Németh László

„A műveltség nem ünneplőruha, amelyet hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete."

„Minél nagyobb egy nyelvben az igék, főnevek aránya a törmelékszavakhoz viszonyítva, annál nagyobb reménye van a ragyogásra."

„A népek emlékezete a hagyomány. A hagyomány: egy nemzet válasza életkörülményeire, a nemzet igazi személyisége, mellyel időben önmagához és feladataihoz hű maradhat."

„Az ókorban a politika még az etika része, a kereszténység sem adta föl ebben Isten illetékességét. Újkori találmány, hogy a politikának, mint a sakknak külön törvényei vannak. Innen van az, hogy amit nem követnék el mint magánember, bölcsességként követem el, mint államférfi."

„A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő. Csak ha fogy, az vevődik észre."

„Hibáink legjobb menlevele, ha elismerjük őket."

„Az ember ne azt nézze, hogy az emberek mit tartanak normálisnak, hanem, hogy ő maga hogy maradhat meg önmagának."

„Aki emberek közt él, olyan legyen, mint az aranymosó: egy gramm aranyért egy mázsa iszap - ez legyen a számítása!"

„Szerettem az igazságot, gyűlöltem a méltatlanságot, ezért halok meg száműzetésben."

„Érezni, hogy nem tehettünk másképp: ez a jó lelkiismeret."

„Egy bűnöző államban nem lehet a polgároktól sem erkölcsöt várni."




Németh László (Nagybánya, 1901. április 18. - Budapest, 1975. március 3.) Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

1901. április 18-án született Nagybányán. Édesapja a nagybányai Magyar Királyi Állami Főgimnázium tanára volt. Édesanyja, Gaál Vilma tisztviselő család gyermeke. Családjával 1904-ben Szolnokra, majd 1905-ben Budapestre költözött. A Toldy Gimnázium önképzőkörében mutatkozott be először írásaival. 1920-ban magyar-francia szakra iratkozott a bölcsészkarra, de 1921 tavaszán már orvostanhallgató volt. 1925-ben fogorvosi diplomát szerzett. Fogorvosként, majd iskolaorvosként praktizált. 1925 decemberében megnyerte a Nyugat novellapályázatát. Ez év karácsonyán házasságot kötött Démusz Ellával. Házasságukból hat lányuk született, közülük ketten csak rövid ideig éltek. Lányaiból pedagógus, vegyészmérnök, fizikus professzor, MTA-tag és orvos lett.

1926-tól a Protestáns Szemle (Lelkes László álnéven is írt), a Nyugat, a Társadalomtudomány és az Erdélyi Helikon munkatársa. „A magyar szellemi erők organizátora” akart lenni, ezt üzente Németh László fiatalos lelkesedéssel a Nyugat szerkesztőjének, de mondhatnánk, az egész kortársi, szellemi Magyarországnak. Bizonyosan maga sem tudta, hogy ez valójában mit is jelent, de jól érezte, sürgető a feladat, hogy újabb, modernebb eszmék, alkotók és műhelyek jelenjenek meg és fejtsék ki hatásukat az 1920-as évek Magyarországán.

Nemigen van olyan műfaja az írásbeliségnek, amiben Németh László ne alkotott volna emlékezeteset, remekművet, előremutatót vagy vihart kavarót, - de ez így is van rendjén egy „organizátortól”. Főleg kritikákat írt az élő magyar és világirodalom egyes íróiról, műveiről.

1930-ban Baumgarten-díjat kapott. 1931-32-ben a Nyugat kritikusa. 1932-ben szakított Babitscsal és a Nyugattal, s 1932 őszétől 1937 elejéig összesen 17 füzetben jelentette meg az egymaga írta folyóiratát, a Tanút, amely a magyar szellem és kultúra, múlt és jövő, művészet és tudomány valamennyi ágával foglalkozott. Az itt meghirdetett eszméket aztán regényeiben, tanulmányaiban, vagy más alkotómunkában fejtette ki részletesen, de legalább is kísérletet tett megvalósításukra.

Hódmezővásárhelyi szobra
Hódmezővásárhelyi szobra

1934-ben részt vett a Válasz című folyóirat megalapításában és szerkesztésében, számos írást közölt a lapban (Pörje Sándor álnéven is). Részt vett a népi írók egy csoportja és Gömbös Gyula találkozóján. 1935 augusztusában romániai utazáson vett részt; erről nagy hatású útinaplót is megjelentetett. Regényeket, tanulmányokat, drámákat írt, és jelentős publicisztikai munkásságot is folytatott.

1939 tavaszán a Kisebbségben című röpirata nagy vihart kavart. 1940-től a Móricz Zsigmond szerkesztette Kelet Népe munkatársa és a Zilahy Lajos-féle Híd főmunkatársa lett. Hosszú tanulmányban támadta meg Szekfű Gyulát. A háborús évektől kezdve egyre jobban elszigetelődött a magyar szellemi progressziótól. Számos városban tartott előadást, s 1941-től az Illyés Gyula szerkesztette Magyar Csillagba is írt. 1942-ben részt vett a balatonszárszói és a lillafüredi találkozókon. 1943 augusztusában nagy hatású előadást tartott a második balatonszárszói konferencián. A német megszállás, 1944 márciusa után bujdosni kényszerült.

1945-től előbb Békésen, majd Hódmezővásárhelyen élt és dolgozott. Három évig tanított is a vásárhelyi gimnáziumban. 1946-tól folyamatossá váltak ellene a baloldali sajtótámadások. 1948 után is hosszabb időt töltött Hódmezővásárhelyen. Évekig fordításból élt. 1952-ben - fordításaiért - József Attila-díjjal tüntették ki. 1955 januárjában jelent meg a Csillagban Galilei című drámája. 1956 november eleji újságcikkeiben kiállt a forradalom jogossága, illetőleg a szocializmus addigi pozitív eredményeinek a megvédése mellett.

1957-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1958-ban az MSZMP Központi Bizottsága - több „népi író” társával együtt - határozatban bélyegezte meg az 1945 előtti „nacionalista”, „kispolgári”, „harmadik utas” nézetei miatt. 1959-ben öthetes tanulmányutat tett a Szovjetunióban. A hatvanas években egyre ismertebb lett Nyugat-Európában is. Számos művét fordították le kelet-európai nyelvekre is. Idehaza egymás után adták ki tanulmányköteteit, regényeit, színdarabjait. Úgyszólván állandóan műsoron volt a magyar színházakban. 1965 áprilisában Bécsben Herder-díjat vehetett át.

Utolsó alkotói korszakában legkedvesebb tartózkodási helye a kis Balaton-parti település, Sajkód volt. 1969-ben megkezdődött életmű-sorozatának kiadása. 70. születésnapján a Munka Vörös Zászló Érdemrend kitüntetést kapta. Országszerte ünnepelték, a müncheni Látóhatár Németh László-számmal köszöntötte. Utolsó éveiben súlyos beteg volt, már nem írt többet. 1975. március 3-án halt meg Budapesten agyvérzés következtében.

Németh László elsősorban regényíró volt (bár ő inkább pedagógusnak és politikusnak tartotta magát). Regényeiben a morális indíttatás, a nagyméretű felkészültség, a lelkiismeret irányító szerepe játssza mindenhol a főszerepet (Emberi színjáték, Utolsó kísérlet, Égető Eszter, Irgalom). Regényeiben mindenhol fontos szerepet kap a feltörekvő osztályok érdekeinek, értékeinek hangoztatása, a társadalmi átalakulást azonban a szellemi felkészülés eszközeivel tartja megvalósíthatónak (Bűn), a társadalmi átalakulás motorjának a „minőség forradalmát” érezte, a jövő képét pedig egy megvalósítandó „kert Magyarországban” látta. Ezek a fogalmak szándékukban és némiképp tartalmukban is közel hozták (tartották) a népi írókhoz, valójában azonban egy utópisztikus társadalom elképzelése lebegett szemei előtt, a szocializmusnak valami sajátos (soha, sehol meg nem valósult és nem is megvalósítható) eszméjét dédelgette.

Sírja a Farkasréti temetőben
Sírja a Farkasréti temetőben

Drámái hasonlóképpen súlyosak, mintha inkább könyvdrámák lennének, de színpadon is megállják a helyüket. A világ- és a magyar történelem több nagy alakját formázta meg színdarabjaiban (Gandhi, Husz János, VII. Gergely, Galilei, illetve a Bolyaiak, Görgey, Apáczai Csere János), elsősorban eszméiket, ezek sikerét és bukását boncolta és értelmezte.

Fontosabb díjai, elismerései:

1930 - Baumgarten-díj
1952 - József Attila-díj
1957 - Kossuth-díj
1961 - a Munka Érdemrend arany fokozata
1965 - Herder-díj (Bécs)
1968 - Batsányi-díj
1968 - a Megbecsülés Jele Érdemrend (Moszkva)
1971 - a Munka Vörös Zászló Érdemrendje

Források: pim.hu, wikipedia.org, irodalmilap.net