Március 12. - Paulay Ede

„A színművészet, vagyis: a drámai előadás művészetének célja: a drámai költemény művészi megvalósítása."

„A drámai előadás feladata: a költő szabad fantáziája által teremtett alakok megtestesítése."

„Paulay alkotása az az eszmei, sőt eszményi Nemzeti Színház, amelynek Ő adta meg igazi tartalmát, noha ez akkor - szűkös viszonyoknak megfelelően - látszólag csak az egyetlen, kis régi Nemzeti Színház szorítkozott..." - Csathó Kálmán



Paulay Ede (Tokaj, 1836. március 12. - Budapest, 1894. március 12.): színész, rendező, dramaturg, színészpedagógus, igazgató, fordító, Paulay Erzsi színésznő apja. 1878-1894 között a Nemzeti Színház igazgatója volt. Igazgatósága alatt a színház fénykorát élte, ő mutatta be Az ember tragédiáját, valamint Vörösmarty Csongor és Tündé-jét, magyar színpadon az első ókori művet, Szophoklész Antigoné-ját. Európai színházat hozott létre, jónevű társulattal, modern színháztechnikával. Európában elsőként ő vezettette be a színházba a villanyvilágítást. Munkáját 1881-ben Ferenc József-rend kereszttel jutalmazták.

Paulay Ede születésének pontos dátumán viták folynak. A tokaji anyakönyv szerint 1836. március 15-én tartották a keresztelőt, a Paulay család első gyermeke valószínűleg március 12-én vagy 14-én született. Apja Paulay György mázsamesteri beosztásban sóellenőr volt, anyja Zahorai Mária öt fiúgyermeknek adott életet. Paulay Ede és két öccse az elemi iskolát a szülői háztól távol, Pesten végezték, rokonaik éltek Budán.

Ede 1844-ben, mindössze nyolcévesen már a kegyesrendiek Budai Egyetemi Gimnáziumának diákja, azonban 1849-ben a szabadságharc miatt haza kellett utaznia, tanulmányait Sátoraljaújhelyen és Kassán fejezte be. Pontosabban: 1852. július 1-ével, 29 igazolatlan óra miatt, a VII. osztály után kimaradtnak nyilvánították. Ekkor tizenhat esztendős, a kimaradása valódi oka pedig az, hogy egy kis vándortársulathoz keveredve, eleinte nem a saját nevén szerepelve, színésznek szegődött. Egy Miskolcról érkezett színtársulat fogadta be, Szigligeti Ede Párbaj, mint istenítélet című drámájának Sándoraként debütált.

1852 és 1863 között számos vándortársulattal járta az országot, majd 1863-tól egészen 1874-ig a pesti Nemzeti Színház színésze volt.

Valószínűleg egészséges önkritikai érzéke vezette Paulay Edét a pedagógiai és rendezői munka felé. 1865-től a magyar színészképzés megújítására létrejött Képezde titkára, majd tanára lett. Jelentős szerepet játszott a magyar hivatásos színészképzésben. Számos tanulmányt, színészetelméleti művet írt, mint írták róla: "együtt művelte a teóriával a praxist."

1868-ban lesz a Nemzet Színház irendezője. Első munkája 1868. március 11-i bemutatóval a Hamlet volt, ebben az előadásban szólalt meg először Arany János ismert fordítása. 1868 és 1873 között számos darabot állított színpadra, köztük a Bánk bánt, az Othellót, a Szentivánéji álmot, a Rómeó és Júliát. A rendezői karriernek - időszakosan - egy váratlan esemény vetett véget: 1873 márciusában, a Salome rendezése közben, egy idétlen ugratás következtében Paulay megverte a súgót, melynek következménye az volt, hogy rendezői tevékenységével azonnali hatállyal fel kellett hagynia.

Paulay II. Rákóczi Ferenc szerepében Szigligeti drámájában
Paulay II. Rákóczi Ferenc szerepében Szigligeti drámájában

1878 januárjában meghal Szigligeti Ede, és báró Podmaniczky Frigyes Paulayt bízza meg a drámai tagozat vezetésével. Visszatértét mind a színház tagjai, mind a korabeli kritika örömmel fogadta. Madách Az ember tragédiája című drámai költeménye, Goethe Faustja - a visszatérő rendező-dramaturg nagyvállalkozásai.

1866-tól rendszeresen készített színdarabfordításokat is. Fordított Goethét, Racine-t, lefordította Beaumarchais Figaróját, Schiller Ármány és szerelem című tragédiáját.

Nevéhez fűződik a színház máig is emlegetett aranykora. Podmaniczky báró, intendáns szabad kezet adott Paulaynak a szakmai kérdésekben, és biztonságos hátteret nyújtott a politikai-művelődéspolitikai életben. (Ne felejtsük el, mindketten szabadelvű nézeteket vallottak, "nagymesterei" voltak a Corvin Mátyás szabadkőműves páholynak, együtt alapították az irodalmi életet meghatározó Petőfi Társaságot.) Podmaniczky báró terjesztette fel Paulayt a Ferenc József-rend lovagkeresztje kitüntetésre.

1884-ben, az Erkel Sándor vezette operai tagozat kiválásakor kezdődött el a Paulay-korszak csúcsa, mely a Csongor és Tünde, Az ember tragédiája színrevitelével valamint a színház bécsi vendégjátékával teljesedett ki. Paulay igazgatása alatt a - néhány évtizede még provinciálisnak tartott - magyar színjátszás európai rangra emelkedett.

Paulay 1893 tavaszán - ekkor 57 éves - gyengélkedni kezdett. Egyre több időt töltött pihenéssel gödöllői házában. 1894 februárjában orvosi tanácsra Abbáziába utazott pihenni, de a váratlanul hidegre fordult idő miatt utazását megszakítva visszatért Pestre.

Sírja a Kerepesi temetőben
Sírja a Kerepesi temetőben

1894. március 9-én volt A kaméliás hölgy bemutatója, Márkus Emíliával a címszerepben. Paulay utolsó levele, nehezen olvasható kézírással, hozzá íródott.

Március 12-én, délután három órakor halt meg. Temetése napján, 1894. március 14-én a Nemzeti Színház nem tartott el adást. A ravatal Paulay lakásának szalonjában volt felállítva, a temetési menet a Nemzeti Színháztól indult. Megállt a Népszínház előtt, s úgy érkezett a Kerepesi temetőbe. Síremlékét 1897 szeptemberében avatták, rajta a felirat Az ember tragédiájából:

"Az eszmék erősbek
A rossz anyagnál. Ezt ledöntheti
Erőszak, az örökké élni fog."

„Az alapvetően német-magyar ajkú Pest városában a támogatott német nyelvű színjátszással szemben, magas igénnyel, kifinomult kultúrát közvetített magyar nyelven és hallatlan sikeresen. A Paulay korszak nyomán "divatba jött" magyarnak lenni, beszélni, énekelni, mindezt úgy, hogy kellő kitekintést kapjon a hazai közönség az akkori Európa trendjeire egyben. Európaivá emelte a hazai színjátszást."

Forrás: viztorony.hu.