Batsányi János


Friedrich Henrich Füger:<br/>Batsányi János képmása
Friedrich Henrich Füger:
Batsányi János képmása

„A hazáért élni, szenvedni s jót tenni,
Ügye mellett önként s bátran bajra menni,
Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni,
S minden áldozatra mindenha kész lenni,"

„De ki állhat ellent halál hatalmának?
Ki mond ellent az ég szent akaratjának?
Ah! valakik egyszer, az élet urának
Örök tetszéséből, lételre jutának.

„Vidulj, gyászos elme! megújul a világ,
S előbb, mint e század végső pontjára hág."

„Mint az égő fáklya, mely setétben lángol,
S magát megemésztve másoknak világol."

„Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,
Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!"

„A jelen lehet irigy és hálátlan,
de a jövő igazságos lesz

„Nézd, a régi homályra szokott sok gyáva miképpen
Üldözi mindazokat, kikről a józan okosság
Élesztő tüze súgárit tündökleni látja!
Nézzed, az ostobaság véres zászlóihoz esküdt
Vakbuzgók mi dühös-törekedve rohannak előnkbe!
Szíveiket vad gyűlölség mérgével itatván
A szeretet szolgái, miként gerjesztgetik őket!
Mint fenekednek! mint hányják az ezernyi kelepcét
Újra, hogy a szabad észt szűkebb korlátba rekesztvén,
Népünket levetett alacsony jármokba szorítsák!"

„Tűrd el csendes megadással azt, ami meg nem változtatható."

Batsányi János (Tapolca, 1763, máj. 9. - Linz, 1845. máj. 12.) a magyar felvilágosodás korának jelentős költője; a francia polgári forradalom eszméinek követője. Az MTA rendes tagja (1843).

A magyar felvilágosodás írói, költői általában a köznemességből kerültek ki, kivételesen egy-egy arisztokrata is közeledett hozzájuk. A haladás szószólói a 18. században kivétel nélkül nagy műveltségű, sokat és sokfélét olvasók voltak. Ebben a művelt nemesi világban már származásánál fogva is felettébb különálló jelenség volt a plebejus Batsányi János, akit indulatai is gyakorta elválasztották a többiektől, akikkel együtt teremtette meg az új magyar irodalmat, és akiknek körében versenytárs nélkül ő a legjobb költő. „Nem vagyok nemes, de hazámban, tudásom és foglalkozásom szerint, nemesi jogok illetnek meg” - írta. Batsányi, egy tapolcai suszter fia volt. További életrajza szinte kalandregény, kalandjai jellemzően vallanak előbb a felvilágosodás, majd a rá következő elsötétedés évtizedeire.

A tapolcai suszter fia a Dunántúl legjobb katolikus iskoláiban - Keszthely, Veszprém, Sopron - tanult, majd jogot végzett Pesten. Tanulmányait csak úgy tudta biztosítani, hogy közben nevelői állást vállalt Orczy Lőrincnél. Itt alakultak ki írói kapcsolatai.

Emléktábla szülőháza falán
Emléktábla szülőháza falán

Az egyetem befejezése után 1785-ben Kassára került kamarai gyakornoknak, 1787-től Kassán kamarai tisztviselő, de érdeklődése hamarosan az irodalom felé fordult. Kassán ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal, akikkel együtt megalapította első irodalmi folyóiratunkat, a Kassai Magyar Museumot (1788-92). Kitartó, szakszerű munkával - sokan a szervező erőt tartják legfőbb erényének - a megújuló magyar irodalom első központi orgánumává tette a lapot. Sikerült a kor szinte minden íróját megnyernie: a felvidékiektől az erdélyiekig, a fiataloktól az idősekig, a nemesektől a polgárokig. Az írások nyelvi gondozásán túl nagy gondot fordított a folyóirat kiállítására és tipográfiájára is. A lap példányszáma 800 körül mozgott. Batsányi elkötelezettségét mutatja a folyóirat első számához írt tanulmánya: „Szükségünk vagyon minékünk ilyen egy társaságra; mely mind a maga tagjait kölcsön segítséggel, mind más magyar írókat hasznos tanácsadással a tudományoknak hazánkban való terjesztésére s az anyai nyelvnek szépítésére serkentse és ösztönözze; a közrebocsátott munkákat próbakövére húzván, a józan kritikának szövetnekével, minden részrehajlás nélkül, megvizsgálja; ami azokban követésre méltó, vagy távoztatni való, kimutassa…”

Itt bontakozott ki költői pályája, s jelentek meg országos feltűnést keltő versei. Ebben adta ki 1789-ben A franciaországi változásokra című forradalmi versét is. A költemény politikai tartalma miatt azonban eljárás indult ellene. A művet a Magyar Museum 1792-ben szétküldött, 1793-ban elkobzott kötetéből ki kellett tépni. Az epigrammában a francia események meghatározó és előre vetítő pillanatára figyelmeztető költő később sem lesz hűtlen forradalmi gondolataihoz, bármilyen helyzetbe kerüljön is. „Tekints a múltakra, nézz a jövendőre, S intsd hazád andalgó fiait előre!”

Költészete a nemesi reformizmus jegyében bontakozott ki. A felvilágosult rendiségtől eljut a polgári reformtörekvésekig, az egységes haza fogalmáig, amit A franciaországi változásokra című híres epigrammája mutat. A francia forradalom eszményeit ünnepli, s azokat a jövőbe helyezi (A látó, 1792). Teljesen szakít a barokk poétika imitációtanával, s a belső élmény megragadására törekszik (Kufsteini elégiák). A Serkentő válasz című versének történelemszemléletében felmerül a költő feladata: a nemzeti múlt nagyságának és a jelen összevetéséből adódó tanulságoknak a megfogalmazása. Megújítja az alkalmi óda műfaját (Batthyány Alajoshoz). Batsányi négy nyelven - magyarul, latinul, németül és franciául - egyformán verselt.

Szobra Tapolcán
Szobra Tapolcán

Haladó magatartása miatt 1793-ban állását vesztette. 1794 őszéig Forgách Miklós nyitrai főispán titkára, de 1794. november 11-én a Martinovics mozgalom leleplezésekor elfogják és a magyar jakobinus mozgalomban való részvételéért letartóztatták. Noha a szervezkedésben való részvételét nem tudták bizonyítani, (a legsúlyosabb vád A franciaországi változásokra című verse), hosszú vizsgálati fogság után egy év börtönre ítélték. Budán, majd Kufstein börtönében raboskodott. Börtönben írt versei munkásságának talán legszebb darabjai. A Kufsteini elégiák (különösen A rab és a madár) poétikai szempontból az életmű legkiemelkedőbb darabjai.

Kufsteinből 1796. április 23-án szabadult, Bécsbe költözött, ahol szerény pénzügyi hivatalt vállalt. Hosszú szilencium várt rá, negyedszázadon át semmit sem tehetett közre a saját nevén, de irodalomszervező munkáját nem adta fel. Megindította a Magyar Minerva sorozatot, s 1798-ban kiadta Ányos Pál műveit. Dolgozott Osszián-fordításán is, amelyből azonban csak a Iniszthonai háború jelent meg.

Bécsben megismerkedett Baumberg Gabriella osztrák költőnővel. Szerelmük nem ifjúkori fellángolás volt, Batsányi 36 éves, Gabriella pedig 33 éves volt, amikor egy bécsi estélyen megismerkedtek 1799-ben. A nemesi származású nő nemcsak kivételes szépség, hanem tehetséges költőnő is volt, a "bécsi Szapphó" néven is említették.

Két világ érkezett egymás közelébe. Egy német honleányé, aki nem értett magyarul, s aki csak hírből ismerte a szegénységet s egy magyar hazafié, aki két világnyelven és latinul is tökéletesen beszélt és verselt, de aki mögött ott a kufsteini börtönmúlt. A börtönviselt Batsányi egyáltalán nem számított jó partinak. A költőnő anyja más, tehetős férfit szánt a lányának, nem volt elragadtatva a kérőtől. Gabriella apja, Baumberg Flórián azonban kedvelte Batsányit. Talán ennek is köszönhető, hogy a két költő noha 6 évvel a megismerkedésük után, de mégiscsak egybe kelhetett, igaz csak azután, hogy Batsányi előléptetésének köszönhetően stabil hátteret biztosíthatott a feleségének. Akkor még nem sejthették, hogy csak néhány boldog év vár rájuk.

1809-ben Napóleon csapatai megszállták Bécset, Batsányi közreműködött a császár magyarokhoz szóló kiáltványának fordításában. A béke megkötése után a kivonuló francia sereget követte és 1809-től Párizsban telepedett le, ahol 2000 frank járadékot kapott Napóleontól. Napóleon bukása után, 1815-ben az osztrák rendőrség letartóztatta. Előbb Spielbergben raboskodott, majd 1816-ban élete végéig Linzbe internálták. Felesége mindenhova követte férjét, de élete utolsó éveiben már sokat betegeskedett, majd 1839-ben meghalt.

Batsányi János és felesége, Baumberg Gabriella nyughelye Tapolcán
Batsányi János és felesége, Baumberg Gabriella nyughelye Tapolcán

A harcos plebejus költő, a politikai líra első jelentős képviselője hazájától és a magyar irodalmi élettől elszakadva élte le életének jelentős részét. De Batsányi komor magányában is tovább dolgozott. Utolsó korszakából A magyar költő idegen, messze földön versciklusa emelkedik ki, a 12 versből álló mű mintegy összefoglalója az írói hivatásról vallott gondolatainak. Amikor az MTA 1843-ban értesítette, hogy rendes tagjává felvették, nem válaszolt.

1845-ben Toldy Ferenc fel akarta keresni a linzi száműzöttet, de már csak haláláról adhatott hírt. A „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” költője 1845. május 12-én, 82 éves korában elhunyt. Élete utolsó 29 évét itt élte és a helyi temetőben nyugodott mintegy ötven évig (ma Tapolcán van eltemetve). A Batsányi család hamvait 1934-ben hazahozták, és feleségével együtt a város temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Toldy még abban az évben akadémiai gyászbeszédet mond felette, s 1865-ben sajtó alá rendezi Batsányi verseit. Az írói hagyaték 1872-ben az Akadémia Kézirattárába, könyvtára (1121 kötet) a Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárába kerül. Batsányi összes műveinek kritikai kiadása 1953 és 1967 között jelent meg, Keresztury Dezső és Tarnai Andor szerkesztésében az Akadémiai Kiadónál.