Rudnay Gyula

Önarckép
Önarckép

„Nekem a festés nem mesterség, nem művészet, de imádság és költészet (…) Én ha festek, belső parancsra teszem. Kezemet vezeti egy láthatatlan kéz (…) A művészet a legfőbb tisztaság és voltaképpen az alkotás csak árnyalatilag különbözik a felszentelt papok hivatásától, az igehirdetéstől”

„Egy nemzet annyit ér, amennyit kultúrájának súlya, mélysége vagy magassága. Kultúrájának a fokmérője pedig mindig saját művészete volt és lesz…”

„Rudnay főiskolai hivatását két értelemben gyakorolta: tanította azt, ami tanítható, méghozzá meggondolt fegyelemmel, tehát elvezette tanítványait a rajz megtanulásán keresztül a színek világáig, másrészt állandóan eléjük tárta, hogy mindez csak az eszközök megszerzése ahhoz, ami taníthatatlan: a művészethez. Mi, akik tanítványai voltunk, meghatottan, tisztelettel és szeretettel emlékezünk reá és képeire. Tudunk az ő szemével és szeretetével látni embereket és tájakat, vihart és szűzellően tiszta égboltot. Nemes emberségével, lángoló egyéniségével feledhetetlen példaképünk.” (László Gyula)


Rudnay Gyula (Pelsőc, 1878. január 9. - Budapest, 1957. január 4.) magyar festőművész, grafikus, iparművész, főiskolai tanár; a bajai művésztelep megalapítója és vezetője, a 20. századi festészet egyik legnagyobb hatású mestere. Az alföldi iskola jeles képviselője, aki Munkácsy Mihály realizmusát, a nagybányai iskola plein air stílusát vitte tovább egyesítve posztimpresszionista elemekkel.

A menekülő asszony
A menekülő asszony

Életútja

A Gömör megyei Pelsőcön született. Édesapja Rudnay János, édesanyja Gettler Zsuzsanna. A maga is festegető, művészlelkű édesapja vendéglős vállalkozásaiba többször belebukott, városról városra költözve próbált újra és újra szerencsét. Rudnay Gyula gyermekéveit Pelsőcön, Salgótarjánban, Rudabányán, Miskolcon, Bejében és Tornaalján töltötte. „Beje volt tulajdonképpen az öntudatra ébredt gyermeki gondolatvilágomnak a megindítója. Itt ismertem meg, itt szerettem meg mélységesen a természetet is, telével, nyarával, őszével, tavaszával, madárdalával. Ember, állat, szokások, beszédek, babonák, balladák nagy hatása gondolatvilágom kialakulásánál itt kezdődik. Mi még jártunk a fonóházakhoz félelmetes meséket hallgatni, vagy víg históriákat [...], aszalt vadszilva és som mellett, apró kis petróleumlámpák homályos világításánál. Bejében ismertem meg a kondás, a juhász, a csordás külön-külön típusait, vándorszínészeket, koldusokat, éneklő nyomorékokat, vándorokat." - vallott önéletrajzában erről az időszakról.

13 éves korában elvesztette édesapját. Az özvegyen maradt édesanya nagy szegénységben folytatott hősies küzdelmet hat gyermeke eltartásáért.

Festői elhivatottsága már gyermekkorában jelentkezett, sokat és nagy örömmel rajzolt, filléreit kuporgatta, hogy olajfestéket vásárolhasson. 1893-94 között a budapesti Iparművészeti Iskola hallgatója volt. 1895-1902-ig Münchenben Hollósy Simon szabad iskolájában tanult. Mesteréről így írt később: „Nagyon sokat köszönhetek neki. Ritka értékes tanító volt Hollósi, mint ember is elvarázsoló jelenség. Zeneszeretetünk is együtt tartott bennünket. Hollósi csellózott, én hegedültem, mindketten kotta nélkül magyar és egyéb népdalokat." A nyarakat a nagybányai művésztelepen töltötte.

Csipkekendős nő<br/>(Felesége arclépe)
Csipkekendős nő
(Felesége arclépe)

Rövid tanulmányúton eljutott Rómába és Párizsba. Kora nyugati festészetét elismerte ugyan, de nem hatott rá, elhivatottságot a magyar nép múltjának és jelenének megfestésére érzett. 1903-as párizsi tanulmányútja során ismerkedett meg Pásztor János szobrászművésszel és kötött vele életre szóló barátságot. 1905-ben Hódmezővásárhelyre költözött, ahol Endre Bélával és Tornyai Jánossal sajátos nemzeti stílus kialakítására törekedtek. Rudnay ebben az időben született festményei Goya és Munkácsy szemléletével mutattak rokonságot.

1910-ben Pásztor Jánossal Budapestre költözött. Rudnay első kiállítását is közösen rendezték a Párizsi Nagyáruház Lotz termében.

Az első világháborúban Losoncon mint póttartalékos teljesített szolgálatot, a frontra nem vezényelték ki. Az itt festett képek a háborús évek kilátástalanságáról számolnak be. Ezen időszak képeit az Ernst Múzeumban nagy sikerű kiállításon mutatták be 1918-ban. Ezzel egyszeriben elismert művésszé lett. Az indulás éveinek nehéz napjait ezután nyugodt, termékeny munka váltotta fel.

1919-ben látogatott először a Somogy megyei Bábonyba, melyet később rendszeres nyári tartózkodásaival amolyan második otthonának tekintett.

1922-től három évtizeden át a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Négy évig a főiskola rektora is volt. Mint tanárt tisztelettel és szeretettel vették körül tanítványai. Becsülték benne az őszinte, egyenes embert. Barcsay Jenő, a később híressé vált festőművész így emlékezett mesterére: „Rajongtunk érte, olyan volt, mint egy apostol” Ezekben az években kezdett el rézkarcokkal foglalkozni. E technikával készült műveit 1923-ban album formájában is kiadták.

Nagybábonyi utca
Nagybábonyi utca

Első sikerét az 1918-as kiállításán érte el. Külföldön is sok elismerést szerzett. 1921-ben kiállítása nyílt Hágában és Amszterdamban. 1924-ben Bécsben, 1925-ben Genovában nagy aranyérmet nyert. Még ebben az évben gyűjteményes kiállítása volt Milánóban. Képei nagy sikert arattak Zürichben, majd Londonban.

1926-ban az Országház részére elkészítette a Pusztaszeri országgyűlés c. nagy méretű gobelinjét. Ezekben az években a kuruc kor hangulatát megjelenítő, különleges mesehangulatot árasztó sorozatai készültek. Az 1929-es barcelonai világkiállításon megkapta a Grand Prix-t, valamint egy ezüstérmet. Egyre több műve kerül ezekben az években külföldi gyűjteményekbe. 1935-ben a Corvin-koszorú, 1941-ben a Corvin-lánc kitüntetést kapta meg.

1947-1953 között Baján élt, ahol művésztelepet alapított, s megszervezte a „Népi Festőakadémiát”. 1948-ban „Pro Arte”, 1949-ben Kossuth-díj elismerésben részesült. 1954-ben a Szépművészeti Múzeumban megrendezett kiállítása alkalmával a „Kiváló Művész” címet kapta meg.

1957. január 4-én Budapesten hunyt el. Budapesten a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomba.

Művészete

Kánai menyegző
Kánai menyegző

Rudnay a „magyar lelkiség" kifejezését kereste s érezte, hogy a divatos népéletképeknél, idilli jeleneteknél többet, súlyosabbat akar mondani. Hitvallása szerint: „Sem Róma, sem München, sem Párizs nem tudtak meggyőzni annyira, hogy reájuk támaszkodva alakítsam ki a magyar lelkiség művészetét. A mi művészetünk alapja csak e föld és e föld népének kultúrája lehet. Ha megvan a magyar zenének, a magyar dalnak a maga külön világa, akkor meg kell lennie a magyar piktúrának is. A nemzeti tradíciók nélkül nemzeti művészet el sem képzelhető."

A Losoncon festett képei a háború embertelenségei elleni egyértelmű tiltakozást mutatják. Megrendítő erővel tört fel művészetében az otthonukból kiűzött menekülők, a hadifoglyok, a gyermeküket féltő anyák ábrázolása. Az emberi humánum e megnyilatkozásai egyúttal izgalmas festői témát is jelentettek számára.

Rudnay Gyula sokoldalú művészetének egyik legkiemelkedőbb fejezetét képezik tájképei. „Tájábrázolásomban a magyar történelem múltjának levegőjét akartam felidézni. A magyar történelem pedig sok borús fejezetben bővelkedik. Ezért volt, hogy régi tájképeimre sokan azt mondták, hogy tragikus feszültségűek. Újabb tájképeimen már kivilágosodtak a színek, kisütött a nap, a táj is derűsebb, csakúgy, mint maga az élet."” - írta. Képeiben Rugendas kuruc kori képeinek hangulatát, Goyára utaló elemeket is találunk. Nagy szerepet játszik nála a fájdalmas nosztalgia. Eltűnt korok után tekint, amiben a Trianon utáni szétszakított ország fájdalma is benne volt. Ezt az érzést szilárd festői tudással, hangulatteremtő képzelettel, képeinek egyedi vonzerejével sikerült megformálni. A „tegnap művészé”-nek emlegették, de ahogy az irodalmi példában Krúdy Gyulával is történt, ez az inspiráció is teremthet értékes műveket. A modern izmusok vágtató, fel és eltűnő áramában képei egy megtartó, szilárd és vonzó szigetet alkotnak.

Sírja Budapesten a Farkasréti temetőben
Sírja Budapesten a Farkasréti temetőben

E gazdag életműben jelentős helyet kapnak a mester arcképei. Közülük változatossággal, eleven erőteljességgel válik ki önarckép-sorozata; s megragadó gyengédségükkel a művész feleségéről készült arcmások. Önarcképei zárkózott, magába néző, erős intelligenciájú embernek mutatják. Feleségéről festett arcképeinek lágyan csengő, gordonka hangú dallama végigkíséri pályáját. Néhány közülük érzékenységben, gyengédségben, szinte páratlan a magyar festészetben. Egyik legismertebb a Csipkekendős nő; szeretet, őrködés és valami szomorkás költői merengés ül ezen az áttetsző finomságú arcon.

„Én Rudnayt mint nagy festőt tisztelem ma is. Sokkal nagyobb, finomabb festő bárkinél kortársai közül…” - értékelte Borsos Miklós Rudnay munkásságát.

Születésének 110. évfordulóján, 1968-ban a Magyar Nemzeti Galériában nagyszabású emlékkiállítás keretében tekintették át életművét.

Születésének 135. évfordulója alkalmából a „Múltba merengő, jövőbe látó” - Rudnay Gyula, a magyar lelkiség festője” címmel rendeztek a festő életművét bemutató gyűjteményes kiállítást.