Mindszenty József

Tiszteletre méltó Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József (Csehimindszent, 1892. március 29. - Bécs, 1975. május 6.) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja, akit a nyilasok és a kommunisták is üldöztek. Életútja bebizonyította, hogy a Rákosi-korszakkal és a nyilas diktatúrával - azok természetéből fakadóan - az egyház csak elvtelen, erkölcstelen és megalázó kompromisszumot tudott volna kötni, ennek pedig a bíboros sziklaszilárdan ellenállt.

Ifjúkora

A Pehm család Vas megyei nemesi család. A nemesi címet III. Károly magyar király adományozta 1732-ben. Szülei Pehm János és nemes Kovács Borbála szőlő- és földművelők voltak. Pehm János fiatal korában községbíró, majd közgyám, egyházközségi és később iskolaszéki elnök volt. József, az elsőszülött gyermek Csehimindszenten végezte el az elemi iskolát. 1903-tól a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban folytatta a tanulmányait. Érettségi után papnövendéknek jelentkezett a szombathelyi püspöki szemináriumba.

1915. június 12-én gróf Mikes János megyés püspök szentelte pappá. Először káplán, hitoktató Felsőpatyon, majd 1917. január 26-tól a zalaegerszegi állami fiúgimnázium hittanára. 1919. februárjában az országgyűlési választások előkészítő bizottságának tagja. A hitoktató Mindszenty aktív politikai harcot folytatott a szociáldemokraták ellen, ezért a Tanácsköztársaság idején Szombathelyre internálták püspökével együtt, és csak 1919. május 19-én szabadult ki. A direktórium kiutasította Zala vármegyéből, szülőfalujába internálták. A kommün bukása után augusztus elején tért vissza Zalaegerszegre.

Első világháborút követő közéleti tevékenysége

Egész politikai pályáját, a politikával való foglalkozást is meghatározta számára Magyarország első világháborús veresége és a királyságot szétverő forradalmak élménye. A társadalmi rend bukásaként érte meg az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását, az uralkodó császári, illetve a királyi címéről való lemondatását, a köztársaság kikiáltását, az újabb, még elfogadhatatlanabb vörös forradalmat és a román megszállást.

A zalaegerszegi plébánia templom

1919. október 1-től Zalaegerszeg adminisztrátora, 1921-től plébánosa. Fontos szerepet játszott a helyi közéletben és a hívek körében. Korszerű egyházközséget, elmélyült hitéletet teremtett. Fölépíttette a zalaegerszegi Jézus Szíve ferences templomot és kolostort, a Notre Dame nővérek anyaházát és tanítónőképzőjét, elemi és polgári iskoláját; modernizálta a plébánia-épületet, szegények számára 34 főt befogadó szeretetotthont alapított, tanévenként szegény sorsú falusi fiúkról gondoskodott gimnáziumi tanulmányuk idején. Kialakította a házapostolok hálózatát, hitbuzgalmi egyesületeket szervezett, fölújította a katolikus művelődési ház működését, részt vett a Göcseji Múzeum létrehozásában, nyomdát létesített. Az 1920-as évek elején rövid időre tisztséget vállalt a Keresztény Párt vármegyei elnökségében.

A templomot 1925 júniusában kezdték építeni az utolsó magyar király, az akkor alig három éve elhunyt Boldog IV. Károly emlékére, ami egyedülállóvá teszi a világban. Az 1927. szeptember 25-i ünnepélyes felszentelésen sok neves személyiség, köztük Zita királyné, IV. Károly özvegye is részt vett. 1950 nyarán a szerzetesrendektől megvonták a működési engedélyt, a rendházat államosították, így a zalaegerszegi ferencesek helyett az épületbe a megyei hadkiegészítő parancsnokság költözött.

1927-től a szombathelyi egyházmegye zalai elmaradott részének püspöki biztosaként 19 új templomot, 7 plébániaépületet, 9 misézőhelyet, 12 iskolát építtetett és szervezte meg körülöttük a katolikus közösségek életét. Fontosnak tartotta az országos és helyi sajtót, igyekezett a katolikus szellemiséget érvényesíteni a zalaegerszegi és vármegyei újságokban. 1937-től pápai prelátus. 1939-ben gr. Teleki Pál miniszterelnök fölkérésére a magyar keresztény-nemzeti értékeket védő Nemzetpolitikai Szolgálat dunántúli vezetője.

A püspök

1942 februárjában változtatta meg német eredetű családnevét - szülőfaluja, Csehimindszent után Mindszentyre. 1944. március 4-én XII. Piusz pápa veszprémi püspöknek nevezte ki. 1944. március 25-én az esztergomi bazilikában Serédi Jusztinián bíboros, prímás, esztergomi érsek szentelte püspökké. Hivatalát születésnapján, március 29-én foglalta el.

'Árpád-házi Szent Margit liliomos, misekönyves alakja azért foglal helyet a címerben, mivel Szent Margit szentté avatása idején kerültem kapcsolatba egyházmegyémmel; másrészt alakja felidézi az összes magyar szenteket és Veszprém szent múltját is, a szent Pannoniát, a Pannonia sacrát.'

Püspöki jelmondatául a „Devictus vincit” (legyőzetve győz) mondatot választotta. Szigorú és következetes munkája során számos iskolát és plébániát alapított.

„Amikor XII. Pius pápa Őszentsége a nagy múltú veszprémi egyházmegye püspökévé legkegyesebben kinevezett, meghatott zarándokká váltam ezen az ősi tájon, ahol Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre, Szent László és Szent Margit lábanyomát látom és járom. Szent István király alapvető kemény határozottsága, alamizsnás szívjósága és atyasága, Boldog Gizella gyermeknevelése és templomöltöztetése, liliomos Szent Imre herceg örök fogadalma, Szent Margit királyleány nemzetéért vezeklő imája, élete, Szent László király kemény lovagiassága: mind-mind Pannonia virága."

Tervet dolgozott ki a püspöki és egyházmegyei földbirtokok fölosztására, de ezt a kormány megakadályozta. Meghatározó szerepe volt a Püspöki Kar 1944. júniusában a zsidók elhurcolása ellen tiltakozó körlevelének megalkotásában. Amikor a katonai hadműveletek elérték a Dunántúlt, a Dunántúl főpásztoraival közösen (Shvoy Lajos székesfehérvári, br. Apor Vilmos győri püspök és Kelemen Krizosztom OSB főapát) tiltakozó levelet fogalmaztak meg az ország elpusztítása és a zsidóüldözés ellen. A keresztény erkölcsre hivatkozva követelték a kormányzattól a magyar nép érdekeit nem szolgáló harcok megszüntetését. A Dunántúl főpásztorainak memoranduma címet viselő iratot 1944. október 31-én személyesen adta át a nyilas kormánynak.

A nyilas hatalomátvétel után 1944. november 4-én Szálasi Ferenc esküt tett a Szent Koronára, az új nyilas hatóságok minden közalkalmazottól megkövetelték, hogy esküt tegyenek a nyilas hatalomra. Mindszenty a Juramentum non - nincs eskü írással válaszolt. A hitvallását összefoglaló írás alcíme: A forradalmat és az Egyházat egyszerre szolgálni nem lehet.

A memorandum négy aláírója a nyilasok célkeresztjébe került. A kezdeményezés megtorlásául a veszprémi nyilas hatóság katonai célokra le akarta foglalni a menekültekkel telezsúfolt püspöki palotát. Mindszenty ezt megtagadta, ezért több papjával és kispapjával együtt november 27-én letartóztatták és a veszprémi vármegyei bíróság pincebörtönébe zárták. Fogva tartása közben ugyanott pappá szentelte több végzős kispapját és az erdélyi egyházmegye néhány menekült teológusát.

Mindszenty 26 pappal és kispappal együtt 1944. december 22-én a sopronkőhidai fegyházba került. Innen december 29-én boldog Apor Vilmos vértanú püspök közbenjárására átvitték az Isteni Megváltó Leányai apácarend soproni kolostorába és házi őrizet alatt tartották. Itt nyerte vissza szabadságát a szovjet csapatok 1945. április 1-jei bevonulásakor. 1945. április 20-án tért vissza püspöki székhelyére, Veszprémbe.

Igyekezett a háború okozta károkat helyrehozni, de gondja volt arra is, hogy hívei körében a harcok hónapjai alatt meglazult hitéletet, erkölcsi rendet papjai segítségével a korábbi szintre visszaállítsa. Ezt szolgálták havonta (fogsága idején is) kiadott püspöki körlevelei, egyházmegyéjében tartott bérmaútjai. Rövid veszprémi püspöksége alatt 34 új plébániát, 11 új falusi iskolát alapított. Jelentős szerepe volt a püspöki kar 1945. május 24-i, a háború utáni új helyzetben kiadott első közös körlevele megfogalmazásában.

A prímás

XII. Pius pápa 1945. augusztus 16-án a súlyos cukorbetegségben elhunyt Serédi Jusztinián hercegprímás utódjául kinevezte esztergomi érsekké. Grősz József kalocsai érsek, a püspöki kar elnöke szeptember 8-án személyesen adta át Mindszentynek a kinevezési iratot. Két nap gondolkodási idő után Mindszenty alávetette magát a pápai akaratnak, és 1945. október 7-én Esztergomban beiktatták új hivatalába. Érseki székfoglalója október 7-én volt az esztergomi bazilikában. Ebben gondos lelkipásztorként a magyar katolikus egyház kb. 6 milliós hívő közösségének hitének és erkölcsi felfogásának erősítését jelölte meg legfontosabb feladatának. Kiemelkedő főpásztori feladatának tartotta az imádságnak és az engesztelés szellemének az elmélyítését: „Az én vágyam: egymillió katolikus magyar család térdreereszkedése és rózsalánca Mária felé határon innen, határon túl. Ez a lepantóinál és temesvárinál diadalmasabb erő; nincs éle emberek ellen, csak emberekért, javukra, megszentelésükre történik.”

'Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől'

Esztergomi székfoglaló beszédében, 1945. október 7-én imahadjáratot kezdeményezett: „Legyünk most az imádság nemzete. Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erőt és bizalmat meríteni. Én is a milliók imahadjáratában, édesanyám mostantól még szorosabbra fogott rózsafüzérében bízom. Ne veszítsétek el bizalmatokat! Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől.”

1945 őszén és 1946. februárjában Rómában járt pápai kihallgatáson. 1946. február 21-én a pápa bíborossá nevezte ki. Amikor a pápa a római Szent Péter-bazilikában fejére helyezte a bíborosok kalapját, így szólt hozzá: „A 32 közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!”

A XX. sz. egyik legkiemelkedőbb magyar lelkiségi eseménye volt 1947. augusztus 15. - 1948. december 8. között az általa elgondolt és vezetett Boldogasszony Éve (Mária-év). A püspöki székhelyeken, a búcsújáró helyeken százezrek gyűltek össze, hogy hitben, erkölcsiségben, lelkiségben erősödjenek. A Boldogasszony Éve kiemelkedő eseménye volt az 1947. augusztus 20-i kb. félmilliós részvétellel a Szent István-bazilikától a Hősök teréig vezetett országos Szent Jobb-körmenet és Budapesten október 4-7 között a Mindszenty elnökletével tartott Nemzeti Mária-kongresszus (a hatóságok által nem engedélyezett katolikus nagygyűlés helyett). 1948. január 1-jei, újévi beszédében Esztergomban így szólt: „Észbontóan fájó gondolat volna, ha az ősi Máriás magyar földről a hit, remény és szeretet megfogyatkozásával az Isten Anyját száműznők vagy száműzni engednők és Szent István történelmi érvényű szerződését botorul felbontanók, megsemmisítenők. E kapcsolat felbontása népi öngyilkosság volna. Ez lenne a végső haláltánc és a nemzethalál, az örvény, amelyből nem volna menekvés, kiemelkedés. Felelőssé teszek minden magyart, elsősorban a katolikusokat a nemzet eme biztos horgonyáért és a hozzá való görcsös ragaszkodásért, hogy a múlt évi nyilvános és ünnepélyes elkötelezettségeink nem lesznek csak merő jószándék, vízre írt betű, érett fejjel is csacska gyerekbeszéd.”

Folytatta a politikai küzdelmet és elítélte a németek kitelepítését, a katolikus sajtó korlátozását, ezáltal egyre inkább az antikommunista magyar politika vezéralakjává vált. Síkra szállt a kereszténydemokráciáért, a keresztény erkölcsi törvényeken alapuló társadalomért, amit egyetlen lehetséges alternatívaként tudott elképzelni szemben a kommunista és a magyar baloldali pártok által hirdetett szocializmussal és népi demokráciával.

A budaörsi Mindszenty szobor

Mindszenty, mint prímás kötelességének érezte a társadalmi élet erkölcsi vonatkozásainak segítő, jóakaratú bírálatát. Vezetése alatt a magyar püspöki kar közös körleveleiben szóvá tette, ha a proletárdiktatúra felé haladó államvezetés megsértette a vallás- vagy lelkiismereti szabadságot, az iskolázás, a művelődés szabadságát; következetesen kiállt az alapvető szabadságjogok érvényesítéséért. Megszólalt a felvidéki magyarság deportálása, a délvidéki magyarok tömeges lemészárlása, a német kitelepítés embertelensége miatt, az ítélet nélkül bebörtönzöttek és internáltak érdekében. 1945. október 18-án és 1947. augusztus 25-én a nemzetgyűlési képviselőválasztások előtt a püspöki kar közös körlevélben hívta fel a hívek figyelmét, hogy olyan pártokra szavazzanak, melyek programja evangéliumi szellemű.

Hercegprímási méltóságának nagy tekintélye és személyének rendkívüli népszerűsége miatt hamar a hatalom figyelmébe került. „Likvidálását szisztematikusan készítették elő" írta Közi Hováth József 1980-ban, Münchenben megjelent könyvében. „A posta felbontotta leveleit és lehallgatta a telefonbeszélgetéseit. Fényképezték és listára vették a látogatóit. Rendszeres jelentéstételre kényszerítették az érseki iroda egyik tisztviselőnőjét. A rendőrség kopói nemcsak vidéki hivatalos útjaira, hanem még a szülőfalujába is elkísérték...". 1948. december 26-án hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés gyanúja alapján törvény- és jogellenesen letartóztatták. A házkutatás után az elé tett jegyzőkönyvet nem írta alá. A bíborosok nemzetközi tekintélyére és jogállására hivatkozva tiltakozott a házkutatás önkényes végrehajtása ellen. A hírhedt ÁVH központban az Andrássy út 60-ban megkezdték kínzását és kihallgatását. „Mindszentyre vitathatatlanul könyörtelenül és igazságtalanul lesújtott Rákosi és elvbarátai bosszúvágya, holott biztos, hogy a bíboros nem Washington és nem a Vatikán utasítására vállalta föl a politikai oppozíció szerepét, akármennyire is igyekezett a vád képviselője ennek ellenkezőjét alátámasztani abszurd túlzásokkal és kreált bizonyítékokkal. Mindszenty mindezt a maga konoknak is nevezhető meggyőződésével tette, egy világpolitikai fordulat reményében.” (Balog Margit: A Mindszenty-per) Végül a hírhedtté vált kirakat-perében életfogytiglani fegyházra ítélték.

A fogságban

Nyolc évet töltött különböző, számára is ismeretlen börtönökben. A legkegyetlenebb kínzásokon ment keresztül; akaratbénító gyógyszerekkel kábították. Séta alatt nem imádkozhatott, 82 kilóról 44 kilóra fogyott. A megaláztatások elviselésében kemény jelleme, szilárd hite és egy töviskoronás Krisztus-kép segített. Az ismeretlen hívőtől kapott szentképet a börtönbe is magával vitte: oltárképként használta. Devictus vincit! Legyőzetve győz! - olvasható a szentkép alján. „A felirat fele, a legyőzetés, rajtam is és az én életemben is megtörtént. De az állítmány a „vincit"...Isten kezében van" - írta Emlékirataiban.

Testileg-lelkileg megkínozták, majd a Budapesti Népbíróság a hazug vádak alapján 1949. február 8-án első fokon, július 6-9-én másodfokon életfogytiglani fegyházra ítélte. Az ítélet a keresztény világban nagy fölháborodást váltott ki. Az utolsó szó jogán, békét kért az egyházának, a magyar államnak és a lelkének.

„Tisztelt Népbíróság!

Az utolsó szó jogán egy férfiú áll a magyar népbíróságnak a színe előtt, jelentős országos állásban és vádaktól terhelten. Félévszázados adottsággal állok itt, egy határozott neveléssel és alapelvekkel. Ez a nevelés és ezek az alapelvek ugyanúgy vannak beépítve egy emberi életbe, mint ahogy a földre rá van építve a vaspálya. Ez a vaspálya visz és megmagyaráz sok mindent. Hálát adok az Istennek, hogy életem folyamán a jó szándékot nem veszítettem el. Reám a II. világháborús összeomlás után egy nehéz történelmi szerep várt, s ez abban állott, hogy nekem kellett az Evangélium összefogó világosságának és szeretetének a meghirdetője lenni. Ma reggel ez az imádság jött az ajkamra: Da pacem Domine in diebus nostris, in diebus istis! - Uram, adj békét ezekben a napokban! Nem a közeli vagy távol-jövőbe, hanem érdekes, ez az ősi imádság azt mondja: ezekben a napokban. S ezt a békét én kértem az én Egyházamnak, amelynek szeretetét elhoztam ide is. Ezt a békét kértem a magyar államnak, amely iránt való engedelmességemet megmutattam; s ezt a békét kérem a magam lelkének is.…” (részlet Mindszenty József az utolsó szó jogán elmondott beszédéből)

XII. Piusz pápa megdöbbenéssel tiltakozott az igazságtalan és jogtipró ítélet ellen. 1949. február 12-én kiközösített mindenkit, aki részt vett Mindszenty elítélésében. Az Acerrimo Moerore kezdetű apostoli levelében nyilvánosan elítélte a bíboros bebörtönzését és kiemelte a per során tanúsított nem megfelelő bánásmódot. Az ENSZ közgyűlése megbélyegezte a kormány eljárását és nemzetközi sérelemnek nyilvánította a bíboros bebörtönzését.

Betegsége és a hatalmas nyugati külpolitikai nyomás hatására hat év budapesti börtön után 1955. július 14-től házi őrizetbe került. Előbb Püspökszentlászlón, majd november 2-ától a felsőpetényi Almásy-kastélyban tartották fogva.

A forradalom kitörése után 1956. október 29-én a kommunista pártközpont utasítására titkos helyre akarták vinni, aminek ellenállt. Október 30-án éjjel magyar katonák Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy vezetésével szabadították ki fogságából és Budapestre kísérték. (Az őrnagyot a forradalom elbukását követő véres megtorlás során 1957. december 10-én kivégezték.)

Szabadságának 4 napja alatt a magyar katolikus egyház jövőjével kapcsolatos teendőkről tárgyalt a püspöki kar tagjaival és egyházmegyéje vezetőivel és azonnal fölmentette hivatalukból a kommunistákkal kollaboráló papokat. budavári rezidenciáján fogadta a külföldi delegációkat, külföldi segélyszervek küldötteivel tárgyalt a Magyarországnak nyújtandó anyagi segítségről. Fölkeresték a református és evangélikus egyház vezetői is, de politikai pártok képviselőit nem fogadta. Nagy Imre kérésére november 3-án este beszédet mondott a Szabad Magyar Rádióban. Hangvétele egészen más, mint 56 után beállították. Amit akkor Mindszenty elmondott, annak jó része ma is irányadó lehetne. Kiállt a nemzeti szabadságharc céljai mellett, s a polgári demokrácia jövőképét vázolta föl. Nem nyitott frontot a kommunista Nagy Imre vezette kormány ellen, de annak tagjait a "bukott rendszer örököseinek" nevezte. A beszédről nem engedett magnetofonfelvételt vagy lemezt készíteni, mert félt, hogy beszédével később visszaélnek, ellene fordítják. (Ahogy Ez később lényegében meg is történt.)

A rádió szózat hiteles szövegét Emlékirataim című önéletrajzi munkájából ismerhetjük, melyet így vezet fel: „A sokszor támadott és fondorlatosan meghamisított szózat hiteles szövegét szükségesnek tartom itt közreadni.”

„Ugyanazzal a testi és szellemi épséggel állok meggyőződésem mellett, mint nyolc éve, bár a fogság megviselt. Azt sem mondhatom, hogy most már őszintén beszélek, mert én mindig őszintén beszéltem; vagyis kertelés nélkül mondtam azt, amit igaznak és helyesnek tartok. (...)

Az esztergomi Mindszenty szobor

„Mi kis nemzet vagyunk. Kis ország a földgömbön. Ám valamiben mégis elsők vagyunk: egy nemzet sincs, amely ezeréves történelme során nálunk többet szenvedett volna... Folyton szabadságharcokat kellett vívnunk. Legtöbbször a nyugati országok védelmében. Ez megakasztotta a nemzetet s mindig újra, saját erőnkből kellett felemelkedést keresnünk ...Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli. Mi meg vagyunk illetődve, s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét... Himnuszunk így folytatódik: ha küzd ellenséggel. De mi rendkívül nehéz helyzetünkben is azt reméljük, hogy nincsen ellenségünk. Mi sem vagyunk ellensége senkinek. Minden néppel és országgal barátságban akarunk élni... A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga... így az egyik ország haladása a másikat is előreviszi... Mi, a kis nemzet, barátságban, zavartalan, békés, kölcsönös megbecsülésben kívánunk lenni a nagy Amerikai Egyesült Államokkal és a hatalmas orosz birodalommal. Jószomszédi viszonyban Prágával, Bukaresttel, Varsóval és Belgráddal... Egész helyzetünket azonban az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével... Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot! Őszintén reméljük, hogy az orosz fegyveres erők mielőbbi kivonása országunkból — megtörténik."

„…1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a tagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén.…”

„… Közvetlen éhínségbe kerültünk. Ezért a munkát, a termelést, a helyreállítási feladatok elvégzését mindenütt azonnal fel kell venni. Saját összességünk, nemzetünk érdekében s a nemzet életének folytatásához szükséges ez — haladéktalanul. Új, visszaélésmentes választás szükséges, amelyben minden párt indulhat. Én pártokon kívül és — állásom szerint — felül vagyok és maradok. Ebből a tisztemből figyelmeztetek minden magyart... Mert az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre. Maga a politizálás most másodrendű ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk ... Magánbosszúkat el kell kerülni, ki kell küszöbölni... Leleplező' vallomásokhoz sem fűzhetünk egyetlen megállapítást sem, mert az országos munkafelvételt és a termelés folytatását hátráltatná... Kizárólag kultúrnacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni... Mint a katolikus egyházfej kijelentem, hogy — amint azt a püspöki kar 1945-ben közös körlevélben kijelentette —, nem helyezkedünk szembe a történelmi haladás igazolt irányával, sőt az egészséges fejlődést mindenben előmozdítjuk. (!) Azt a magyar nép természetesnek találja, hogy nagy múltú és nagy értékű intézményeinkről gondoskodni kell…" (Részletek Mindszenty József 1956. november 3-án elhangzott rádióbeszédéből.)

November 4-én a Parlamentben találkozott Tildy Zoltán, Bibó István és Vas Zoltán politikusokkal, majd visszaindult Prímási Palotába, de oda már nem juthatott el, mert hajnalban a szovjet csapatok támadásba lendültek. A hidakat a szovjet katonai egységek lezárták, Budapestet ellepték a szovjet tankok, így a bíboros arra kényszerült, hogy az amerikai missziónál kérjen menedéket. Ott tartózkodását először csak rövidnek vélte, arra számított, hogy az ENSZ a Szovjetuniót hadereje visszavonására készteti. Erre az ENSZ-közgyűlés szovjet lerohanást elítélő határozata is reményt nyújtott.

Az amerikai követségen

Az Egyesült Államok kormányának hivatalos álláspontja szerint a Mindszenty ügy szigorúan csak a magyar kormányra és a Vatikánra tartozik, ezért nem avatkoznak be. Az amerikai követség pusztán menedéket nyújt számára. A kor szokásaihoz képest nagyon gyorsan megkapta a menedékjogot. De azért a védelem ellenére ez a státusz egy újabb bezártságot jelentett számára, végig kontroll alatt állt. A személyes egyházi és világi levelezését csak a követségen keresztül végezhette. E követségi félrabságban készítette el emlékiratait, valamint a magyar történelem nagyszabású, kéziratban maradt összefoglalóját, s tanulmányokat a XX. század 2. felének egyháztörténetéről.

Kádár Jánosnak személyes ügye volt Mindszenty tevékenysége és helyzete, ő volt ugyanis a belügyminiszter, amikor a bíborost letartóztatták. Így aztán ezért is a Kádár-rendszer egyik kiemelt közellenségévé vált. A kiszorított helyzetbe kerülő katolikus egyházban, a Rákosi és a korai Kádár-diktatúra alatt két „világ” alakult ki. Azoknak a világa, akik az állammal kapcsolatot találtak, és azok, akiket az állam üldözött. Az egyházellenes politikának alapvető eleme volt a kereszténységnek minden szinten való megosztása.

Mindszenty kész volt menedéke elhagyására, külföldre távozásra is készen állt, de ennek ellenében azt kívánta, hogy a kormány enyhítsen a magyar katolikus hívők jogfosztottságán. Tegye szabaddá a hitoktatást, a papnevelést, egyesületek alakítását, a sajtót.

1963. áprilisában a Szentszék megbízásából Mindszentyt többször meglátogatták vatikáni diplomaták és Franz König bécsi bíboros is. A téma Mindszenty Vatikánba települése volt. A kormány hozzájárulását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a Vatikán biztosítja: Mindszenty nem nyilatkozik elítéléséről és fogságáról, a hazai politikai viszonyokról, a magyar katolikus egyház helyzetéről, s kimenetele után lemond érseki tisztéről. A vatikáni küldöttek eleinte elutasították, majd - Mindszenty tudta nélkül - elfogadták e föltételeket. Mindszenty, teljesítve VI. Pál pápa kérését, 1971. szeptember 28-án elhagyta a követséget és Rómába ment.

Száműzetésben

1971. szeptember 28-án az Apostoli Szentszék és a Magyar Népköztársaság megállapodásának megfelelően szándéka ellenére, de a pápának fogadott engedelmesség okán elhagyta Magyarországot. A Vatikán és a magyar állam között létrejött megállapodás következtében nyílt erre lehetőség. Személye akadályozta a magyar állam és az Amerikai Egyesült Államok közeledését. Az amerikai követségről történt szabadulásának a Magyar Szocialista Munkáspárt azt is feltételül szabta, hogy kérje az 1949-es perében kiszabott büntetése elengedését, amit a bíboros visszautasított. Kiutazásakor a magyar igazságügyi hatóság utána küldte a kegyelmi iratot, de azt Mindszenty szintén elutasította. Ragaszkodott ahhoz, hogy a hatóságok hamisan vádolták meg.

Lelkiismereti kötelességének érezte, hogy a világban szétszóródott magyarokat hitükben és magyarságukban erősítse. „A nagyvilágban szétszórt híveimet látogatom és igyekszem őket hitükben megerősíteni. Amíg az Úr életben tart, egészséget ad, mindenhová elmegyek, ahová meghívnak, ahol szívesen látnak, s ahol értelme van látogatásomnak” Ezért intenzív lelkipásztori munkába kezdett, nyugat-európai városokban és búcsújáróhelyeken fölkereste a magyarok sokaságát, hosszabb lelkipásztori útra indult Kanadába, az USA-ba, Dél-Amerikába, Dél-Afrikába, Ausztráliába, Új-Zélandba. A magyarok mindenütt lelkesedéssel és tisztelettel fogadták. Sokan keresték fel Bécsben is, személyesen vagy levélben lelki, erkölcsi, vagy éppen a magyarság sorskérdéseit illető témákban.

Közben a Kádár-rendszer sürgette a Szentszéket, hogy teljesítse ígéretét és fossza meg Mindszentyt az esztergomi érseki tisztségétől. VI. Pál pápa 1973. november 1-jén levélben kérte őt a lemondásra, de lelkipásztori okokra hivatkozva Mindszenty nem teljesíthette azt. Végül a pápa engedett Kádárék követelésének, mert ennek fejében szabadon engedték a kommunista börtönökbe zárt papokat és egyházi személyeket. Sokan nem tételezték fel a Vatikánról, hogy ilyen komoly engedményt tesz a Mindszentyt hamis vádak miatt bebörtönző kommunistáknak, ráadásul ilyen erőteljes formában, megsértve az idős bíborost és sok magyar katolikus hívő érzelmeit. Amikor VI. Pál pápa találkozott vele, neki adta mellkeresztjét és gyűrűjét.

Mindszenty megértette a történteket, de úgy ítélte meg, hogy ez a megállapodás személyi szabadságát súlyosan sérti, ezért saját akaratából - de a Szentszék sem akadályozta meg a döntését - az egyházjogilag a magyar prímások alá tartozó bécsi szemináriumba, a Pázmáneumba utazott és haláláig ott élt. A pápa pedig a bíboros haláláig nem nevezett ki új esztergomi érseket.

mariazell-i sírja

December 18-án a Szentatya mégis megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, amit 1974. február 5-én tettek közzé. A pápa utasításának Mindszenty engedelmeskedett, többé nem használta érseki címét.

A bíboros mély fájdalommal vette tudomásul a pápa döntését. Félt, hogy ez zavart és kétséget kelthet híveiben. Tiltakozásul hat pontból álló kommünikét adott ki, s ebben a világ közvéleménye számára világosan megindokolta, miért nem mondhat le a magyar prímás ezekben a drámai időkben.

Felmentése után a világ minden magyarlakta országát felkereste, és meglátogatta híveit. A Vatikán keleti politikájának köszönhetően a Szentszék általi megaláztatás ellenére folytatta pasztorációs útjait.

Tovább folytatta lelkipásztori útjait, s ezután is sokan keresték föl a Pázmáneumban. Amerikai útja során a keresztény nevelésről tartott előadása után a Dallasi Egyetem díszdoktorrá avatta. Októberben a frankfurti nemzetközi könyvkiállításon mutatták be emlékiratait, amelyet világnyelvekre fordítottak. Venezuelai útjáról visszatérve, párizsi, majd skandináviai útját tervezte, amikor beteg lett, s pár hét múlva meghalt meg Bécsben, az irgalmasok kórházában.

1975. május 6-án halt meg 83 éves korában a bécsi Irgalmasok Kórházában. „A hír hét perc alatt fut körül a világon" - írja Csonka Emil: A száműzött bíboros című Nyugaton megjelent könyvében. „Megkondul a bécsi dóm lélekharangja. Utána másutt is, öt kontinensen, amerre járt, megszólalnak a harangok. Csak Magyarországon nem. Mégis perceken belül megtudta az egész ország."

„Ha számkivetésben halok meg, temessenek el ideiglenesen a máriazelli kegytemplomban”- írta végrendeletében. Hiszen Mariazell katedrálisát Nagy Lajos királyunk építtette, egy török feletti győzelme emlékére. Mindszenty, a bujdosó magyar bíboros azért temettette ide magát, mert magyar földben akart megpihenni - amíg Magyarország fel nem szabadul.

Mariazellben sokezernyi gyászoló hívő jelenlétében. 1976. május 30-án mintegy 3 ezer magyar zarándok jelenlétében áldották meg a sírkövet. Felirata: JOSEPHUS CARDINALIS MINDSZENTY/ PRIMAS HUNGARIAE / MDCCCXCII - MCMLXXV / VIXIT ET VIVAT PANNNONIAE SACRAE (Mindszenty József bíboros, Magyarország prímása 1892-1975. Élt és él a szent Pannoniáért). A Mindszenty-Alapítvány által elhelyezett vörösmárvány tábla felirata: „Ez a márványkô fedi most - míg a felszabadult haza földjébe megtérhet - Mindszenty József maradék porait. Született Csehimindszenten 1892 március 29-én; pappá szentelték Szombathelyen 1915-ben, négy év múlva Zalaegerszeg plébánosa, majd 25 év után veszprémi püspök; 1945-ben esztergomi érsek, Magyarország bíboros hercegprímása. Helytállt Istenért, Egyházért és szenvedő népéért. az elnyomó hatalom kétszer vetette fogságba; 1949-ben pedig életfogytiglani börtönre ítélte. Bilincseit 1956-ban a felkelt nép verte le. Miután a szovjet erőszak leigázta az országot, 15 évig az amerikai egyesült államok budapesti követségén kapott menedéket. Engedelmességből vette magára a számkivetés nehéz keresztjét s aggastyánként lett a világban szétszórt magyarság hű pásztora és igaz atyja. Meghalt Bécsben 1975 május 6-án.

Tisztelete

1975-1991 között magyarok sokasága rótta le tiszteletét sírjánál.

II. János Pál pápa Mindszenty József esztergomi sírjánál imádkozik

A Budapesti Népbíróság a IX. 254/1949 számon lefolytatott koncepciós per ügyében a Legfőbb Ügyészség már 1989 végén perújítási nyomozást rendelt el. A rehabilitálási eljárást hivatalosan 2012-ben zárták le. Ebben Mindszenty bíboros teljes jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálása megtörtént a magyar állam részéről. (1956. X. végén már a Nagy Imre-kormány is rehabilitálta).

Majd „Amikor Mária és Szent István országa felett lenyugszik a moszkvai hitetlenség csillaga," holttestét Esztergomba vitték. Hamvait 1991. május 4-én az esztergomi bazilikában hívők tízezrei jelenlétében, ünnepélyes gyászmise és világi megemlékezések kíséretében helyezték végső nyughelyére az esztergomi érseki kriptába, az esztergomi bazilika altemplomában.

Újratemetése kapcsán fedezték fel, hogy teste - a katolikus hagyomány szerint a szentség állapotát jelző módon - igen jó állapotban maradt fenn.

A boldoggáavatási eljárás megindítását külföldi papok 1986-ban kezdeményezték, 1994: az esztergom-budapesti főegyházmegye főpásztora, Paskai László bíboros érsek és a magyar püspöki konferencia is támogatta. A szükséges iratokat a posztulátor 1996 őszén átadta a Szentszék illetékeseinek.

A tiszteletre méltó bíboros hősiesen helyt állt a hit, remény és szeretet teológiai erényeiben, valamint a négy sarkalatos erényben, az okosságban, igazságosságban, erősségben és mértékletességben. „Személye jelképpé magasodott, a magyar katolikus közösség és az egész megkínzott és elnyomott magyar nép jelképévé".

Forrás: mindszenty.hu, wikipedia.org