Vietórisz József: Beszél a márvány

Beszél a márvány szellem-ajkakon,
Megilletődve, búsan hallgatom.

- Ifjak se voltunk, félig gyermekek,
Mikor hazánkra tört a fergeteg.

Amit tanultunk, nem feledtük el:
Veszélyben a hon, menni, halni kell!

Mentünk virágos kedvvel, boldogan,
Mint akinek nagy, messze útja van.

Tiéd a csókom, édes jó anyám,
Tiéd a vérem, édes szép hazám!

Mentünk s elestünk, hősök sorsa ez,
Hittük s reméltük, nagy jutalma lesz:

Szabad hazájában boldog nemzedék
Regéli majd a hősök érdemét...

Beszél a márvány szellem-ajkakon,
Megilletődve, búsan hallgatom.

- Ünnepre jöttök, édes Istenem:
Miért ez ünnep mégis dicstelen?

Aranybetűkbe vésitek nevünk:
Sötét sírunkból fényre ébredünk?

Jaj, nincs a fénynek éltető heve:
Könny és kesergés párosul vele!

Ha majd a férfi újra tettre kész,
Vésszel, halállal bátran szembenéz;

Ha talpra áll, mikor az óra int,
Hogy visszavívja szent határaink:

Ha győzelemre ültök ünnepet:
Akkor, csak ünnepeljetek!...

Beszél a márvány szellem-ajkakon,
Megilletődve, búsan hallgatom.