Húsvéti szokások, hagyományok, szimbólumok

A pogány tavaszköszöntés az évszázadok során összeolvadt a kereszténység húsvéti ünnepével. Ez az ünnep az emberiség azon hagyományát vitte tovább, amely szerint akkor élhetünk harmóniában a természettel és a természetfeletti erőkkel, ha alkalmazkodunk az évszakok változásához, valamint a Nap és a Hold járásához: így a tavasz ébredése egyben az ember újjászületését is jelenti.

A húsvét több szálon kapcsolódik a tavasz megérkezéséhez és a megújulással, a termékenységgel összefonódó néphagyományokhoz, amelyek ugyan nem feltétlenül épültek be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, de a falusi közösségek örökségeként Európa számos vidékén fennmaradtak.

A nagyhéthez kapcsolódó szokásokból és hagyományokból íme egy csokorra való:

Nagycsütörtök

Nagycsütörtökön elhallgatnak a harangok, „a harangok Rómába mennek", s legközelebb csak nagyszombaton szólalnak meg újra. A csend a Jézus iránti gyászt szimbolizálja, egyben teret ad a befelé fordulásra, és a Húsvétra való lelki felkészülésre is. Az elnémult harangokat a régi időkben kereplővel helyettesítették. A harangok elnémulása után senkinek nem illik fütyülni, dalolni, muzsikálni, mert ezzel csak a Megváltó szenvedését növelné.

Liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás, annak emlékezetére, hogy Krisztus megmosta a tizenkét tanítvány lábait. Ez a szertartás évszázadokon át szerepelt az egyházi rendben is. Általában magas rangú egyházi méltóságok, sőt királyok mosták meg ilyenkor tizenkét szegény sorsú ember lábát, hogy Krisztus példáján alázatot tanuljanak. A Habsburg-uralkodók is elvégeztek, tizenkét szegény öregnek megmosták a lábát.

'a harangok Rómába mennek'
'a harangok Rómába mennek'

Annak emlékére, hogy hajdan Jézus az olajfák hegyén virrasztott, hagyomány a nagycsütörtök esti virrasztás. Ilyenkor az imák nagypéntek hajnaláig tartanak. Egy másik néphagyomány az apostolok aluszékonyságából ered, miután nem virrasztottak Jézussal, nagycsütörtökön nem szabad szundikálni, mert akkor egész évben lusták leszünk.

Gonoszűző szokás a pilátusverés és a pilátuségetés. A legények nagycsütörtök este hatalmas tüzet raktak, és elégették a magukkal vitt Pilátust, a rosszat jelképező szalmabábut. Ez a szokás összefügg a régi téltemető hagyománnyal.

Nagycsütörtököt zöldcsütörtöknek is nevezték, sokfelé friss sóskát, spenótot, vagy éppen csalánt főztek, s az a hiedelem járta, hogy így jobb lesz a termés. A csirkéket is friss zölddel etették.

Nagypéntek

Nagypéntekhez babonás félelmek kötődnek a paraszti életben. Tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem sütöttek kenyeret (mert kővé válik), nem mostak (mert a ruha viselőjébe villám csapna), nem fontak.

A víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumnak mágikus erőt tulajdonítottak. Úgy tartják, aki nagypénteken napfelkelte előtt friss kútvízzel vagy patakvízzel megfürdik, az védett a betegségek ellen. Ezt a mosdást nemcsak betegség ellen tartották jónak, hanem szépségvarázslónak, sőt a szeplő ellenszerének.

Ezt a hajnali vizet aranyvíznek nevezték. Az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni, és le is fürösztötték őket, hogy ne legyenek betegek. Szokásban volt a határjárás, határkerülés is. Ilyenkor a férfiak a templom előtt gyülekeznek, csoportosan mennek a határba, ahol zajkeltéssel, kerepléssel űzték el az ártó erőket a földekről.

Nagypénteken tilos húst enni. Az ilyenkor szokásos étrend a rántott leves, a tészta, az ecetes-hagymás hal, amit ruszlinak is hívnak, vagy éppen a tojásos, tejes ételek. Tipikus böjti ebéd a bableves és mákos tészta is. Nagypénteken nem raktak tüzet sem, kenyeret már csak ezért sem süthettek. A pénteki nap általában sem tartozik a szerencsés napok közé, a nagypéntek különösen nem, hiszen a keresztény egyház szerint ez Jézus megfeszítésének emléknapja.

Időjárással kapcsolatos jóslások is fűződnek ehhez a naphoz. Eső esetén jó tavaszt jósolnak, ám ha nagypénteken szép az idő, akkor üszkös, rossz termés lesz.

Nagyszombat

Nagyszombaton véget ér a 40 napos böjt, és újra megszólalnak a harangok. Legjelentősebb eseményei a nagyszombatnak a víz- illetve tűzszentelés. Katolikus templomokban a gyertyát a megszentelt tűz lángjáról gyújtják meg. Az új tűz gyújtása a remény szimbóluma is. Jellegzetes szokás még a feltámadási körmenet szombat estéjén.

Magyarországon tradicionális húsvéti eledel a főtt, füstölt sonka, kemény tojással és tormával. Sok helyütt az ünnepi ételhez nem kenyeret, hanem kalácsot esznek. A kalács húsvétkor süteménynek is kedvelt, töltött mákos, diós változatban is készítik. A sonka a hagyományos paraszti életben a téli disznóvágáskor került a füstölőbe, és ezt a nagyböjt alatt természetesen nem lehetett elfogyasztani, csak a böjt elmúltával, Húsvétkor.

Csépán úgy vélték, hogy nagyszombaton a ház körülseprésével a boszorkányokat is elhajtják. A ma is gyakorolt és közismert húsvéti nagytakarítás többnyire meszeléssel, mázolással egészült ki. Így ír erről visszaemlékezésében Vankóné Dudás Juli Galgamácsáról: „A lányok mázolták, meszelték, tapasztgatták a falakat, a padot, mely az ablak alatt állt egész nagyhéten. Ez a padka földből volt, az ablak alatt, közvetlen a fal tövében".

A tisztasággal volt kapcsolatos a féregűzés is, melynek nagyszombat volt az ideje. Jászdózsán nagyszombaton reggel, mikor először szólaltak meg a harangok, a gazdasszony kiabált, miközben söpörte a ház falát: „Kígyók, békák távozzatok!" Volt, ahol a fazekakat összeütögetve még nagyobb zajt csaptak, és a férgeket jelképező szemetet söpörték ki a kocsiútra.

Húsvét vasárnapja

Ezen a napon a reggeli mosdóvízbe sok helyütt piros tojást tettek, ennek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Női munkákat tiltó nap volt, nem szabadott seperni, főzni és mosni sem. Az állatokat sem fogták be ezen a napon. A húsvéti szertartásokhoz kapcsolódik az ételszentelés szokása. A sonkát, bárányt, tojást, kalácsot a templomban megszenteltették, ezután mágikus erőt tulajdonítottak neki. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották vagy a földekre vitték a jó termés reményében.

Vasárnap hajnalán szokásban volt a Jézuskeresés. Ilyenkor sorban felkeresték a falubéli kereszteket. A Zöldágjárás szép szokása tipikus tavaszi, a természet megújhodását ünneplő énekes játék. A lányok kettes sorban állva, felemelt kezükből sátrat formálva, énekelve haladtak végig a falun (Bújj, bújj zöld ág...). Bizonyos vidékeken szokás a vasárnapi napfelkeltét valamely magaslaton nézni, hiszen a felkelő nap is a feltámadás szimbóluma.

Sok országban szokás e napon a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni. Ehhez több hiedelem kapcsolódik - egyik szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának bizonyítéka, a másik szerint aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval.

Vasárnap a sonka mellé tojást, tormát fogyasztanak. E nap ünnepi étele a bárány is.

H. Czékmány Ilona: Húsvéti locsolkodás
H. Czékmány Ilona: Húsvéti locsolkodás

Húsvét hétfő

Húsvét hétfő a magyar népéletben a locsolkodás napja. Ez a főleg vidéken elterjed szokás ősi termékenységvarázsló rítusból ered. A szokásról már XVIII. századi írásos emlékek is fennmaradtak. 1736-ban Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae… című művében ezt írta:„… úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek húsvét másnapján az az vízben vetü hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást az leányokat hányták az vízben …”

A húsvéti locsolás eredete részint a keresztelésre, részint arra a legendára utal, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták a zsidók elhallgattatni illetve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami utal a locsolás egykori módjára, hogy gyakran a kúthoz, vályúhoz vitték a lányokat, és egész vödör vízzel leöntötték őket. A lányok hálából, hogy nem maradtak szárazak, hímes tojásokat osztogattak nekik. Persze a húsvéti locsolóversek sem maradhattak el, népköltészetünk gazdag tárházát kínálja a különböző rigmusoknak. A két világháború között vált általánossá a "szagos vízzel, rózsavízzel" való öntözés. A locsolóversek sok változata ismert máig, a mágikus jellegű szövegektől a félnépi rigmusokig.

Fehérvasárnap a húsvétot követő vasárnap. A római katolikusoknál a húsvéti ünnepkör zárónapja. Jellegzetes szokása ennek a napnak a komálás vagy mátkálás. A szokás a lányok (ritkábban lányok és fiúk) közötti barátság megpecsételéséről szól. Komatálat küldtek egymásnak gyümölccsel, borral, hímes tojással, süteménnyel.

Húsvéti szimbólumok

Tojás

A termékenységet és a megújulást jelképező tojás számos teremtésmítoszban kapott központi szerepet, és a tavaszhoz kötődő ünnepek idején már évezredekkel ezelőtt is rendszeresen használták ajándékozásra, díszítésre vagy éppen jóslásra. Az ősi életszimbólum a kereszténység térhódításával könnyen hozzákapcsolódott a feltámadás ünnepéhez, és egyúttal a babonás varázsműveletek nélkülözhetetlen eszközévé vált.

A tojás ősi termékenység szimbólum, szinte minden népnél fellelhető. A születés, a teremtés, a megújhodás jelképe. A kereszténységben a feltámadás szimbóluma lett. Magyarország területén már az avar kori sírokban is találtak díszített tojásokat.

A húsvéti tojásfestés szokása a 12. századi Európában terjedt el: a két, négy vagy nyolc részre osztott tojásra leggyakrabban geometriai és növényi mintákat vagy stilizált, egyszerűsített ábrákat és totemisztikus állatokat festettek, amelyek egyes elemei az ókori kultúrák szimbólumaira és a Közel-Keleten napjainkban is használt mágikus jelekre hasonlítanak. A különböző technikák természetesen más-más motívumokra adnak lehetőséget, de kivétel nélkül szerencsét, egészséget és hosszú életet ígérnek a tojás tulajdonosának.

A tojásfestésnek komoly hagyományai vannak Magyarországon is. Természetesen az asszonyok, lányok dolga volt, vidéken a házaknál természetes anyagokkal festették a tojásokat, például hagyma héjával, zöld dió főzetével. A tojás írásának, azaz a cirkalmas minták készítésének legegyszerűbb módja az, ha a mintát viasszal készítik el, majd a tojást festékbe mártják. Így a mintát a viasz miatt nem fogja be a festék.

Nem csupán festett, hanem karcolt, vakart, patkolt, kotort, márványozott, viasszal írott is lehet a tojás. Az általában absztrakt geometriai minták mögött a több évezredes hitvilág szimbolikája bújik meg. A legelterjedtebb a piros tojás, amelynek a színe a vért (Jézus kiöntött vérét), és a tüzet, a szerelmet és a tavaszt, a szabadságot és a feltámadást egyaránt jelképezi.

Vannak olyan tájegységek, ahol kezdetben csak a köszöntő mondás volt divatban, a locsolkodás szokását csak a XX. században vették át (bukovinai székelyek). Dunántúlon a locsolkodással egyenértékű szokás volt a vesszőzés. Sibának nevezték a vékony, általában fűzfavesszőből font korbácsot, mellyel a legények megcsapkodták a lányokat. A vesszőre a lányok szalagot kötöttek és a fiúkat borral vendégelték meg.

A tojásfestésen kívül szokás még a termékenységvarázsláshoz kötődő tojásütés, tojásdobálás, a dombról való tojásgurítás szokása.

A tojáspatkolás igazi hungarikum, csak a magyarlakta területeken találkozhatunk ezzel a tradícióval. A hagyomány szerint a tojáspatkolást patkolókovácsok találták ki, hogy szabadidejükben ezzel bizonyítsák szakértelmüket és kézügyességüket. A vasalatok mintáit ólomlemezből vágja ki a patkolómester, majd óvatosan felszegezi őket.

A magyar népi hitvilágban az újjászületést, növekedést jelképező és megtestesítő tárgyként is használták a tojást. A tavasszal gyűjtött és festett tojásokat amulettként tisztelték, és különösen a piros színűnek tulajdonítottak varázserőt, amely a sírjából feltámadó Krisztus vérére utal. A hímes tojásokat - a festett szimbólumok értelmezésével - előszeretettel használták jóslásra, a Kárpát-medencében elterjedt patkolt tojást ráadásul rontáselhárító hatással is felruházták.

Barka

A barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak a régiek. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, lenyelve pedig gyógyszerként elmulasztotta a torokfájást.

Jellegzetes szimbólum Magyarországon a barkaág, melyet szokás a templomban is megszenteltetni. Ennek eredete a virágvasárnap ünnepléséhez nyúlik vissza. A mediterrán országokban ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek, a hagyomány szerint ugyanis Jézus jeruzsálemi bevonulásakor az emberek a béke jelképét, pálmaágat tartottak a kezükben. A mi éghajlati viszonyaik közepette természetesen a pálmaág nem áll rendelkezésre, ezért itthon a barka vette át ennek szerepét.

Német hatásra terjed napjainkban az a szokás, hogy a barkaágat feldíszítik kifújt piros tojással, apró figurákkal.

Bárány

A legősibb húsvéti jelkép a bárány. Eredete a Bibliában keresendő. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. A húsvéti bárány Jézust is jelképezi. A Bibliában Krisztus előképe volt az a bárány, amelyet a zsidók Egyiptomból való kimenetelük alkalmával ettek, és amelyet nap mint nap feláldoztak a jeruzsálemi templom oltárán. Az Újtestamentumban Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre: "Krisztus a mi bárányunk, aki megáldoztatott érettünk".

A húsvéti bárány rituális szerepe Magyarországon az utóbbi időben jelentősen csökkent, de ábrázolásokon, képeslapokon még mindig sűrűn találkozni vele. Hazánkban a bárányhús fogyasztása egyre ritkább, bár a múlt század első felében juhtartó vidékeken még gyakori volt a húsvéti tejes (szopós) bárány fogyasztása, amelyet napjainkra szinte teljesen kiszorított a sonka. A jelkép eredete bibliai, a zsidók bárányt áldoztak Istennek, és bárányvérrel kenték be házuk ajtaját, így a halál angyala elkerülte őket az egyiptomi rabság évei alatt (elkerülés- Pészach). Jézus kereszthalála is az áldozatot hordozza magában, hiszen halála által váltotta meg az emberiséget (Agnus Dei- Isten báránya).

Nyúl

A húsvéti nyúl jelképe Németországból ered, nálunk csak a polgárosodással, a XIX. század folyamán honosodott meg. Eredete igen érdekes, a húsvéti Holdban egy nyúl képét vélték felfedezni, azonkívül a nyúl maga is termékenység szimbólummá lett, rendkívüli szaporasága okán.

Nyúl és tojás ősi kapcsolata a kutatók szerint a germán hagyományok alvilági istennőjének legendájában jelenik meg: eszerint a nyúl eredetileg madár volt, s az istennő haragjában négylábú állattá változtatta.

Egy másik elmélet szerint a 16. századi német földesuraknak kötelező volt a népnek egy gyöngytyúkot adni húsvétra tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, amit Hasl-ként is emlegettek. Más német földesuraknak viszont nem gyöngytyúkot, hanem nyulat kellett adni húsvétra, aminek német neve Hase. És ha ezt az azonos időponthoz és majdnem azonos névvel rendelkező két szokást összekapcsoljuk, megkapjuk: a tojást tojó nyulat, a mai húsvéti nyuszit.