Széchényi Ferenc

„Hogy törekvéseim a Hazai Literaturának elé-mozdítására nékem is gyakran nehézséget szerez, de … azért még állandóul se fáradságomat, se költségemet kémélvén fel tett tárgyom után sietek.”



Gróf sárvár-felsővidéki Széchényi Ferenc (Széplak, 1754. április 29. - Bécs, 1820. december 13.) fényes politikusi, hivatalnoki pályát befutott országos jelentőségű politikus. Roppant bőkezű adományozásairól híres. Ő szerzi meg a „Sárvári és felsővidéki" előnevet. Somogy vármegye főispánja, királyi főkamarásmester, aranygyapjas lovag, királyi küldött és biztos, Széchenyi István édesapja.

1754. április 28-án született Fertőszéplakon gróf sárvár-felsővidéki Széchényi Zsigmond huszárkapitány, császári-királyi kamarás és cziráki és gróf dénesfalvi Cziráky Mária hatodik gyermekeként.

A Széchényi család Nógrád megyéből származik, nevét Szécsény mezővárosról eredezteti. A család két é-vel írta a nevét, ezen Széchenyi István változtatott, így az ő illetve leszármazottai nevét mindig é-e-vel írjuk, a többi családtagét viszont két é-vel. A nem túl régi múltra visszatekintő család első kiemelkedő alakja - a családi vagyon megalapozója - Széchényi György (1592-1695) volt. Viszonylag későn induló papi pályán futott be hatalmas karriert. 33 évesen lépett a papnevelő intézetbe, 39 évesen plébános majd kanonok, később pécsi, veszprémi, győri püspök. 1675-től kalocsai érsek, 1685-ben pedig elfoglalhatta a magyar katolikus egyház hierarchiájának csúcsát jelentő esztergomi érseki-prímási széket. Tíz éven át töltötte be ezt a magas tisztséget, 103 éves korában halt meg. Hosszú élete során hatalmas vagyont gyűjtött. Birtokainak nagyságát 400 ezer kat. holdra becsülték. A magyar grófi címet a főpap unokaöccse, Ferenc dédapja, II. György kapta 1697-ben I. Lipóttól. A XVIII. sz. első felében a nemzetség meglehetősen szerteágazott, de 1777-re Széchényi Ferenc maradt az egyedüli férfiörökös, így a birtok újra egy kézben koncentrálódott. Ferenc nagyjából 230 ezer kat. hold egyedüli birtokosa volt.

Sopronban és Nagyszombaton a jezsuiták iskolájában kezdte tanulmányait, majd más nemes ifjakhoz hasonlóan Széchényi is a bécsi Theresianumban töltötte iskolaéveit. Itt találkozott a kor jeles régészeivel és érmeszakértőivel, az ő hatásukra kezdett műgyűjtéssel foglalkozni. Tanulmányait követően pedig - ugyancsak a „szokásos” utat járva - közhivatalnoki pályára lépett.

II. József országlásának első éveiben rokonszenvvel fordult a reformok felé, ennek köszönhetően több vármegyében is királyi biztosi állást nyert. 1776. december 12-étől a kőszegi kerületi tábla ülnöke, 1783. augusztus 17-étől a báni tábla elnöke és egyben a horvát bán helyettese. II. József uralkodása alatt több vármegye főispáni helytartója és királyi biztosa. 1785. március 9-én valóságos belső titkos tanácsosi címet nyert és április 18-án pécsi kerületi királyi biztos valamint Somogy, Baranya, Verőce és Szerém vármegyék adminisztrátora lett.

1777. augusztus 17-én Kópházán feleségül vette tolnai Festetics Julianna grófnőt, gróf Festetics Pál és Bossányi Júlia grófnő leányát, a két évvel korábban elhunyt testvére özvegyét. A házasságból hat gyermek született, közülük három fiú- és két leánygyermek érte meg a felnőttkort.

Széchényi Ferenc gróf Johann Ender olajfestményén
Széchényi Ferenc gróf Johann Ender olajfestményén

Amikor a kalapos király egymás után adta ki azon rendeleteit, amelyek célja Magyarország és Erdély germanizálása és a nemzet rendi alkotmányának megsemmisítése volt, Széchényi nem akart céljainak eszköze lenni, ezért minden tisztségéről lemondott és a magánéletbe vonult vissza, és az uralkodó haláláig birtokain élt, illetve beutazta Nyugat-Európát. Belgiumban és Angliában szerzett fontos tapasztalatokat, különösen a könyvtárak és egyéb kulturális alapintézmények terén, amelyek Magyarországon hiányoztak.

1790-ben ismét közhivatalnok lett, s jelentős reformjavaslatokat tett az országgyűlésen a nemesi adózás, a parasztkérdés megoldása érdekében; ezekkel érthetően nem aratott sikert saját társadalmi osztálya körében. Szót emelt a magyar nyelv hivatalossá tételéért és a szabad vallásgyakorlásért is. II. Lipót küldöttjeként Nápolyban is járt, hogy a nápolyi királynak a koronázási emlékérmet átadja.

1792-ben megkapta a Szent Januárius-rendet, majd ismét visszavonult a közélettől. Csak 1798. áprilisában lett Somogy vármegye főispánja, beiktatása július 4-én történt. Királyi biztosként irányította a Dráva és a Duna szabályozását. 1799. október 1-jén a Hétszemélyes Tábla bírája és helyettes elnöke volt, 1799-ben lett főkamarásmester, 1800-tól országbíró-helyettes, 1807-tól Vas vármegye adminisztrátoraként dolgozott. 1808-ban megkapta az Aranygyapjas rendet, ekkorra már szembefordult fiatalkora liberalizmusával.

A művészetet és a tudományt jelentős összegekkel támogatta, Batsányi, Csokonai, Kazinczy, Révai Miklós, Verseghy Ferenc, Hajnóczy József, Tessedik Sámuel voltak pártfogoltjai között. Hajnóczy Széchényi Ferenc titkára volt, a jakobinusok peréig otthont is adott neki az arisztokrata. Az összeesküvés leleplezésekor Széchényi is figyelmeztetést kapott: jó lesz, ha felhagy a szabadkőműves kapcsolatokkal.

Már fiatal korától gyűjtötte a hungaricumokat, a magyar nyelvű és vonatkozású könyveket és egyéb kiadványokat. Nagy gonddal rendezett katalógust is készített a gyűjteményeknek, ezek révén lett tagja a göttingeni, a jénai, a bécsi, a belga tudományos társaságoknak. De a gróf nem csak gyűjtötte, olvasta is a könyveket. Nem véletlen, hogy élete során Jéna és Göttingen mellett 1812-ben a bécsi tudományos társaság is tagjai közé fogadta.

1802-ben a nemzetnek ajándékozta nagycenki magyar könyv-, metszet-, térkép-, érme-, nyomtatvány- és kéziratgyűjteményét, ezzel megalapítva az Országos Széchényi Könyvtár elődjét. Erről részletesen A Magyar Nemzeti Múzeum megalapítása oldalon olvashatunk.

Adományának emlékét az országgyűlés 1807-ben - a XXIV. törvénycikkben - törvényben örökítette meg:

„A 1802. november 25-i dátummal 11 884 nyomtatványból, 15 000 kötet könyvből és 1152 kéziratból álló gyűjteményét a magyar nemzetnek adományozta, amit később cenki gyűjteményének 6000 rézmetszetével és 9206 kötet könyvével egészített ki. Azonban mindezek előtt elkészítette a leendő könyvtár katalógusát is, ezt a maga költségén kinyomatta, majd belőle egy-egy példányt a külföldi uralkodóknak, a külföldi tudományos intézeteknek, valamint hazai és külföldi tudósoknak is megküldött. Ezt a dátumot tekintjük az Országos Széchényi Könyvtár és Magyar Nemzeti Múzeum megalapítási évének is. Később József nádor indítványozta a Magyar Nemzeti Múzeum, mint a magyar vonatkozások gyűjteményének létrehozását, amelyhez hozzátartozna a Széchényi Ferenc által 1802-ben megalapított Nemzeti Könyvtár is. 1808-ban létre is jött az intézmény. Bőkezű adományaiért és szolgálatainak elismeréséért érdemeit 1807-ben az országgyűlés törvénybe iktatta.

I. Ferenc király a magyar alkotmányt is fenyegetve országgyűlés nélkül akart uralkodni, 1811-ben Széchényi - betegségére hivatkozva - újra letette összes hivatalát, visszavonult a magánéletbe és attól fogva családjának élt. Ennek érdekében tett nagyszerű intézkedése a három fia számára alakított három hitbizomány: a segesdi (Somogy vármegye), iváni (Sopron vármegye) és pölöskei (Zala vármegye), de amellett folyton élénk figyelemmel kísérte hazájának és a Magyar Nemzeti Múzeumnak sorsát, melyről ezután sem feledkezett meg, így kinyomatta a könyvtár későbbi gyarapodásának katalógusát. 1818-ban előbbi adományát egy újabbal egészítette ki, odaajándékozván a Magyar Nemzeti Múzeumnak soproni könyvtárát is, mely nagyobbrészt klasszikusokból és külföldi érdekű művekből (5086 mű, 9206 kötet) és 6000 darab rézmetszetből és földabroszból állott.

Szechenyi-mauzoleum
Szechenyi-mauzoleum

A nagy mecénás és adományozó fia, - a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István, aki a nemzet javainak gyarapítását illetően édesapja méltó örökösének bizonyult - visszaemlékezései szerint a metternichi rendből kiábrándulva és leverten - 1820. december 13-án „a nemzet jövője felett kétségbeesve, reménytelenül szállt sírjába”, fejezte be földi pályáját, mely során páratlan nagylelkűségével fényévekkel repítette előre a magyar közművelődés állapotát. Hamvait december 18-án végakaratának megfelelően minden pompa és halotti beszéd nélkül, család körben helyezték a nagycenki családi kriptába. Az utolsó napjaiban magyar nyelven készített végrendeletében éppúgy megemlékezik a könyvtár sorsáról, mint legutolsó szolgáiról: „Kedves gyermekeimtől is végbúcsút vévén, kérem őket, hogy jó anyjokhoz engedelmesek maradjanak, öreg napjaiban ápolgassák, boldogságukra czélozó feláldozását szeretettel és tisztelő szolgálatjokkal meghálálják, magok között szeretettel és segítséggel, királyokhoz és hazájokhoz hívséggel és szíves áldozásokkal, az alatta valóikkal igazságosan és kegyesen, születésekhez képest illendően, szegényekhez, özvegyekhez és árvákhoz mindenkor kész bőkezűséggel, és minden egyéb felebarátjaihoz tartozó igaz szívességgel éljenek, és ezeknek bételjesítésére atyai áldásomat vévén, kérem őket még arra is, hogy ha példám által, vagy vélek töltött életem napjai között valamiben megbotránkozatattak volna, azt megbocsássák, és azoknak Istenem előtt leendő eltörléséért is imádkozzanak.”

A gróf nem csak közszereplőként, de családapaként is magasztos elveket vallott a nemzettel kapcsolatban, amit mindennél jobban megmutat, hogy öt gyermeke közül az egyik - István - később a haza és haladás szolgálatában a „legnagyobb magyarrá” lépett elő.

A nemzet legjelentősebb könyvtára ma is az ő nevét viseli.