Simándy József

„Soha nem szerep volt, hanem az én ügyem”

„…ő mindenestől Bánkot jelenti egy egész generáció számára. Negyed évszázad művészi érlelődése, tapasztalata, ihlete sűrűsödik ebben az utánozhatatlan zenei és drámai portréban, szövegejtésének és dallamformálásának nemességében, pianóinak választékosságában, szenvedélyének hevületében.” (Kovács János, 1969 Magyar Nemzet)

„Énekelni magának már nem kell tanulnia, csak vigyázni, hogy el ne rontsák…” (Székelyhidy Ferenc)



Simándy József (Kistarcsa, 1916. szeptember 18. - Budapest, 1997. március 4.) Kossuth-díjas magyar operaénekes, főiskolai tanár, érdemes és kiváló művész, Magyarország egyik leghíresebb tenoristája. Hangja és alakja több magyar nemzedék tudatában elválaszthatatlanul összeforrott Erkel Ferenc Bánk bán című operájának címszerepével.

Nyolcvanegy éve alatt átélt két világháborút, egy forradalmat, néhány rendszerváltást, s mindeközben megmaradt egyszerű és természetes embernek. Az I. világháború alatt született, a tanácsköztársaság alatt még nem eszmélt, iskolába a Bethlen-kormány idejében járt. Szakmáját, majd hivatását a háborús évek alatt kezdte gyakorolni. Karrierje az úgynevezett „felszabadulás” után indult és az 50-es években élte első virágkorát. Kitűnő művészi képességei mellett segítségére volt „megfelelő származása”. A szegény kistarcsai fiú, aki autószerelőnek tanult, de szép hangja, kitartása és szorgalma révén meghódítja az operaszínpadot - nagyszerűen illett ez a történet a kor divatos ideológiájába.

Simándy József 1916. szeptember 18-án született Kistarcsán a helyi vasgyár lakótelepén, egy nagy szegénységben élő egyszerű sváb család gyermekeként. Édesapja géplakatos, szerszámkészítő, építésvezető. Édesanyja háztartásbeli, családanya, később varrónő. Édesanyjától szép hangját, rendszeretetét, édesapjától a pontosságát és precizitását, mindkettőjüktől a céltudatosságát örökölte. 1916. október 1-jén, Shulder József néven keresztelték a kistarcsai templomban, az Operaház kérésére kapta meg a közismert művésznevet.

Szülei kiskorában elváltak, édesanyja egyedül nevelte őt és két testvérét. A család szerény anyagi körülményei miatt József az elemi iskola, majd a polgári iskola elvégzése után autószerelő inas lett Budapesten a Kerepesi úti Szürke Taxi Vállalatnál. A sikeres vizsga után ugyanitt dolgozott autószerelőként 1939 őszéig. Itt énekelt először és munkatársai biztatására kezdett el magántanulóként éneklést tanulni. Possert Emília, a bécsi operaház dívája ingyen tanította a tehetséges, szegény fiút, aki közben többször is jelentkezett operaházi próbaéneklésre. A hajdani Városi (ma Erkel) Színház szerződtette „kardalos segédszínésznek". Egy évvel később az Operaház kórusába került. A Zeneakadémián egyből a második évfolyamra vették fel 1943-ban és 1945-ben végzett Dr. Székelyhidi Ferenc tanítványaként.

A Zeneakadémia élvégzése után karrierje gyors fellendülést ígért. Sámy Zoltán, az Operaház rettegett igazgatója ugyanis benne vélte felfedezni a jövő nagy Wagner tenorját. Bemutatkozásként A bolygó hollandi Erik szerepére készült, de az előadást elsodorta a történelem. Az ártatlan tenorista pedig az igazoló bizottság jóvoltából nem kapott állást énekesként. 1945 nyarán Veresegyházára készült kántornak, amikor a Magyar Állami Operaház művészbejárójánál találkozott Vaszi Viktorral. A legendás karmester éppen akkor szervezte a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatát és meghívta őt Szegedre. 1946 márciusában debütált beugróként a Carmen Don Joséjaként. Így indult a pályája, amely a továbbiakban sok szereppel ismerte el a tehetségét. Nem sokáig maradt vidéken, 1947-ben Tóth Aladár igazgató hívására az Operaház vendég-, majd magánénekese lett.

Országos ismertségét mégsem az operaszínpad által nyerte el Simándy, hanem Keleti Márton 1950-es Dalolva szép az élet című szocreál filmjének lelkes ifjúmunkás Varga elvtársaként, aki szorgalma jutalmául felvételt nyer a Zeneakadémiára. Simándyban az új rendszer is ideális hőst látott. Így lett belőle Oleg Kosevoj, Manrico és Bánk bán.

Az Operaházban azonnal főszerepeket kapott, számos kiváló tenor-szerep tolmácsolója lett. Rövid idő alatt a magyar operajátszás egyik legjelentősebb alakjává vált. A Szegeden már sokszor énekelt Don José és Mascagni Parasztbecsületének Turidduja után egyre-másra mutatkozhatott be új szerepeiben. Többek között énekelte Mozart Taminóját (A varázsfuvola), Beethoven Florestanját (Fidelio), Verdi Gabriele Adornóját (Simon Boccanegra), Radamesét (Aida), Manricóját (A trubadúr), alakította A mantuai herceget (Rigoletto), Don Carlost, és a számára oly fontos Otellót. Színre vitte Smetana Jánosát (Az eladott menyasszony), Borogyin Vlagyimirját (Igor herceg), Csajkovszkij Lenszkijét (Anyegin), Wagner Stolzingi Waltherét (A nürnbergi mesterdalnokok) és Lohengrinjét, Puccini Cavaradossiját (Tosca), Des Grieux lovagját (Manon Lescaut), de volt Oleg Kosevoj Mejtusz Az ifjú gárda, Gyuri Polgár Tibor A kérők és Rotaridesz Kenessey Jenő Az arany meg az asszony című daljátékaiban, valamint a Fiatal legény Kodály Székelyfonójában.

Ikonikus szerepét, a Bánk bánt 1953. március 22-én énekelte először. Még ebben az évben - a Rákosi-korszak közepén - megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Kossuth-díjat. Legnagyobb sikerű szerepét csak Budapesten majdnem százhússzor énekelte, azt azonban megszámolni sem lehet, hogy az áriát hányszor és hány helyen ismételte meg, mire eggyé váltak. Ez a szerep - a művész sváb származása ellenére is - bizonysága volt mélyen átérzett magyarságának. Utoljára 1984 őszén, már mint nyugdíjas énekelt Erkel operájában. Gyönyörű tenorjával megemelte a hallgatói lelkét, színpadi megjelenésével és megerősítette a magyarokat hazaszeretetükben a Hazám, hazám eléneklésével világszerte.

1951-ben ismerkedett meg leendő feleségével, Hegedűs Judit balettművésszel, az Operaház Balettkarának tagjával. A nagy korkülönbség (18 év) ellenére 1954-ben összeházasodtak. Három gyermekük született (Judit, Katalin és Péter). A nyarakat Balatongyörökön töltötték ahol előbb faházat, majd szép, tájba illő családi házat építettek. A városi művészélet után Simándy Józsefnek a balatongyöröki szőlőművelés, borkészítés jelentette a kikapcsolódást.

1956. október 22-én (egy nappal a forradalom kitörése előtt) egy nyugatnémet impresszárió szervezésében néhány megbízható magyar művész (Simándy mellett Takács Paula, Jámbor László, Székely Mihály és Komor Vilmos) részt vehetett egy koncertkörúton. Simándy korábban sohasem járt nyugaton, de a többiek sem utazhattak arra hosszú évek óta. Ma már nehéz elképzelni, mit érezhettek, amikor a vonat kigördült velük a Keleti pályaudvarról…

A német túráról mindenki hazajött, csak Simándy nem. Őt ugyanis meghívta Fricsay Ferenc, a Müncheni Állami Operaház főzeneigazgatója, hogy négy hét alatt tanulja be bajor-németül a Lammermoori Luciában Edgar szerepét. Az előadás után harminckilencszer tapsolta vissza a közönség. Münchenben dolgozott ekkor Oláh Gusztáv is. Nem tudni, a három magyar művész hogyan reagált a forradalom eseményeire, útjaik azonban hamar szétváltak: Oláh váratlanul meghalt, Fricsay viszonylag hamar távozott Münchenből, Simándyt pedig Otto Klemperer meghívta Amszterdamba a Missa Solemis című oratóriumába énekelni. Hazafelé csak Bécsig jutott. Itt Litassy Györgynek, a Statsoper basszistájának segített a szereptanulás közben végszavazni. A korrepetitornak feltűnt Simándy hangja és megkérte, énekelje el Radames szerepét. Harmadszorra már Herbert von Karajannak énekelte el. Megkapta 1957-re a Bécsi Statsoperbe a Carmenből Don José szerepét. Múltak a hónapok és lassan kezdett bekerülni az európai vérkeringésbe. Váratlanul azonban megjelent Bécsben az időközben igazgatóvá avanzsált Palló Imre, hogy hazahívja a tenoristát (Ugyanekkor Harangozó Gyula hasztalan próbálta a szépséges Szarvas Janinát visszacsábítani.). Szervezett akcióról lehetett szó, végül Simándy kicsit késve, május 30-án érkezett Pestre, azzal az akkoriban páratlan lehetőséggel, hogy megtarthatta a müncheni szerződését is. (A sors különös fintora, hogy később mindkét jó szándékú agitátor fia - ifj. Palló Imre és ifj. Harangozó Gyula - az akkori szóhasználat szerint disszidált.)

1956 őszétől évekig "ingázott" Budapest és a müncheni Operaház között; odakint több olyan szerepet énekelt, amelyeket itthon soha: Edgardo, Alfredo (Traviata), Olasz énekes (A rózsalovag), Rinuccio. További szerepei a Magyar Állami Operaházban: Gyula Márton (Hajdú Mihály: Kádár Kata), Hunyadi László, Otello, Des Grieux, Murat (Erkel: Brankovics György), Cavaradossi, Canio, Homonnay (A cigánybáró).

A zeneirodalom legszebb szerepeiben volt sikere: Cavaradossi (Puccini: Tosca), Manrico (Verdi: A trubadúr), Turiddu (Mascagni: Parasztbecsület), Radames (Verdi: Aida). Számos hanglemeze készült, gyakori szereplője volt a rádió és a televízió műsorainak, nagy sikerrel lépett fel a kontinens operaházaiban és hangversenytermeiben. Felejthetetlen volt Kodály Psalmus Hungaricusa tenorszólamának tolmácsolójaként is.

Simándy József alapelve és elvárása volt magával és partnereivel szemben a rendkívüli fegyelmezettség és felkészültség. Ezt értékelték a szerepek felkínálásakor és ez volt a sikerei alapja. A legtöbbször a Szegedi Nemzeti Színházban és a Magyar Állami Operaházban lépett fel, de Európában is például Svédországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában.

Felvételeit állandóan sugározta a rádió, később pedig a televízió, fotói rendszeresen az újságok címlapjára kerültek. Már a kezdetektől sok felvételt készített, az 50-es évektől jelentek meg lemezei. Teljes rádiófelvételt készített például az Aidából és Turandotból, a Carmenből, az Álarcosbálból, a Bánk bánból. Tévéfilm készült vele a Bánk bán és az Otelló címszerepében, és a Fidelió II. felvonásáról. Később többek között A trubadúrban, a Toscában, a Parasztbecsületben, a Bajazzókban, a Hunyadiban, a Bánkban, hallhattuk hanglemezről és énekelt operettrészleteket és dalokat is. Művészetét minden ma is elképzelhető eszközzel megőrizték az utókor számára. Rádió- és tv felvételek, operafilmek és élő előadások hanganyaga áll szép számban az érdeklődők rendelkezésére.

1973 novemberében vonult nyugdíjba, de továbbra is gyakran fellépett, az 1980-as búcsúelőadásig. Budapesten halt meg 1997-ben.

A közönség tapsa mellé hivatalos elismeréseket is kapott Simándy József: Kossuth-díj (1953.) Érdemes Művész, Kiváló Művész, SZOT-díj, Pro Urbe díj (Budapest), Magyar Állami Operaház örökös tagja, Erzsébet-díj, Budapest XII. kerület posztumusz díszpolgári oklevél (2015.) Halála után kapta meg a Magyar Örökség kitüntető címet.

Emlékezete

Emlékét többek között a Simándy József Baráti Társaság és a Hazám, Hazám Te Mindenem Művészeti és Oktatási Alapítvány ápolja. A szegedi Simándy Énekversenyen számos jelentős énekes tűnt fel, mint Gál Erika, Rálik Szilvia, Geszthy Veronika, Wierdl Eszter, Bretz Gábor, Fekete Attila, Kiss B. Atilla, Kovácsházi István, Kóbor Tamás, Nyári Zoltán, Wendler Attila, Balczó Péter.

2002-ben emléktáblát avattak tiszteletére.

Abaújszántón 2003. szeptember 18-án Simándy József emlékházat avattak: a művész e ház udvarán adta elő utoljára a Hazám, hazám áriát közönség előtt.

A szülővárosában működő Kistarcsai Kulturális Egyesület egész alakos szobrot állított az énekesnek, a szintén róla elnevezett, városközpontot jelentő tér központjában. Janzer Frigyes szobrászművész alkotását a művész születésének 90. évfordulóján leplezték le. Simándy József a helyi vasgyár lakótelepén született, amelyet később lebontottak és helyére a hírhedt internálótábor került - itt állították fel a szobrot.

2004-ben Lakiteleken szobrot avattak emlékére.

2005-ben jelent meg a Simándy József újra "megszólal" című kötet, melynek szerkesztője fia, Simándy Péter volt.

Balatongyörökön, ahol háza és szőlője volt és sok időt töltött, 2006 júliusában avatták szobrát, és évente megemlékeznek róla. 2011-ben utcát neveztek el róla Budapesten.

A kistarcsai összevont iskolát róla nevezték el 2011-ben (Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény).

Keszthelyen, a Fejér György Városi Könyvtárban és 2011 őszétől, a felújított MOM Kulturális Központban emlékszoba őrzi nevét.

2013-ban az iskola homlokzatára került a Dallamfa című, nagy méretű kerámia dombormű, Szabó Kata munkája, mely az énekes portréját és a „Hazám, hazám” kezdetű ária kottáját ábrázolja.

A Kistarcsai Kulturális Egyesület 2016-ben országos irodalmi pályázatot hirdetett "Emlékem Simándy Józsefről" címmel, Simándy születésének 100. évfordulója alkalmából. A pályamunkák (melyeknek témája a művésszel kapcsolatos visszaemlékezések voltak) egy kiadvány formájában kerültek kiadásra, a pályázattal megegyező címmel.