Aranyosi Ervin: Gondolatok Nagypénteken

Fel lettünk szegezve mind-mind a keresztre.
Júdások a pénzért népet adnak el.
Tömik bankszámlájuk méltatlan degeszre,
miközben a nemzet lassan sorvad el.

Mirtuszkoszorúnktól számos sebből vérzünk,
de csak a sajátját érzi meg a nép!
Másokért nem teszünk, másikért nem érzünk,
s ünnepli az ország a kereszt ünnepét.

Jelkép lett az eszköz, amivel gyilkoltak,
fénylőn bizonyítva: a vezetőnk halott.
Talán azt mutatja, mi is legyünk holtak?
Lehet, a mi lelkünk halódik csak ott?

Le kellene venni őt is a keresztről,
s le kellene vennünk önmagunkat is.
De, hogy is lehetnénk szabadabbá ettől?
Hisz az egész világ csak a pénzben hisz!

Aranyborjút nézünk, tárgyakat imádunk,
elfolyt a szívünkből már a szeretet.
Igaz, egy-egy ügyért - megosztva - kiállunk.
Egymást felemelni miért nem lehet?

Hisz a te problémád, az én problémám is,
ami én rám sértő, az téged is bánt.
Ám, míg a te dolgod, nem tartozhat rám is,
külön, eltaposhat a hazug világ.

Külön nem tudunk a Földön mennybe menni,
hisz a sok kis béklyó - külön - nem ereszt!
Amíg hagyjuk magunk, sátántól vezetni,
mindegyikünkre vár a mártír-kereszt.

Pártatlanul kéne ezzel szembenézni!
Megosztva, jó irány nem is létezik!
CSAK magyarrá lenni, egy új korba lépni,
ez az, mire lelkünk régen éhezik.

Ne a keresztünket ünnepeljük immár,
ne csak a halállal szorítsunk kezet!
Hiszen bizonyított, mindőnkre a kín vár,
ha a pénz, a bank, és ha egy párt vezet!

Kössük hát be végre vérző sebeinket,
ne csak haldokoljunk, legyünk újra nép!
Nem kereszthalálra szült az anyánk minket,
s nem a halált, mint célt, tűzte ki elénk!

Vegyük le magunkat, s Jézust a keresztről,
jöjjön el számunkra a feltámadás!
Elég volt a megtűrt, méltatlan szerepből,
mától a keresztet hadd cipelje más!