Avilai Szent Teréz

Rubens festményén

Avilai Szent Teréz (Teresa Sanchez de Cepeda y Ahumada 1515, Ávila - 1582, Alba de Tormes): spanyol katolikus szerzetesnővér, a sarutlan kármelita rend alapítója, vallási- teológiai író, misztikus gondolkodó. Az Egyház egyik legnagyobb női szentje, a világirodalom legnagyszerűbb nőíróinak egyike.

Magyar nyelvterületen hívják Nagy Szent Teréznek is, megkülönböztetve őt ugyanazon szerzetesrend 19. századi nagy alakjától, Lisieux-i vagy Kis Szent Teréztől.

Teréz 1515-ben született a spanyolországi Avila városában. Szülei erényes és istenfélő emberek voltak; kilenc fiú-, két lánytestvére volt. Mindkét lány férjhez ment, csak Teréz döntött úgy, hogy kolostorba vonul. Ez egyáltalán nem volt szükségszerű és nem is menekülést jelentett valami kilátástalan helyzetből. Elhatározása mögött nem szerelmi csalódás, nem is természetes hajlam vagy a kolostori élet utáni vonzódás állt, nem is valami megfoghatatlan érzés, ami gyakran rejlik egy hivatás hátterében. Teréz az üdvösséget kereste és egyszerűen és őszintén azt látta be, hogy az ő természetével és a szeretet vonalán szerzett tapasztalataival a világban élve nem fog sikerülni az üdvössége.

Gyermekkorából ismert olyan eset, amely már előrevetíti szenvedélyes természetét. Még nem volt 9 éves, amikor néhány vértanú életéről olvasva meggyőzte nála négy évvel idősebb bátyját, hogy éjnek idején szökjenek meg, menjenek a mórok közé, hogy vértanúk lehessenek, mert ez az örökkévalóságba vezető legbiztosabb út. Az egyik nagybácsi csípte fülön az utcán és vitte haza a két kis szökevényt. „Látni akarom Istent” - mondta szüleinek.

Fiatal lányként ő is a szépségre és a gazdagságra gondolt, és komolyan foglalkozott a férjhez menés gondolatával. Tudatában volt szépségének. Mikor az egyik úr megjegyzést tett a lábára, Teréz azonnal visszavágott neki: „Jól nézze meg, Uram, mert most látja utoljára!”

12 éves volt amikor édesanyja meghalt. Teréz imádkozott a Szűzanyához, hogy gondoskodjon anyaként róla.

20 éves korában belépett az avilai, Megtestesülésről elnevezett Kármelbe. Ezt követően közel két évtizeden át élte a nővérek jámbor, ám eseménytelen életét. Három évvel később súlyosan megbetegedett, napokig halottnak hitték. 1554-ben, 39 éves korában érkezett el küzdelmei csúcsára. Mély nyomot hagyott életében, hogy véletlenül rábukkant egy sebekkel teli Krisztust ábrázoló szoborra.

Egy kármelita atya, aki jól ismerte Terézt, elmondta: „Valójában kicsi hibáit is nagyon kedvesen tudta megvallani. Az egyik napon ezt mondta nekem: „Tudja atyám, életemben három dicséretet kaptam. Azt mondták nekem, hogy okos vagyok, szent és szép. És én azt hittem, hogy e három dicséret közül kettőre rászolgáltam. Azt hittem, hogy okos és szép vagyok. És ez igen nagy hiúság volt!”

Teréz egyszerre volt szent és zseniális szellem. Nagy diplomáciai érzékkel tárgyalt, épületeket tervezett. Kolostorai építését maga irányította, saját kezével varrta nővérei számára a szerzetesi habitust, és érdeklődött a legapróbb dolgok után is. Nevetve állapította meg, hogy a kolostorok építése során olyan jártasságra tett szert, mintha „kofa vagy kereskedő lenne”.

1554-ben misztikus élményt élt át, rá két évre lelki eljegyzésben volt része és ekkor határozta el, hogy az eredeti evangéliumi szegénység és szigorúság szellemében kezdeményezi a kármelita rend megújítását. Az első sarutlan (reformált) kolostort 1562-ben alapította; az 1560-as évek végén átmenetileg megtiltották számára az újabb alapításokat és a reform folytatását. 1581-től azonban már akadálytalanul és sikeresen folytatódhatott szervezői munkája. Tizenhét női és tizenöt férfi kolostort alapított a sarutlan kármeliták számára. Közössége lelki vezetésére megnyerte Keresztes Szent Jánost, a spanyol barokk misztika másik nagy egyéniségét, később pedig a híres tomista teológus és bölcselő D. Banez lett a gyóntatója és lelki vezetője.

Amikor valamilyen akadályba ütközött, Istenbe vetett bizalma minden akadályon átsegítette. Egyszer elkerülhetetlenné vált egy templom megnagyobbítása. Teréz hívatta a kolostor gondnokát, és megkérdezte tőle, mennyi pénz van a kasszában. „Egy fillér” - hangzott a rövid válasz. Teréz elrendelte, hogy azonnal fogjanak hozzá az építéshez. Így indokolt: „A Jézusról nevezett Teréz és három arany dukát, az semmi. De a Jézusról nevezett Teréz, a három dukát és a Jóisten, az minden!”

Harcos természetét mutatja: „Soha nem fognak meggyőzni valamiről, ha a lelkiismeretemmel ellenkezik, még ha az egész világ vonul is fel ellenem!” Egy másik rend főnökének ezt írta: „Már régóta nem esett olyan nehezemre semmi, mint a Kegyelmed sorait olvasni. És soha nem esett olyan jól széttépnem egy levelet...”

Azt kívánta, hogy ez a vidám derű uralkodjék az összes kolostorban: „Jobban félnék egy savanyú apácától, mint egy sereg gonosz lélektől!” Derűjét semmi nem tudta beárnyékolni. Egy haláleset kapcsán például ezt mondta: „Nem értem hogyan sirathatjuk azt, aki az örök nyugodalmat elnyerte”.

1582-ben, miután megalapította a burgosi kármelt, majd október 4-én éjjel Avila hazafelé halt meg Alba de Tormes kolostorában. Utolsó láza csak az egész életét átható tűz folytatásának és beteljesedésének látszott, amely isteni türelmetlenséggel várta azt az elragadtatást, amelyet az emberi természet már nem bír elviselni. Utolsó szavai: „az egyház leányaként halok meg, itt az ideje, hogy meglássam Jegyesemet”. Szeretettől izzó élete jelképeként Alba de Torresban ma is épen őrzik a szívét!!!

VI. Pál pápa 1970. szeptember 27-én az egyháztanítók közé emelte. Olyan megtiszteltetés ez, amely a szent nők között rajta kívül máig csak Sziénai Szent Katalinnak jutott osztályrészül.

Éppen akkor halt meg, amikor Spanyolországban bevezették a Gergely-féle naptárreformot. A naptárreform következtében a következő évben az évforduló már október 15-re esett.

Végső nyughelye

Misztikus írásainak alaptémája az Isten és az emberi lélek közötti egyesülést lehetővé tévő kegyelmi folyamat, intellektuális és misztikus élmény leírása. Önéletrajzában részletesen beszámol nem pusztán életének külső történéseiről, de azokról az imádságos és elragadtatott utakról is, amelyek a lélek Istenhez emelkedésének fokozatai. Másik művében, A tökéletesség útjában a szerzetesnővérek számára ad bevezetést az aszketika világába és magyarázza a Miatyánkot. Életművének csúcspontját A belső várkastély című műve jelenti, amelyben a lélek belső, a Szentháromsághoz elvezető útját, ennek az útnak az imában és szemlélődésben megvalósuló fokozatait írja le. Ezeken a munkáin kívül írt misztikus szemléletű bibliai kommentárt, verseket, de fennmaradt számos levele és a rendi élet szabályait rögzítő néhány más írása is.

Jelképei sarutlan kármeliták habitusa, könyv és toll, nyíllal átszúrt szív. Spanyolországnak és a sakkozóknak a védőszentje.