Apor Vimos vértanú püspök


„A kereszt erősíti a szelídet, szelídíti az erőset."

„A jó pásztor életét adja juhaiért”

„Valójában úgy érzem, hogy a lelkipásztor-apostolnak szól az utolsó boldogság: boldogok, akiket üldöznek és akik szenvednek az igazságért. Ez a pap boldogsága, az önfeláldozás, az életáldozat és vértanúság.”

„A lelkekért való munka, a lelkek iránti szeretet és lángolás, a vágy, hogy mindenkinek mindene legyen, teszi a papi életet széppé és minden áldozatra képessé.”

„És aki megtagadja a kereszténység alaptörvényét a szeretetről és azt állítja, hogy vannak emberek és csoportok és fajták, melyeket gyűlölni szabad, és azt hirdeti, hogy az embereket kínozni szabad, legyenek azok akár négerek, akár zsidók, az bármennyire kérkednék is azzal, hogy keresztény, olyan, mint a pogány és nyilvános bűnös."

Dr. báró altorjai Apor Vilmos (Segesvár, 1892. február 29. - Győr, 1945. április 2.) boldoggá avatott püspök.

A neves arisztokrata altorjai Apor család Erdélyből származik. Eredetét a hagyomány a honfoglalás-kori székelyek választott vezéréig és főpapjáig, Opour rabonbánig vezeti vissza.

Édesapja idősebb Apor Gábor régi székely nemesi család sarja, Nagyküküllő vármegye főispánja. Édesanyja Pálffy Fidélia. A kilenc testvér között ő a második legfiatalabb. Három éves korában szüleivel Bécsbe költöztek. Vilmos szelíd és könnyen nevelhető gyermek volt. Vallásossága meghaladta az átlagos gyermeki buzgóságot: karácsonyra misekönyvet, kelyhet és paténát kívánt, és húgai segédletével gyermeki komolysággal misézett.

Az édesapa hosszas és súlyos cukorbetegség után 1898-ban váratlanul meghalt. Mint Erdély apostoli lelkű főrendű személyiségét temették, akinek legelőkelőbb hivatalában is ez volt a jelmondata: „Felejtsük el önmagunkat másokért." Édesanyja szigorú határozottsággal, de gyengéd szeretettel nevelte gyermekeit. Fegyelmezettséget, igénytelenséget kívánt, pontosságra szoktatott. „Ha az ember válaszút elé kerül - szokta gyermekeinek mondani -, válassza mindig a nehezebbet, mert biztosan az a helyes út. Én - tette hozzá - mindig ezt az elvet tartottam szem előtt, és sohasem bántam meg."

Apor Vilmos püspöki címere. Jelmondata: A kereszt erősíti a szelídet - és szelidíti az erőset.
Apor Vilmos püspöki címere. Jelmondata: A kereszt erősíti a szelídet - és szelidíti az erőset.

Tanulmányait a jezsuitáknál végezte, az első éveket Kalksburgban, majd Kalocsán.

A papi hívatáshoz már kisgyermek korától vonzódott. Érettségi után azonnal elkezdte tanulmányait a győri szemináriumban, folytatta az innsbrucki egyetemen, ahol teológiai doktorátust szerzett. 1915. augusztus 24-én Nagyváradon szentelték pappá.

A nagyváradi egyházmegye papjaként előbb Gyulán volt segédlelkész, majd a háború alatt katonalelkész egy kórházvonaton. Rövid szemináriumi szolgálat után ismét Gyulára került és lett az ország legfiatalabb város-plébánosa. E szolgálatot 1918-tól 1941-ig, püspöki kinevezéséig viselte. Működése három fő területre terjedt ki: a hitéletre, a karitatív munkára és a magyar társadalom keresztény szellemű átformálására. Egyházközségi lapot indított, népmissziókat szervezett. Vallotta, hogy szociálisan szolgáló egyházat kell létrehozni, de ez csak a hit erősítése által érhető el. Legfőbb törekvése a szeretetre való nevelés volt.

Gyulai plébánosként 26 évesen nagy tekintélyre tett szert, mikor a román katonák túszszedő akciója után az elfogott gyulai polgárok ügyében, - többedmagával - kieszközölte a túszok szabadon bocsátását. Két évtizedes gyulai munkássága alatt kiérdemelte a szegények plébánosa címet. Gondoskodott a szegény gyerekek taníttatásáról, tandíjukról, ruházkodásukról. Egyszer saját cipőjét adta oda egy rászorulónak. Felkarolta a munkás ifjúságot és sokat tett a művelődésért is.Támogatta a katolikus megújulási mozgalmakat, meghonosította Gyulán a szociális missziós és az egri ferences szegénygondozó nővéreket. Egyházközségi lapot indított, népmissziót és zarándoklatokat szervezett.

XII. Piusz pápa 1941. január 21-én győri megyéspüspökké nevezte ki. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás február 24-én Gyulán püspökké szentelte. Püspöki székét 1941. március 2-án foglalta el.

Működésére rányomta bélyegét a háború réme. Viszonylag hamar bizonyosra vette a Harmadik Birodalom vereségét és felismerte, hogy a vesztett háborút hazánkban is politikai és társadalmi átalakulás fogja követni. Ezért meggyőződésévé vált, hogy a katolikus mozgalmaknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük a demokratikus szellemű átalakulás érdekében. Nagyon sokat tett az ifjúság valláserkölcsi nevelése érdekében, népfőiskolát alapított a falusi ifjúság számára. Pártfogásával alakult meg a Katolikus Szociális Népmozgalom, majd ebből nőtt ki az elöregedett Keresztény Pártot leváltani hivatott Keresztény Demokrata Néppárt. Serédi Jusztinián bíboros 1941 elején őt nevezte ki a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnökévé, amely testület az egész ország területére kiterjedően a keresztény hitre térő zsidó polgárok ügyével foglalkozott.

A szegények ügyét püspökként is szívügyének tekintette. Nevét mégis főként az igazságtalanul üldözöttek védelmében végzett tevékenységével örökítette meg. A német megszállás és nyilas hatalomátvétel után felekezetre és etnikumra való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett. Keményen bírálta és ostorozta a fennálló rendet, személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére a német és nyilas vezetőkkel szemben.

Szobra Budán
Szobra Budán

1944 pünkösdjén szembesült a ténnyel, Győrött is felállítják a gettót. Ünnepi prédikációjában és addig tőle még soha nem hallott éles hangon és szenvedéllyel bélyegezte meg a kormány intézkedésének embertelenségét. „Aki a kereszténység első és legnagyobb parancsát, a szeretet parancsát megtagadja - mondotta többek között a katedrálist zsúfolásig megtöltő hívőseregnek -, és azt állítja, hogy vannak emberek, csoportok és fajok, amelyeknek a gyűlölete meg van engedve; aki azt hirdeti, hogy szabad embereket kínozni, ha azok négerek, vagy zsidók, azt - bármennyire is dicsekszik a kereszténységével - pogánynak kell tekintenünk... Mindenki, aki emberkínzást helyesel, vagy abban részt vesz, súlyos bűnt követ el, és mindaddig nem kaphat feloldozást, amíg ezt a nagy vétket jóvá nem teszi...”

A gettóban lévő foglyok közül sokat személyesen ismert és becsült. Legalább lelki vigaszban szerette volna részesíteni őket, de a Führer parancsa szerint pap nem léphette át a gettó küszöbét. Amikor ezt közölték vele, csak azt kérte, közvetítsék legfőbb haduruknak a győri püspök üzenetét. A merészen bátor hangú üzenet így hangzott: „Az isteni törvények a Führert is kötelezik. Eljön az idő, amikor majd a világ és az Isten ítélőszéke előtt felelnie kell tetteiért!”

A legsúlyosabb megpróbáltatások közepette sem gondolt arra, hogy püspöki hivatalával ideiglenesen, a nyugalmasabb vidéki püspöki kastélyok egyikébe költözzön. Ezekben inkább a nyilasok által üldözött és hozzá menekülő embertársait helyezte el. Köztük a legismertebb a történetíró Szekfű Gyula volt, aki nem árja származású feleségével együtt a szanyi püspöki nyaralóban kapott búvóhelyet. A püspöki rezidencia is tele volt üldözöttekkel, olyannyira, hogy még a székesegyház padlására is jutott a menekültekből.

Saját biztonságát is kockáztatta az erőszakos törekvésekkel szemben, mindent elkövetett az üldözöttekért. „Egyszer úgy is meg kell halni, inkább ilyenkor adja oda az ember az életét". Ez hamarosan be is következett.

1945. március 30-án, nagypénteken, a Győrt megszálló részeg orosz katonák a pincében tartózkodó asszonyok és lányok közül százat el akartak vinni, ő pedig ellenállt, és életével akadályozta meg, hogy nyájának baja essék. A katona előbb a mennyezetbe lőtt, ahol a négy golyó helye most is látható. Majd rálőtt. Egy lövés a fején, egy a kezén és egy a gyomrán érte. A katonák elmenekültek és senkinek sem lett bántódása. Kórházba szállították az ostromlott városon keresztül, ahol petróleum lámpa fényénél műtötték meg. Április 2-án, húsvéthétfőn hajnali 1 órakor, belehalt sérüléseibe. Halálos ágyán is hazájára és népére gondolt, utolsó szavai:

„Még egyszer üdvözlöm papságomat. Legyenek hűek az Egyházhoz! Hirdessék bátran az evangéliumot! Segítsenek romjaiból fölépíteni szerencsétlen magyar hazánkat! Vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket!

Felajánlom összes szenvedéseimet engesztelésül a saját bűneimért, de felajánlom papjaimért, híveimért, az ország vezető embereiért és ellenségeimért. Kérem Istent, ne tulajdonítsa nekik bűnül azt, amit elvakultságukban az Egyház ellen tesznek. Felajánlom szenvedéseimet az édes magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj szegény magyarokért! Istenem, Atyám, a te kezeidbe ajánlom testemet, lelkemet! Jézus, Mária, Szent József, legyetek énvelem most és halálom óráján! Jézus Szentséges Szíve bízom benned! Amen."

A Püspökvár gótikus kápolnájában, a Magyarok Nagyasszonya oltára előtt ravatalozták fel. A magas, vállas termetű főpap részére nehezen találtak megfelelő méretű koporsót. Végül a menekülő németek által felrobbantott hidak miatt nem minden kockázat nélkül csónakon érkezett meg a koporsó a Rába másik partjáról. 1945. április 4-én, szerdán testét ideiglenesen a Karmelita templom kriptájába temették. De már ekkor úgy gondolták, jobb időkben méltó nyugvóhelyül majd a székesegyház Héderváry-kápolnája szolgálhat majd.

A Püspöki Kar a háborút követő első ülésén emlékezett meg a háborúban elhunyt főpásztorokról. A kiadott körlevél tanúsága szerint: „a lelkipásztorok közül többen hivatásuk teljesítése közben hősi halált haltak, életüket adván juhaikért. Ezek közül külön is megemlítjük br. Apor Vilmos győri püspököt, aki hívei védelmében szorgoskodván esett el és húsvéthétfőn költözött Urához, hogy elvegye áldoztának jutalmát.”

A háború végéig és közvetlen utána nem volt lehetőség Apor Vilmos életéhez, tevékenységéhez méltó temetésre. 1948-ban érett meg a gondolat, hogy Apor Vilmos újratemetésére sor kerüljön. Az elkészült vörös márvány szarkofágot Boldogfai Farkas Sándor faragta. 1948. november 24-re volt kitűzve testének ünnepélyes felhozatala a Karmelita templom kriptájából. Az ezt megelőző napon azonban a város és a rendőrség írásban megtiltotta exhumálását. Apor Vilmostól még holtában is félt az államvédelem. Csak 1986. május 23-án lehetett a vértanú püspök testét méltó sírhelyére temetni.

A székesegyház Héderváry-kápolnájában a szarkofágot Mattiony Eszter hímeskő alkotása, Uriel arkangyal veszi körül a falon. A Jó Pásztort ábrázolja, aki életét adta juhaiért és két jelképes alak a babérkoszorúval, a vértanúság jelképével és a liliommal, a női ártatlanság jelképével, aminek a védelmére adta életét.

Izrael államtól a Világ Igaza elismerésben részesült.

Apor Vilmos szarkofágja a győri bazilikában
Apor Vilmos szarkofágja a győri bazilikában

A Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola 2000. január 1-jétől felvette Apor Vilmos vértanú püspök nevét, mivel egyházi tulajdonba kerülése után nevelési elvei nagyon közel állnak a főpap szellemiségéhez (a főiskola egy tűzeset miatt 2004-ben Vácra költözött). Azóta számtalan más katolikus intézmény is felvette a vértanú püspök nevét.

Apor Vilmos boldoggá avatási eljárása 1946-ban megindult, de 1949-ben fel kellett függeszteni és csak 1989-ben lehetett folytatni. Az előkészítő munkálatok 1996-ra befejeződtek. Az ún. pozíciót - amely a boldoggá avatáshoz szükséges összes dokumentumot tartalmazza - díszkötésben nyújtották át a Szentatyának győri látogatása alkalmával, amikor a vértanú püspök sírjánál imádkozott. II. János Pál pápa 1997. november 9-én a római Szent Péter téren avatta boldoggá, ahol több ezer magyar zarándok is részt vett a szertartáson.

Hivatalos egyházi emléknapja május 23-án van, vagyis a végső nyughelyére helyezés évfordulóján. Dr. Pápai Lajos megyéspüspök kinevezte a szentté avatási eljárás posztulátorát. Ezzel kezdetét vette a szentté avatási eljárás.

Forrás: magyarmuzeum.org; gyor.egyhazmegye.hu; wikipedia.org; katolikusradio.hu; hittansuli.hu; mult-kor.hu