Bémer László nagyváradi püspök

Bémer László (bezdédi és kisbákai báró) (Kisbáka, 1784. április 8. - Ungvár, 1862. november 4.) nagyváradi püspök.

Élete

Báró Bémer László 1784 ápr. 8-án született a Szabolcs megyei Kisbákán báró Bémer Antal és báró Döry Krisztina főrendi szülőktől. Első neveltetését családi körben kapta, majd Egerben, Ungváron tanult. Az egyházi pályára érzett elhívatottsága korán kiderült, ezért a szatmári papneveldében tanult tovább. Egyházi tanulmányait ezután Pesten folytatta.

Egerben szentelték pappá 1811-ben. Rövid gyöngyösi káplánság után 1812-ben került a kunszentmártoni plébánia élére, ahol plébánosként és kunságkerületi iskolaigazgatóként tanúbizonyságot tett jó szervezőkészségéről és bölcsességéről. Négy év elmúltával fényeslitkei esperes lett. Innen közelebbről tudta a családi birtokot igazgatni. Kiváló munkájával és lelkipásztori tehetségével fokozatosan lépett egyre feljebb a papi ranglétrán. Előbb dulcinai választott püspök, bátmonostori apát, egri kanonok és kisprépost, majd a hétszemélyes tábla ülnöke, végül 1843-ban nagyváradi megyés püspök lett.

Bémer László - mint arisztokrata és főpap - az országgyűlés főrendi házának tagjaként részt vett az utolsó rendi országgyűlésen és az 1848-as pesti országgyűlésen. 1849. január 5-e, Windischgrätz pesti bevonulása után a magyar katolikus püspöki karból csak ketten - Horváth Mihály csanádi és Bémer László váradi püspök - követték a Debrecenbe vonuló országgyűlést és politikai vezetést. Bémer László első jelentős szereplése Debrecenben 1849. március 15-én volt, amikor a forradalom egyéves évfordulóját ünnepelte a város. Ekkor szentmisét tartottak a Szent Anna templomban, amelyet Bémer László püspök celebrált. A szentmisén felekezeti hovatartozástól függetlenül részt vettek a kormánytagok, a katonai vezetés és a városban tartózkodó képviselők, hivatalnokok, valamint egy hatalmas néptömeg.A mise után Lázár Miklós helyi káplán ünnepi beszédet tartott. Után katonai díszőrséggel szegélyezett úton átvonult a tömeg a református nagytemplomba. A református templomban Könyves Tóth Mihály, híres helyi református lelkész és Szoboszlai Papp István szuperintendens tartottak beszédet, istentiszteletet. 1848-49 így hozta össze a vallásokat, kovácsolta össze a nemzetet, ahogyan szép példája volt ez a szentmise, valamint istentisztelet az ökumenizmusnak.

A nagyváradi székesegyház építése a Képes Krónika miniatúráján
A nagyváradi székesegyház építése a Képes Krónika miniatúráján

Bémer püspök a szabadságharc alatt végig a nemzeti oldalon állt. A honvéd csapatokat pénzzel és élelmiszerrel látta el, és 1849 áprilisában egy Várad környéki erdőt is átengedett a kormánynak lőszergyártás céljaira. Részt vett a trónfosztó országgyűlésen is. A szószékből ő maga hirdette ki a trónfosztást és az ország függetlenségét. Körlevélben parancsba adta az egyházmegyéje papjainak, hogy ők is hirdessék ki mindezt. Amikor a cári seregek elözönlötték az országot, felszólította a papságot, hogy tartsanak körmeneteket, imaórákat, és egyéni imára hívta fel egyházmegyéje népét, hogy Istenhez könyörögjenek az ország védelméért.

A detronizáció kihirdetése, a hálaadó istentiszteletek tartása és az erősen politikai tartalmú könyörgés elimádkozása a szabadságharc leverése után sok pap számára keserves megpróbáltatást hozott. Az alsópapság tagjai közül öt lelkészt az osztrák vérbíróság kivégeztetett. Tizenhat halálra ítélttel - miközben a siralomházban készültek a halálra - hetek múlva kegyelmeztek meg nekik. A megtorlás során azokat a papokat, akikről megtudták, hogy honvédként harcoltak a szabadságharcban, besorozták a császári hadseregbe, és távoli tartományokba vezérelték őket. A „katolikus” Habsburg udvar haragja elől a püspöki kar sem menekülhetett. Görgey Világosnál még le sem tette a fegyvert, Ferenc József már a forradalom pártjára állt püspökök elmozdítását vette fontolóra. 1849. július 3-án jelentette be Alexander Bach belügyminiszter, hogy a magyar egyházat meg kell tisztítani minden olyan elemtől, akik veszedelmesek az államra és az egyházra. Súlyos vádakkal illette a magyar kormány és V. Ferdinánd által kinevezett püspököket is, s mivel a kinevezett püspökök pápai megerősítése még nem történt meg, Ferenc József valamennyiük kinevezését visszavonta.

Haynau báró hajtóvadászatot indított az egyház emberei ellen is. Közülük a legkegyetlenebbül Bémer Lászlóval bánt el. Elfogatásának közvetlen oka az volt, hogy a békésszentandrási káplán védekezésül püspökére hivatkozott. A káplán a szabadságharc alatt honvédlelkész volt, a trónfosztás után pedig hálaadó istentiszteletet tartott. Kihallgatásakor azt állította, hogy beszédét Bémer püspök körlevele és a magyar kormányhoz intézett üdvözlő felirata alapján készítette. A káplán vallomása arra indította a hadbírót, ha a fiatal pap bűnt követett el, püspöke még inkább.

Haynau parancsára 1849 karácsonyán elfogták. Haynau megígérte neki, ha lemond püspöki címéről, minden további eljárást megszüntetnek ellene, és szabad lesz. A püspök benyújtotta lemondását, de még ugyanezen a napon elfogták, majd Pesten 1850. március 5-én felségsértés bűnének vádjával halálra ítélték. Az alattomos Haynau még ebből a helyzetből is erkölcsi győztesként akart kikerülni, ezért a halálos ítéletet húszévi vasban letöltendő várfogságra módosította. Bémer meghurcoltatása a közvéleményben óriási felháborodást keltett. A Vatikán is bevetette diplomáciáját püspökei megmentésére, melyek eredményeként a büntetését száműzetésre enyhítették. Püspöki jogait elvesztette, magánvagyonát elkobozták. Száműzetését egy Innsbruck melletti kolostorban töltötte. A számkivetettség idején írta meg elmélkedéseit és imádságait tartalmazó Lelki Vezér című könyvét, melyet névtelen tisztelői adattak ki Bécsben 1851-ben. 1859-ben megvakult, és 1860-ban 10 év száműzetés után engedélyezték hazatérését. Előbb Sátoraljaújhelyre került, majd unokahúgához Báró Reviczky Amáliához Ungvárra, aki haláláig gondozta. 1862. november 7-én halt meg Ungváron. Itt temették el a római katolikus templom sírboltjában.

Szaniszló Ferenc nagyváradi püspök úgy érezte, neves elődje nem nyugodhat más egyházmegyében. Engedélyt szerzett a holttest átszállítására, és saját költségén Ungvárról Nagyváradra vitette báró Bémer László püspök földi maradványait. 1862. december 15-én Szaniszló Ferenc püspök vezetésével, hatalmas tömeg kíséretében és részvételével a nagyváradi székesegyház sírboltjában temették el. A dualizmus korában - 1887-ben - Nagyvárad központjában teret is neveztek el róla.

Báró Bémer László nagyváradi püspök az igaz ügy mártírja, hitvallója volt; jó pásztor, aki akár életét is adta a nemzet ügyéért. Példát mutat az utókornak hazafiságból, hogy a jó ügy mellett akkor is érdemes kiállni, amikor minden hiábavalónak tűnik. Nevét és alakját múltunk legtiszteletreméltóbb személyiségei között kell megőriznünk. Példája tanít és erkölcsi erőt ad napjaink nehéz döntéseinek meghozatalában.