Stein Aurél

„Stein fölfedezéseket tesz, mert mindig tudja, hogy hol s mit keres.”


Stein Aurél, Sir Aurél Stein (Pest, 1862. nov. 26. - Kabul, Afganisztán, 1943. okt. 28.): Belső-Ázsia világhírű kutatója, régész, nyelvész, az MTA kültagja (1895).

Stein Márk Aurél Pesten látta meg a napvilágot művelt és gazdag, asszimilált zsidó családban. Őt már evangélikus vallásúnak keresztelték, keresztneveit a filozófus római császár tiszteletére kapta.

Nevelésében, gondolkodás és látásmódjának kialakulásában a legnagyobb szerepet anyai nagybátyja, Hirschler Ignác szemészorvos, a magyarországi szemészet megalapítója játszotta, aki révén már fiatalon kapcsolatban állhatott a magyar szellemi élet legkiválóbb képviselőivel.

Iskolai tanulmányait részben Budapesten, részben Drezdában folytatta, érettségit a pesti evangélikus gimnáziumban tett.

Egyetemi tanulmányait - magyar állami ösztöndíjak segítségével - Bécsben, Lipcsében és Tübingenben végezte. Szanszkrit és összehasonlító nyelvészetet tanult, később Londonban és Oxfordban képezte tovább magát, ahol 1884-1886 között kutatómunkát is végzett. A britek felismerték tehetségét és bőkezű támogatást ajánlottak neki.

1885-1886-ban kötelező katonai szolgálatát teljesítve elvégezte a Ludovika Akadémia egyéves önkéntesi tanfolyamát.

1887-ben avatták bölcsészdoktorrá. Hazai egyetemeken nem talált állást, ezért felhasználva a brit támogatást, Indiába utazott, ahol az oktatás területén, illetve régészeti felügyelőként dolgozott nyugdíjazásáig.

1888-tól az indiai Lahor (ma Pakisztán) Punjab egyetemén lett a szanszkrit nyelv és irodalom tanára. Majd a mohamedán Oriental College igazgatója, Beludzsisztán régészeti felügyelője lett. A következő időszakban Kasmír emlékeit és földrajzát tanulmányozta. Első fontosabb munkája 1894-ben egy régi indiai krónika kiadása volt. Még ebben az évben közreadta a kasmíri maharadzsa hatezer kötetes könyvtárának katalógusát, kivonatolva és magyarázva a szanszkrit nyelvű kéziratokat.

Stein három nagy, sikeres utat is szervezett élete során. Jegyzeteiből, könyveiből megállapítható, milyen körültekintő, alapos munkával készült mindegyik expedícióra. Filológiai, történeti és földrajzi tanulmányok révén mennyire tisztában volt a felkutatandó területekre vonatkozóan az addig hozzáférhető anyaggal.

Karavánjaiban mindig az egyetlen európai volt: magára utalva szervező, vezető, orvos, archeológus, geográfus, tolmács, vezető kartográfus egy személyben.” Legszebb éveit a belső-ázsiai Tarim-medence kutatására áldozta: a régi, ragyogó ujgur- török kultúra nyomait kereste az oázisokon vezetett valaha keresztül a Selyemút is.

Több művében foglalkozott az indoszkíta uralom vallási és művelődésviszonyaival, történelmével, valamint az indo-iráni régi földrajzzal. 1900-tól három nagy expedíciót vezetett Közép-Ázsiába, a Kínát Európával összekötő hajdani Selyemút területére. Első útján a Takla-Makán sivatagban több romvárost kutatott át, ahol a homok épen megőrizte az ősi kultúrák számos emlékét. 1906 és 1908 között 1500 kilométerrel távolabb hatolt, ekkor fedezte fel a nyugati tudomány számára ismeretlen Ezer Buddha barlangtemplomokat Tun Huang mellett. Itt rábukkant háromezer kínai tekercsre, hatezer kínai kéziratra és több száz selyemfestményre, valamint a világ legrégebbi, i. sz. 868-ból származó, táblanyomtatással készített könyvére is. (A 24 ládányi kincs nagy része a londoni British Museumban, illetve Delhiben látható.) A Lop-Nor tó vidékén kétezer éves falra, afféle kínai limesre bukkant, amelyet a hunok betörései ellen építettek. Összesen 30 ezer kilométernyi utat tett meg, visszafelé Tibet magas hegyei között valamennyi lábujja lefagyott.

Mellszobra az érdi Panteonban
Mellszobra az érdi Panteonban

1908-ban második expedícióján, folytatva a. térképezést a Kuen-Lun főláncán, majd a Takla-Makán sivatagban és a Tarim mentén végzett ásatásokat. 1909 elején visszatért Európába és a Magyar Földrajzi Társaság meghívására Budapesten is előadást tartott. Útjának eredményeit Serindia című ötkötetes művében és The Thousand Buddhas (London, 1921) című munkájában dolgozta fel.

1911-ben India É-Ny-i határán végzett archeológiai kutatásokat, 1912-ben az angol király az Indian Empire-rend Knight Commanderévé nevezte ki. 1913-ban megkezdte harmadik nagy belső-ázsiai kutatóútját, s három év alatt 18 000 km-t járt be: Turkesztántól a Góbi-sivatagig és a Kuen-Lun hegységig. Felfedezte Tunhuang művészeti emlékeit és a bezikliki barlangokat. Expedícióinak eredményeit könyvekben és tudományos publikációkban dolgozta fel. Stein 1926-ban azonosította az Indus mellett a Nagy Sándor által ostromolt, csaknem bevehetetlennek tartott Aornosz erődjét, kapcsolatot keresett Mezopotámia és India civilizációja között, kutatott Iránban és Beludzsisztánban is, Irakban légi felvételeken próbálta azonosítani a római határt. Az ezt követő évek már nem voltak alkalmasak újabb kutatóutak szervezésére, 1930-as negyedik útján már szinte nem is volt alkalma a tudományos munkára.

Sírja a kabuli keresztény temetőben
Sírja a kabuli keresztény temetőben

1904-től brit állampolgár, 1912-ben lovaggá ütötték. Számos tudományos akadémia és társaság tagja, egyetem díszdoktora. A Magyar Tudományos Akadémiának külső tagja volt, a cambridge-i és oxfordi egyetem díszdoktora. Szülőhazájával élete végéig tartotta a kapcsolatot, többször hazalátogatott, előadásokat tartott. A Magyar Földrajzi Társasági, 1922-ben alapított Lóczy-érmét ő nyerte el elsőnek. Az orientalista Sir Denison Ross Stein Aurélt „két nemzet büszkeségének” nevezte. A tudós a klasszikus nyelveken kívül beszélte a legfontosabb európai, valamint tucatnyi élő és holt ázsiai nyelvet, így a törököt, az arabot, a perzsát és a szanszkritot, embereivel pandzsábi, kasmíri és pastu nyelven társalgott - kínaiul saját szavai szerint nem tudott, mert csak ezer jelet ismert. Nyolcvanegy évesen kapott engedélyt újabb expedícióra, ennek szervezése közben hunyt el Kabulban 1943. október 26-án. Hatalmas könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta, munkásságának folytatására alapítványt létesített, amelyet a brit Royal Society keretében működő kuratórium gondoz.

Sírja a kabuli keresztény temetőben található. A nagy magyar kelet-kutató halálának 60. évfordulója óta magyar felirat is olvasható: „Magyarország felnevelte / Anglia taníttatta / Afganisztán befogadta"

Belső-Ázsia felfedező utazójának nevét világszerte megbecsüléssel emlegetik. Stein Aurél Indiában és Kínában végzett kutatásai nemcsak a földrajztudományt, hanem a régészetet, a művészettörténetet és az orientalisztikát is maradandó mértékkel gazdagította. Könyvtárnyi művét ma is forgatják világhírű egyetemeken. Több Magyarország nagyságú területet térképezett fel elsőként Ázsia szívében. Az érdi szoborparkban mellszobrának felavatásakor Dr. Gábris Gyula, a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára így méltatta: „Földi maradványai ott nyugszanak szeretett Ázsiájában, de ahogy ő időnként vissza-visszatért hosszú élete során szülőföldjére, mert mindig magyarnak tartotta magát, úgy térjen vissza ma is közénk ércbe öntött testi mása, emléket állítva a nagyszerű tudós életének."