Székely rege: Csaba vezér

Az El borús bércze alatt,
Kaukázus hegy tövinél:
Karbunkulus koporsóban -
Ottan alszik Csaba vezér.

Hamvaira az öreg bérc
Mint síroszlop úgy nehezül:
Odvas gránit-homlokán bús
Ezredévnek szelleme ül.

Elborúsról szállong egy sas
Föl, a magas föl-legekbe, -
A sas a lég királya,
Az a sas a - Csaba lelke!

Alszik a hős: nagy, mély álom
Nyomja lankadt szempilláját...
S várja, várja elszállt lelkét:
A turult, a lég királyát...

Várja, várja századokig...
Hófehér lesz nagy szakálla:
S mint szakálla fehéredik:
Úgy sötétül hosszú álma.

"Oh én lelkem: turulmadár!
Vetkőzd le már alakodat!
Jövel ismét kebelembe, -
Keresd föl már ó lakodat!"

De a sas nem hallgat rája, -
Szállong fenn a felhők felett,
S éles, villámszemeivel
Kémleli a fényes eget...

Attila ül fönn az égben
- Hős Csabának édes atyja -
Ül a göncöl-szekerében,
Lángfutását igazgatja...

Ő rá néz a turulmadár,
Őt tekinti sasszemével:
S titkos éjjel nagy dolgokról
Tanakodik szellemével...

Attilának parancsára
Szállhat csak a koporsóba:
Addig Csaba nyugodalmát
Bűvös álom tartja, ólja. -

Tűzfényben ég a Hargita,
Jajgat egész Székelyország...
Ősi földén ért kalászit
Ellen-patkók eltapossák.

Ifjat, férfit fegyver emészt:
Bár tízet öl: új tíz kerül...
Ah, a szüzet ki menti meg
Bitor rablók körme közül?

El kell vesznünk hun-utódok!!
- Vértül veres az Olt vize...
Ugy fut lelke-szakadottan
A Dunába, a tengerbe.

A tengeren hűs szél süvölt...
Vidd el búnkat szél, sebesen!
Mondd a zordon Elborúsnak:
Omlik az Olt vér-veresen!

Mondd a zordon Elborúsnak:
Mondd az Elborús sasának:
Vészben jajgat Székelyország!
Vége a szent ős hazának!

Szállt a szél, - és vitte a hírt:
És a hírnek hallatára:
Zúgni kezdtek a vaderdők,
Rengett a bérc minden fája.

Majd a szirt is megrázkódott -
Ketté-nyilván sziklakeble:
S mély ölebül hős Csabának
Koporsóját kivetette...

A turul is hallva a hírt -
Attilához szállt az égbe:
Hős atyám, dicső királyom,
Nemzetednek vége - vége!...

"Menj, ölts testet: harcolj és győzz:
S nem veszend el ősi népem!"
Száll a turul...Csaba ébred, -
S lelket érez lángszivében.

De a szél még tovább siet:
Hol Aral-tó habzik, árad -
Ősi honnak tág fenyérin
Általjárja a sík tájat.

Végigsüvölt az Aral-tó
Hullámzó habja felett
Mind Hadúrnak harsonája:
Keljetek föl! Ébredjetek!

S im, a sárga part homokján
- Ott ki szunnyad ó sírokban -
Százezer jó hun levente
Lábra kél, és lóra dobban...

Csaba vezér habsörényes
Hattyúménen jár elöttök:
Kardjaiktól villog az ég,
Zúgásoktól a vén föld nyög...

S felrobognak a mennyország
Szép utára: a tejutra, -
A mely hószín gyöngyszemekkel,
Mint kövecscsel van kirakva.

S amint szállnak: nyomdokukban
Sok szép csillag hull a földre...
Hulló-csillag: hófehér gyöngy -
A tejút lepergett gyöngye.

S mennek, mennek...mig elérve
A borongó Hargitára:
Sziklaormán ott leszállnak -
Zúdulván vad vész-csatára.

Sújt a szablya szellem-kézben,
Holtra rémül, hull az ellen...
És vagy elfut, avagy elvesz:
Míg a kard hüvelybe zörren.

Ekként vínak győzedelmet
Hős Csabával a hun-árnyak:
Kik még a mély sír alul is
A hont védni visszajárnak.

S csak, midőn már úr a székely,
És parancsol völgynek, térnek:
Megpihenni sírjaikba
Újra vissza akkor térnek.

Szunnyad a hős ó sírjában...
Megint száll a turulmadár:
Karbunkulus koporsóban
Újra alszik jó Csaba már.

Alszik század évek óta -
Oly soká tart bűvös álma...
S jó székely nép, eljövését
Mindig várja, mindig várja...

/Ford.: Thaly Kálmán/