- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Áprilisi jeles napok
- Thury György halála
Április 2. - Thury György halála
„Minden ízében magyar ember volt ő, aki egyesítette magában mindazt, ami az embert igazi magyarrá és nemzeti hőssé teszi. Egyenes és szókimondó ember ő, aki a kétszínűséget soha nem ismerte. Minden szavában, minden tettében megcsillan az egyenesség és a nyíltság. Amit szívében hordoz, az van a nyelvén is. Rátartó és büszke az ellenséggel szemben, de szerény és alázatos az övéi között. Jobb bajtársat nála keresni sem lehetett. Minden vitézét testvérének, felebarátjának tartja.” (Takáts Sándor történész és piarista tanár)
„Az állandó hadakozás, vérontás ellenére sem durvult el. A kardja alatt szolgálókban: vitézeiben, jobbágyaiban is meglátta az embert. Az adott lehetőség szerint mindig gondoskodott róluk, védte érdekeiket ahelyett, hogy bőrükön gazdagodott volna. (…) Egyenes, szókimondó, mégis nyájas, jó kedélyű és még jobb szívű, nagy híre ellenére is kevélység nélküli, közvetlen, szerény férfi. Emberséges ember, aki a becsületnél és a tisztességnél a hit és a haza szeretetét tartotta nagyobb erénynek. S ahogyan szerette a kettőt, úgy gyűlölte a hit és a haza ellenségét…” (Bogdán István: Régi magyar históriák)
Thury György (1519 körül - 1571. április 2.) végvári vitéz, várkapitány, a „magyar el Cid”, Bars vármegye főispánja.
A Hont megyei Közép-Tur helységben honos nemzetségből származott. Kora a „nagy” jelzővel ruházta fel. Beleszületett a kardforgatásba, hisz nagyapja, Miklós, és apja, Gábor is a hadi pályát választotta. Kard, kopja és a ló lett a György úrfi játékszere. Hont vármegyéből származó nemesi család sarja, ősei már az Árpád-korban jeles vitézek voltak. Nagyapja Thury Miklós Hunyadi Mátyás seregében szolgált és apja Gábor is kitűnő vitéz volt. Így egyáltalán nem csoda, hogy Thury György is olyan híres bajvívónk lett, hogy még a messzi Perzsiából is érkeztek hozzá kihívók, akik össze akarták mérni vele kardjukat. Télen még a Balaton jegén is tört kopját az ellenfeleivel a derék vitéz. 1563-ban az I. Miksa császár koronázása alkalmából hirdetett lovagi tornára messze földről is érkeztek bajnokok. A döntő összecsapást két magyar - Thury György és Gyulaffy László - vívta, akik hosszas küzdelem után sem tudták dűlőre vinni a dolgot, ezért mindkét vitézt aranysarkantyús lovaggá ütötte az újdonsült uralkodó.
Egészen fiatal korától harcolt, először lovas katona Ság várában, majd lévai kapitány és Bars vármegye főispánja. 1563-ban vitéz tetteiért Miksa királytól adományba kapta Berénd (Tósokberénd), Tevel (Nagytevel) és Polány (Magyarpolány) községeket.
1556-ban a lévai vár kapitányává nevezték ki, 1558-ban Bars vármegye főispánja, majd Várpalota kapitánya lett. Bár azt nem tudjuk pontosan, hogy mikor került Palota várába. Egyes források szerint 1554-ben Podmaniczky Rafael Thuryra, mint várnagyára bízta a vár védelmét. Podmaniczky halála után pedig a király a palotai vár kapitányává nevezte ki. Neve itt vált rettegetté a törökök körében. Kiváló bajvívó volt, sorra hívta ki a törökök legjobbjait.
Thury és Palota vára már olyan sok bosszúságot okozott a töröknek, elhatározták likvidálását. 1566 derekán Arszlán budai basa nyíltan hirdette, hogy a gyauroknak e fészkét Thuryval együtt elpusztítja a föld színéről.
Thury a hír vételére azonnal készülődött: lőszert, pénzt, segítséget kért. A megszállásig azonban egyiket sem kapta meg. Arszlán basa június 5-én kezdte meg az ostromot seregnyi hadi néppel, 8-10 ezerre becsülték a számát - Thury 500 vitézével szemben. Napokon keresztül rontatta ágyúival a vár falait. Thury kevéske tűzszerszáma nem sok kárt okozott a töröknek.
Egyik éjszaka lovasaival kitört a várból, váratlanul rácsapott az alvó táborra, s mire a török észbe kapott, megtizedelték sorait, és emberveszteség nélkül visszatértek a várba. A feldühödött Arszlán most már éjjel is lövette a várat, és állandóan ostromra hajtotta embereit. 500 katonájával mindaddig tartotta Palota várát Arszlán budai pasa 7000-8000 fős seregével szemben, míg a felmentő sereg Salm gróf győri várkapitány vezetésével meg nem érkezett.
Az ostrom után lemondott kapitányi tisztéről és még ugyanez évben Gyulaffy Lászlóval részt vett Veszprém és Tata visszafoglalásában. Hősiességéért Miksa főherceg aranysarkantyús vitézzé avatta, és aranylánccal tüntette ki.
A győri királyi táborba osztották vitézeivel együtt. A tábort szeptember elején Miksa meglátogatta. Hírét vette ennek az esztergomi bég, Mahmud, és 800 válogatott vitézével a tábor kikémlelésére indult. Csakhogy észrevették, Thury a Bakonyig üldözve verte szét a török sereget, s elfogta magát Mahmud béget is. A király jutalmul aranylánccal ajándékozta meg és még valamivel. Thury már régen kért lakóhelyet családjának, 1567-ben pedig felajánlotta neki a kanizsai kapitányságot.
Irinyi Sándor rézkarca (Vasárnapi Újság, 1868)
Thurynak ismét megkezdődtek a gazdasági gondjai. Hogy segítsen valahogy magán, egyrészt igyekezett a kanizsai vártartomány puszta falvait benépesíteni, másrészt felszólította a Szigetvár és Pécs körüli hódoltsági falvakat, hogy ezentúl ne a töröknek, hanem Kanizsának szolgáljanak, adózzanak.
1568-ban aztán a bécsi udvar és a török porta megkötötte a drinápolyi békét, a török azonban ennek ellenére is állandóan portyázott Kanizsa környékén. Thury karddal fogadta őket. Semmit sem hódíthattak, sőt számos hódoltsági falut el is veszítettek.
„A kanizsai palánk nyitva van s több helyén bedűlt… Az éhség miatt a katonák szöknek… Élelem és fizetés kell ide, máskülönben minden veszve van… Pedig Kanizsától függ Ausztria és Stájerország sorsa!” Megírta azt is, a szükséges őrségnek egyharmada sincs a várban, egynapi ostromot nem állna.
Tudta ezt a török is, de a békesség miatt nyílt ostromot nem mert kezdeni. Másként ügyeskedett. Ali, a szigetvári bég fundálta ki a tervet. Április 2-án Malchim aga vezetésével saját seregét, valamint a fehérvári, a pécsi és a koppányi bégek segédcsapatait az Orosztony melletti nagy erdőben elbújtatta, aztán 300 lovast küldött a Zalaságba rabolni. Ez volt a martalék, mert Ali lest vetett.
Amikor Thury a felszálló füstből, lángból észrevette, hogy ismét dúl a török, 150 emberével - többje nem volt - nyargalvást megindult ellenük, de biztosítékul maga után rendelt 300 gyalogost is. Persze nem várta be őket, s azok jól lemaradtak, mialatt Thury lovasaival elérte a fosztogatókat. Rájuk csapva foglyaik egy részét kiszabadította, de a zöm a többivel „gyorsan hátat adának”, irány Orosztony! És Thury, hogy a többi rabot is kiszabadíthassa, utánuk. A lendület hevében nem küldött előőrsöt, maga száguldott az élen - és ráment a lesre! Az orosztonyi erdőből rájuk zúdult 600 török lovas. A jelentős túlerő visszaszorította őket egy sáros völgybe - a hó még alig olvadt el -, hol a lovak szárig, sőt hasig süllyedtek. Thury sebesült lova el is esett. Thury páncélban lévén, alig tudott kigázolni a sárból. Apródja, Vida elkapott egy gazdátlan lovat, s arra akarta urát felültetni. Féllába a kengyelben volt, de felülni már nem tudott, amikor a törökök körülfogták, de Thury így is tovább harcolt. Amikor aztán látta, hogy a török mindenáron élve akarja elfogni, kaszabolta tovább a támadóit, de a túlerő győzött. Élve ugyan nem is tudták elfogni, de végül fején sok sebből vérezve, kopjákkal átdöfve elesett. A törökök fejét vették, s kifosztott testét otthagyták. Zrínyi György, hallván a kanizsaiak harcát, lovasságával lóhalálban sietett Thury György megsegítésére. Kopjás hada azonban későn érkezett. Mikor Zrínyi megtalálta Thury testét, könnyekre fakadt. Mint atyját és jótevőjét megsiratván, a holttestet csapataival Kanizsára vitette. Onnét temették azután el. Sírja fölé kupolás kápolnát emeltek, mely kápolna még 1664-ben is állt. Vele együtt a csatamezőn halt meg vagy rabbá esett a kanizsai őrség színe-java.
Carolus Rym konstantinápolyi császári követ így számol be az eseményről: „Jelen hónap 10-én őfelsége boldog emlékezetű kanizsai kapitányának, Thúry György úrnak a fejét sok csapásoktól megcsonkítva, majd összevarrva a közös díván elé hozták 9 másik fejjel együtt, valamint 14 fogollyal, 3 zászlóval és 2 kézidobbal. A pasa Thúry fejét kézbe vette, gondosan megtekintette, szakállát megsimogatta, majd meghagyta, hogy vigyék ki és tiszteséggel temessék el".
A bajnok pallosát, amelyen annyi török vér száradt még Thury György halála után sem merték megérinteni az oszmánok, ezért egy elfogott magyar által a rettegett fegyvert egyenesen Bécsbe küldték II. Miksa császárnak ajándékba. 1933-ban a díszes, arab pengével ellátott, 1070 mm hosszú kard visszakerült Magyarországra, a Magyar Nemzeti Múzeum fegyvertárába.
Így írnak róla:
„Thury György jó termetű, nagy erejű, rendkívül ügyes, tökéletesen gyakorlott, a nyughatatlanságig mozgékony, vállalkozó kedvű, vakmerő, de nem meggondolatlan, sőt körültekintő, szívós és kitartó vitéz és vezér. Egyenes, szókimondó, mégis nyájas, jó kedélyű és még jobb szívű, nagy híre ellenére is kevélység nélküli, közvetlen, szerény férfi. Emberséges ember, aki a becsületnél és a tisztességnél a hit és a haza szeretetét tartotta nagyobb erénynek. S ahogyan szerette a kettőt, úgy gyűlölte a hit és a haza ellenségét: a kutya pogányt, ezért lett életcélja a török elleni küzdelem. S török rabjait bizony nem pátyolgatta, de nem sanyargatta, tartotta, mint más. Váltságdíjat kért értük, mint mindenki, magyar, török, egyaránt. S ha valamelyik törökkel bajt vívott - állandó törekvése volt -, s az halálra szólt (többnyire így kívánta), és győzött - mindig győzött -, nem kegyelmezett, megölte ellenét, és fejét vette, mint akkoron szokás volt."
Az Vitéz Thury György haláláról c. ének, amely a végvári harcok egyik legnagyobb alakjának hősiességét és tragikus halálát örökíti meg. Szerzője Alistáli Márton Thury íródeákja lehetett. Szövege a Lugossy-kódexben maradt ránk.
Várpalotán tér és gimnázium viseli nevét, az 1. sz. Általános Iskola udvarán áll egész alakos mészkő szobra, Ohmann Béla alkotása. Nagykanizsán múzeum, Orosztonyban kopjafa őrzi nevét.
Forrás: barantagyor.hu; szigetvar.hu