Március 31. - Székesfehérvárott magyar királlyá koronázták Zsigmondot

Amikor Nagy Lajos meghalt, vele meghalt a magyar Anjou-ház utolsó férfisarja, ezért a két lánya, Hedvig és Mária örökölte a trónt. Apja emlékét tisztelve, az országnagyok elfogadták a tizenkét éves Máriát királynőjüknek (1382-1395). A kormányzást a gyermeklány mellett I. Lajos özvegye, (Kotromanić) Erzsébet királyné irányította.   Erzsébet királyné azonban bizalmasa, Garai Miklós nádor befolyása alá került, s rövidesen elvesztette a főurak és főpapok többségének bizalmát. Az elégedetlen főurak 1385 nyarán meghívták a magyar trónra Durazzói Károly nápolyi királyt, aki szlavón hercegként korábban hosszabb időt töltött a magyar királyi udvarban és I. Lajos egyetlen férfiági örököse volt. Károly 1385 decemberében érkezett Budára, itt töltötte olasz kíséretével - akik a vár őrzését is átvették (firmatque latino praesidio portam castri) - a palotában a karácsonyt, majd Székesfehérvárra ment, ahol a lemondott Mária királynő és Erzsébet anyakirályné jelenlétében, 1385. december 31-én II. (Kis) Károly (1385-1386) néven magyar királlyá koronázták.

A koronázás után a király és a királynék visszatértek Budára, ahol az események drámai fordulatot vettek. II. Károly nem távolította el környezetéből sem a királynékat, sem azok híveit, akik közül Erzsébet királyné és Garai nádor összeesküvést szőttek ellene. 1386. február elején a királynék lakosztályába tanácskozásra hívott uralkodó ellen Forgách Balázs, Erzsébet királyné pohárnokmestere birtokadomány fejében merényletet követett el. A súlyosan megsebesített királyt Visegrádra vitték, itt halt meg február 24-én. Ezzel Mária visszanyerte hatalmát. A kedélyek azonban nem csillapodtak le, a királynők személyesen mentek le a Délvidékre, hogy leszereljék a lázadókat. 1386. július 25-én azonban fogságba estek, és a dalmáciai Novigrad várába zárták őket. Az anyakirálynét megfojtották, Mária pedig 1387. június 4-én szabadult ki egy velencei hajóhad segítségével. A hatalmat ismét elvesztette, mert férjét, Zsigmondot már március 31-én Székesfehérvárott királlyá koronázták.

Luxemburgi Zsigmond kora (1387-1437)

Zsigmond magyar király a hercegi birtokáról Luxemburginak nevezett német eredetű uralkodócsaládból származott. Apja, IV. Károly morva őrgróf, majd cseh király és német-római császár a francia királyi udvarban nevelkedett, melynek hagyományaihoz való kötődését fiára is átörökítette. IV. Károly német-római császár 1372-ben családi szerződést kötött vejével, I. (Nagy) Lajos királlyal, akinek első felesége a korán elhunyt Luxemburgi Margit volt. A családi szerződés következtében Zsigmond, aki apjától a brandenburgi őrgrófságot örökölte, 1379-től - mint I. Lajos egyik leányának jegyese - a magyar királyi udvarban nevelkedett, majd némi huzavona után, 1385-ben feleségül vette Mária királynőt.

Zsigmond király uralkodásának első tizenöt éve a török elleni háborúkkal és uralmának a bárói ligákkal szembeni megszilárdításával telt el. 1403-ban sikerült magyar királyi helyzetét megszilárdítania, és a Garai-Cillei-párt segítségével úrrá lennie a II. Károly fiát, László nápolyi királyt támogató lázadáson.

Mária gyermeket várt, de egy vadászat alkalmával leesett a lováról, és koraszülött gyermekével együtt meghalt. Ezután 1405-ben nősült meg másodszor, Cillei Borbálát, gróf Cillei Hermann leányát vette nőül, akitől egyetlen gyermeke, Erzsébet született.

Zsigmond az általa és felesége, Cillei Borbála által alapított lovagrendben, az úgynevezett Sárkány-rendben fogta össze 22 leghűségesebb támogatóját, amelynek tagjait örök hűségre kötelezte a dinasztia és egymás iránt, ezzel is biztosítva trónját, születendő gyermeke számára pedig az utódlást. A lovagrend elnevezését a sárkányt ábrázoló jelvényéről kapta. Zsigmond és a rend tagjai a sárkányos emblémát címerükbe is felvették.

A törökök ellen megpróbálta felvenni a küzdelmet, de az 1396-os nikápolyi vereség után a támadás helyett védekezésre rendezkedett be. A telekkatonaság törvénybe iktatásával a nemességet birtokai arányában fegyveresek kiállítására kötelezte. Saját ellenőrzése alá vonta az egyházat, megadóztatta az egyházi vagyonokat. A városok politikai és gazdasági súlyát jelentősen növelte. Német-római császárként nagyhatalmi politikát is folytatott, Velencével több sikertelen háborút vívott Dalmácia birtoklásáért.

A nagy egyházszakadás felszámolásának érdekében 1414-ben összehívta a konstanzi zsinatot, amelyen a birodalom fejeként csaknem végig elnökölt. Husz János kivégzése után kezdetben fegyverrel próbált győzedelmeskedni a huszita háborúkban, végül kiegyezett a huszita mozgalom mérsékeltebb irányzatával, a kelyhesekkel. 1434-ben a katolikusokkal és a kelyhesekkel összefogva a lipanyi csatában megsemmisítő vereséget mért a táboritákra.

1419-től jogilag cseh király volt, de csak 1436-ban tudott bevonulni Prágába és elfoglalni a cseh trónt. Budán pazar épületeket emeltetett, egész Európában híre ment az újonnan épített palota pompájának. Tatán vadászkastélya volt, a pozsonyi várat átépíttette, ahová székhelyét is áthelyezte, hogy a német és csehországi ügyeket jobban ellenőrizhesse. 1437-ben halt meg Csehországban, de kívánsága szerint Váradon temették el első felesége mellé.

Forrás: btm.hu; ezenanapon.hu.