Mikoviny Sámuel

Mikoviny Sámuel
Mikoviny Sámuel

„Mikoviny Sámuel a 18. századi első felében az egyik legjelentősebb képviselője volt annak a felvidéki, kisnemesi származású, evangélikus, „Hungarus” értelmiségnek, mely nagy szerepet játszott az ország „újjáépítésében”." (Kosáry Domokos)



Mikoviny (Mikovini) Sámuel (Ábelfalva, 1698 - Trencsén mellett, 1750. március 23.), magyar matematikus, mérnök, földmérő, tanár. A 18. század jelentős magyar polihisztora, korát többszörösen megelőzve, üstökösként alkotott maradandót. Szerteágazó tevékenysége nagy hatással volt a tudományos életre. A természettudományok és a technika történetében még ma sem lehet pontosan felmérni jelentőségét. Latin és német nyelvű tanulmányai a bányászat, a kohászat és a kartográfia területén egyaránt példamutatók. Ő tekinthető a magyar térképészet megalapítójának. Nagy jelentőségűek folyószabályozási és mocsárlecsapolási munkái, úttörő szerepet játszott a hazai műszaki felsőoktatás megteremtésében. Korai halála miatt nagyszerű terveinek csak a töredékét tudta megvalósítani, mégis a magyar történelem kiemelkedő tudósaként, mérnökeként tartják számon.

A kép alatt felirat: O Cara Patria quae me genuisti, dulcis Panonia (Ó, drága hazám, ki engem szültél, édes Pannónia)
A kép alatt felirat: O Cara Patria quae me genuisti, dulcis Panonia (Ó, drága hazám, ki engem szültél, édes Pannónia)

Mikoviny Sámuel születésének pontos idejét nem ismerjük. A legvalószínűbb, hogy 1698-ban látta meg a napvilágot a Nógrád vármegyéhez tartozó Ábelfalván (ma Lehota Abelova). A kisnemesi család breznóbányai ágából származott. Édesapja - aki szintén a Mikoviny Sámuel nevet viselte - 1693-1712 között evangélikus lelkész volt. Édesanyját születésekor elvesztette. Két testvére volt.

Mivel a birtok nem biztosított mindegyik gyereknek megélhetést, ezért a család tagjai - a kor szokása szerint - nagy gondot fordítottak gyermekeik iskoláztatására. Id. Mikoviny Sámuel még a papi pályát választotta, de fia - mint ahogy egyre többen a 18. század folyamán - a világi értelmiség egyik kiváló képviselője lett.

A róla szóló szűkszavú tudósítások úgy tudják, hogy az alapiskola (Ábelfalva és Losonc) után Besztercebányán járt gimnáziumba. Itt Bél Mátyás 1708-1714-ig tanárként, illetve igazgatóként működött és az intézményt korának egyik leghíresebb iskolájává fejlesztette. Itt alakult ki közöttük az a mély barátság, amelynek kiemelkedő eredményei a későbbi nagy országos felmérésekben és térképezésekben csúcsosodott ki.

A tehetséges ifjú vélhetőleg az ő közbenjárásának és kapcsolatainak köszönhetően jutott el Németországba, ahol 1721-1722-ben az altdorfi, majd 1723-1724-ben a jénai egyetemen tanult. Kedvenc tárgya a matematika volt, de tanulmányai kiterjedtek olyan mérnöki tudományokra is, mint a térképkészítés, csillagászati helymeghatározás. Rajzolást és rézmetszést is tanult. Hírnevét azzal a 11 rézmetszettel, valamint térképekkel alapozta meg, amelyek Altdorfot ábrázolják, s amely gyűjteménye szakavatott tollal írt kísérőszöveggel jelent meg nyomtatásban 1723-ban.

Buda és Pest címere - Mikoviny Sámuel rézmetszete 1737-ből
Buda és Pest címere - Mikoviny Sámuel rézmetszete 1737-ből

Miután 1723 októberében mérnöki diplomát szerzett, európai körútra indult. Ennek részletei nem ismertek, de feltehetően Bécsben is tanult térképészetet, és esetleg megfordult Berlinben, talán Párizsban is.

Németországi tanulmányútja végeztével visszatért Magyarországra, ahol hamarosan elnyerte a Pozsony vármegye geodétája kinevezést. Fő megbízatása a folyószabályozás volt. Sok munkát vállalt Pozsony vármegye határain túl is. A Duna komáromi szakaszának szabályozása, illetve gátrendszerének kialakítása során ő hívta fel a figyelmet elsőként a Szőny közelében feltárandó, Brigetio nevű római erődítmény maradványaira. További történelmi jelentőségű munkája a Tatai tó vízrendezési terveinek elkészítése, amivel Esterházy József gróf megbízása alapján készült el 1727-ben. E terveinek kivitelezése élete legnagyobb munkái közé tartozik: hatalmas kiterjedésű mocsarak lecsapolásával, a gazdag forrásvizek felhasználhatóvá tételével, gátak és zsilipek építésével végleges medret teremtett a 600 holdas tatai Öregtó számára. A Mikoviny-ároknak nevezett csatorna a mai napig őrzi nevét. Ezek után igazán nem meglepő, hogy a kirobbanó tehetségű mérnök alig töltötte be 35. életévét, amikor már a Porosz Tudományos Akadémia tagja volt!

Szobra Tatán
Szobra Tatán

1731-től megkezdte Bél Mátyás Notitia Hungariae című, Magyarország történelmét és földrajzát bemutató könyve számára a vármegyék térképeinek elkészítését. Az alapos terepi felmérések elvégzéséhez - a munka jelentőségét felismerve - segítséget nyújtottak az ország vezetői is. Gyakran megfordult Selmecbányán, ahol mérnökként segítette a termelést, és 1735-től a téli hónapokban a selmeci Selmecbányai Bányászati Akadémia első tanáraként oktatott. November 1-től májusig oktatta matematikát, mely tantárgy magában foglalta a mennyiségtant, az algebrát, a földmérést, a mechanikát, a hidraulikát és a hidrosztatikát is. A Selmeci Akadémia volt az első nem egyházi alapítású felsőoktatási intézmény a Habsburg Birodalmon belül, amely két- illetve három éves képzési idő alatt biztosította olyan műszaki szakemberek képzését, akik a bányaművelés (ércbányászat, szénbányászat, sóbányászat) különböző elméleti és gyakorlati területeiről szerezhettek korszerű ismereteket. Az év egyik felében matematikát, mechanikát és hidraulikát tanított, valamint föld- és bányamérési gyakorlatokat vezetett, és az uralkodó megbízásából nyaranta az ország topográfiai felmérésén dolgozott.

Kamarai mérnöki szolgálataira a császári hadsereg is igényt tartott. Az osztrák örökösödési háború során őrnagyi rangban 1742-ben a magyar-morva határvidék felmérésével és védelmének kiépítésével bízták meg. 1745-ben részt vett a sziléziai hadjáratban, ahol szintén műszaki feladatokat, erődítmények tervezését, építését, valamint térképészeti felméréseket végzett, gyakran a harcok közvetlen közelében, élete kockáztatásával. 1749-ben a tervei alapján kezdődött a budai vár újjáépítése. 1750-ben, a Vág folyó szabályozási munkálatai közben a gátakon súlyosan megfázott és március 23-án Trencsén közelében meghalt, sírjának helye ismeretlen.