Than Mór

Than Mór (Óbecse, 1828. június 19. - Trieszt, 1899. március 11.): festőművész, a 19. századi magyar festészet jelentős alakja, Than Károly vegyész bátyja. Ő készítette a Nemzeti Múzeum lépcsőházának falait, az Operaház falfestményeinek zömét, köztük a főlépcső tükörmennyezetén látható kilenc téglalap alakú festményt is.

Szüleik német származásúak voltak, apjuk Than János mérnök, kincstári tiszttartó, anyjuk Schrott Ottilia. A családnak Kilenc gyereke született, de a felnőttkort csak öt fiú érte meg. Közülük három, így Mór is a középiskola után jogi végzettséget szerzett, a másik kettő mérnöknek tanult.

Kalocsán járt gimnáziumba, majd Pesten filozófiát és jogot tanult. Tanulmányai mellett Barabás Miklós festőnövendéke is volt. Első ismert alkotása az 1846-ban festett Mohácsi csata című kép (Magyar Nemzeti Galéria), melyen a téma más festők későbbi feldolgozásaival szemben még nem a „nemzethalál”-vízióját jelenítette meg, hanem a magyar seregek hősiességét emelte ki.

Tanulmányait félbeszakítva az 1848-49-es szabadságharc alatt Görgey mellett lett hadi festő. Betegsége miatt nem sorozták be a császári seregbe, de mint Görgey Artúr seregét kísérő festőnövendék, vízfestmény sorozatán számos fontos eseményt, csatát megörökített (Az isaszegi csata, 1849. április 6., Magyar Nemzeti Múzeum; A komáromi csata, 1849. április 26., Magyar Nemzeti Múzeum). Már mint jogász egész albumot rajzolt tele a magyar történelemből merített tárgyakkal és a szabadságharc után pedig komolyan elhatározta, hogy művészi pályára lép.

Kossuth felkérésére már 1848 júliusában elkészítette az első magyar bélyeg tervezetét (a magyar címert ábrázolja „Magyar Álladalmi Posta" felirattal). Ha az elképzelés megvalósul, Magyarország nyolc évvel az első angliai postabélyeg megjelenése után, megelőzve sok európai államot, kiadta volna első bélyegét.

1851-től a bécsi akadémián Karl Rahlnál tanult, majd németországi, párizsi és itáliai tanulmányúton vett részt. 1853-ban, külföldi tartózkodása alatt festette első jelentős történeti festményét, a Nyáry Lőrinc elfogatását (Magyar Nemzeti Galéria), amely mozgalmas kompozíciójával, a szereplők szenvedélyes lelkiállapotának kifejezésével a romantikus történeti festészet legkorábbi alkotásai közé sorolható. Történeti festmények (Ónodi országgyűlés; Imre király elfogja pártütő öccsét) mellett arcképeket, életképeket (Pihenő rablók, 1856; Újoncozás az 1848 előtti időkből, 1861, Magyar Nemzeti Galéria), illetve mitológiai (A Nap szerelme a Délibábbal, 1866, Magyar Nemzeti Galéria) és bibliai témájú kompozíciókat (Mária mennybemenetele, 1855, Óbecse, belvárosi plébániatemplom) is festett.

Úgy tartják, hogy Ő tudta festészetünkben felvirágoztatni a monumentális faldekorációt és annak gazdag tárgykörét. 1860-ban hazatérése után a szintén Rahl-tanítvány Lotz Károllyal együtt az 1860-70-es években több reprezentatív, monumentális falfestészeti megbízást kapott. Ekkor vált az egyik legelismertebb freskófestővé. A Vigadó díszlépcsőházának Argyrius királyfi Tündérországba érkezik című falképe (1864), melyen a mediterrán eredetű motívum már a nemzeti mitológia részévé vált, Raffaello Parnasszus-kompozíciójának hatását mutatja. A nagyterem mennyezetére az ország négy nagy folyójának allegóriáját festette. Attila lakomája című falképén, amely a Vigadó Csemegetárát díszítette, a hadi dicsőség, a vitézség ábrázolása mellett a művelődési vonulat is előtérbe került (1865, olajvázlat, Magyar Nemzeti Galéria). A művész a római követek tiszteletére rendezett lakoma Priszkosz rétor-féle leírásából azt a jelenetet festette meg, amelyben a hunok hadi erényeit megéneklő két költő dalai elragadtatják, csodálatra késztetik a hallgatóságot.

Mária mennybemenetele az óbecsei templomban
Mária mennybemenetele az óbecsei templomban

A Nemzeti Múzeum lépcsőházában (1866-77) Lotz Károllyal együtt a hazai művelődés és történelem kiemelkedő eseményeit festette meg. Szigorú, monumentális művészete (Kun László és Habsburg Rudolf találkozása, 1873) azonban egyre inkább háttérbe szorult Lotz játékosabb, könnyedebb ábrázolásmódjával szemben. A mellőzéstől elkeseredve 1885-ben Olaszországba költözött. Visszatérte után - 1890-96 között - a Nemzeti Múzeum képtárának őreként tevékenykedett. Szerepet vállalt a művészeti közélet intézményes kereteinek megteremtésében is: egyik alapítója volt az 1869-ben létrehozott Magyar Képzőművészeti Társulatnak.

Úgy tartják, hogy Ő tudta festészetünkben felvirágoztatni a monumentális faldekorációt és annak gazdag tárgykörét. 1864-től Lotz Károly mellett dolgozott a pesti Vigadó falképein, ekkor vált az egyik legelismertebb freskófestővé. Fata Morgana c. képe 1867-ben sikert aratott a párizsi Salonban, 1873-ban pedig első díjat nyert a történeti festménypályázaton.

Műveinek egy része a Vigadó lépcsőházában, mennyezetén és a Keleti pályaudvar indulási csarnokában látható. Főként történeti festményeket és portrékat (Liszt Ferenc, Deák Ferenc) és életképeket alkotott. Than Mór képei nélkül egészen biztosan sokkal szegényesebb lenne történelmi tudásunk.

A Keleti pu. Lotz termében a vasút allegóriája Than Mór képén
A Keleti pu. Lotz termében a vasút allegóriája Than Mór képén

Az 1870-es években Lotz Károllyal együtt ő kapta a Nemzeti Múzeum lépcsőházának falait díszítő sorozat elkészítését. Than feladata volt a kereszténység felvételétől a kiegyezésig terjedő korszak eseményeinek ábrázolása. Nagy lélegzetű, de hűvös és kissé száraz hangulatú alkotásai nem találkoztak olyan kedvező visszhanggal, mint vonzóbb festői előadású társának, Lotz Károlynak az alkotásai, kinek monumentális falképfestészete játékosabbnak, könnyedebbnek bizonyult, így Than Mór némiképp háttérbe is szorult. A mellőzéstől elkeseredve 1885-ben Olaszországba költözött, ahonnan 1890-ben tér vissza, hogy átvegye a Ligeti halálával megüresedett titkári állást a Képzőművészeti Társulatnál. Így lett 1890 és 1896 között a Nemzeti Múzeum képtárának őre, majd 1896-ban rövid ideig az Országos Képtár igazgatója is volt.

Triesztben halt meg 1899. március 11-én.

Forrás: artportal.hu