Mária Terézia

Martin van Meytens: Mária Terézia a Szent Koronával és a jogarral
Martin van Meytens: Mária Terézia a Szent Koronával és a jogarral

„Sír vala, gyönge fiát dobogó kebelére szorítván,
S álla borúlt napként Mária népe között.
Sírjon-e, mond a büszke magyar, fejedelme magyarnak?
Sírjon-e, kit nagy nép szent koronája födez?
S lángjai közt nem kérd ő múltkori sérvet, ölő kínt;
Halni rohan, küzd, győz; s Mária védve vagyon.
(Kölcsey Ferenc: Mária Therésia)



Mária Terézia (Erzherzogin Maria Theresia Amalia Walpurga von Österreich) (Bécs, 1717. május 13. - Bécs, 1780. november 29.) negyven évig ült az osztrák és a magyar trónon. Ellentmondásos egyénisége, életének olykor tragikus, olykor felemelő pillanatai sokszor erősen meghatározták hazánk sorsát a XVIII. század második felében.

Mária Terézia osztrák főhercegnő 1717. május 13-án született Bécsben. Édesapja VI. Károly német-római császár (III. Károly néven magyar, II. Károly néven cseh király, a Habsburg-ház utolsó férfi leszármazottja volt. Édesanyja Erzsébet Krisztina braunschweig-wolfenbütteli hercegnő, császárné volt.

A Spanyol örökösödési háború idején, 1703-ban a Habsburgok titkos családi egyezséget kötöttek. Rögzítették, hogy a birodalom osztrák birtokait József, a spanyol birtokokat Károly örökli. Ha pedig valamelyik ág kihal, akkor a másik ág férfi leszármazottai öröklik a birtokokat. Ha mindkét ág férfi tagjai kihalnak, akkor a leányág örökli a birtokokat, olymódon, hogy előbb József és utána Károly lányai következnek. József halála után ezen III. Károly az 1713-as Pragmatica Sanctioban úgy módosított, hogy a birodalom teljes területét oszthatatlanul férfi örökösei kapják, ha pedig nem születnének férfi örökösei, akkor leányai következnek, pedig az 1703-as családi szerződés szerint bátyja, az elhunyt császár lányai megelőzték volna az övéit.

Mária Terézia koronázása a Szent Márton-dómban
Mária Terézia koronázása a Szent Márton-dómban

A jó egészségnek örvendő császár szinte haláláig bízott abban, hogy lesz fiú utóda. S 1716-ban a császárt fiúval áldotta meg a sors. Lipót János azonban nem sokkal később meghalt, és a császári párnak ezután már csak három lánya született. Ahogy teltek az évek, mind valószínűbbnek tetszett, hogy az évszázadokon át oly szerencsésen házasodó és öröklő dinasztia nagyon is rá lesz szorulva a bölcs előrelátással tető alá hozott Pragmatica Sanctióra.

Mária Teréziában így apja nem az utódot látta, s nem is készítette fel az uralkodói feladatok ellátására. Gyermekkorát nem árnyékolták be apja egyre súlyosbodó gondjai. Húgával, az egy évvel fiatalabb Mária Annával együtt a szokásos nevelésben részesült. Matematika, történelem, latin, olasz, spanyol, francia volt a fő tantárgy, illetve - s ebben a korban nem különös ez - a vadászat, tánc, célba lövés stb. Mindez 11 éves korától Fuchs grófné szeretetteljes felügyelete alatt zajlott.

Annak ellenére, hogy férjhezmenetele az uralkodói körökben igencsak szokásos diplomáciai alkuk tárgya volt, szerelmi házasságot kötött. Spanyol, bajor, porosz vőlegényjelöltek helyett Mária Terézia 1736. február 12-én Bécsben feleségül ment Lotaringiai Ferenc István herceghez. I. Lipót József hercegnek, Lotaringia és Bar uralkodó hercegének és Erzsébet Sarolta orléans-i hercegnőnek fia kilenc évvel volt idősebb leendő feleségénél. Tulajdonképpen már gyerekkoruk óta ismerték egymást, s barátságuk később szerelemmé vált. Ferenc házasságának feltétele Elzász átadása volt, amit Mária Teréziáért meg is tett.

Házasságukból 16 gyermek született, velük létrejött a Habsburg-Lotaringiai-ház.

A királynő negyven évig tartó uralkodása apja 1740. október 20-án bekövetkezett halálával kezdődött. Bár a koronázás csak 1741. június 25-én történt Pozsonyban, az 1722-1723-ban megtartott országgyűlésen törvénybe iktatott nőági örökösödési rend alapján jogosan címeit, követhette apját közvetlenül és törvényesen a magyar és a cseh trónon, továbbá az osztrák tartományok élén.

A királynő esküt tesz a hitlevélre
A királynő esküt tesz a hitlevélre

A koronázás előfeltétele - az 1526 és 1687 között magyar királlyá választott Habsburg uralkodókhoz hasonlóan - egy hitlevél kiadása és az eskü letétele volt. A hitlevél tartalma a mindenkori erőviszonyoktól függött. Mária Terézia hitlevelében megígérte, hogy megtartja az ország törvényeit, jogrendjét és kiváltságait. Ígéretet tett, hogy a magyar koronát az országon belül fogják őrizni. A hitlevélből kikerült az 1222-ben kiadott Aranybulla ellenállási záradéka és az a korábbi kitétel, hogy az uralkodó állandó jelleggel a magyar fővárosban fog tartózkodni. Ígéretet tett az ország területének gyarapítására, valamint a visszahódított területek királysághoz csatolására. A hitlevél szerint az ország királyválasztó jogát visszanyeri, ha a férfiág után mindhárom nőág (Károly, József, és apjuk, Lipót ága) kihalna. A hitlevél avval a jövőre szóló ígérettel zárult, hogy valamennyi jövendő uralkodónak is el kell majd fogadnia ezeket a pontokat, és esküt kell rájuk tennie. (II. József - reformelképzelései miatt - ezeket az ígéreteket és a koronázás előtti esküt nem akarta letenni. Emiatt nem koronázták meg és lett ő a kalapos király.)

Esterházy Imre esztergomi érsek és Pálffy János nádor június 25-én a Szent Márton-dómban koronázta meg Mária Teréziát, aki koronával a fején gyalog végigjárta a pozsonyi koronázási utat a főtéren át a ferencesek templomáig. Az esküt a királynő az irgalmasrendiek temploma előtt tette le. A koronázási dombon a karddal a négy égtáj felé suhintva jelezte, hogy megvédelmezi a királyságot, bárhonnan közeledjen is az ellenség. Az országgyűlési küldöttek a frissen koronázott uralkodó hivatalos üdvözlésekor a szokásos „Vivat rex” helyett a „Vivat domina et rex noster!” (Éljen úrnőnk és királyunk!) kiáltással köszöntötték Mária Teréziát. Így jelezték: uralkodónő került a magyar királyi trónra. Mikor hitvesét, Lotharingiai Ferencet 1745-ben német-római császárrá választották, Mária Teréziát saját kérésére nem koronázták császárnévá, így legmagasabb rangja mindig is a Magyarország királynője maradt.

VI. Károly a nőági örökösödést számos nemzetközi szerződésben el is ismertette az európai hatalmakkal, ennek ellenére halála után háború indult az osztrák örökség megszerzéséért, és II. Frigyes (1740-1786), porosz király hadüzenet nélkül támadt a Habsburgokra. Az 1740-1748 között dúlt háború során Ausztria elveszítette Sziléziát, amely Poroszországhoz került. A háború kezdetén Ausztria nem volt jó helyzetben, mert alig egy évvel zárta le a Törökország ellen folytatott háborút. Még édesapja, az idős III. Károly hagyta, hogy meggondolatlanul belerángassák az oroszok ebbe, akik szintén hadakoztak a törökökkel. Ennek eredménye az lett, hogy hatalmas szerbiai, boszniai és havaslaföldi területek vesztek el, amelyeket még 1718-ben szerzett meg Ausztria.

Martin van Meytens képén még látható a Szűz Anya a kis Jézussal a Szent Koronán!
Martin van Meytens képén még látható a Szűz Anya a kis Jézussal a Szent Koronán!

A képen Martin van Meytens, Mária Teréria udvari festőjének alkotásán látható a királynő a Szent Koronával. A képet Kozsdi Tamás találta meg a művész albumában. A kép igazi ritkaság, hiszen itt a koronán még látható a Szűz Anya a kis Jézussal! „Ez a kép Magyarországon ismeretlen, hiszen még a Budai Várban és a Sándor Palotában lévő Meytens képek is át vannak festve - az épp aktuális politikai igény szerint." - írja Kozsdi Tamás.

1741. szeptember 11-én, két évvel egy vesztes török háború, és tizenkét éves törvényhozási kényszerszünet után Mária Terézia a Pozsonyban összehívott magyar országgyűléshez fordult, hogy segítsenek neki fegyverrel megmenteni a koronáját. Ekkor zajlott le a pozsonyi várban a híres jelenet, mely során a magyar rendek 'életünket és vérünket' felkiáltással felajánlottak segítségüket a bajba jutott királynőnek. Az országgyűlés nagy összegű hadiadót szavazott meg. Rövid idő alatt 11 magyar huszárezred, azaz 35 ezer vitéz állott hadra készen. Ettől kezdve az osztrák örökösödési harcokban és a hétéves háborúban a magyar huszárezredek minden nagyobb csatában részt vettek olyan kiváló parancsnokok vezetésével, mint Nádasdy Ferenc és Hadik András. A magyar segítség a későbbiekben döntő szerepet játszott abban, hogy a porosz és bajor támadás miatt megrendült Habsburg Birodalom sikeresen átvészelte ezt a csaknem százados időszakot. A királynő nem is felejtette el ezt, és néhány fájdalmas intézkedése mellett számos újítást hozott, amelyekkel hazánkat újból a haladás útjára terelte.

1765-től uralkodásának végéig felvilágosult abszolutista módszerekkel kormányzott, ebben az időben országgyűlést sem hívott össze.

Legfontosabb reformjai közé tartozik, hogy a végrehajtó hatalmat szétválasztotta az igazságszolgáltatástól, így már nem azok ellenőrizték a törvények, rendeletek végrehajtását, akiknek azt végre kellett volna hajtaniuk. 1761-ben Kaunitz kancellár javaslatára államtanácsot állított fel, amelynek segítségével a politikai döntések jelentős szakmai támogatást kaptak. Megszüntette ugyanakkor a 16. századtól működő titkos udvari tanácsokat.

Határőrvidékek megerősítése

Mária Terézia intézkedéséivel először is megerősítette a határőrvidékeket és tovább kiterjesztette azokat. Az ország területi épségét szolgálta a határőrvidékek megszervezése, amelyet a Habsburg-dinasztia kettős céllal támogatott. Egyfelől a védelem, másfelől az erős magyar rendek gyengítése azáltal, hogy nagy területeket szakítottak le és vettek ki a vármegyék területéből a határvidékeken.

A délvidéken főleg horvát és szerb nemzetiségű felfegyverzett határőrök élvezték a külön adományokat és jól szolgálták a dinasztiát.

1764-ben történt az az eseménysorozat, amelyet a történetírás madéfalvi veszedelem (Siculicidium: a székelyek lemészárlása) néven ismer. A bécsi udvar megbízta Buccow tábornokot, hogy szervezzen Erdélyben két székely és két román határőrezredet. A székelyek többször föllázadtak az erőszakos sorozás és a nem megfelelő körülmények ellen. A Buccowot felváltó Siskovics József tábornok parancsot adott katonáinak Madéfalva ágyúzására, ahol a székelyek képviselői tanácskoztak. A mészárlásban kb. 400 személy (köztük nők és gyermekek) vesztette életét. Ekkor indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, illetve Bukovinába.

Mária Terézia gazdaságpolitikája

Mária Terézia koronázási kardcsapásai. A királyné alakját Meytens, a lovat Hamilton festette.
Mária Terézia koronázási kardcsapásai. A királyné alakját Meytens, a lovat Hamilton festette.

Mária Terézia merkantilista gazdaságpolitikát folytatott. E gazdaságpolitika alappillére, hogy egy ország gazdagsága exporttöbbletétől függ. Így arra törekedtek, hogy a nemesfémet - a pénz megtestesítő formáját - az országba vonzzák, kiáramlását pedig megakadályozzák.

Mária Terézia ezt az elméletet Ausztria megerősítése érdekében alkalmazta, nem törődve a kezdetleges állapotban lévő magyar iparral, amely különösen rászorult volna az állam támogatására.

1754-ben bevezette Mária Terézia a kettős vámrendszert, ami erősen visszavetette a magyar ipar fejlődését. A kettős vámrendszer hatására a külső vámhatár az egész Habsburg Birodalomból kizárta a külföldi iparcikkeket. A belső vámhatár viszont Magyarországot és az örökös tartományokat választotta el. Az 1850-ig fönnmaradt belső vámhatár erősen sújtotta a magyar gazdaságot. A hazánkból kivitt iparcikkekre nagyon magas vámtételt határoztak meg. Ugyancsak magas vámot kellett fizetni akkor, ha nyersanyagot vagy mezőgazdasági terméket akartak kivinni a birodalmon kívülre. Alacsony volt viszont a vám az örökös tartományokból Magyarországra érkező iparcikkekre, és a magyar mezőgazdasági árukra, ha az örökös tartományokba vitték őket. Így a kettős vámrendszer egyfelől állandósította a birodalmon belüli munkamegosztást. másfelől a nemesség kikezdhetetlen adómentessége miatti jövedelemkiesés pótlását biztosította.

A magyarországi rendek számára Mária Terézia politikája valamivel kedvezőbb volt, mint III. Károly királyé, de az ő uralkodása alatt is folytatódott a magyar rendek háttérbe szorítása. Elődjéhez hasonlóan Mária Terézia is folytatta a betelepítéseket Magyarországra. Az államkincstár költségén több tízezer németajkú telepest hoztak a Birodalom nyugati tartományaiból, akiket Pest, Buda és Esztergom környékén, a Pilisben, Szatmár vármegyében (a Rákóczi szabadságharc során kipusztult magyar lakosság helyébe), Baranyában, a Délvidéken és a Bánságban (e három utóbbi helyen a török uralom alatt kipusztult magyar lakosság helyére) telepítettek le. A Bánságot, bár a magyar korona része volt, császári megbízott igazgatta, itt egészen 1778-ig megtiltották a magyar lakosság visszatelepülését. Mária Terézia uralkodása alatt Magyarország, a Bánság és Erdély területére 350-400 000 román települt be a Kárpátokon túlról. A Kárpátokon túlról való román bevándorlás és az elsősorban az Alföld keleti peremére irányuló erős magyar kivándorlás lényegesen megváltoztatta az erdélyi etnikai arányokat.

Úrbéri rendelete

J. Maurice: Az özvegy Mária Terézia fiaival
J. Maurice: Az özvegy Mária Terézia fiaival

A hatalmas jobbágyterhek miatt Mária Terézia idején több jobbágyfelkelés (például: 1765-66. között a Dunántúlon) bontakozott ki. Miután a jobbágykérdés rendezését a magyar rendi országgyűlés elutasította, a királynő e kérdést rendeleti úton szabályozta. Ezt a rendeletet 1767-ben adták ki, melynek urbárium vagy úrbéri pátens volt a neve. Rendelkezéseivel az uralkodónő a földesurakkal szemben akarta megvédeni a jobbágyokat, illetve azok adózóképességét. A pátens szabályozta a jobbágyok terheit, jogait és a jobbágytelek nagyságát. Minden jobbágy egy egész telek után heti 1 nap igás és 2 nap gyalogrobottal tartozott földesurának. A pénzadót teleknagyságtól függetlenül 1 forintban határozták meg. A robot mellett a termés 1/10-ét kitevő kilencedet is be kellett szolgáltatni a gabonából, borból, lenből, kenderből, valamint a méhkasok és bárányok után. Az urbáriumrendelet könnyített ugyan a jobbágyok helyzetén a nyugati területeken, de például az Alföldön nehezítette a megélhetést.

Mária Terézia nevéhez fűződik, a Regulatio Cigarorum rendelet. Ekkor kezdődött a cigányok erőszakos integrálása és asszimilálása. 1761. november 13-án rendeletében megtiltotta a cigány nép elnevezésének további használatát és az új elnevezésüket tette kötelezővé: újlakosok, újmagyarok, újparasztok (németül Neubauer). Mária Terézia 1767. november 27-én megtiltotta a cigányok egymás közti házasságát. Elrendelte az újparasztok félévenkénti összeírását, megtiltotta és büntette a döghúsevést.

Oktatás politikája

Mária Terézia lerombolt pozsonyi szobra
Mária Terézia lerombolt pozsonyi szobra

Mária Terézia szívügye volt az oktatás. A nagyszombati egyetemet 1777-ben Budára helyeztette. 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet (ekkor válik állami egyetemmé a nagyszombati), 1777.-ben adta ki az alsófokú iskolarendszert gyökeresen átalakító Ratio Educationist. A rendelet értelmében minden 6 és 12 év közötti gyermek tanköteles. A felekezeti iskolákat a Ratio Educationis állami felügyelet alá vonta, közhasznú tárgyakat tett kötelezővé, és előírta a nyári iskolaszünetet a mezőgazdasági munkák idejére.

Növelte az állami iskolák számát, erősítette az állam felügyeletét az egyházi iskolákban, kísérletet tett az egységes tananyag bevezetésére: elrendelte a közhasznú tárgyak felvételét, gyakorlatiasabbá tette az iskolai tananyagot (a történelem tantárgy is ekkor került be a tanrendbe). 1777-ben kiadott tanügyi rendelete, a Ratio Educationis kötelezővé tette az oktatást a 6-12 éves korú gyermekek számára. Ez volt az első rendelet Magyarországon, amely általános tankötelezettséget írt elő. A gimnázium megteremtésével összekötötte az elemi és a felsőfokú oktatást, tanítóképzőket állított fel, bővítette az egyetemi karokat, illetve újakat alapított.

Támogatta továbbá az egészségügyet. Elrendelte, hogy gondoskodni kell a szegények, betegek, öregek, és árvák ellátásáról.

A hadsereg szervezetében is reformokra volt szükség. A régebbi rendszerről, hogy minden háborús alkalomra toboroztak zsoldosokat, most már áttértek az állandó hadseregre, de szakítottak azzal a rendszerrel, hogy a katonai alakulatokat városokban és falvakban szétszórva tartották, és ezek voltak kötelesek ellátásukról gondoskodni. Ezentúl az egyes csapatokat nagyobb egységekben, általában ezredenként együtt tartották, és az államhatalom központilag gondoskodott ellátásukról. Eddig minden ezrednek külön szabályzata volt, annak alapján gyakorlatozott és harcolt, még egyenruhájuk sem volt egységes. A refomok következtében ezeket is szabályozták.

A magyar testőr gárda megszervezése

A lerombolt pozsonyi szobor kövéből készült dombormű
A lerombolt pozsonyi szobor kövéből készült dombormű

1760. szeptember 11-én állította föl a „magyar királyi nemes testőrséget”. A magyar testőr gárda megszervezésével alapvetően udvarhű katonák kinevelése volt a cél. Emellett azonban elősegítette a magyar nemesi ifjak fejlődését. A megyegyűléseken vármegyénként kiválasztott két-két ifjú a kor haladó katonai, tudományos, művészeti ismereteivel ismerkedhetett meg.

A gárda 120 főből állt, mindenkori kapitánya a hadsereg tábornoki karának tagja volt, és az 1765. évi VI. törvénycikk alapján felvették Magyarország zászlósurai közé. E testőrség szerepe II. József uralkodása alatt ugyan csökkent, de egészen 1848-ig nagy dicsőségnek számított a tagjának lenni. A legjelesebb magyar testőrök nevét nem a had-, hanem az irodalomtörténet lapjaira jegyezték fel. Az elitalakulatban szolgáltak a híres „testőrírók”, akik lerakták a modern magyar irodalom alapjait: Bessenyei György, Kisfaludy Sándor, Orczy Lőrinc, Gvadányi József, Dugonics András, Pálóczi Horváth Ádám.

Mária Terézia személyesen pártfogolta Bessenyei György testőrköltő irodalmi munkásságát. Így adhatott ki 1772-ben négy különböző kötetet magyar nyelven. Nagy szó volt ez, hogy egy Habsburg uralkodó magyar nyelvű irodalmat támogasson, hiszen addig csak a latin számított igazán.

A tisztikar megbecsülése és érvényesülési lehetősége is megváltozott. Hadik András tábornagy pl. az udvari tanács elnöke lett. A Mária Terézia Lovagrend (1757) alapításával a magyar katonák számára is megnyílt az út az érvényesülés felé. A Lovagrendbe való bekerülés feltétele volt egy olyan a hadszíntéren, személyes bátorsággal sikerre vivő vállalkozás, amely a csata kimenetelét eldöntötte. Nem kis büszkeség mondani, hogy egészen 1918-ig a Lovagrend kitüntetettjeinek hatvan százaléka magyar katona volt.

Mária Terézia igen buzgó katolikus volt, az eretnekektől irtózott, a zsidókat sem szerette, meg is próbálkozott kitiltásukkal az ország területéről, de ezt kénytelen volt visszavonni, mert a gazdasági élet látta a kárát.

Minden buzgósága ellenére az egyházat állami kordában óhajtotta tartani. A pápai rendeleteket csak az ő engedélyével volt szabad kihirdetni, az egyházi bíróságok hatáskörét szigorúan egyházi ügyekre korlátozta. A szerzetesrendek külföldön székelő főnökeinek a birodalomba való látogatását megtiltotta, az egyházi ünnepek számát csökkentette.

Sírja Bécsben, a Kapucinusok templomában
Sírja Bécsben, a Kapucinusok templomában

Mária Terézia királynő 1777-ben úgy döntött, hogy Szombathelyt külön egyházmegyévé teszi. Területét a győri, a veszprémi és a zágrábi egyházmegyékből szakította ki. Első püspökévé VI. Pius pápa engedélyével a rendkívül művelt Szily Jánost választotta.

Az ellenreformáció addigi térhódításait jó néven vette, a protestáns vallást nem tűrte, Magyarországon és Erdélyben azonban nem tudott változtatni a meglévő vallási tolerancián.

Mária Terézia magyar apostoli király és cseh királynő, - férje Lotharingiai Ferenc István, akit 1745-ben német-római császárrá választottak meg s ily módon a német-római császárné nevet is viselte - felvilágosult abszolutizmussal uralkodott hosszú 40 éven át. Nagyszabású reformjaival, mint a tartományok irányításának átalakítása, az újra szabályozott pénzügy, az oktatás-és egészségügy megszervezésével sokat tett hazánk fejlődése érdekében is, és mindvégig jóindulattal viseltetett a magyarság iránt. Bár többször nem hívta össze az országgyűlést és rendeletekkel kormányzott, mégis neki köszönhetjük, hogy egy békés, nyugodt korszak részese lehetett a nemzet, és magyar kultúránk megújhodott.