Szepessy László


Szepessy László családi nevén Szijártó László (Dombóvár, 1880. szeptember 8. - 1915. augusztus 1.) tanár, költő, újságíró.

1880. szeptember 8-án Dombóváron született Szijártó László néven.

A dombóvári elemi iskola tanulmányai után a gimnázium 3 osztályát Kaposváron, a többit Pécsett végezte, az V osztálytól mint a cisztercita szeminárium papnövendéke. Minden osztályban ösztöndíjas volt. Már ekkor verseket írt Szepessy álnéven. Névválasztását a pécsi székesegyház előtt álló pécsi püspök, Szepessy Ignác szobra ihlette.

Érettségi után kilépett a papnevelőből és a budapesti egyetemre iratkozott be, ahol a tanári szakot 1904-ben ösztöndíjjal végezte. Először Magyaróváron, majd a váci gimnáziumban tanított. 1902-ben már újságírással is foglalkozott, a Dombóvár és Vidéke ideiglenes szerkesztője lett. Ott volt minden jelentős helyi társadalmi megmozduláson, verset írt tűzoltó zászlószentelésre, a hercegi kerületi felügyelő születésnapjára, Veszelei Károly halálára és még sok más alkalomra.

1907-ben otthagyta a tanári pályát és Budapesten a Kis Pajtás című gyermeklap szerkesztője lett. 1909-ben állást kapott a rákospalotai Wágner Manó Gimnázium fiú internátusában, mint felügyelő nevelő tanárjelölt. 1911. novemberétől már Vácott, a kegyesrendiek főgimnáziumában működött. Minden szabad idejét Budapesten töltötte politikusi és írói körökben, nyáron pedig, ha módjában állt, utazgatott. Vácott ismerkedett meg Toján Etussal, Toján Károly jómódú váci borbélymester leányával, akit 1912-ben feleségül vett. Házasságukból két lány, Éva és Edit született.

Emléktáblája szülőháza falán
Emléktáblája szülőháza falán

Szepessy László a katolikus eszmények ihletett lantosa volt, a magyar katolikus költők legjavából. A hit, a haza és a nép volt minden írásának tárgya. A magyar nemzet dicső múltjából, a keresztény hitéletből és a felfelé törekvő néposztályok nagy küzdelmeiből vette költeményeinek tárgyát. Szent Imre, szent László, szent Erzsébet, szent Margit voltak kedvenc témái. Isten anyjáról, a Liliomok Lilioma című kötetét írta, amely a Mária-kultusz örökre kedves terméke marad. Erős demokratikus érzése és XIII. Leo pápa útmutatása nyomán szép versekben örökítette meg a munkásvilág küszködését a társadalmi és politikai egyenjogúsításért és a jobb sorsért. Az új Magyarország Petőfije volt ő.

Nyolc kötete jelent meg: Költemények (1902), Csalogánydalok (1903), A vitéz huszár (1904), Hazafias Mária dalok (1907), Liliomok lilioma (1909), Virágos vonattól a vöröskeresztesig (1914), Katona versek (1914). Igazi sikert a Hit és haza (1908) című, általa szerkesztett antológiában található Szent Erzsébet legendával aratott, a mű a kölni virágjáték-világverseny pályázatán az első díjat nyerte. Költészete a korabeli tematikát és hangot használja, a Petőfi-Arany-Vörösmarty és utánzóik nyomán keletkezett konzervatív költői iskola kiemelkedő tagja.

1914 nyarán Mosonmagyaróvárra helyezték, de a háború miatt nem foglalhatta el állását. A mozgósításkor ő is bevonult népfelkelő hadnagynak. A szerbiai küzdelmekből hősiesen kivette részét. Nemcsak tisztnek volt kiváló, hanem mint népszónok is lelke lett csapatának. Köréje gyűltek katonái és ő lelkesen olvasta fel nekik katona verseit, amelyek külön kötetben is megjelentek „A virágos vonattól a vörös keresztesig"cím alatt. 1914. telén megsebesült, családja körében itthon kezelték. Gyógyulását meg sem várta, önként, mankóval ment vissza a csatamezőre.

Szepessy terem a Helytörténeti Múzeumbanban
Szepessy terem a Helytörténeti Múzeumbanban

1915 májusától az olasz harctérre került. Költői lelke új ihletet kapott az alpesi táj szépségeitől. Ott künn a lövészárokban szebbnél-szebb hazafias és katonaverseket írt. A katonák leírták maguknak a költeményeket és kézről-kézre terjesztették a táborban. Sok szép egyházi ének, népdal és bakanóta szerzője volt Szepessy. Százakra rúg azoknak az énekeknek a száma, amelyeket országszerte énekelnek tőle. Július utolsó napján, ott az olasz harctéren még felolvasta bajtársainak „A doberdói halálmezőn" című magasztos költeményét és másnap már ő is a halott hősök közé került. Emberi erőt meghaladó harcokat vívtak ott csapataink. Ezekről a csapatokról mondotta Boroevics hadvezér, hogy „a háború után az lesz a legnagyobb dicsőség, ha valaki azt mondhatja magáról, közvitéz voltam az Isonzónál". És Szepessy hadnagy csapata a legkiválóbbak közül való volt. Lánglelkét bele tudta önteni a legénység szívébe is. Mikor az olasz gránátok jégesőnél sűrűbben hullottak állásainkba és mikor a talián gyalogság kétségbeesett rohamra indult, hogy a mieinket kiverje állásaiból, Szepessy nem elégedett meg azzal, hogy puskatűzzel szorította vissza az ellenséget, hanem ellentámadást vezényelt. A bátor és vakmerő poéta-hadnagy a rajvonal éléről biztatta katonáit („Utánam, fiúk! Előre, magyarok! Ha Isten velünk, ki ellenünk!")

És a derék magyar katonák rohantak utána tűzbe, vészbe, veszedelembe... és szerencsésen vissza is verték az olasz támadást. De a hős költőt homlokon találta egy ellenséges golyó. 1915. augusztus 1-én a doberdói fennsík véres szikláin hősi halált halt a merész századparancsnok. A győztes század zokogva temette el rajongásig szeretett tisztjét, aki az emberszeretet és istenfélelem mintaképe volt ott a halálmezőkön is. Szűkebb hazája Tolna megye népe úgy gyászolta, mintha minden háznál egy kiterített halott lett volna.

Jelképes sírja
Jelképes sírja

Harmincöt éves volt még csak. Mennyi szépet tervezett még. Mennyi szép magyar dal és költemény fakadt volna még gyönyörű lelkében!... És mindent megsemmisített egy buta olasz golyó. De ez így nem igaz! Szepessy László a költő halhatatlan! Ő nem semmisülhet meg. Gondolatai, érzései, eszméi tovább élnek szép verseiben, mert aki életét eszmék szolgálatának szentelte és azt, amiért hevült, hősi halálával megpecsételte, az csak azt veszti, ami mulandó: a földi port. Eszméit, érdemét áldják a jövendő századok. A mezőkön, a templomokban, a bölcsőknél és a kaszárnyákban, ahol éneklik dalait, az iskolákban, ahol szavalják verseit - örökké élni fog, mint a „világháború Petőfije".

Emlékezete

Katonatársai sírját megjelölték a doberdói fennsíkon, de az egyszer csak eltűnt. Jelképes sírja a dombóvári katolikus temetőben található.

Dombóváron emlékét az 1927-ben az Erzsébet utcai szülőházára helyezett emléktábla, valamint egy róla elnevezett utca őrzi. A Fetter Károly dombóvári szobrász által készített domborművön a költő arcképe is látható. Felirata: „E házban született a doberdói fennsíkon hősi halát halt Szepessy László költő, t. főhadnagy, főgimnáziumi tanár. Hálás emlékül Dombóvár közönsége."

A Dombóvári Helytörténeti Múzeumban termet neveztek el róla.