- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Júliusi jeles napok
- Az első magyar óceánrepülés
Az első magyar óceánrepülés
„A magyarság tiltakozó gépmadara, két hőslelkű magyar pilóta, az óceánrepülés új rekordja kényszerítették a világ figyelmét arra, hogy a Trianonban megcsúfolt, szétdarabolt országra tekintsenek.
A világsajtó nagy egyeteme, amely csak nagy eseményekről és a modern élet lenyűgöző jelenségeiről számol be, kénytelen minden ellenséges propaganda dacára megírni, hogy van egy nemzet, amely minden megalázottsága, csonkasága ellenére sem nyugodott bele sorsába, élni akar, mert benne erő, élet van. Íme a magyar vér erős akarata hírt, dicsőséget szerzett a magyar névnek, s mindennél hangosabban kiáltotta a nagy világűrbe: Justice for Hungary!
Ami nem sikerült gazdag, nagy országoknak, most sikerült a kifosztott, szegény csonka nemzetnek. A nagytőke támogatásával, a technika minden eszközével rendelkező híres óceánrepülőket legyőzte a szűkös lehetőségek között törhetetlen akarattal és lankadatlan kitartással küzdő két magyar ember.” (Komáromi Hírlap 1931. július 25)
„Micsoda propagandára, mennyi pénzre, fáradságra és mily hosszú időre lett volna szükség, hogy a világ két milliárdnyi emberének legalább a fele megtanulja ezt a mondatot: 'Igazságot Magyarországnak'." (Írás című chicagói magyar újság)
Két magyar repülős, Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor 11 évvel Magyarország trianoni tragédiája után, 1931. július 15-16-án rekordidő alatt átrepülte az Atlanti-óceánt. Trianon fájdalma erősítette a nemzetközi figyelemfelkeltés vágyát, ezért a repülés fő célja az volt, hogy felhívja a világ figyelmét a diktátum igazságtalanságára. Egyúttal mind a mai napig egy hatalmas sportteljesítményt is jelent. Megmutatták, hogy a szakmai tudás, a bátorság, az eltökéltség és nem utolsó sorban a hazaszeretet csodákra képes. Bebizonyították a világ számára, hogy a nagyhatalmak által páriaként kezelt, gúzsba kötött Magyarország is rendelkezik olyan kiváló pilótákkal, akik négy évvel később képesek a világszerte ünnepelt hős, Lindbergh nyomába lépni. Nem kis hitre és erőre volt szükségük, de ők életük kockáztatásával megcselekedték azt, amivel úgy gondolták, legjobban szolgálhatják nemzetüket.
Az Atlanti-óceán átrepülése ma már hétköznapi esemény. Naponta több száz menetrendszerinti járat közlekedik az észak-amerikai és az európai kontinens között. Közel száz éve azonban az óceán átrepülése még szenzációszámba menő életveszélyes kalandnak számított. Az 1930-as években az óceánt átrepülő pilóták még ünnepelt hősök voltak. A Wright fivérek 1903-ban végrehajtott első motoros repülési kísérlete után alig negyed századdal később, a világtörténelemben elsőként Charles Lindbergh 1927. május 20-án leszállás és társ nélkül nélkül átrepülte az Atlanti-óceánt. A húszas-harmincas évek fordulóján Amerika-szerte kitört a láz, különböző nemzetiségű pilóták próbálkoztak az óceán átrepülésével. Ez alól természetesen a magyarok sem jelenthettek kivételt.
Az Amerikai Magyar Szövetség 1929-ben Buffaloban tartott kongresszusán, majd a Magyarok Világszövetsége 1929. VIII-i alakuló kongresszusán határozták el, hogy az országcsonkításra látványos módon hívják fel a világ figyelmét. Magyar Sándor ötletéből kiindulva hozzáláttak a megvalósításhoz.
A nagy álom, a magyar óceánrepülés kezdeményezője Magyar (Wilczek) Sándor volt. Magyar 1916-tól hivatásos hadnagyként harcolt a világháborúban, először a gyalogságnál, majd 1918 nyarától mint légi megfigyelő. Az összeomlást követően leszerelt, de 1919 nyarán ismét repülőtisztként szolgált Horthy Miklós Nemzeti Hadseregében. A trianoni békediktátum életbe lépését követően e haderőnem csak rejtve működhetett. 1922 nyarától alig repülhetett, ezért Kanadába ment. Eleinte különböző munkákat vállalt, de amint lehetett visszatért a repüléshez. Térképészeti repülősök mellé szegődött, végül postarepülőnek állt. Fellelkesítette Lindbergh repülése, s mint „Álmodni mertünk” címen 1940-ben megjelent és több kiadást megért memoárjában írta, rögtön arra gondolt, az óceánrepülést a magyar revízió ügyének szolgálatába lehetne állítani. Hazafias gondolkodását szemlélteti az alábbi gondolat régi iskolájáról: „az elismerésnek hozzám juttatott babérkoszorúiból nem egy illeti meg a szekszárdi gimnáziumot és annak hazafias tanári karát, akiknek bölcs vezetése alatt felejthetetlen emlékű ifjúságomat igazi, mély hazaszeretettől átitatott és atyai gondossággal vezetett nevelésben éltem át".
A szervezésben részt vett az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége is. A mozgalom fővédnöke a magyar revízió ügye iránt elkötelezett angol laptulajdonos és arisztokrata, Lord Rothermere lett. A magyarbarát brit politikus 1927-ben a Daily Mail hasábjain vezércikket írt „Magyarország helye a nap alatt" címmel, amelyben a trianoni békediktátumot élesen kritizálva, igazságot követelt Magyarország számára. 10 ezer dolláros jutalmat ajánlott föl az akció sikeréért. Ő keresztelte el a repülőgépet is „Justice for Hungary", vagyis az „Igazságot Magyarországnak" névre. Fellépésének köszönhetően a magyar óceánrepülés a nemzetközi érdeklődés középpontjába került.
Magyar mellé egykori bajtársa, Endresz György, az akkor már komoly ismertségnek örvendő pilóta ajánlkozott társnak az óceánrepüléshez. A katonai iskolát végző Endresz a világháborúban az orosz fronton harcolt. 1915 őszén hadifogságba esett, ahonnan 16 júliusában sikerült megszöknie. Hihetetlen kalandokon át Finnországon és Svédországon keresztül végül szerencsésen hazatért. Már mint repülős került az olasz harctérre, ahol figyelemre méltó vadászpilótai hírnevet szerzett magának. Mint tábori pilóta 4 légi győzelmet aratott, a III. osztályú Vaskoronarend, a II. osztályú katonai érdemkereszt és a II. osztályú német Vaskereszt vitézségi érdemérmeket érdemelte ki. Főhadnagyként szerelt le, majd egy ideig részt vett a nyugat-magyarországi harcokban. Ezután visszatért a repüléshez. A háború után 1923-ban a repülési tilalom feloldása után az Aeroexpressz légiközlekedési vállalat Junkers gyártmányú hidroplánjain szállította az utasokat Budapest-Bécs, illetve a Budapest-Siófok útvonalon. Aztán két évig Amerikában próbált szerencsét, ahová szülei és testvérei már korábban kivándoroltak. Kalandvágya ezután az afgán uralkodó udvarába röpítette, ahol a király pilótájaként szolgált. A király 1929-es lemondása után visszatért Magyarországra és a budaörsi reptéren sportrepülő oktatóként dolgozott.
Előkészületek
Az óceán átrepülése igen költséges vállalkozás volt. A két pilóta terve annyira fellelkesítette az amerikai magyar emigrációt, hogy hazafias érzésből kiterjedt gyűjtésbe kezdtek. A 30 ezer dollárra becsült költségvetést először egydolláros repülős képeslapok forgalmazásából, majd e kísérlet kudarca után az észak-amerikai magyarok adományaiból kívánták előteremteni. De hiába a lelkesedés, az adományok a rossz gazdasági helyzet miatt rendkívül lassan gyűltek. 1930 júniusáig az Egyesült Államokban és Kanadában mintegy 5000 dollár, Magyarországon csak 45 dollár gyűlt össze. Ez még a repülőgép megrendeléséhez sem volt elég. Ekkor a Michigan állambeli Flintben korábban letelepedett magyar virsliüzem-tulajdonos, Szalay Emil segített. Majdnem teljes mozgatható vagyonát, több mint 25 ezer dollárt áldozott az ügy érdekében. „Atyám szellemében cselekszem, amidőn a magyar igazság érdekében tehetségem szerint sorompóba lépek. Atyám megfordulna sírjában, ha nem teljesíteném kötelességem akkor, amidőn szükség van reám." - indokolta a nagylelkű adományt. Így végre minden adott volt a nagy vállalkozás elindításához, meg lehetett vásárolni a speciális Lockheed Siriust, és az óceánátrepülés egyéb borsos költségeihez is rendelkezésre állt a fedezet.
A kiválasztott kétüléses, egyfedelű alsószárnyas repülőgép 460 lóerős motorjával korának egyik legsikeresebb, hosszú távú repülésre is alkalmas gépe volt kora egyik legsikeresebb, hosszú távra is alkalmas gépe volt. De hiába fűződött nevéhez több rekord is, a különleges feladat különleges képességeket kívánt. Emiatt jelentős átalakításokat kellett elvégezni a gépen. A munkálatokat a magyar Bánhidi Antal tervezte és irányította. Az óceánrepülés eredetileg 1930 őszére tervezett időpontját a következő év tavaszára halasztották.
A repülőút
Mikor mindennel elkészültek, időjárási nehézségek okoztak akadályokat. Végül 1931. július 15-én helyi idő szerint délután 17 óra 20 perckor Amerika legkeletibb fekvésű repülőteréről, az Új-Fundland közelében fekvő Harbor Grace (a Kegyelem Kikötője) repülőtérről útjára indult a Justice for Hungary, hogy fedélzetén Endresz György és Magyar Sándor pilótákkal, leszállás nélkül Budapestig repüljön. A tökéletesen működő gép és a profi páros már a táv első felén rekordot döntött: 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat. Pedig korszerű, földindukciós iránytűjük kevéssel az indulás után felmondta a szolgálatot, és az óceán fölött sűrű köd akadályozta a tájékozódást.
Az út további szakaszában a navigálás - a rossz időjárás miatt - még nehezebbnek bizonyult. A kényszerű manőverezés és a viharzónák kerülgetése miatt meghiúsult a mátyásföldre tervezett landolás, pedig ott már ezrek várták türelmetlenül érkezésüket. Győr közelében észlelték az üzemanyag-ellátás akadozását, további hetven kilométer megtétele után benzinhiány miatt leállt a motor. Siklórepülésben közelítették meg a talajt, és 1931. július 16-án délután Felcsút határában, egy kukoricatáblában kényszerleszállást hajtottak végre. Az egyfolytában megtett 5770 km után, a cél előtt 30 km-rel gépük cserbenhagyta őket. A kényszerleszállás következtében a repülőgép légcsavarja és egyéb részei sérüléseket szenvedtek, vezetői szerencsére nem. „Bánhidát elhagyva, kezdett a motor fordulatszáma esni, láttam Budapestet, de már tudtam, hogy nem érem el, mert kevés a benzin. Siklottunk lefelé, megfelelő leszállóhelyet keresve. A terepet jól ismertem, mert éveken át repültem Bécs és Budapest között. Bicskétől délre levő nagy legelőre akartam kijutni. A motor már megállt, nem kis dolog egy ilyen gépmadárral kényszerleszállást csinálni álló motorral. Kissé előrenyomtam a gépet, azután kilebegtetve a rét melletti kukoricás szélén értem talajt. Hét óra múlt néhány perccel. Mikor kiszálltam a gépből, könnyeztem." - emlékezett vissza Endresz.
Az első magyar óceánrepülésnek azonban így is óriási nemzetközi visszhangja volt. A hatalmas hazai valamint nemzetközi érdeklődés mellett végrehajtott bravúros repüléssel Endresz György és Magyar Sándor egyszerre három világrekordot is felállított. A megtett távolság és az idő egyaránt példa nélkül álló rekordok a repüléstörténetben: 5770 km-t tettek meg óránként csaknem 230 kilométeres átlagsebességgel, 26 óra és 20 perc alatt. Korábban még senki nem repülte át úgy az óceánt, hogy ennyire mélyen behatolt volna a kontinens belsejébe. Az óceán fölötti utat 13 óra 50 perc alatt tették meg, csaknem 2 órával gyorsabban, mint az addigi csúcs volt. Endresz György és Magyar Sándor a világon tizenötödikként repülték át az óceánt, vakmerő vállalkozásukkal mindörökre beírták nevüket a magyar és az egyetemes repülés történetébe.
Itthon
A rekordereket július 20-án nemzeti hősként fogadták Budapesten, a nemzeti hősöket százezrek ünnepelték. Délben Horthy Miklós kormányzó fogadta az óceánrepülőket és mecénásukat, Szalay Emilt, délután 6 órakor pedig nagyszabású ünnepség kezdődött a Hősök terén. Bethlen István gróf miniszterelnök és kabinetje pedig a Sándor-palotában tartott fogadást a két magyar repülő tiszteletére. Az eufórikus hangulat, a korabeli leírások szerint három hétig tartott.
A bravúros repülőútra - ha csak kis időre is - a nemzetközi közvélemény is felkapta a fejét. Az Írás című chicagói magyar újság hasábjain ezt olvashatták akkor az érdeklődők: jellemezte az akkori közhangulatot:
„Micsoda propagandára, mennyi pénzre, fáradságra és mily hosszú időre lett volna szükség, hogy a világ két milliárdnyi emberének legalább a fele megtanulja ezt a mondatot: 'Igazságot Magyarországnak'." Ezt a mondatot, igaz csak átmenetileg, az egész világ megtanulta akkor.
Az ünneplés azonban nem tartott sokáig, a két hős hamarosan visszatért a mindennapok világába. Magyar Sándor még ebben az évben visszatért Amerikába, hírnevének köszönhetően elhelyezkedett a repülőiparban. Endresz György továbbra is pilótaként dolgozott, de nem sokáig tudta élvezni a sikert. A következő évben május 21-én Rómába repült Bittay Gyula navigátorral az Óceánrepülők konferenciájára, de a célnál a Littorió repülőtéren gépe átpördült, lezuhant és mindketten meghaltak. Olaszországban ünnepélyes külsőségek között elbúcsúztatták őket. A koporsókat a Termini pályaudvarra kísérő menetet Mussolini vezette. A temetés itthon történt, hatalmas tömeg együttérző részvételével.
Endresz Györgyről a háború előtt Budapest belterületén teret, az akkor még önálló négy városrészben utcát neveztek el, de 1945 után a „hálás utókor” ezek nevét megváltoztatta. Síremléke sem lenne a Kerepesi temetőben, ha 1979-ben a repülés néhány lelkes barátja - részben saját költségen - a korhadt fakereszttel megjelölt, addigra rendkívül elhanyagolt állapotba került sírhelyére fekete márványoszlopot nem állíttat.
A kommunista rezsim a két pilóta nevét is igyekezett kitörölni a magyar köztudatból, végül 1981-ben a Közlekedési Múzeum és a Magyar Repülő Szövetség mégis a magyar óceánrepülés fél évszázados évfordulója alkalmából süttői vörös kőből faragott, fehér márványtáblával díszített emlékkővel jelölhette meg a kényszerleszállás pontos helyét.
2006. július 15-e óta a közelben egy nagyobb, méltóbb emlékhely is őrzi Endresz György és Magyar Sándor diadalmas útjának emlékét.