Nemes Nagy Ágnes

„Tanulni kell. A nyári felhőt. A lobbanásnyi égi-erdőt. Tanulni kell mézet, diót, jegenyefát és űrhajót, a hétfőt, keddet, pénteket, a szavakat, mert édesek, tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell mindazt, ami kitárul, ami világít, ami jel: tanulni kell, szeretni kell."

„Nem hiszek abban, hogy a szenvedés nemesít. Ahhoz már olyannak kell lenni, hogy nemesíthessen. Akit a szenvedés nemesít, az extra jellem. De mi átlagosokkal számolunk. És különben is: lehet, hogy a szenvedés nemesít, de az állandó gyötrelem elpusztít; a szegénység megedz, de a nyomor elnyomorít.”

„Úgy gondolom, az irodalom, a költészet éppen gyöngeségeiben, sokoldalú romlékonyságában rokon igazán azzal, aki létrehozza, és él vele a saját hasznára. A költészet (mint művészet) nem tiszta. De hát - attól tartok - az ember sem az."

„Mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Nem, nem olyan könnyű, néha lehetetlen. Hogy az idő segít. Biztosan. De nem olyan egyszerű a dolog; a megbocsátás nem pusztán lelki diszpozíció, erősen függ a körülményektől. Könnyebbé válik, ha a károsodás következményei életünkben megszűntek. Könnyebbé válik akkor is, ha a rossz következmények nem szűntek meg ugyan, de sikerült másban, máshol kárpótolni magunkat. Boldog ember könnyen megbocsát. Ha pedig ehhez a két lehető körülményhez egy harmadik is járul - most már csakugyan lelki tényező -, az úgynevezett lelkiismeret, a jóvátétel szándéka és cselekvése a vétő részéről, akkor a megbocsátás természetessé válik. Megkönnyebbüléssé, majdnem örömmé, mintha valami fájdalmas betegségből, keserű fekélytől szabadultunk volna meg.”

Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. - Budapest, 1991. augusztus 23.) magyar költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja; Lengyel Balázs műkritikus első felesége.

1922. január 3-án született Budapesten. Családja vidékről származik, ezért a szüneteket az ottani rokonoknál töltötte. A városi és a vidéki élet egyaránt hatott rá, ez megjelent verseiben is.

Már azelőtt verselgetett, hogy olvasni tudott volna. Ezeket édesanyja jegyezte le számára. Olvasni is előbb megtanult, mint a többi gyerek, és olyan hévvel esett neki a betűknek, olyan „őrjöngve” (ez az ő szava) olvasott, hogy szülei időnként el is tiltották a könyvektől, féltették a szemét. Kislányként a Benedek Elek által szerkesztett Cimbora újság oldalain jelentkezett verseivel először.

Iskolába járni nagyon szeretett. 1939-ben a Baár-Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. A gimnázium igazgatója és az ő egyik tanára is Áprily Lajos, a költő volt. Ő figyelt fel elsőként tehetségére, és tanácsaival, tudásával segítette őt.

Tizenhét évesen lett egyetemista, a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin-művészettörténet szakos hallgatója, mert két középiskolai osztályt összevonva végzett el.

Nemes Nagy Ágnes, a szép magyar-latin-művészettörténet szakos egyetemista és Lengyel Balázs, az ellenzéki mozgalmakkal kapcsolatot tartó jogász 1942-ben ismerkedett meg. Igazi háborús esküvő volt az övék 1944-ben. Lengyel Balázs közben elhagyta alakulatát, Budapesten bujkált katonaszökevényként. Nemes Nagy Ágnessel együtt több embert megmentettek, amiért 1997-ben megkapták „Yad Vashem” kitüntetést.

A háború őt is, családját is megviselte. Hiába írt ekkor már folyamatosan verseket, csak ritkán jelenhetett meg egy-egy kötete.

A Nyugat eszmeisége meghatározó volt az ifjú pár számára. Ennek gondolatiságát folytatva alapították meg 1946-ban az Újhold című folyóiratot. A Pilinszky, Mándy, Somlyó és Szabó Magda írásait közlő lapot 1948-ban betiltották. A Rákosi-korszak által meghatározott irodalmi keretek őket is a fordítói, ifjúsági irodalmi és tanári kényszerpályára szorították. 1957-ben Lengyel Balázst letartóztatták, de semmilyen politikai tevékenységet nem tudtak rábizonyítani. A börtönből szabadulva azonban nem tért vissza feleségéhez, 1958-ban elváltak. A hatvanas évek végül az ő szakmai sorsukban is konszolidációt hozott: Nemes Nagy Ágnes végre „szabad szellemi foglalkozású íróként” dolgozhatott, Lengyel Balázs a Corvina, majd a Móra Kiadóban szerkesztett és megjelenhettek kritikái is. Babits és az Újhold még egyszer összekapcsolta őket: 1986-ban almanach formájában újraindították, 1991-ig 12 kötet jelent meg és nemzedéktől függetlenül megjelenést biztosított mindenkinek, aki megütötte „a magas művészi-szellemi minőség elvét.”

A háború után neki is hallgatnia kellett, ő sem közölhetett verseket, akárcsak Weöres Sándor. De esszéi, műfordításai megjelenhettek, és a gyerekversek kiadását sem korlátozta senki. Ekkor született meg legismertebb gyerekverseinek többsége. Ezek mellett meséket, verses képeskönyveket is írt.

1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, később gimnáziumi tanár, majd 1958-tól szabadfoglalkozású író lett.

Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította - férjével, Lengyel Balázzsal közösen - az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947-1948 között augusztusáig ösztöndíjjal a Római Magyar Akadémián illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton.

Elsőrendűen francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos egyéb és más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.

A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre.

Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.

Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasó esteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.

1986-ban Lengyel Balázzsal közösen - almanach formában - újraindította az Újholdat. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette. Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett a MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 1998-ban a Pro Renovada Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes Emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére, a díjat először 1999-ben ítélték oda három személynek.

Több díjat is kapott munkája elismeréseként: 1948-ban Baumgarten- , 1969-ben József Attila- , 1983-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.

Haláláig, 1991-ig tevékeny résztvevője volt a magyar irodalmi életnek.