ben Benkő az erdővidéki egyházmegye esperese lett. 1787-1789 között a székelyudvarhelyi kollégiumban hittudományt adott elő, de féltékenységből igyekeztek onnan kitúrni. Amikor egyszer távolléte idején tűz ütött ki egy kollégiumi szobában, őt hibáztatták érte. Végül lemondott. Ezután tíz évig Köpecen lelkészkedett, majd visszatért Középajtára, és itt botanikus kertet létesített. 1801-ben panaszt emeltek ellene amiatt, hogy a házassági ügyekben nem elég szigorúan alkalmazkodott az előírásokhoz. Ezért nyugdíjba vonult és 1805-tól haláláig gyógyfüveket árusított. Utolsó éveit a köszvény keserítette. Benkő tragikus sorsát gróf Mikó Imre sorai jellemzik legtalálóbban: „Megrázó sors! Dolgozni tudni és akarni, de nem kapni gyümölcsöző munkát; izzadni s nem kapni meg verítékinek díját”.

Emléktáblája Középajtán
Emléktáblája Középajtán

Benkő József igen termékeny író volt. Munkássága két irányban is kiemelkedő. A „Flora Transsilvanica" című művében - helyszíni bejárás alapján - szinte egész Erdély növényvilágát leírta. Sajnos a mű nem jelent meg, kézirata elveszett. Benkő ismertette először magyarul a Linné-rendszert és ő kezdeményezte, hogy a növényeket kettős névvel nevezzék el. Kolozsvárott felajánlották részére a füvészeti tanszéket, de nem fogadta el.

Jelentős volt történelmi es földrajzi munkássága is. Közzé tette Bethlen Farkas „Historia"-ját. Nagy műve az erdélyi nagyfejedelemség leírása, a „Transsilvania, sive Magnus Transsilvaniae Principatus", a korabeli Erdély sokoldalú leírása. A két kötetben Bécsben megjelent néprajztudományi, művelődés-, család- és egyháztörténeti munka ma is nélkülözhetetlen, megbízható kútfő a kutatók számára. Kazinczy is nagyra értékelte e művet, amikor az Erdélyi levelekben így írt róla: „Én minden munkái közt, melyeket ismerek, ennek adom az elsőséget […]”. Művével hazai és külföldi hírnevét egyaránt megalapozta. Maradandó értékét bizonyítja, hogy halála után másodszor is kiadták (Kolozsvár, 1833-1834.)

Ugyancsak Bécsben adták ki a milkói püspökség történetéről szóló művét, a „Milkovia"-t. Erdélyben jelent meg 1791-ben az erdélyi székely nemzet történeti és politikai leírása, továbbá az erdélyi országgyűlésekről írott műve. Az erdélyi barlangokról szóló műve „Imago Specuum Transilvae" megjelenése után, 1781-ben a Haarlem-i egyetem tagjaivá választják. Kéziratban megmaradt az erdélyi magyar és erdélyi szász nemzetről, illetve földjükről szóló könyve. Több mint húsz kéziratban fennmaradt munkája közül kettő a székelységgel foglalkozik; van még egy erdélyi írókról szóló könyvecskéje is.

A Magyar Hírmondóba írt cikkeivel a tudománynépszerűsítés egyik korai művelője lett.

Benkő József 1814 december 26-án szegényen és elhagyatottan hunyt el Középajtán. Sírja fölé egyszerű fejfát ültettek. A falu lakói ma is kegyelettel őrzik emlékét. A református parókia falán 1990-ben a gyülekezet Kubánda Gizella nyugalmazott tanítónő szorgalmazására fekete márványtáblát helyezett el a következő felirattal: „E parókia falai között élt és munkálkodott Benkő József (1740-1814) lelkész, történész, botanikus, a Haarlemi Tudós Társaság tagja. Állíttatta a hálás utókor 1990-ben”.

Emlékezete

Sírja Középajtán
Sírja Középajtán

Halála után nyolc évvel jelent meg első életrajza, amelyet öccse, Benkő Ferenc írt. 1842-ben az erdővidéki gazdasági egylet emléket akart állíttatni Erdővidék híres szülöttjének, de ez végül nem valósult meg. A 19. század közepén Kőváry László gyakran írt elismeréssel Benkőről, 1854-ben pedig két anekdotát tett közzé róla. Az első tudományos igényű Benkő-monográfiát Mikó Imre állította össze, gondosan összegyűjtve és közzétéve az akkor még létező kéziratokat. Az általa kialakított Benkő-képet, a sors csapásai ellen hasztalanul küzdő, ámde mégis kiemelkedőt alkotó tudósról lényegében változatlanul vették át a későbbi cikkírók is. Az 1989-es romániai rendszerváltás után Benkő József személye a honismereti tevékenység fókuszába került. A középajtai és a bardóci általános iskola Benkő József nevét viseli;

A középajtai református templom udvarán 1992. decemberében ünnepélyes keretek között avatták fel Benkő József kőből készült mellszobrát, Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotását. A szobor a Montrealban élő, Középajtához kötődő grafikus, Pusztai Péter adománya, hiszen ő fizette az alkotás költségeit.

Születésének 250 évfordulójára Bardóc és Középajta közös emlékünnepélyt rendezett 1990 december 15- és 16-án.

Forrás: cosys.ro