Dr. Mező Ferenc

„Az lett az életpályám, ami a kedvtelésem, a rögeszmém, a szenvedélyem volt. A görög kultúra és a sport."

„Az ifjúság lelkébe csepegtetni a nemes versenyvágyat, megszüntetni vagy legalábbis csillapítani a testvérviszályt, megteremteni, sőt erősíteni az összetartozás tudatát, és tanúságot tenni az istenek iránt való határtalan tiszteletről és az olimpiai békéről."


Dr. Mező Ferenc (eredeti családneve: Grünfeld) (Pölöskefő, 1885. március 13. - Budapest, 1961. november 21.) nemzetközi hírű magyar sporttörténész, tanár, olimpiai bajnok.

Grünfeld Ferenc néven, Pölöskefőn született 1885. március 13-án. E kis zalai faluból indult az az életpálya, amely hetvenhat éven át fáradhatatlan munkával, céltudatos tevékenységgel a sporttörténetírás terén és az olimpiai mozgalom fejlesztésében is maradandót alkotott.

Hat éven át a nagykanizsai gimnázium diákja volt, majd Zalaegerszegen a Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban Pais Dezső osztálytársaként érettségizett. Az ókor klasszikusait tanulmányozva jegyezte el magát egy életre a sporttal, s a latin nyelvvel. Érettségi után a budapesti Tudományegyetemre került, ahol latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett (1909). Doktori értekezését Tibullus a magyar irodalomban címmel írta.

Tanári működését Rákospalotán kezdte, majd 1913-tól kinevezték a zalaszentgróti polgári fiúiskola igazgatójának. Nevéhez fűződik a zalaszentgróti sportegyesület megalakítása. Igazgatói tevékenysége Zalaszentgróton az iskola 1913/14. tanévi értesítőjének megszerkesztésével be is fejeződött be. Vakációja megkezdése előtt bevonult négyhetes kötelező, tartalékos fegyvergyakorlatának letöltésére a pozsonyi 72. gyalogezredhez. Még be sem fejeződött a gyakorlat, amikor a mozgósítási törvény értelmében frontharcos lett. Mint tartalékos zászlós egy szakasznyi újonc kiképzését végezte.

Emlékoszlopa a 'TF'-en
Emlékoszlopa a 'TF'-en

Az első világháborút végigharcolta. 1914. november elsejével tartalékos hadnaggyá nevezték ki. A fontosabb eseményeket rendre feljegyezte. Így amikor hastífusszal tábori kórházba került, a galíciai fronton zajló eseményekről könyvet írt „Az orosz-osztrák-magyar háborúban” címmel. A könyv 1915-ben Nagykanizsán jelent meg.

Mező hadnagy úr hamar megbarátkozott a tábori élettel, hiszen századánál sok ismerőssel találkozott. Elsősorban azokkal a harcosokkal, akiket ő tanított a fegyverforgatásra Pozsonyban. A magyar legényeken kívül valamennyi náció katonái tisztelték és szerették, tiszttársai pedig elismeréssel nyilatkoztak hadi tudományáról. Tanári mivoltát itt sem tagadta meg, alkalomadtán oktatta és nevelte alárendeltjeit. Gyűjtötte a bakanótákat, tanulmányozta a katonái nyelvjárását és szokásait.

Az első orosz támadás teljesen váratlanul érte a századot. Fegyverropogásra, iszonyatos lármára ébredtek. Mező Ferenc karddal az egyik, másik kezében revolverrel kirohant a sötétbe, tisztiszolgájával a sarkában. A golyók sípoltak a füleik mellett, az orosz elit csapat a 9. és 10. Szibériai ezredekből összeállt zászlóalj tört rájuk. A Czarkowi tűzkeresztség és további orosz betörések során tanúsított hősies magatartásáért 1916 nyarán kapta meg az első kitüntetését: A Bronz Katonai Érdemérmet a hadiszalagon.

Mező Ferenc csapatteste a 72. gyalogezred az Isonzó - hadsereg VII. hadtestének 14. gyalog hadosztályában az első vonalban harcolt. A központi hatalmak csapatai egyre nagyobb válságot éltek át. Az élelmiszer fejadag 1918 elejétől egyre csökkent, tápértéke pedig alig volt. Az alultáplált katonák átlagos testsúlya kritikus mérték alá csökkent. Fizikailag teljesen kimerültek. Előfordult, hogy több napig nem jutottak élelemhez, csak kávét ittak. A ruházatuk lerongyolódott, nem védett a hideg ellen. Mező Ferenc az olasz fronton, mint századparancsnok tartalékos főhadnagyi rendfokozatban, 1917 őszétől 1918 januárjáig több ütközetben is részt vett. Megkapta a Károly-csapatkeresztet, amit IV. Károly magyar király alapított: azok számára, akik a front vonalban legalább 12 hétig szolgáltak. Ez a kitüntetés sebesülése után pedig a „Sebesültek Érme I középsávval” kitüntetést adományozták neki.

Mező Ferenc Noventánál 1918 januárjában, a napokig tartó tüzérségi tűzben szintén példamutatóan harcolt. Ezért méltónak bizonyult egy újabb Legfelsőbb Kitüntetésre: III. osztályú Katonai Érdemkeresztre, a hadi díszítménnyel és a kardokkal. A Piavei átkelést Mező Ferenc századparancsnok naplójának segítségével a „Háború és Sport-Emlékvirágok” című könyvében dolgozta fel. Mező főhadnagy a legvakmerőbb csapat élén harcolt. A Monarchia a Piave folyón túlra jutott hadseregének további támadását az olaszok - angol és francia hadosztályok segítségével - megállították. A hatalmasra dagadt folyón visszavonulni sem tudtak. A sereg jó része elpusztult, reménytelen volt a továbbnyomulás, de a visszavonulás szintén súlyos veszteséggel járt. A hadsereg gerince végleg megroppant.

1918. november 3-án Padovában Osztrák-Magyar Monarchia képviselőjeként Wéber gyalogsági tábornok aláírta a fegyverletételt. Ezzel megszűnt a birodalom utolsó összekötő ereje is, a közös hadsereg. Dr. Mező Ferenc főhadnagy 1918. december 1-én leszerelt és katonai szolgálatból elbocsájtatott.

Leszerelése után Nagykanizsán volt tanár. 1918-ban Budapestre költözött, majd 1934-ig a budai Mátyás Gimnáziumban tanított. Ekkoriban már rendszeresen jelentek meg sporttárgyú írásai.

Németül és angolul beszélt, a latint és az ógörögöt tanította is, melynek ismerete hozta meg számára a sikert, mert megírhatta az ókori olimpiák történetét. Ami egy nem várt, de megérdemelt aranyérmet jelentett Magyarországnak. „Az olimpiai játékok története" című munkáját 15 alkotás közül a legjobbnak ítélték, az amszterdami olimpián aranyéremmel jutalmazták. Tiszteletére felvonták az árbocra a piros-fehér-zöld zászlót, eljátszották a Himnuszt, de ő maga nem lehetett jelen, Esztergomban értesült olimpiai győzelméről.

Sírja a Kerepesi temetőben
Sírja a Kerepesi temetőben

„Isten segítségével győztem a versenyen. Augusztus 1-én hirdették ki az eredményt a stadionban. A messze idegenben felszökött trikolórunk az árbócra és felharsant nemzeti zsolozsmánk: a Himnusz. Életem legszebb percei lehettek volna ezek, de a sors mostohaságából nem lehettem ott. Mindezekhez a magam részéről csak annyit teszek hozzá: minden csalódásért kárpótol amszterdami sikerem, s boldoggá tesz az a tudat, hogy hazámnak is javára lehettem." - emlékezett Mező Ferenc.

Bár tanári állását nem adta fel, ettől kezdve a sporttörténetírásnak szentelte életét. Műve 1929-ben jelent meg először magyar nyelven, majd fordításban a világ számos országában. Az első művet több mint hetven követte. Sporttárgyú könyveit sok nyelvre lefordították. Elismert nemzetközi szaktekintély volt a sporttörténet területén.

1945 és 1948 között minisztériumi főosztályvezetőként a sportügyek intézésével foglalkozott. Egyik legnagyobb megtiszteltetése 1948. február 17-én érte, amikor St. Moritzban a téli olimpia után olimpiai munkássága elismeréseként a visszahívott ifj. Horthy Miklós helyére a NOB tagjai sorába választotta. 1948-tól haláláig tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, a Magyar Olimpiai Bizottságnak pedig főtitkára volt. Munkáját számos magas kitüntetéssel honorálták. Szülőfalujában emléktábla, Nagykanizsán középiskola viseli az első zalai olimpiai bajnok nevét.