Steindl Imre, az Országház tervezője

Steindl Imre 1896-ban Erdélyi Mór felvételén
Steindl Imre 1896-ban Erdélyi Mór felvételén

„Én az új országháznál új stílust nem akartam teremteni, mert kőbe alkalmazható építészeti formáink nemzeties jellegének nyoma sincs sehol s egy ilyen századokra szóló monumentális épületet ephemer részletekkel kezelhettem, hanem igenis arra törekedtem, hogy a középkornak a remek stílusába szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet mindenkor okvetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be. E czélból eddig létező síkdíszítményeink összes motívumait, falfelületek, boltfelületek, stb díszítésére a góth stílus szellemében használtam fel, hazánk flóráját, mezőink, erdőink és rónáink növényzetét, annak formáit pedig többé kevésbé stilizálva alkalmaztam, így például építészeti tagozatoknál, mint amilyenek a fejezetek, eltértem a góth stílus szigorú modorától, nevezetesen az építészetben annyiszor alkalmazott acanthus levelet saját felfogásom szerint kezeltettem a szobrász által a kivel felfogásomat szerencsésen megértetnem sikerült is.”




Steindl Imre (Pest, 1839. október 29. - Budapest, 1902. augusztus 31.): építész, műegyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Követője kora stílusának, a romantikus életszemléletben gyökerező historizmusnak.

Steindl Imre iparos-kézműves családban született 1839. október 29-én Pesten. Asztalos és ácsmester nagyapja Ausztriából vándorolt Hatvanba, majd 1790-ben Pestre, ahol a Városi Színház építkezésén dolgozott. A nagyapa, Johann Steindl idősebbik fia is asztalos lett. A reformkor egyik kiemelkedő mestereként részt vett a régi Vigadó berendezésében és kiállításokon is szerepelt. Apja, Steindl Károly (1802-1886) jó nevű ékszerész volt a Kígyó utcában, édesanyja Wagner Rozina (1808-1876). Nagyapja és nagybátyja jeles asztalosok voltak.

Az Új Városháza végleges neoreneszánsz változata
Az Új Városháza végleges neoreneszánsz változata

Középiskolai tanulmányait s belvárosi főreáliskolában végezte. A középiskola befejezése után a budai Josepf Polytechnikumban folytatta tanulmányait. Az ekkor még német tannyelvű intézményben általános műszaki ismereteket szerzett. Innen a bécsi Képzőművészeti Akadémiára került, ahol korának legjobb építésztanáránál - Schmidt Frigyesnél - volt növendék. Az akadémiát kitűnő minősítéssel végezte el és több díjat is nyert.

Tanulmányai után a Rajna mentén, majd Franciaországban műemlékek tanulmányozásába kezdett. Hazatérve 1869-től a József Politechnikum tanára lett. Egy hosszú, 33 éves tanári pályafutás indult el ekkor. Ebben az időszakban alakult át a politechnikum műegyetemmé és épült ki az építészképzés, nem utolsósorban Steindl tanári tevékenységének köszönhetően.

Az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék vezetőjeként tanítványaival éveken át felmérte az ország műemlékeit. Ötszáz rajzzal illusztrálta jegyzeteit. Az így szerzett széleskörű tapasztalatai alapozták meg kiemelkedően gazdag restaurátori tevékenységét. Kezdettől (1872) fogva részt vett a Műemlékek Országos Bizottságának munkájában, és tagja volt a Budavári Főtemplom (Mátyás-templom) építőtestületének is. Hírneve, kitüntetéseinek száma egyre nőtt. Díjakat kapott a bécsi és a párizsi világkiállításon. Elnyerte a francia akadémia érmet, itthon pedig a Ferenc József rend lovagkeresztjét.

Bronz mellszobra Stróbl Alajos alkotása
Bronz mellszobra Stróbl Alajos alkotása

AZ 1870-es években két tervpályázaton is részt vett, a Reichstag pályázatán dicséretet nyert (az itt szerzett tapasztalatait jól tudta aztán hasznosítani a magyar Parlament tervezésénél), az Operaház pályázatára való meghívása pedig azt jelzi, hogy Magyarországon már ekkor a legjobb építészek között tartották számon.

Steindl tevékenységének is nagyon hangsúlyos részét képezték a műemléki rekonstrukciók. Az első ilyen munkája a vajdahunyadi vár helyreállítása volt. Alapító tagja volt a Műemlékek Ideiglenes Bizottságának, amely 1882-től Műemlékek Országos Bizottsága néven működött tovább.

1877-ben bízták meg a kassai dóm restaurálásával. A felújításból nagyszabású átépítés lett, ami végül két és fél évtizedig tartott. Ugyancsak jelentős munkája volt a bártfai és a máriafalvi templom helyreállítása.

Budapesten számos épület tervezése fűződik a nevéhez. A leghíresebb az Országház, de nevezetes a Fővárosi Közgyűlés ülésterme, az Új Városháza (Váci utca 62-64.), az erzsébetvárosi Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom (Rózsák tere), a Műegyetem néhány épülete (Múzeum krt. 6-8.) is, hogy csak néhányat említsünk. A tervezésen kívül jelentős feladata volt Schulek Frigyessel közösen Vajdahunyad várának helyrehozatala.

1880-ban kezdődtek el a Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola új épület-együttesének munkálatai. Minden bizonnyal közel állt e munka Steindl Imre szívéhez, hiszen maga is a Rottenbiller utcában lakott. Az építkezés olyan gyors ütemben haladt, hogy a következő évben az iskola már be is költözhetett. Részletes beszámolót olvashatunk az új campusról Kotlán Sándor tollából, és további adalékokat találunk a Kar honlapján. Ritka szerencse, hogy a Zsolnay kerámiákkal, Róth Miksa üvegablakokkal díszített neoreneszánsz épületek ma is eredeti funkciójukat szolgálják. Körülöttük a park valóságos kis "őskertté" fejlődött, amely méltó helye az állatorvosképzés jeles személyiségeit ábrázoló szobroknak.

Az Országház főlépcsőjének vázlata, Steindl Imre és Foerk Ernő terve
Az Országház főlépcsőjének vázlata, Steindl Imre és Foerk Ernő terve

Az 1882-ben az Országház építésére kiírt rangos tervpályázaton a 19 benyújtott pályamű közül Steindl Imre műegyetemi tanár negyedmagával megosztott első díjat kapott. A tizenkilenc pályázó között volt többek között a kor olyan neves építésze, mint Hauszmann Alajos, Schikedanz Albert és Otto Wagner is. A historizáló eklektika jegyében született győztes munka és annak tervezője pillanatok alatt heves támadások kereszttüzébe került: kritizálták az épület gigászi nagyságát, neogótikus elemeit, belső ornamentikájának ízléstelenségét. A kor leghatalmasabb beruházását jelentő Országházat ért támadásokkal szemben Steindl az akadémiai székfoglalójában a következőképpen védekezett: „Én az Új Országházzal új stílust nem akartam teremteni, mert kőbe alkalmazható építészeti formáink nemzeties jellegének nyoma sincs sehol, s egy ilyen századokra szóló monumentális épületet ephemer részletekkel nem kezelhettem, hanem igenis arra törekedtem, hogy a középkornak e remek stílusába szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet mindenkor okvetetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be. E célból eddig létező síkdíszítményeink összes motívumait, falfelületek stb. díszítésére góth stílus szellemében használtam fel hazánk flóráját, mezőink, erdőink és rónáink növényzetét, annak formáit pedig többé-kevésbé stilizálva alkalmaztam...”

Az Országház mellett Steindl másik főműve a Szt. Erzsébet templom a Rózsák terén. A pályázatot az épületre 1889 őszén írták ki, amikor a Parlament építése tulajdonképpen Steindl minden energiáját lekötötte, de ennek ellenére nagy lendülettel fogott a munkához, hiszen egy templom felépítése a középkori építőműhelyek szellemiségét követni kívánó mester számára a legszebb feladatnak számított.

Sírja a Kerepesi temetőben
Sírja a Kerepesi temetőben

A rosszindulatú kritika és irigy akadékoskodás ellenére, 8 éves csúszással és az előirányzott költségek kétszereséért, de elkészült az Országház. Steindl Imre művét teljes pompájában azonban már nem láthatta, mert 1902. augusztus 31-én, 63 éves korában elhunyt. Sírja a Kerepesi úti temetőben található. Halála után öt héttel avatták fel az Országházat. Ezután a részletmunkák még két évig tartottak. Tanítványai meleg szívét, kedvességét dicsérték. Még kritikusai is tisztelték szorgalmát és mesterségbeli tudását. Néhány év alatt azonban megfeledkeztek róla. Emlékét csak a követőiből alakult Steindl céh ápolta. Steindl Imre halálának 110. évfordulóján a Magyar Építőművészek Szövetsége az Országház főrendi termében emlékezett meg a Nagymesterről ünnepi ülésén.

Steindl Imre emlékét egy ideig gondosan ápolták. Még életében, 1891-ben szerveződött körülötte egy társaság az Országházon dolgozó művészekből, iparosokból, ami aztán 1905-ben Alpár Ignác elnöksége alatt született újjá. Halálának 25. évfordulóján az Országházban emlékeztek meg róla, 1963-ban pedig egy utca kapta meg a nevét a Parlament közelében.