Reményik Sándor: Nyugatmagyarország népe

Egy kard fekszik a mérlegserpenyőn,
Az alkuvások lim-lomja fölött.
Talán nem is kard - tán csak egy kasza.
A nép, kibe egy világ ütközött,
Most megvédelmezi magát - maga.

Ki mer e néppel szembeszállani?
Ki meri megbolygatni tűzhelyét?
Legendák földje lett már ez a föld,
Aki rálép, izzó parázsra lép.
E nép a poharába mérget önt.

A vezetői kivert farkasok,
Kiket talán a hon is megtagad,
S bizarr csoda: ők megvédelmezik
Hazájok ellen is hazájokat,
Isten és ördög ellen is, ha kell!

Hogy a helyőrség elmasírozott,
S az emléküket gyásszal vonta be,
S ők úgy érezték maguk, mint a holtak
És körülnéztek - és egyedül voltak:
Szívük titáni daccal lett tele.

Egy országrész: a senki szigete
Zászlókat emel és tábort veret,
A szívében a kétségbeesés
Dühe: azért sem lesz itt temetés,
Azért is azé lesz, akit szeret.

1921 szeptember