- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Áprilisi jeles napok
- Széchényi Ferenc
Széchényi Ferenc
„Hogy törekvéseim a Hazai Literaturának elé-mozdítására nékem is gyakran nehézséget szerez, de … azért még állandóul se fáradságomat, se költségemet kémélvén fel tett tárgyom után sietek.”
„Hálás szivvel emlékeznek meg az ország karai és rendei gróf Széchényi Ferencz, királyi főkamarásmesternek azon bőkezüségéről s a közjólét gyarapitására irányzott igyekezetéről, mely szerint dicséretes emlékezetü őseinek nyomdokait követvén, terjedelmes és válogatott könyvtárát, valamint kiváló gondossággal és költekezéssel gyüjtött ritka pénzérmeit s jeles családok czimereit, ugyszintén földabroszait, képeit és kéziratait a magyar nemzet használatára, teljes joggal, átirta és ezekkel egy fölállitandó nemzeti muzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta.” (Részlet az 1807. évi 24. törvénycikkből)
Gróf sárvár-felsővidéki Széchényi Ferenc (Fertőszéplak, 1754. április 28. - Bécs, 1820. december 13.) fényes politikusi, hivatalnoki pályát befutott országos jelentőségű politikus. Roppant bőkezű adományozásairól híres. Ő szerezte meg a „sárvári és felsővidéki" előnevet. Somogy vármegye főispánja, királyi főkamarásmester, aranygyapjas lovag, királyi küldött és biztos, Széchenyi István édesapja.
1754. április 28-án született Fertőszéplakon gróf sárvár-felsővidéki Széchényi Zsigmond huszárkapitány, császári-királyi kamarás és cziráki és gróf dénesfalvi Cziráky Mária hatodik gyermekeként.
A Széchényi család Nógrád megyéből származik, nevét Szécsény mezővárosról eredezteti. A család két é-vel írta a nevét, ezen Széchenyi István változtatott, így az ő illetve leszármazottai nevét mindig é-e-vel írjuk, a többi családtagét viszont két é-vel. A nem túl régi múltra visszatekintő család első kiemelkedő alakja - a családi vagyon megalapozója - Széchényi György (1592-1695) volt. Viszonylag későn induló papi pályán futott be hatalmas karriert. 33 évesen lépett a papnevelő intézetbe, 39 évesen plébános majd kanonok, később pécsi, veszprémi, győri püspök. 1675-től kalocsai érsek, 1685-ben pedig elfoglalhatta a magyar katolikus egyház hierarchiájának csúcsát jelentő esztergomi érseki-prímási széket. Tíz éven át töltötte be ezt a magas tisztséget, 103 éves korában halt meg. Hosszú élete során hatalmas vagyont gyűjtött. Birtokainak nagyságát 400 ezer kat. holdra becsülték. A magyar grófi címet a főpap unokaöccse, a török elleni háborúkban résztvevő II. György kapta 1697-ben I. Lipóttól. A XVIII. sz. első felében a nemzetség meglehetősen szerteágazott, de 1777-re Széchényi Ferenc maradt az egyedüli férfiörökös, így a birtok újra egy kézben koncentrálódott. Ferenc nagyjából 230 ezer kat. hold egyedüli birtokosa volt.
Sopronban és Nagyszombaton a jezsuiták iskolájában kezdte tanulmányait, majd más nemes ifjakhoz hasonlóan Széchényi is a bécsi, Mária Terézia által alapított Theresianumban töltötte iskolaéveit. Az 1772-1774 között itt töltött évek, az intézet szellemisége, tanárai, tanulótársai meghatározó hatással voltak a gróf gondolkodására, kialakult műveltségére és egész pályafutására. Itt sajátította el a korszerű jogi, politikai és államtudományi ismereteket, valamint itt szerezte könyvtártudományi és bibliofil ismereteit is. Széchényi könyvtára és hungarikum gyűjteménye alapeszméinek egyik forrása is innen eredeztethető. Tanulmányai mellett itt tökéletesítette magyar tudását, köteleződött el a felvilágosodás eszméivel. Bécsben találkozott a kor jeles régészeivel és érmeszakértőivel, az ő hatásukra kezdett el tudatosan foglalkozni a műgyűjtéssel. Már itt a közjó szolgálatát tűzte ki életcéljául.
Tanulmányait követően pedig - ugyancsak a „szokásos” utat járva - közhivatalnoki pályára lépett. II. József országlásának első éveiben rokonszenvvel fordult a reformok felé. A család hagyományos uralkodóhűsége mellett felvilágosult szellemisége, jobbító szándéka szerencsésen találkozott II. Józsefnek a Habsburg Birodalmat modernizálni kívánó törekvéseivel. 1776. december 12-étől a kőszegi kerületi tábla ülnöke, 1783. augusztus 17-étől a báni tábla elnöke és egyben a horvát bán helyettese. II. József uralkodása alatt több vármegye főispáni helytartója és királyi biztosa. 1785. március 9-én valóságos belső titkos tanácsosi címet nyert és április 18-án pécsi kerületi királyi biztos valamint Somogy, Baranya, Verőce és Szerém vármegyék adminisztrátora lett.
1777. augusztus 17-én Kópházán pápai engedéllyel feleségül vette tolnai Festetics Julianna grófnőt, a két évvel korábban tragikus vadászbaleset után elhunyt testvére, József özvegyét. A házasságból hat gyermek született, közülük három fiú- és két leánygyermek érte meg a felnőttkort.
Ferenc József Magyarország és Erdély germanizálását és a nemzet rendi alkotmányának megsemmisítését célzó rendeletei miatt Széchényi minden tisztségéről lemondva visszavonult. Az uralkodó haláláig birtokain élt, illetve beutazta Nyugat-Európát. Bár a „hungaricumok” már korábban is érdekelték, igazi műgyűjtővé csak ekkor vált. Válogatott magyar nyelvű és magyarországi vonatkozású könyvekkel már korábban is rendelkezett, de ezután már tudatosan vásárolt érmeket, térképeket, kéziratokat. Az 1770-es évektől kezdve tudatosan gyűjtötte a Magyarországra és a magyarságra vonatkozó nyomtatványokat, kéziratokat, térképeket, érméket, és gyarapította a horpácsi, majd a nagycenki kastélyban elhelyezett családi könyvtárát.
Belgiumban és Angliában fontos tapasztalatokat szerzett a Magyarországon ekkor még hiányzó könyvtárak és egyéb kulturális alapintézmények terén. Mindeközben megkezdte saját gyűjteményeinek szakszerű katalogizálását. Az így keletkezett 1800 lapnyi, három kötetes anyag komoly nemzetközi elismerést hozott számára. A gróf pedig nem csak gyűjtötte, hanem olvasta is a könyveket. Nem véletlen, hogy élete során jénai és göttingeni mellett 1812-ben a bécsi tudományos társaság is tagjai közé fogadta.
Úgy gondolta, hogy a császári, királyi, főúri magánkönyvtárak ideje lejárt, szükség lenne nyilvános közgyűjteményekre. Hiszen az írott kultúra örökségét csak így lehet tovább hagyományozni az utókorra. Széchényi meggyőződése az volt: nemzeti király, nemzeti kultúra, nemzeti gyűjtemény. Az ő korában Hunyadi Mátyás és világhírű könyvtára, a Bibliotheca Corviniana volt a kultúra szimbóluma. Úgy látta, Mátyás halála után könyvtárának széthullása az ország széthullását is maga után vonta.
1790-ben ismét közhivatalnok lett, s jelentős reformjavaslatokat tett az országgyűlésen a nemesi adózás, a parasztkérdés megoldása érdekében; ezekkel érthetően nem aratott sikert saját társadalmi osztálya körében. Szót emelt a magyar nyelv hivatalossá tételéért és a szabad vallásgyakorlásért is. II. Lipót küldöttjeként Nápolyban is járt, hogy a nápolyi királynak a koronázási emlékérmet átadja.
1792-ben megkapta a Szent Januárius-rendet, majd ismét visszavonult a közélettől. Csak 1798. áprilisában lett Somogy vármegye főispánja, beiktatása július 4-én történt. Királyi biztosként irányította a Dráva és a Duna szabályozását. 1799. október 1-jén a Hétszemélyes Tábla bírája és helyettes elnöke volt, 1799-ben lett főkamarásmester, 1800-tól országbíró-helyettes, 1807-tól Vas vármegye adminisztrátoraként dolgozott. 1808-ban megkapta az Aranygyapjas rendet, ekkorra már szembefordult fiatalkora liberalizmusával.
A művészetet és a tudományt jelentős összegekkel támogatta, Batsányi, Csokonai, Kazinczy, Révai Miklós, Verseghy Ferenc, Hajnóczy József, Tessedik Sámuel voltak pártfogoltjai között. Hajnóczy Széchényi Ferenc titkára volt, a jakobinusok peréig otthont is adott neki az arisztokrata. Az összeesküvés leleplezésekor Széchényi is figyelmeztetést kapott: jó lesz, ha felhagy a szabadkőműves kapcsolatokkal.
"Széchényi Ferenc tudta, hogy egy gyűjteményt két dolog menthet meg a szétszóratástól és biztosíthatja további fejlődését: ha állományát nyomtatott katalógusban közzéteszik és megteremtik azokat, az intézményi feltételeket, amelyek a gyűjteményt minden esetlegességtől függetlenítik.” Ennek szellemében 1802. őszén a felvilágosult szellemű gróf úgy döntött: „édes hazámnak és a közösségnek hasznára és javára mindörökre és visszavonhatatlanul adományozom, átadom és átruházom”. Széchényi felségfolyamodványban kérte a bécsi Magyar Kancellárián keresztül I. Ferenc királyt, hogy gyűjteményét, a Gróf Széchényi Család Magyar Könyvtára néven felajánlhassa a nemzet javára.
1802. november 25-i dátummal elképesztően értékes és hatalmas, a kor legnagyobb európai gyűjteményeivel összemérhető nagyságú kollekciót adományozott a nemzetnek. A korabeli dokumentumok adatai szerint Széchényi gróf mintegy 11 884 nyomtatványból, 15 000 kötet könyvből és 1152 kéziratból álló gyűjteménye 32 ládába csomagolva 111 mázsát nyomot. Ezt a hatalmas anyagot később cenki gyűjteményének 6000 rézmetszetével és 9206 kötet könyvével egészítette ki. Mindezek előtt elkészítette a leendő könyvtár katalógusát is, a maga költségén kinyomatta, majd belőle egy-egy példányt a külföldi uralkodóknak, a külföldi tudományos intézeteknek, valamint hazai és külföldi tudósoknak is megküldött. Így adta hírül országnak, világnak az országos könyvtár megalapítását. A neves kortársaktól érkező válaszleveleket, mint „díszes emlékjeleket” az utókor számára tudatosan összegyűjtötte. Ezt a dátumot tekintjük az Országos Széchényi Könyvtár és A Magyar Nemzeti Múzeum megalapítási évének is. Bár az új intézmény az alapítólevélben változó nevekkel szerepelt (Nemzeti Könyvtár, Országos Múzeum, Nemzeti Múzeum), a kor fogalmai szerint Széchényi gróf a magyar nemzeti könyvtárat alapította meg - ám kezdettől fogva azzal a lehetőséggel, hogy adományaival „egy fölállitandó nemzeti muzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta”.
A gyűjteményt először a pesti pálos kolostor könyvtártermében, majd a pálos templom túloldalán álló, egykori egyetemi épületben helyezték el. Széchényi 1803. decemberében személyesen adta át a könyvtárat József nádornak. József nádor főherceg, aki maga is műgyűjtő volt, a könyvtár létrejötte után határozta el, hogy Róma, Milánó, Szentpétervár, Berlin, Drezda és Bécs mintáját követve, élére áll a kezdeményezésnek, amely egy magyar nemzeti múzeum létrejöttét szorgalmazta. 1808-ban létre is jött az intézmény. Széchényi bőkezű adományaiért és szolgálatainak elismeréséül érdemeit az országgyűlés 1807-ben - a XXIV. törvénycikkben - törvényben örökítette meg. A debreceni városi tanács így írt Széchényinek 1807-ben kelt levelében: „Excellenciád nyitott utat, sőt szárnyakat készített kedves Hazánkfiainak, hogy a Tudományok egén más Nemzetekkel vetélkedve repülhessenek”.
I. Ferenc király a magyar alkotmányt is fenyegetve országgyűlés nélkül akart uralkodni, 1811-ben Széchényi - betegségére hivatkozva - újra letette összes hivatalát, visszavonult a magánéletbe és attól fogva családjának élt. Ennek érdekében tett nagyszerű intézkedése a három fia számára alakított három hitbizomány: a segesdi (Somogy vármegye), iváni (Sopron vármegye) és pölöskei (Zala vármegye), de amellett folyton élénk figyelemmel kísérte hazájának és a Magyar Nemzeti Múzeumnak sorsát, melyről ezután sem feledkezett meg, így kinyomatta a könyvtár későbbi gyarapodásának katalógusát. 1818-ban előbbi adományát egy újabbal egészítette ki, a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta soproni könyvtárát is, mely nagyobbrészt klasszikusokból és külföldi érdekű művekből (5086 mű, 9206 kötet) és 6000 darab rézmetszetből és földabroszból állott.
A politikai szerepvállalásától időlegesen visszavonulva a kultúra-, irodalom- és tudománypártolás került figyelme középpontjába. Ő maga is alkotott, különösen az irodalom, a szónoklat és a zene területein. Olyan nagyságok dicsérték költeményeit, mint Kazinczy Ferenc vagy Forgách Miklós. Kitűnően zongorázott, maga is számos dal szerzője, kastélyában zenekart tartott, és több zeneszerzőt is pártfogolt.
Széchényi Ferenc élete végén a politikai reakció erősödése miatt egyre depressziósabb lett, és a vallásos miszticizmus befolyása alá került. A nagy mecénás és adományozó fia, gróf Széchenyi István visszaemlékezései szerint az apa másfél évi betegeskedés után 1820. december 13-án „a nemzet jövője felett kétségbeesve, reménytelenül szállt sírjába”. A metternichi rendből kiábrándultan és leverten fejezte be földi pályáját, mely során páratlan nagylelkűségével fényévekkel repítette előre a magyar közművelődés állapotát. Hamvait december 18-án végakaratának megfelelően minden pompa és halotti beszéd nélkül, család körben helyezték a nagycenki családi kriptába.
„Az utolsó napjaiban magyar nyelven készített végrendeletében éppúgy megemlékezik a könyvtár sorsáról, mint legutolsó szolgáiról: Kedves gyermekeimtől is végbúcsút vévén, kérem őket, hogy jó anyjokhoz engedelmesek maradjanak, öreg napjaiban ápolgassák, boldogságukra czélozó feláldozását szeretettel és tisztelő szolgálatjokkal meghálálják, magok között szeretettel és segítséggel, királyokhoz és hazájokhoz hívséggel és szíves áldozásokkal, az alatta valóikkal igazságosan és kegyesen, születésekhez képest illendően, szegényekhez, özvegyekhez és árvákhoz mindenkor kész bőkezűséggel, és minden egyéb felebarátjaihoz tartozó igaz szívességgel éljenek, és ezeknek bételjesítésére atyai áldásomat vévén, kérem őket még arra is, hogy ha példám által, vagy vélek töltött életem napjai között valamiben megbotránkoztattak volna, azt megbocsássák, és azoknak Istenem előtt leendő eltörléséért is imádkozzanak.”
A gróf nem csak közszereplőként, de családapaként is magasztos elveket vallott a nemzettel kapcsolatban, amit mindennél jobban megmutat, hogy öt gyermeke közül az egyik - István - később a haza és haladás szolgálatában a „legnagyobb magyarrá” lépett elő.
Az általa alapított intézmények mind a mai napig működnek, és a magyar nemzet, amelynek felemelkedéséért munkálkodott, s amelyért annyi aggodalom emésztette, kétszáz esztendő múltán sem felejti alakját. Szobra a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében áll. Nevét terek, utcák, iskolák viselik az országban. Csokonai Vitéz Mihály ezt írta róla: „Az a három ország áldja és tiszteli / Magyarország pedig az égig emeli. / Erdély csodálkozva hirdeti s hálával / Miket tesz a magyar literatúrával."
A nemzet legjelentősebb könyvtára ma is az ő nevét viseli.