Szlávy József

„Egyike a magyar közélet legúriasabb alakjainak. Öreg, ősz, kissé már meggörnyedt öregúr. Igen úrias külső. Ókonzervatív modor, szokások. A régi magyar bürokrata típusa. Olyan a lakása, mint önmaga ‑ kissé modernizált (bár ügyetlenül modernizált) kis barokk kastély." (Justh Zsigmond)

Okányi és érkenézi Szlávy József (Győr, 1818. november 23. - Zsitvaújfalu, 1900. augusztus 8.) magyar ügyvéd, bányamérnök, politikus, több kormány minisztere, 1872-1874 között magyar miniszterelnök, 1894-1896 között a főrendiház elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Az egyetlen dualizmus-kori magyar politikus, aki a képviselőháznak, majd a főrendiháznak is elnöke volt.

1818. november 23‑án Győrött született, Édesapja, Szlávy Antal császári katonatiszt volt. Édesanyja Spirk Lujza. Négy testvére született, de csak egyikük pontos dátumát ismerjük.

Édesapja századosként szolgált a császári hadseregben, ezért gyermekkorában gyakran kényszerült „vándoréletre”. Középiskolai tanulmányait a nemesifjak közéleti szerepre való nevelését szolgáló bécsi Theresianumban végezte. 1844-ben szerzett bányamérnöki oklevelet a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián és az oravicabányai kincstári uradalom szolgálatába lépett. 1846-1848 között Buda kamarai titkára volt. Kossuth Lajos feltétlen híveként tevékenyen részt vett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban. Kossuth az oravicai bányák igazgatójává nevezte ki. E tisztségében komoly szerep hárult rá a magyar honvédseregek hadianyaggal való ellátásában. Feladata lett, hogy az üzemeket átállítsa a honvédség felszereléséhez szükséges vas és acélanyag termelésére. Az osztrák csapatok előnyomulása miatt kénytelen volt elhagyni és Duschek Ferenc pénzügyminiszter elnöki titkára lett. 1849 májusában mint kormánybiztos tért vissza Oravicára. A szabadságharc bukása után itt a császáriak csakhamar letartóztatták és öt év börtönre ítélték. Két esztendő után azonban szabadlábra került, és egy időre visszavonult a közélettől.

Szabadulása után Pozsonyban, majd a Bihar megyei Álmosdon telepedett le és Magyar Országgyűlés 1861-ik évi újbóli összehívásáig a politikától visszavonultan élt. Ekkor aktivizálta magát, de az országgyűlés gyors betiltása után ismét visszavonultan élt. A Bach‑korszak elmúltával vállalt ismét tisztséget, 1865‑től Bihar vármegye főispánja volt.

Az 1867‑es kiegyezés nyitotta meg a politikai karrier útját. Deák-párti programmal a Tápéi, majd az egyik Pozsonyi választókerület országgyűlési képviselője lett. Az Andrássy-kormányban 1867. március 13-a és 1869. október 21-e között Wenckheim Béla belügyminiszter államtitkáraként vett részt. 1870. május 24-én kinevezték idősebb gróf Andrássy Gyula kormányában földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszternek. Tisztségét a Lónyay-kormányban is megtartotta, ahol 1872. február 2-a és 10-e között ideiglenes vallás- és közoktatásügyi miniszter is volt. Közben, 1869. október 29-én megkapta a Szent István Rend középkeresztjét. Lónyay Menyhért zavaros üzleti ügyei miatt lemondásra kényszerült, ezután pedig Ferenc József Szlávyt kérte fel kormányalakításra. Az 1872. december 5-én alakult Szlávy-kabinet nehéz helyzetben vette át a kormányrudat. 1874. március 21-éig volt Magyarország miniszterelnöke, ezalatt ideiglenes jelleggel 1873. december 19-e és 1874. március 21-e között pénzügyminiszter illetve 1872. december 5-e és 15-e között pedig honvédelmi miniszter is volt kormányában. A parlamenti erőviszonyok megváltozásával egy kissé „súlytalanná” vált, az 1873‑tól egyre erősödő gazdasági válság tovább rontotta helyzetét. Nevéhez fűződik a Rotschild-csoporttól szerzett 153 milliós államkölcsön, aminek segítségével sikerült elérnie, hogy az adósságokat ne az állami tulajdonban álló bányák és kohók eladásából finanszírozzák.

A belpolitikai mozgások következtében helyzete egyre kényelmetlenebbé vált, ezért megvált a miniszterelnöki tisztségtől. Zsitvaújfalui birtokán gazdálkodott, de már 1879. április 3-án megválasztották a képviselőház elnökévé. 1880 április 8-án kinevezték az Osztrák-Magyar Monarchia közös pénzügyminiszterévé. Rövid ideig még a külügyminiszteri teendőket is ellátta. 1881. október 12-e és november 20-a között a közös külügyminiszter alkotmányos képviseletét is ellátta. 1882. június 4‑én benyújtotta lemondását, amivel nyilván számoltak, mert érdemeiért még aznap a Szent István‑rend nagykeresztjével tüntették ki.

1882 novemberében kinevezték koronaőrré, és tagja lett a főrendiháznak is, amelynek 1894-1896 között elnöke volt. 1884. június 7-én pedig a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagja lett. 1885. szeptember 18-án a főrendiház második alelnöki tisztséget bízták rá, majd 1888. január 12-én első alelnök lett. Vay Miklós elnök halálával 1894. szeptember 16-án a főrendiház elnökévé nevezték ki. Szlávy József volt az egyetlen magyar politikus, aki a magyar országgyűlés mindkét házának elnöki pozícióját betöltötte. Megromlott egészségi állapotára hivatkozva 1896. november 22-én lemondott.

Érdemei elismeréséül királyi méltatásban részesült. A magyar politikusok között egyedüliként volt a képviselőház, majd a felsőház elnöke is. 81 éves korában 1900. augusztus 8-án hunyt el Zsitvaújfalun. Végrendeletében 10 000 koronát hagyott az MTA-ra.

Emlékezete

Már életében, 1899-ben róla nevezték el Budapest X. kerületében a Szlávy utcát, majd 1973-ban a Szlávy közt.

Kőnyomatos arcképe többek között megjelent a Hajnal Albumban, a Vasárnapi Ujságban és az Ország-Világban.

Forrás: arcanum.com; muzsa.sk; nevpont.hu; wikipedia.com