- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Októberi jeles napok
- Stein Aurél
Stein Aurél
„Jó sorsomnak és az indiai hatóságok rokonszenves megértésének köszönhetem, hogy negyvenegy éves indiai szolgálatom alatt alkalmam nyílt Legbelső Ázsia legnagyobb részének kutatására és India északnyugati határszéle mentén véges végig bejárhattam azt a földet, amelynek történelmi múltja kora ifjúságom óta oly hatalmas erővel vonzott és csalogatott. Ezek a régészeti és földrajzi utazások végigvezettek Kína nyugati tájaitól Közép-Ázsia túlsó széléig s a hófödte Pámíroktól le a Arab-tenger sivár partvidékén „ikhtiofagosz” népeihez.”
„Stein fölfedezéseket tesz, mert mindig tudja, hogy hol s mit keres.” (Emil Senart)
„Túllátott az őt körülvevő pusztaságon, és évezredek történetét, hatalmas kultúrákat, masírozó seregeket, zarándokló szerzeteseket, képzett művészeket és mesterembereket, utazó diplomatákat, kínai hercegnőket, buddhista írnokokat, nomád harcosokat és útonállókat látott. Képzelete benépesítette a tájat, s ez a képzelőerő az általa „topográfiai tudatosságnak” hívott látásmóddal párosulva fáradhatatlan kíváncsisággal vitte előre.” (Susan Whitfield)
Stein Aurél, Sir Aurél Stein (Pest, 1862. november 26. - Kabul, Afganisztán, 1943. október 28.): Belső-Ázsia világhírű kutatója, régész, nyelvész, az MTA kültagja (1895). Azon magyar tudósok közé tartozott, akinek kutatásai egy olyan tanítást tesznek számunkra megragadhatóvá, személyessé és közelivé, amely a világon egyedülálló.
Stein Márk Aurél 1862. november 26-án látta meg a napvilágot Pesten Stein Náthán és Hirschler Anna harmadik gyermekeként művelt és gazdag, asszimilált zsidó családban. Őt már evangélikus vallásúnak keresztelték, keresztneveit a nagy római császár, Marcus Aurelius tiszteletére kapta.
Szülei korán elhunytak. Taníttatásáról a nála csaknem két évtizeddel idősebb bátyja és anyai nagybátyja, Hirschler Ignác gondoskodtak. Nevelésében, gondolkodás és látásmódjának kialakulásában a legnagyobb szerepet Hirschler Ignác szemészorvos, a magyarországi szemészet megalapítója játszotta, aki révén már fiatalon kapcsolatban állhatott a magyar szellemi élet legkiválóbb képviselőivel.
Iskolai tanulmányait Budapesten kezdte, majd tízévesen Drezdában folytatta. Itt ébredt fel érdeklődése a földrajz és a történelem kutatása iránt, miközben a németen kívül angolul és franciául is megtanult. 1879-ben érettségizett a pesti evangélikus gimnáziumban. Már ebben az időben látszott, hogy az átlagosnál sokkal többre hivatott, igen tehetséges ifjú.
Egyetemi tanulmányait - magyar állami ösztöndíjak segítségével - Bécsben, Lipcsében és Tübingenben végezte. Szanszkrit és összehasonlító nyelvészetet tanult, bölcsészdoktorátusát is itt szerezte meg. Később Londonban és Oxfordban képezte tovább magát, ahol 1884-1886 között kutatómunkát is végzett. A britek felismerték tehetségét és bőkezű támogatást ajánlottak neki.
Angliai tanulmányait megszakítva 1885-1886-ban kötelező katonai szolgálatát teljesítve elvégezte a Ludovika Akadémia egyéves önkéntesi tanfolyamát. Itt sajátította el a későbbiekben számára oly nagy jelentőséggel bíró kartográfiai és tereptani ismereteket.
1887-ben avatták bölcsészdoktorrá. Hazai egyetemeken nem talált állást, ezért felhasználva a brit támogatást, Indiába utazott, ahol az oktatás területén, illetve régészeti felügyelőként dolgozott nyugdíjazásáig.
1888-tól az indiai Lahor (ma Pakisztán) Punjab egyetemén lett a szanszkrit nyelv és irodalom tanára. Majd a mohamedán Oriental College igazgatója, Beludzsisztán régészeti felügyelője lett. A következő időszakban Kasmír emlékeit és földrajzát tanulmányozta. Első fontosabb munkája 1894-ben egy régi indiai krónika kiadása volt. Még ebben az évben közreadta a kasmíri maharadzsa hatezer kötetes könyvtárának katalógusát, kivonatolva és magyarázva a szanszkrit nyelvű kéziratokat.
Barátja, Oldham így jellemezte: „Steint mind stúdiumai, mind jelleme kivételes mértékben alkalmassá tették a felfedező tevékenységre. Ritka nyelvi ismeretekkel rendelkezett, s kitűnő emlékezőtehetségével otthonosan mozgott a kutatásaival kapcsolatos összes ismeretanyagban. Értett a tervezéshez, jól tudta beosztani az expedícióhoz szükséges időt, a munkát, a pénzt. Szinte természetfeletti érzéke volt ahhoz, hogy megragadja a térszínnek azokat a jellemzőit, amelyek a népesség vándorlását és megtelepülését befolyásolhatták. Különösen finom érzéke volt a legkülönbözőbb emberekkel való bánásmódhoz. A test és agy fáradhatatlan energiája, a megfigyelés helyessége, a megfigyelések élessége.”
Karavánjaiban mindig az egyetlen európai volt: magára utalva szervező, vezető, orvos, archeológus, geográfus, tolmács, vezető kartográfus egy személyben.” Legszebb éveit a belső-ázsiai Tarim-medence kutatására áldozta: a régi, ragyogó ujgur-török kultúra nyomait kereste az oázisokon vezetett valaha keresztül a Selyemút is. Erre a területre élete során három nagy, sikeres utat is szervezett. Jegyzeteiből, könyveiből megállapítható, milyen körültekintő, alapos munkával készült mindegyik expedícióra. Filológiai, történeti és földrajzi tanulmányok révén az addig hozzáférhető anyag alapján tisztában volt a felkutatandó területekkel.
Első útján a Takla-Makán sivatagban több romvárost kutatott át, ahol a homok épen megőrizte az ősi kultúrák számos emlékét. 1906 és 1908 között 1500 kilométerrel távolabb hatolt, ekkor fedezte fel a nyugati tudomány számára ismeretlen Ezer Buddha barlangtemplomokat Tun Huang mellett. A negyedik század közepétől virágzó buddhista közösség élt itt, melynek tagjai mintegy ezer éven keresztül építették és díszítették a barlangszentélyeket. Ma 492 barlangban 45 ezer négyzetméternyi falfestmény és több mint 2000 stukkó szobor alkotja azt a csodálatos művészeti együttest, melyet a világ legkülönlegesebb buddhista művészeti galériájaként tartanak számon.
1900-ban egy taoista szerzetes felfedezett egy titkos üreget, amelynek bejáratát a 11. században lezárták. A rejtekhely a rendkívüli szárazság következtében több tízezer kéziratot, valamint selyemfestmények kivételes gyűjteményét őrizte meg igen jó állapotban.
1907-ben Stein Aurél volt az első európai, aki a barlangkönyvtár kincseit láthatta. Érdeklődését Lóczy Lajosnak, a barlangokról adott beszámolója keltette fel. Lóczy 1879-ben járt már itt egy magyar, gróf Széchenyi Béla vezette expedíció tagjaként. „Magukkal ragadtak lelkes leírásai az ott látott pompás falfestményekről és sztukko-szobrokról… Ez volt egyik főok, a mi arra indított, hogy expedíczióm útitervét ily messze keleti vidékekre kiterjesszem, be egészen Khínába.”
A siker itt sem maradt el: rábukkant háromezer kínai tekercsre, hatezer kínai kéziratra és több száz selyemfestményre, valamint a világ legrégebbi, i. sz. 868-ból származó, táblanyomtatással készített könyvére is. Stein a szentélyek javítására felajánlott ezüst árán elvihetett 24 láda kéziratot, valamint 5 ládára valót a papír-kötegek közé rejtett festmények közül is. (A kincs nagy része a londoni British Museumban, illetve Delhiben látható.) A Lop-Nor tó vidékén kétezer éves falra, afféle kínai limesre bukkant, amelyet a hunok betörései ellen építettek. De a sikernek nagy ára is volt: a megtett 30 ezer kilométernyi úton visszafelé, Tibet magas hegyei között valamennyi lábujja lefagyott.
1908-ban második expedícióján, folytatva a térképezést a Kuen-Lun főláncán, majd a Takla-Makán sivatagban és a Tarim mentén végzett ásatásokat. 1909 elején visszatért Európába és a Magyar Földrajzi Társaság meghívására Budapesten is előadást tartott. Útjának eredményeit Serindia című ötkötetes művében és The Thousand Buddhas (London, 1921) című munkájában dolgozta fel.
1911-ben India É-Ny-i határán végzett archeológiai kutatásokat, 1912-ben az angol király az Indian Empire-rend Knight Commanderévé nevezte ki. 1913-ban megkezdte harmadik nagy belső-ázsiai kutatóútját, s három év alatt 18 000 km-t járt be: Turkesztántól a Góbi-sivatagig és a Kuen-Lun hegységig. Felfedezte Tunhuang művészeti emlékeit és a bezikliki barlangokat. Expedícióinak eredményeit könyvekben és tudományos publikációkban dolgozta fel. Stein 1926-ban azonosította az Indus mellett a Nagy Sándor által ostromolt, csaknem bevehetetlennek tartott Aornosz erődjét, kapcsolatot keresett Mezopotámia és India civilizációja között, kutatott Iránban és Beludzsisztánban is, Irakban légi felvételeken próbálta azonosítani a római határt.
„Az anyag olyan rendkívüli mennyiségű, hogy a szakemberek tucatjai emberöltőkön át foglalkozhatnak vele anélkül, hogy kimerítenék.” - értékelte Vincent Smith Stein három expedíciójának eredményét.
Az ezt követő évek már nem voltak alkalmasak újabb kutatóutak szervezésére, 1930-as negyedik útján már szinte nem is volt alkalma a tudományos munkára.
1904-től brit állampolgár, 1912-ben lovaggá ütötték. Elnyerte a brit Királyi Földrajzi Társaság arany kutatói érmét. Számos tudományos akadémia és társaság tagja, egyetem díszdoktora. A Magyar Tudományos Akadémiának külső tagja volt, a cambridge-i és oxfordi egyetem díszdoktora. Szülőhazájával élete végéig tartotta a kapcsolatot, többször hazalátogatott, előadásokat tartott. A Magyar Földrajzi Társasági, 1922-ben alapított Lóczy-érmét ő nyerte el elsőnek. Az orientalista Sir Denison Ross Stein Aurélt „két nemzet büszkeségének” nevezte. A tudós a klasszikus nyelveken kívül beszélte a legfontosabb európai, valamint tucatnyi élő és holt ázsiai nyelvet, így a törököt, az arabot, a perzsát és a szanszkritot, embereivel pandzsábi, kasmíri és pastu nyelven társalgott - kínaiul saját szavai szerint nem tudott, mert csak ezer jelet ismert.
Nyolcvanegy évesen kapott engedélyt újabb expedícióra, ennek szervezése közben hunyt el Kabulban 1943. október 26-án. Végrendeletében hatalmas könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta: „Minden könyvemet a Magyar Tudományos Akadémiának adom, hogy csatolja azokat könyvtárához, mint jelét hálás megemlékezésemnek a segítségért, melyet onnan kaptam, mint diák, - és a buzdításért, amelyet nekem, mint tagjának, az Akadémia nyújtott." A könyvek végül 1957-ben érkeztek meg Budapestre. Munkásságának folytatására alapítványt létesített, amelyet a brit Royal Society keretében működő kuratórium gondoz.
Kívánságának megfelelően a kabuli keresztény temetőben helyezték örök nyugalomra. A szertartást anglikán pap vezette. Sírja ma is itt található. Sírfelirata: „Stein Aurél Márk az indiai régészeti kutatások tudós felfedező szakírója. Indiában és Kelet-Turkesztánban, Perzsiában és Irakban tett fáradságos utazásaival szélesítette a tudományos ismereteket. 1862. november 26-án született Budapesten, 1904-ben angol állampolgár lett, 1943. október 26-án Kabulban hunyt el. Mindenki szerette.” A nagy magyar kelet-kutató halálának 60. évfordulója óta magyar felirat is olvasható: „Magyarország felnevelte / Anglia taníttatta / Afganisztán befogadta".
Belső-Ázsia felfedező utazójának nevét világszerte megbecsüléssel emlegetik. Stein Aurél Indiában és Kínában végzett kutatásai nemcsak a földrajztudományt, hanem a régészetet, a művészettörténetet és az orientalisztikát is maradandó mértékkel gazdagította. Könyvtárnyi művét ma is forgatják világhírű egyetemeken. Több Magyarország nagyságú területet térképezett fel elsőként Ázsia szívében. Az érdi szoborparkban mellszobrának felavatásakor Dr. Gábris Gyula, a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára így méltatta: „Földi maradványai ott nyugszanak szeretett Ázsiájában, de ahogy ő időnként vissza-visszatért hosszú élete során szülőföldjére, mert mindig magyarnak tartotta magát, úgy térjen vissza ma is közénk ércbe öntött testi mása, emléket állítva a nagyszerű tudós életének."