Noszlopy Gáspár

„Amiért életedet adtad, valóra vált. Szabadságunk napfénye besugarazza a nevedet”
(Emléktáblája felirata)



Noszlopy Gáspár (Vrácsik 1820. augusztus 27. - Pest, 1853. március 3.) honvédőrnagy, kormánybiztos, az 1848-49-es szabadságharc egyik leghíresebb gerillaparancsnoka, hazafias összeesküvések legendás alakja és vértanúja. Parasztlegendákban, mint igazságosztó bíró szerepel, egyes könyvekben, filmekben, mint kalandor, terrorista, a tudományos munkákban, mint a szabadságharc őrnagya, népfelkelő gerillavezér és kormánybiztos.

Élete

Noszlopy Gáspár 1820. augusztus 17-én a Somogy megyei Vrácsikon (ma Újvárfalva) született ősi kisnemes család kilencedik gyermekeként. Köznemesi családból származott, mely a mai Újvárfalva területén uradalommal és egy kúriával is rendelkezett. Előbb a csurgói, 1834-től három évig pedig a kaposvári gimnáziumban tanult.

Apja köztisztviselői pályára szánta, ezért jogi tanulmányokat folytatott Pápán. A jogi tanulmányok után 1843-ban táblai jegyzőként állami szolgálatba lépett. 1845-ben szerzett ügyvédi oklevelet. 1846-tól Somogy vármegye Marcali kerületének szolgabírája volt. A nagy változások hírei rendkívüli hatást gyakoroltak a gyenge fizikumú, de erős akaratú, a politikára fogékony, lobbanékony természetű fiatalemberre.

Emléktáblája a kaposvári múzeum falán Z. Soós István alkotása
Emléktáblája a kaposvári múzeum falán Z. Soós István alkotása

1848 szeptemberében Jellasics betörését követően a horvát határőrök hátában támasztott népfelkelés egyik fő szervezője, majd parancsnoka lett. Első ütközetében, szeptember 26-án Marcali határában hétszáz fős csapatával ártalmatlanná tett egy horvát határőr hadoszlopot. Elfogtak 118 katonát és zsákmányoltak 95 szekér élelmet és felszerelést. Ez a siker lelkesítőleg hatott a Dunántúl népére, amely eleinte döbbenten nézte a magyar hadsereg állandó visszavonulását és a betolakodócsászáriak garázdálkodását.

A hadiszerencse hamarosan elpártolt a a magyar hadseregtől és a császári seregek ismét elfoglalták a dunántúli megyéket, sőt a magyar kormány is Debrecenbe kényszerült áttelepedni. Noszlopy bátyjával, Antallal együtt néhány hetes bujkálás után, hamis papírokkal Debrecenbe, a kormány új székhelyére menekült.

A két Noszlopy itt tervet dolgozott ki a Dél-Dunántúl felszabadítására. A tervet ismertették Kossuth Lajossal, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökével. Kossuth kockázatosnak tartotta az elképzelést, mégis kinevezte Gáspárt a megye kormánybiztosává és megbízólevelet adott neki, hogy a magyar kormány nevében felszabadító harcot kezdjen Somogy megyében. Noszlopy azonban csak korlátozott hatáskört kapott, s katonailag Perczel Mór tábornoknak rendelték alá.

Szobra Marcaliban
Szobra Marcaliban

Noszlopy a tavaszi hadjárat megindulásakor visszatért a Dunántúlra. Május 1-én az általa szervezett népfelkelő csapat élén bevonult Kaposvárra, majd megtisztította Somogyot és Tolnát Nugent csapataitól. 1849 júniusában őrnaggyá léptették elő, majd az egész Dél-Dunántúl teljhatalmú kormánybiztosává nevezték ki. Hiányosan felszerelt, mintegy háromezer fős csapatával gerillaharcot vívott az ismét támadó Nugent táborszernagy ellen, de nem volt képes feltartóztatni a császári túlerőt. Komárom felé vonult vissza és komoly érdemeket szerzett a vár védelmének megszervezésében. A világosi fegyverletétel hírére feloszlatott egységéből megszervezték a 127. zászlóaljat, Noszlopy azonban nem maradt a várban, hanem a Bakony vidékén szervezett egy újabb, gerillaharcra alkalmas csapatot. A szabadságharc leverése után Haynau osztagai és a hatóságok több hónapos hajtóvadászatot indítottak felkutatására. Csak 1850 áprilisában sikerült elfogni, de még a biztos halálos ítélet elől sikerült megszöknie.

Az elbukott forradalom eszméjéhez hűséges földbirtokosoknál rejtőzött, majd kis idő múlva újabb kalandos összeesküvést szervezett az Alföldön. Máig ismert az a történet, miszerint Noszlopy Ferenc Erzsébet királyné 1852-es alföldi látogatása során megkísérelte elrabolni az uralkodót, hogy így állíttassa vissza Béccsel a sárba tiport magyar alkotmányt.

A széles körben elterjedt legenda szerint 1851 nyarán a Kecskemét környékén tevékenykedő Noszlopy gerillacsapatával el akarta fogni a városon átutazó I. Ferenc Józsefet. Nem tudni, így volt-e, mindenesetre a történetről hiteles források nem állnak rendelkezésre. Utóbb az ítéletben, de még a nyomozati anyagban sem említették.

Kivégzése helyén, a Ludovika udvarán a burkolatban a bitófák helyét jelképező keresztbetét
Kivégzése helyén, a Ludovika udvarán a burkolatban a bitófák helyét jelképező keresztbetét

1852-ben a Bakonyba menekült, és a hatóság nyugtalanítására újra szabadcsapatot szervezett. Mivel sehonnan nem számíthatott sem fegyverre, sem pénzre, elhatározta, hogy a gazdag hazaárulókat fogja megsarcolni. Az egyik ilyen alkalommal a császárhű földbirtokos ellenszegült, és a csapat egyik tagja lelőtte. A nagy erőkkel megindított nyomozás eredményeként a csoport valamennyi tagját letartóztatták. A birodalom-szerte körözött Noszlopyt végül a császári csendőrök 1852. november 16-án Pesten elfogták. Szoros őrizetben Bécsbe vitték, ahol 1853. február 27-én a Mária Terézia-féle katonai fenyítő eljárás 61., illetve a haditörvényszék 5. cikkelye alapján felségárulásért kötél általi halálra ítélték. Az ítélet végrehajtására Pestre szállították, majd március 3-án Jubál Károly tanárral és Sárközy Soma ügyvéddel együtt a város határában, az Üllői út mentén felakasztották. Noszlopy - akinek végig kellett néznie társai halálát - mindvégig megőrizte önuralmát. Midőn a vesztőhelyre kísérték, ezt mondta: Engem felakaszthatnak; de a szabadságot nem! Annak fája a mi vérünkből fog felnőni! A kivégzés helyén, a Ludovika udvarán a hálás utókor a bitófák helyén emléktáblát helyezett el, melynek felirata: „Ezen a helyen szenvedett vértanuhalált / 1852-ben / az elnyomatás korának sötét napjaiban / három hőslelkű magyar".

A kivégzetteket a régi ferencvárosi temető árkába kaparták el. Haláluk évfordulóján - rendőri tiltás ellenére - ismeretlen hazafiak rendszeresen megkoszorúzták a sírjukat. Özvegy Damjanich Jánosné kezdeményezésére 15 évvel később exhumálták és a Kerepesi temetőbe szállították további nyolc társával (Abancourt Károly, Csernus Menyhért, Giron Péter, Jubál Károly, Kolosy György, Sárközy Sándor, Streith Miklós és Szacsvay Imre) együtt. Földi maradványaik fölé 1870. november 1- állítottak síremléket. A kilenc vértanú közös emlékoszlopának felirata: „Hazánk önállósága és függetlensége 1849-ben a kényuralom által kivégeztetett e sírban együtt hamvadó kilencz vértanujának emlékül elnyomott nemzetünk helyett a honleányi kegyelet.” Sírversük: „Csatájok a védelmezett / Népjog csatája volt, / Melyett szent jog, szent kötés / Ellen zsarnok tiport. / Van biró a felhők felett / Áll a villámos ég.” (Bajza József: Apotheosis)

Síremléke a Kerepesi temetőben
Síremléke a Kerepesi temetőben

Noszlopy, aki a szabadságharc alatt - és után - elsősorban szervezőképességével és kitartásával szerzett érdemeket, a megtorlás egyik leghíresebb mártírja lett. Ahogy méltatói írták, kicsiben megvolt benne mindazon erény, ami Bemet, Gábor Áront és Kossuthot magasabb szinten nagy vezetővé tette. Bár Noszlopy - a híres tábornokokhoz képest - látszólag a szabadságharc „kiskatonája” volt, kortársai mégis nagy becsben tartották, Kossuth például, torinói emlékirataiban „a 19. század legbátrabb emberének” nevezte őt.

Emlékezete

A kaposvári A Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola 1961-ben, a marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 1975-ben vette fel a nevét. Élve vagy halva címen 1979-ben készült Noszlopy Gáspárról játékfilm. 1998-tól Kaposváron nyílt kiállítás Noszlopy Gáspár vértanúsága (1848 emlékezete Somogyban)

2001-ben avatták fel Noszlopy Gáspár szobrát Kecskeméten.

A Balaton-felvidéken kilátót neveztek el a rettenthetetlen gerillavezérről, szülőháza falán pedig bronz dombormű örökíti meg elképzelt arcvonásait.