Than Mór
„... mindamellett látható, hogy ennyi munka után valóban jobb anyagi helyzetemnek kellene lenni, de hány festményem ajándék volt, és mennyire rosszul díjaztattam! ...És mindezek után mennyire elfeledtek engem otthon, erről szólani sem kívánok"
Than Mór (Óbecse, 1828. június 19. - Trieszt, 1899. március 11.): festőművész, a 19. századi magyar festészet jelentős alakja, Than Károly vegyész bátyja. Ő készítette a Nemzeti Múzeum lépcsőházának falait, az Operaház falfestményeinek zömét, köztük a főlépcső tükörmennyezetén látható kilenc téglalap alakú festményt is.
Szüleik német származásúak voltak, apjuk Than János mérnök, kincstári tiszttartó, anyjuk Schrott Ottilia. A családnak Kilenc gyereke született, de a felnőttkort csak öt fiú érte meg. Közülük három, így Mór is a középiskola után jogi végzettséget szerzett, a másik kettő mérnöknek tanult.
Kalocsán járt gimnáziumba, majd Pesten filozófiát és jogot tanult. Tanulmányai mellett Barabás Miklós festőnövendéke is volt. Első ismert alkotása az 1846-ban festett Mohácsi csata című kép (Magyar Nemzeti Galéria), melyen a téma más festők későbbi feldolgozásaival szemben még nem a „nemzethalál”-vízióját jelenítette meg, hanem a magyar seregek hősiességét emelte ki.
Tanulmányait félbeszakítva az 1848-49-es szabadságharc alatt Görgey mellett lett hadi festő. Betegsége miatt nem sorozták be a császári seregbe, de mint Görgey Artúr seregét kísérő festőnövendék, vízfestmény sorozatán számos fontos eseményt, csatát megörökített (Az isaszegi csata, 1849. április 6., Magyar Nemzeti Múzeum; A komáromi csata, 1849. április 26., Magyar Nemzeti Múzeum). Már mint jogász egész albumot rajzolt tele a magyar történelemből merített tárgyakkal és a szabadságharc után pedig komolyan elhatározta, hogy művészi pályára lép.
Kossuth felkérésére már 1848 júliusában elkészítette az első magyar bélyeg tervezetét (a magyar címert ábrázolja „Magyar Álladalmi Posta" felirattal). Ha az elképzelés megvalósul, Magyarország nyolc évvel az első angliai postabélyeg megjelenése után, megelőzve sok európai államot, kiadta volna első bélyegét.
1851-től családja szerb ismeretségei révén a bécsi akadémián tanult Karl Rahlnál. A kezdeteknél a bécsi titkosrendőrség élénk érdeklődése kísérte. Tanulmányai végeztével németországi, párizsi és itáliai tanulmányúton vett részt. 1853-ban, külföldi tartózkodása alatt festette első jelentős történeti festményét, a Nyáry Lőrinc elfogatását (Magyar Nemzeti Galéria), amely mozgalmas kompozíciójával, a szereplők szenvedélyes lelkiállapotának kifejezésével a romantikus történeti festészet legkorábbi alkotásai közé sorolható. Témáit főként a nemzeti történelem eseményeiből és a nép életéből merítette. Történeti festmények (Ónodi országgyűlés; Imre király elfogja pártütő öccsét) mellett arcképeket, életképeket (Pihenő rablók, 1856; Újoncozás az 1848 előtti időkből, 1861, Magyar Nemzeti Galéria), illetve mitológiai (A Nap szerelme a Délibábbal, 1866, Magyar Nemzeti Galéria) és bibliai témájú kompozíciókat (Mária mennybemenetele, 1855, Óbecse, belvárosi plébániatemplom) is festett.
Egyik legjelentősebb műve az 1861-ben készült Újoncozás, a magyar életképfestészet egyik fontos műve, a magyar kritikai realizmus első alkotás. A képet a Bach-korszak, az 1848-as szabadságharcot követő Habsburg elnyomás súlyos éveiben festette. A szigorú cenzúra csak "Újoncozás az 1848 előtti időből" címen engedte kiállítani. Than Mór az elnyomott nemzet egyik legnagyobb sérelmét, a szegényparasztok tíz-tizenöt évi katonai szolgálatra való elhurcolását ábrázolta. Császári katonák szedik össze a magyar parasztlegények legjavát, asszonyok, lányok sírnak, öreg szülők búcsút intenek, gyerekek bámészkodnak - a falu apraja-nagyja együtt van az élénk, mozgalmas életképben. A kép - címe ellenére is - félreérthetetlen volt, mindenki értette, hogy az elnyomatás éveinek egyik jellegzetesen tragikus jelenségéről beszél a művész. Ezen a festményen Than Mór megbírálta az elnyomatás idejének nemzetietlen elemeit, a falu szolgalelkű vezetőit - a zsarnokság támaszait -, a közigazgatási tisztviselőket.
Úgy tartják, hogy Ő tudta festészetünkben felvirágoztatni a monumentális faldekorációt és annak gazdag tárgykörét. Budapest rangos középületei: a Nemzeti Múzeum, az Operaház, a Vigadó, a Keleti pályaudvar, a főváros és a vidék, elsősorban Bácska templomai őrzik freskóit, vitrázsait, vásznait, oltárképeit.
1860-ban hazatérése után a szintén Rahl-tanítvány Lotz Károllyal együtt az 1860-70-es években több reprezentatív, monumentális falfestészeti megbízást kapott. Ekkor vált az egyik legelismertebb freskófestővé. A Vigadó díszlépcsőházának Argyrius királyfi Tündérországba érkezik című falképe (1864), melyen a mediterrán eredetű motívum már a nemzeti mitológia részévé vált, Raffaello Parnasszus-kompozíciójának hatását mutatja. A nagyterem mennyezetére az ország négy nagy folyójának allegóriáját festette. Attila lakomája című falképén, amely a Vigadó Csemegetárát díszítette, a hadi dicsőség, a vitézség ábrázolása mellett a művelődési vonulat is előtérbe került (1865, olajvázlat, Magyar Nemzeti Galéria). A művész a római követek tiszteletére rendezett lakoma Priszkosz rétor-féle leírásából azt a jelenetet festette meg, amelyben a hunok hadi erényeit megéneklő két költő dalai elragadtatják, csodálatra késztetik a hallgatóságot.
A Nemzeti Múzeum lépcsőházában (1866-77) Lotz Károllyal együtt a hazai művelődés és történelem kiemelkedő eseményeit festette meg. Szigorú, monumentális művészete (Kun László és Habsburg Rudolf találkozása, 1873) azonban egyre inkább háttérbe szorult Lotz játékosabb, könnyedebb ábrázolásmódjával szemben. A mellőzéstől elkeseredve 1885-ben Olaszországba költözött. Visszatérte után - 1890-96 között - a Nemzeti Múzeum képtárának őreként tevékenykedett. Szerepet vállalt a művészeti közélet intézményes kereteinek megteremtésében is: egyik alapítója volt az 1869-ben létrehozott Magyar Képzőművészeti Társulatnak.
Úgy tartják, hogy Ő tudta festészetünkben felvirágoztatni a monumentális faldekorációt és annak gazdag tárgykörét. 1864-től Lotz Károly mellett dolgozott a pesti Vigadó falképein, ekkor vált az egyik legelismertebb freskófestővé. Fata Morgana c. képe 1867-ben sikert aratott a párizsi Salonban, 1873-ban pedig első díjat nyert a történeti festménypályázaton.
Műveinek egy része a Vigadó lépcsőházában, mennyezetén és a Keleti pályaudvar indulási csarnokában látható. Főként történeti festményeket és portrékat (Liszt Ferenc, Deák Ferenc) és életképeket alkotott. Than Mór képei nélkül egészen biztosan sokkal szegényesebb lenne történelmi tudásunk.
A magyarok bejövetele Árpád fejedelem vezetésével című triptichonját szülővárosának ajándékozta, mely a magisztrátusi díszterem éke volt.
Az 1870-es években Lotz Károllyal együtt ő kapta a Nemzeti Múzeum lépcsőházának falait díszítő sorozat elkészítését. Than feladata volt a kereszténység felvételétől a kiegyezésig terjedő korszak eseményeinek ábrázolása. Nagy lélegzetű, de hűvös és kissé száraz hangulatú alkotásai nem találkoztak olyan kedvező visszhanggal, mint vonzóbb festői előadású társának, Lotz Károlynak az alkotásai, kinek monumentális falképfestészete játékosabbnak, könnyedebbnek bizonyult, így Than Mór némiképp háttérbe is szorult. A mellőzéstől elkeseredve 1885-ben Olaszországba költözött, ahonnan 1890-ben tér vissza, hogy átvegye a Ligeti halálával megüresedett titkári állást a Képzőművészeti Társulatnál. Így lett 1890 és 1896 között a Nemzeti Múzeum képtárának őre, majd 1896-ban rövid ideig az Országos Képtár igazgatója is volt.
Utolsó éveit betegségtől is gyötörten, a művészeti közvéleménytől magát elhagyatottnak érezve Triesztben élő lányánál töltötte és ott is halt meg 1899. március 11-én. Életének utolsó évtizede már alkotás nélkül telt el.
„Szerepe és jelentősége korszakalkotó a magyar művészet történetében. Az első volt a nagyok sorában, akik a magyar művészetet megteremtették. Az elsők egyike, akik a külföld nagy művészeti központjaiban is feltűnést keltettek festményeikkel. Az első, aki magyar érzést, magyar gondolatot, magyar kép- és színlátást a kor teljes művészi szintjén szólaltatott meg festményeiben, megnyitotta a nemzeti festészeti irányt, a nagy alkotóknak azt a sorozatát, amelyben másodiknak barátja és kortársa, Lotz Károly következett, s amelyet Székely Bertalan óriásalakja zárt le." (Magyar Művészet 1928/10)
Számos honi és külföldi díjban és elismerésben részesült. Mások mellett megkapta kora egyik legértékesebb díját, a Párizsi Szalon díját is.
További képeit láthatjuk még honlapunkon a honfoglalás legendájánál, a Mária Terézia, a Pollack Mihály, A kápolnai csata, Az ónodi országgyűlés, A szatmári béke, valamint a Szent Tamás apostol című oldalakon is.
Forrás: artportal.hu