Szent Hedvig

Czestochowa Szent Hedvig

„Sokat vártál, Hedvig, erre az ünnepi napra. Majdnem hatszáz év múlt el halálod óta, mely fiatalon ért téged. Az egész nemzet szeretete övezett téged, aki a jagellói idők kezdetén állsz, te, az uralkodóház alapítója; te, a Jagelló Egyetem megújítója, Ős-Krakkóban, sokat vártál szenttéavatásod napjára, arra a napra, amelyen az Egyház ünnepélyesen kinyilvánítja, hogy az ő hagyományos méretében szent patrónája vagy Lengyelországnak, annak a Lengyelországnak, mely közreműködésed által Litvániával és Ruténfölddel egyesült; Magyarországon kívül még e három nemzet köztársaságának védőszentje. Ma érkezett el ez a nap. Sokan szerették volna megérni ezt a pillanatot, de sokaknak nem adatott meg. Múltak évek és századok, s úgy tűnt, hogy szenttéavatásod szinte lehetetlen. Ez a nap legyen az örvendezés napja ne csak számunkra, akik ma élünk, hanem mindazok számára is, akik ezen a földön ezt nem érhették meg. Legyen ez a nap a szentekkel való közösségünk nagy napja.”
(Részlet II. János Pál pápának a szentté avatáson mondott beszédéből)

Szent Hedvig (lengyelül: Jadwiga Andegaweńska) Lengyelország királynője és Litvánia nagyhercegnéje. 2006 óta a Dunakanyar védőszentje. Ünnepe: július 18.

Nagy Lajos magyar-lengyel király harmadik és legkisebb leányaként született valamikor 1373 december vége és 1374 február közepe között. Édesanyja, Erzsébet II. István boszniai herceg leánya volt. A kor szokása szerint szülei Hedvig számára is dinasztikus kapcsolatot kerestek. Egy szerződés értelmében - melyet atyja, Lajos király Lipót ausztriai herceggel kötött - Lipót fia, Vilmos hitvesének szánták. A házasságkötés szertartását a négy éves Hedvig és a nyolc éves Vilmos között 1378. június 15-én Haimburgban Demeter bíboros, ostrzyhomiai érsek végezte. A két gyermek ezután együtt nevelkedett Bécsben. Hedviget 6 éves korában hazahozták Magyarországra, hogy itt készüljön föl a tényleges házasságkötésre.

Hedvig még csak nyolc éves volt, amikor apja, Nagy Lajos, egyik kiemelkedő uralkodónk, aki egyben lengyel király is volt, 1382-ben meghalt. Halála után az utódlás kérdése hirtelen aktualitássá vált. Ekkor Magyarország és Lengyelország között perszonálunió állt fenn, ami azt jelentette, hogy az uralkodó személye közös volt, de a két ország független maradt egymástól. Lajos a perszonálunió megőrzésére törekedett, ezért mindkét trónt idősebbik lányára, Máriára, illetőleg annak jegyesére, Luxemburgi Zsigmondra kívánta hagyni. Krakkó azonban nem járult hozzá ehhez a tervhez. A lengyel főurak elutasították Mária és vele együtt Luxemburgi Zsigmond trónra emelését. Inkább a kisebbik Anjou hercegnőnek, Hedvignek ajánlották fel a hatalmat, aki 1384-ben át is költözött a krakkói udvarba.

A lengyelek királynőjükké választották és október 15-én, védőszentjének, Sziléziai Szent Hedvignek ünnepén Bodzanta gnieznói érsek megkoronázta. A lengyel urak nemcsak Mária jegyesét, hanem Habsburg Vilmost is alkalmatlannak ítélték a trónra. Jagelló Ulászló 1385-ben házasságkötési ajánlattal jelentkezett Hedvig udvarában, a lengyel főurak szívesen fogadták közeledését. Ez egyrészt megoldotta a lengyel litván konfliktust, másrészt feltételezte Jagelló László és népe áttérését a keresztény hitre. Hedvig ebben Isten akaratát látta, s beleegyezett az új házasságba azzal a feltétellel, hogy a Szentszék kimondja Vilmossal kötött házassága érvénytelenségét.

A tervet megakadályozandó Vilmos titokban Krakkóba ment, hogy az Anjou hercegnővel előzetesen megkötött házasság elhálásával kész helyzet elé állítsa az udvari arisztokratákat. A lengyelek fölfedezték a tervet, és Vilmost kiűzték az országból.

Hedvig Isten akaratát látta az új házasságban és bár teste-lelke tiltakozott ellene, mégis beleegyezését adta. László 1386. február 12-én érkezett Krakkóba, s három nap múlva testvéreivel és kíséretével együtt megkeresztelkedett. Február 18-án megtartották az esküvőt.

A Habsburgok, kiknek reményei ezzel szertefoszlottak, hamis híreket kezdtek terjeszteni Vilmos és Hedvig korábbi együttéléséről.

Jagelló és Hedvig házassága

Hedvig a Wawel katedrálisában a papság és Bodzanta érsek jelenlétében nyilvánosan visszavonta a gyermekkorában tett házassági ígéretét. A házasság körülményeinek tisztázására VI. Orbán pápa Lengyelországba küldte legátusát, Maffiolo Lampugnano érseket és az ő, valamint a lengyelektől kapott jelentés alapján személyesen vizsgálta ki az ügyet. Később Bonaventura padovai bíboros is vizsgálatot folytatott. A pápa miután meggyőződött Vilmos vádjainak alaptalanságáról - meg se jelent Rómában a kánoni tárgyaláson - 1388. április 18-án bullát intézett Jagelló Lászlóhoz. Ebben dicséri megtérését és szól a házasságáról, melynek érvényességéhez nem fér kétség. VI. Orbán szívélyes kapcsolatot ápolt később is a királyi párral, utóda, IX. Bonifác pedig elfogadta, hogy keresztapja legyen születendő gyermeküknek. Mindez elképzelhetetlen lett volna, ha a házasság érvényessége felől bármi kétség maradt volna.

A királynő ifjú kora miatt az uralkodói jogkörök döntő részben a II. Ulászló néven trónra emelt Jagellóra szálltak, Hedvig a későbbiekben is részt vállalt Lengyelország kormányzásában. A források szerint a rendkívül művelt, számos nyelven beszélő fiatalasszony táborba szállt az 1387. évi halicsi hadjárat idején, melynek sikerével a délkeleti tartomány visszakerült a korona fősége alá, és I. Péter moldvai fejedelem Krakkó adófizetőjévé vált. Hedvig - a békeállapot biztosítása érdekében - 1390 után ugyancsak személyesen levelezett és tárgyalt a lengyel monarchia legjelentősebb északi riválisával, a Német Lovagrenddel, mindazonáltal a királynő tevékenysége sokkal jelentősebb volt a keresztény hit terjesztése, a művelődés támogatása és az elesettek segélyezése terén.

Jagelló és Hedvig krakkói szobra

Közösen kezdenek hozzá a keresztény hittérítő munkához. A lengyel nép hitének erősítése végett templomokat építtet, liturgikus könyveket szerez be. Krakkóban megalapítja a bencés kolostort, ahol az istentiszteletet a nép nyelvén tartják meg. 1397-ben teológiai fakultást állíttat fel a krakkói egyetemen, ahová távoli országokból hívat meg professzorokat.

Hedvig tevékenyen részt vett az állam életében, s mindent megtett az ország nagyságának és hatalmának biztosítása érdekében. Tevékenysége nem korlátozódott a szokásos királynői tevékenységre: egyszerű és tiszta életvitele (melyet nem könnyen rendelt alá a kor szokásainak és eszméinek), vele született értelmessége és széles körű műveltsége révén sok emlékezetes dolgot művelt rövid élete folyamán. Mindenekelőtt elérte azt, amit sem törvény, sem fegyver nem tudott elérni: a pogány Litvániát a kereszthez vezette. Mint Litvánia Istentől vezetett apostola gondoskodott megfelelő személyek kiműveléséről, kik értették a megkeresztelt nép nyelvét, lelkületét, adottságait és jellemét: Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára.

Sokat fáradozott az elszakadt Ruténia megtérítéséért is. Tudván, hogy a ruténok ragaszkodnak a keleti nyelvhez, fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket az Egyháznak, ha meghagyják nyelvüket és gazdag szertartásaik használatát. Ezért a szláv bencésekhez fordult és kérte, nyissanak Krakkóban novíciátust. Rómában elérte, hogy a pápa engedélyezze a krakkói egyetemen a teológiai fakultás megnyitását. IX. Bonifác 1399. január 11-én adta meg az engedélyt.

Józsa Judit kerámiája

Hedvig szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát. Vagyonát, örökségét a szegények között osztotta szét és alapítványt hozott létre a krakkói egyetem részére. Gyakran látogatta a kórházakat, és ápolta betegeiket. Sokat próbálkozott a parasztság nyomorának enyhítésével.

A királynő nagyon fiatalon, 26 éves korában halt meg Krakkóban 1399-ben. Halálának oka gyermekágyi láz volt, amikor leánya, Erzsébet Bonafácia született. A gyermek is meghalt. Itt is temették el. A temetés augusztus 15.-én, Szűz Mária mennybemenetelének ünnepén történt. Nem a Wawel-katedrális kriptájába temették el, mint a többi királyokat, hanem a főoltár alá, azzal a meggyőződéssel, hogy csak kis ideig marad ott, addig, míg föl nem emelik az oltár dicsőségébe. Már 1426-ban megalakította Wojciech Jastrzembiec gnieznói érsek az első bizottságot, melynek feladata Hedvig életszentségének kivizsgálása volt. Föltételezhető, hogy az eljárás akkor szakadt félbe, amikor Jagelló Kázmér 1454-ben feleségül vette Habsburg Albrecht leányát, Erzsébetet, akinek nagyatyja Vilmos herceg testvére volt. Erzsébettel és kíséretével a Wawelben otthont kapott a Hedvig iránti ellenszenv is.

Hedvig királynő saját karizmáját „a kereszt balgaságában” foglalta össze. Vallomása szerint nagyon sok álmatlan éjszakát töltött a waweli fekete feszület előtt, hogy mindent alaposan átgondoljon és világosságot merítsen elgondolásaihoz. Életének mottója: „Fac quod vides!" - „Tedd, amit látsz! Figyelj engem, szemléld az én megfeszített szeretetemet, és tudni fogod, mit tégy.” Hedvig életcélját jelképező szimbólumként a két egymásba fonódó M betűt választotta: az evangéliumi Máriára és Mártára utalva. Mária mint az imádság, Márta pedig mint a tettek jelképe volt példa számára.

Hedvig carrarai fehér márvány síremléke 1902-ből.
Ma is lengyelek és magyarok közös zarándokhelye.

A lengyel nép minden idők legnagyobb királynőjeként és szentként tiszteli. A lengyel püspöki kar 1933. szeptember 29-én Czestochowában tartott ülésén egyhangúlag elhatározta, hogy ismét kéri Hedvig - vagy ahogy a lengyelek mondják: Jadwiga - boldoggá avatását. Az eljárást 1950-ben fölújították. II. János Pál pápa még mint krakkói érsek 1974-ben megerősítette e tisztelet jogosságát. 1979-ben már pápaként kötelező megemlékezést rendelt el a krakkói egyházmegye számára. Lengyelország királynéját a litván nép keresztény hitre térítéséért 1997. június 8-án szentté avatta.

A királynő életéről szóló legendák javarészt humanitárius tevékenységét emelik a középpontba. A legismertebb legenda a jóságos királynő lábnyomával kapcsolatos, mely ma is turisztikai látványosságként szolgál a krakkói Boldogságos Szűz Mária Látogatása templom egyik kövén. Az uralkodópár 1395-ben rendelte el a szóban forgó egyház felépítését, melynek munkálatai során Hedvig állítólag megpillantott egy munkást, aki családja nyomorúsága miatt szomorkodott. A királynő megsajnálta alattvalóját, és nekiajándékozta drágakővel kirakott cipőjét, a férfi pedig csodálkozva vette észre, hogy távozása után az egyik kőszikla megőrizte az asszony lábnyomát.

A Dunakanyar védőszentjének szobra Vácon

A boldoggá avatási eljárás több évszázadig tartó megszakadása ellenére is a nép szívében elevenen élt Hedvig tisztelete és emlékezete. Bizonyítja ezt az ikonográfia, hiszen a lengyel szentek és boldogok között őt is ábrázolták. Pótolhatatlan veszteséget jelent e szempontból a waweli Szent Kereszt-szárnyasoltár pusztulása, melynek képeit csak egy 1670-es leírásból ismerjük. Az oltárszekrény külső oldalán négy alak volt látható: Sziléziai Hedvig, Boldog Kinga, Szent Brigitta és Boldog Hedvig a következő aláírással: „Boldog Hedvig királynő, Jagelló László hitvese, meghalt 1399-ben”. A képen Hedvig a feszület előtt térdelt királyi ruhában, feje körül glóriával.

II. János Pál pápa 1997. június 8-án avatta szentté Krakkóban.

Hedvig gyűrűsujjának csontmaradványa 600 év után visszakerült szülőhazájába: a történelmi magyar-lengyel kötődés jegyében 1998. február 24-én Franciszek Macharski krakkói bíboros érsek személyesen hozta Magyarországra az ereklyét. Az egri bazilikában koncelebrált szentmise után ünnepélyes körmenetben vittek át az egri minorita templomba, ahol Árpád-házi Szent Kinga és Boldog Jolán ereklyéi mellett helyezték el.