Avilai Szent Teréz

„Ami engem illet, a tökéletesség elérésében nem ismerek más eszközt, mint a szeretetet"

„Semmi se zavarjon, semmi ne rémítsen, minden elmúlik, Isten nem változik.
A türelem mindent elér annak, aki Istené. Semmi sem hiányzik, Isten maga elég."

„Isten olyan bátorságot öntött belém, ami több, mint az asszonyi bátorság"

„Soha nem fognak meggyőzni valamiről, ha a lelkiismeretemmel ellenkezik,
még ha az egész világ vonul is fel ellenem!”


Avilai Szent Teréz (Teresa Sanchez de Cepeda y Ahumada 1515, Ávila - 1582, Alba de Tormes): spanyol katolikus szerzetesnővér, a sarutlan kármelita rend alapítója, vallási- teológiai író, misztikus gondolkodó. Az Egyház egyik legnagyobb női szentje, a világirodalom legnagyszerűbb nőíróinak egyike.

Magyar nyelvterületen hívják Nagy Szent Teréznek is, megkülönböztetve őt ugyanazon szerzetesrend 19. századi nagy alakjától, Lisieux-i vagy Kis Szent Teréztől.

Teréz 1515-ben született a spanyolországi Avila városában. Szülei erényes és istenfélő emberek voltak; kilenc fiú-, három lánytestvére volt. Még nem volt 9 éves, amikor elolvasta néhány vértanú életét, s ez arra késztette, hogy elszökjön otthonról; vértanúhalálra törekedve mielőbb a mennyekbe vágyott jutni. „Látni akarom Istent” - mondta szüleinek.

Néhány évvel később olvasmányaiban felfedezi az igazságot, amelyet két alapelvben foglalt össze. Minden evilági dolog elmúlik, csak Isten az örökkévaló. „Semmi se zavarjon, semmi ne rémítsen, minden elmúlik, Isten nem változik. A türelem mindent elér annak, aki Istené. Semmi sem hiányzik, Isten maga elég” - fogalmazta meg híres költeményében.

12 éves volt amikor édesanyja meghalt. Teréz imádkozott a Szűzanyához, hogy gondoskodjon anyaként róla.

20 éves korában belépett az avilai, Megtestesülésről elnevezett Kármelbe. Ezt követően közel két évtizeden át élte a nővérek jámbor, ám eseménytelen életét. Három évvel később súlyosan megbetegedett, napokig halottnak hitték. 1554-ben, 39 éves korában érkezett el küzdelmei csúcsára. Mély nyomot hagyott életében, hogy véletlenül rábukkant egy sebekkel teli Krisztust ábrázoló szoborra.

1554-ben misztikus élményt élt át, rá két évre lelki eljegyzésben volt része és ekkor határozta el, hogy az eredeti evangéliumi szegénység és szigorúság szellemében kezdeményezi a kármelita rend megújítását. Az első sarutlan (reformált) kolostort 1562-ben alapította; az 1560-as évek végén átmenetileg megtiltották számára az újabb alapításokat és a reform folytatását. 1581-től azonban már akadálytalanul és sikeresen folytatódhatott szervezői munkája. Közössége lelki vezetésére megnyerte Keresztes Szent Jánost, a spanyol barokk misztika másik nagy egyéniségét, később pedig a híres tomista teológus és bölcselő D. Banez lett a gyóntatója és lelki vezetője.

1582-ben, miután megalapította a burgosi kármelt, majd október 4-én éjjel Avila hazafelé halt meg Alba de Tormes kolostorában. Utolsó láza csak az egész életét átható tűz folytatásának és beteljesedésének látszott, amely isteni türelmetlenséggel várta azt az elragadtatást, amelyet az emberi természet már nem bír elviselni. Utolsó szavai: „az egyház leányaként halok meg, itt az ideje, hogy meglássam Jegyesemet”. Szeretettől izzó élete jelképeként Alba de Torresban ma is épen őrzik a szívét!!!

VI. Pál pápa 1970. szeptember 27-én az egyháztanítók közé emelte. Olyan megtiszteltetés ez, amely a szent nők között rajta kívül máig csak Sziénai Szent Katalinnak (lásd április 29-én) jutott osztályrészül.

Éppen akkor halt meg, amikor Spanyolországban bevezették a Gergely-féle naptárreformot. Ennek következtében a következő évben az évforduló már október 15-re esett.

Végső nyughelye
Végső nyughelye

Misztikus írásainak alaptémája az Isten és az emberi lélek közötti egyesülést lehetővé tévő kegyelmi folyamat, intellektuális és misztikus élmény leírása. Önéletrajzában részletesen beszámol nem pusztán életének külső történéseiről, de azokról az imádságos és elragadtatott utakról is, amelyek a lélek Istenhez emelkedésének fokozatai. Másik művében, A tökéletesség útjában a szerzetesnővérek számára ad bevezetést az aszketika világába és magyarázza a Miatyánkot. Életművének csúcspontját A belső várkastély című műve jelenti, amelyben a lélek belső, a Szentháromsághoz elvezető útját, ennek az útnak az imában és szemlélődésben megvalósuló fokozatait írja le. Ezeken a munkáin kívül írt misztikus szemléletű bibliai kommentárt, verseket, de fennmaradt számos levele és a rendi élet szabályait rögzítő néhány más írása is.

Jelképei sarutlan kármeliták habitusa, könyv és toll, nyíllal átszúrt szív. Spanyolországnak és a sakkozóknak a védőszentje.