Pauler Gyula

Pauler Gyula

Pauler Gyula (Zágráb, 1841. május 11. - Badacsonytomaj, 1903. július 8.) jogász, levéltáros, történész és író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Országos Levéltár első főlevéltárnoka.

Édesapja, Pauler Tivadar akadémiai tanár (későbbi egyetemi tanár és miniszter) volt, édesanyja Deréky Sarolta. Gimnáziumi tanulmányait Pesten a piaristáknál végezte. A budapesti tudományegyetemen jogot hallgatott. 1863-ban ügyvédi oklevelet szerzett, majd 1863 és 1874 között Pesten ügyvédkedett. Ez idő alatt megnősült. Lenhossék Georginát, Lenhossék József anatómus, antropológus, a budapesti tudományegyetem rektora unokahúgát vette feleségül.

Már egyetemi tanulmányai közben sokat foglalkozott történelmi kérdésekkel. Többek között Szilágyi Dezső és Grünwald Béla voltak társai az egyetemen. Történelmi tanulmányaiban Horváth Mihály - a nagy tekintélyű történész, katolikus címzetes püspök - volt a vezetője és mentora, aki nagyban segítette pályáját a későbbiek során is. Az ő ajánlatára választották 1870. V. 15-én Paulert az MTA levelező tagjává. Pályája az Akadémián töretlenül ívelt felfelé. 1877. május 24-én rendes tag , majd 1899. május 5-én az igazgató-tanács tagja lett. 1874. október 14-én ugyancsak Horváth Mihály ajánlatára az ekkor létrehozott Országos Levéltár első főlevéltárnokának nevezték ki.

Pauler díj

Kiküldetésben áttanulmányozta a müncheni, berlini, drezdai, brüsszeli, hágai, párizsi és a bécsi titkos állami levéltárakat. Hazatérve 1875-ben kidolgozta az országos levéltár szervezetét és ügykörét; megkezdte újjászervezését. Az Országos Levéltár megkapta a magyar és erdélyi kancelláriai, magyar helytartósági és erdélyi főkormányszéki levéltárak anyagát; később a magyar kamarai levéltár, a magyar királyi kúriai, az erdélyi két országos, a fiumei kormányzósági levéltár és más kisebb levéltárak gyűjteményeit. Pauler példásan rendezte az új anyagot és az országos levéltárat az európai tudományosság színvonalára emelte.

Történészként kezdetben a Wesselényi-féle rendi szervezkedéssel, később az Árpád-kori magyar történelemmel foglalkozott. 1893-ban jelent meg talán legjelentősebb műve, a Magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt. A következő évben e művéért az MTA komoly presztízsnek örvendő Nagyjutalmával tüntették ki.

Őt tekintik az Árpád-kori magyar történelemmel kapcsolatos tudományos kutatások megalapozójának, így nem meglepetés, hogy javaslatára fogadták el a millennium évének az 1895-ös évet. 1895-től az akadémia történeti osztályának elnöke volt és az akadémia megbízásából Szilágyi Sándorral együtt a honfoglalásra vonatkozó forrásokat szerkesztette, mely A magyar honfoglalás kútfői címmel 1900-ban jelent meg. 1896-ban miniszteri tanácsosi címmel tüntette ki a király.

Badacsonytomaji sírja

1898-ban a Magyar Történelmi Társulat második alelnöke, a Heraldikai és Genealógiai Társaság választmányi tagja.

Badacsonytomaji birtokán szabadsága alatt hirtelen érte a halál. Vacsora közben szívbaja következtében holtan esett le a székről. A Kerepesi temetőben 1903. július 10-én a római katolikus egyház szertartása szerint helyezték örök nyugalomra. 1952-ben a Rákosi-rendszer a temetőben nyugvó „osztályidegeneket” el kívánta távolítani, ezért sírját áthelyezték a Rákoskeresztúri temetőbe. Végleges nyughelyet 1982-ben talált, amikor unokája Badacsonytomajon a Szent Donát-kápolna altemplomában helyezte örök nyugalomra.

Munkássága elismeréséül róla nevezték el 1999-ben a levéltárosoknak adományozható állami kitüntetést, a Pauler Gyula-díjat.